Pesti Hírlap, 1886. április (8. évfolyam, 91-119. szám)
1886-04-08 / 98. szám
_________________________________________________PESTI HIRT.AP______________________________ 1886. április 8. kívül még alig elégséges az általános műveltségre. A német ellen az ország nagy részében erős az ellenszenv, chauvinistáink még most is félnek a germanizációtól. A francia nyelv remekeihez erősen katholikus, az angol klasszikusokhoz pedig protestáns zamat fűződik. Akár az egyik, akár a másik sok kifogásra ad alkalmat hol az egyik, hol a másik oldalon. Csak felületesen említhetjük mindezen kérdéseket, melyeket hírlapcikkben csak érinteni lehet, nem pedig alaposan tárgyalni. Szükséges azonban, hogy a közönség figyelme ezen nevezetes kérdés felé fordíttassék, mely előbb-utóbb törvényhozásunkat is újra foglalkoztatni fogja és évek hosszú során új meg új kísérleteket idézend elő, reméljük nem az oktatás kárára. Pulszky Ferette: A főrendiház naplóhitelesítési bizottsága f. évi április hó 8-án, délelőtt 11 órakor a nyilvános ülés előtt ülést tart. Tárgy: Két naplóhitelesítő tag kijelölése ápril hóra. A képviselőház igazságügyi bizottsága Apáthy István elnöklete alatt tartott mai ülésében a telekkönyvi betétekről szóló törvényjavaslatra vonatkozólag a képviselőházhoz beérkezett és a bizottsághoz áttett kérvényeket illetőleg azt határozta, hogy miután azok a javaslat tárgyalásánál folyton figyelembe vétettek, a bizottság jelentésének kíséretében adassanak át a háznak annak indítványozásával, hogy a kérvények a ház irodájában letetessenek. Ezután Teleszky István előadó felolvasta a javaslatra vonatkozó jelentést, mely általában elfogadtatott s ezzel az ülés véget ért. A t. Házból. Azok letelepedtek kellő komolysággal, Beöthy felállt roppant ünnepélyes arccal s harsány hangon kezdé: — Tisztelt Ház! A karzaton nagy csodálkozás és figyelem keletkezett, nem birták a jámbor vidékiek megfogni, hogy csak olyan kevesen vannak. No már ez mégis szörnyűség! De a Beöthy beszéde szépen csengett, mind jobban jobban átmelegedett, a szónoki hév megizmositá hangját s csak úgy reszketett a terem a mikor végig harsogtatta, hogy a Tisza-kormány vád alá helyezését kéri a Háztól. A fent ülők ájtatosan hallgattak, a lent ülők görcsös nevetésben dőltek a padnak, ami még jobban tüzelte a „tréfák nagy mesterét,“ úgy hogy egész addig játszta az „országgyűléséit,“ mig a teremszolga be nem nyitott, hogy : — Jön az elnök! Aminthogy jött is s a karzatnak nagy sajnálatára — unalmasabbra fordult az igazi ülés. Másnap aztán nagy hiába keresték ama derék szónoklatot az „Egyetértésben.“ És a „Ház naplójában“ is hiába keresi majd az utókor, mely pedig Beöthy Algernont fogja tartani ebből a korból a „legkomolyabb politikusnak.“ II. A módosítók harca. Ezen mulatságos esemény után, melyet a krónikák számára leírtam, áttérhetek a mai ülésre, mely egy szomorú eseménynyel kezdődött. Hiszen tudják, önök miről van szó. Egy kis új kölcsönről. De ne időzzünk e kellemetlen incidensnél. Kell. Punktum. (Ha mi nem bírjuk, majd megfizeti értünk Egyiptom.) Ezen művelet után, melyet két előadó támogatott, (úgy látszott nekem e két beszéd közben, mintha valahol a Rotschadh palotája előtt ácsorognánk) a harmadik előadó lépett fel a ketrecbe. Dárday a „nagy üldögélő“, piros mosolygó képe szinte mondani látszik : „Menjünk uraim ismét falura.“ S valóban mindjárt üdébb levegő csapja meg arcunkat. Falun vagyunk. A nótárius uram lépked el előttünk a kampós botjával. Látjuk öreg birókamat, épen most tömte meg a pipáját, kicsihol, rágyújt s egykedvűen eregeti a füstöt, mert hát minden semmi, minden csak füst a világon és épen csak a füst valami. . . . Az okos, jövőbe látó törvényhozó urak végig vezetnek az egész községen. Feltárják — Ha jól meggondolom, én sajnálom magát, évődött Weisz; ha volna egyáltalában rá eset, hogy zsidóval megbarátkozhatnám, szomszéd úr volna az, akit megszeretnék. — Köszönöm a jóakaratot, de nem tudom, mire véljem a sajnálkozását. — Nem tudja? Igaz, hiszen maga nem kap tudósítást! — Kapok biz én. — Akkor hát azt is tudja, hogy a zsidóknak három hónap alatt ki kell takarodniok az országból. — Mit beszél? Rossz a maga értesülése. Én úgy tudom, hogy a jövő országgyűlésre már követet is választanak. — Ne mondja! — gúnyolódott Weisz sértő mosolylyal. — De mondom, mert itt van nálam az írott tudósítás. Abban csak nem kételkedik szomszéd úr? — Talán nem jól olvasta. Itt van az enyém is s az egészen mást mond. Kicserélték a tudósításokat. Alig hogy rátekintettek, mind a kettő ajkáról egyszerre hangzott el: — De hiszen ez egy és ugyanazon írás! A csiny tehát kitudódott, hanem a két derék szomszédnak volt esze, hogy ne publikálják a saját fölsülésüket. De még ugyanazon a napon lemondtak a s. k. t. drága fényűzéséről csendes életét, apró bajait, sopánkodnak, erősködnek, mindenik a maga pápaszemét kínálja: ezen az üvegen át szebb a kilátás. Csak úgy hullanak a módosítások. A miniszterelnök alig győzi őket kiparírozni, de mégis győzi, bámulatos elevenséget és dialektikát fejtve fel. Olyan apróra tudja a község organizmusát, mintha soha sem látott volna várost -takarom mondani, mintha örökké falun lakott volna. Mindenki módosít, kivévén Mocsáryt, aki kényelemszerető, ő csak törül. (De a spongyája nem fog.) Módosít Szederkényi, módosít Enyedi Lukács, aki több képviselőt akar a nagyobb községeknek. A módosítási láz még az előadón is kitör: ő is módosit a 30. §-on. Gróf Tisza Lajos csendesen ül székén, a Deák Ferenc helyének szomszédságában, egy kicsit unatkozik, mikor megüti a fülét, hogy asszonyokról van szó. — Hiszen ez az én thémám ! S rögtön segít a tisztelt Háznak eltalálni a helyes szövegezést, kizárván a férjes asszonyokat a virilistaságból, nem adván meg arra a jogot, csak a hajadonoknak, özvegyeknek és elváltaknak. (Szegény férjes asszonyoknak most már kettős baj — egy az, hogy joguk nincs, más az, hogy férjük van.) Ezen udvariatlanság után, melyet a legudvariasabb gentleman követett el a férjes nőkkel, Olay, Horánszky, Barla, Szederkényi, Thaly jöttek hosszú sorban s olyan ragadós lett a módosítási nyavalya, hogy még Tisza Kálmánra is átragadt a járvány s belemódosította a 33. paragrafusba „akadémia“ helyett „akadémiák.“ De persze ez is taktika volt. Hatott. Micsoda ? hökkentek meg az ellenzékiek. Hát ő maga is módosít már a saját törvényén ? Hám! Ő is nekünk segít már? Akkor hát ne segítsünk neki, ne módosítsunk többet. És nem módosítottak azontúl. I. Egy nagyszabású beszéd. Esős mogorva idő volt. Az ülés kezdetének órája már elmúlt és még nem lehetett megkezdeni a tanácskozást. Három-négy képviselő lézengett bent s néhány Haluska János a karzaton. Ez gyakran megtörténik különben is, hogy hamar jött képviselők, türelmetlen várakozással járnak-kelnek a teremben az órájukat nézegetve , mintha valamely vonat megindulását lesnék. Nem mindég van ott Beöthy Algernon, aki egyszer ilyen alkalomkor ugyancsak földerítette a várakozókat és bámulatba ejte a karzaton ülőket. Ugyanis látván, hogy sem az elnök nem jön, sem a képviselők nem gyűlnek, azt mondja halkan négy-öt jelenlevő honatyának. — Tréfáljuk meg egy kicsit a karzatot, üljetek be csendesen a padokba. alatt, az emancipácionális vitának is vége szakadt. Minden a réginél maradt. A zsidókat se nem kergették Palesztinába, amint Weisz ur hőn óhajtotta, sem pedig nem emancipálták, a mint Schwarz ur szerette volna. Bartafalvi Gida lelkében ez időtájban zseniális eszme fogamzott meg. Hogy ő lemondjon a mindennapi két körmödről és kockáztassa a még létre nem jött nemzeti kölcsönt ? Soha! Inkább tovább írja a tudósításokat. Utóvégre még jót is cselekszik, mert két emberi szívnek örömet okoz. Így történt aztán, hogy a két szomszéd még akkor is a zsidó-emancipáción rágódott, mikor már az egész ország napirendre tért e kérdés fölött. Bartafalvi ütötte és dédelgette a zsidókat, amint ezt Weisz és Schwarz urak kívánták. Egy napon a két szomszéd a kávéházban találkozott. Nagyon jó hangulatban voltak, mert a s. k. t. túltett magán a referádában. A nagy öröm közlékenynyé teszi a lelkeket s igy megtörtént, a mi még soha azelőtt: szóba álltak. Weisz ur volt az, aki kijátszotta a tromfot. — No szomszéd, készülünk-e már ? — kérdő gyöngéd célzással arra, hogy a zsidóknak három hó alatt el kell hagyni az országot. — De készülünk ám! — válaszolt büszkén Schwarz. Az ő tudósításában meg az volt, hogy a legközelebbi országgyűlésre már a zsidók is küldenek követet. Columbus, Országgyűlés. 1. A képviselőház ma elsősorban a pénzügyi közigazgatási bíróságról szóló törvényjavaslatot tárgyalta s azt nagyobb vita nélkül elfogadta. Azután folytatta a községi törvényjavaslat tárgyalását, mely a 36. §-ig haladt. A vita itt félbeszakíttatván, Széchenyi Pál gr. miniszter válaszolt Fenyvessy Ferencnek a budapesti zálogházakban űzött visszaélésekre és Neményi Ambrusnak a román kereskedőszerződésre vonatkozó interpellációira. Végül három interpelláció terjesztetett elő : Ferenczy Miklósé az erdélyi úrbéri és dézsmakárpótlás ügyében, Veress Józsefé a vadházasságok, és Margittay Gyuláé a kivándorlások tárgyában. II. A képviselőház ülése április 7. Bejelentések: Péchy Tamás elnök az ülést d. e. 10 órakor megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemutatja a pestvidéki törvényszék felterjesztését becsületsértéssel vádolt Szemnecz Emil képviselő kiadatása iránt. A mentelmi bizottságnak adatik ki. Szápáry Gyula gr. pénzügyminiszter bemutat három törvényjavaslatot, az 1883. évi zárszámadásra alapított leszámolás szerint Magyarország terhére mutatkozó tartozás fedezéséről, továbbá az 1885-iki közösügyi költségekből a magyar korona országai által pótlólag fedezendő összegről, végre a múlt évekből származó pénztári hiánynak fedezéséről. A pénzügyi közigazgatási bíróság. Tárgyalás alá vétetett a pénzügyi közigazgatási bíróságról szóló 1883. évi XLIII. t. e. némely határozatainak módosításáról szóló törvényjavaslat. Hegedűs Sándor előadó részletesen indokolja és elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot a pénzügyi és igazságügyi bizottság szövegezésében. A pénzügyi és igazságügyi bizottság kúriai bírói rangot