Pesti Hírlap, 1886. augusztus (8. évfolyam, 211-241. szám)

1886-08-01 / 211. szám

Budapest, 1886- VIH. évf. 211. (2728) szám. Vasárnap, augusztus 1. Előfizetési árak: _____ / Szerkesztési iroda: Egész évre. .. 14frt­kr. | ■ Budapest,Bodor-utca 7.sz.,1.emelet, Félévre .... 7 . — » titlURSt xn. fflBN­H Hl IH Hl — BBk m ■■ hová a lap szellemi részét Negyedévre . \ 3­­ 50­­­IH JSa N­P“ /§§«» HSbPb M Wt §M §11 fPSm §9 fin Spefi illető minden közlemény Egy hóra.... 1­­ 20 - 18 mO« M Kg lIsfiBBB H HJ|* lg «Hl US M intézendő. Egyes szám helyben 4 kr. Új HsU in l» flagBj H HMK H hWb |||j&§F Bérmentetlen leve­le­k csak Vidéken 6 kr. H §§| n 1 N­ MBS ■ ■■ ,sm­ert kezekttel fogadtatnak el. — isi 859___fcfflLJSa Kg SJ m m n SH 8 US Kéziratok vissza nem adatnak. 'Százalék nem adatik. ■ ■ ■ ■ ||| ■■iHII -----­. Hirdetések Budapest, flador-utca 7. SZ., földszint, T)AT TT'TIZ’ AT 1VT A T)TT A T't Francziaország részére^pedig hová JZ előfizetések és a lap Ki 11 I II K A N I \ A T I I , A­H (V '^■sSr/ egyedül: RUDOLF MOSSE-nél szétküldésére vonatkozó fejeze- A VZJA A XJJFU. * \: Párisban, 40, Rue Notredame tanulások intézendők. -—^ des Victoires. Népgyülés és parlament. A dolgok nem mindig úgy sikerülnek, mi­ként tervezve vannak. Lám a holnapi népgyülés is csupán a függetlenségi párt manifesztációja lesz, holott minden párt elvtársainak közremű­ködésével lefolyó meetingnek kellett volna len­nie, így tervezték legalább a mozgalom kezde­ményezői. A kizárólagos pártszínezet tagadhatlanul sokat levon a népgyűlés jelentőségéből. A kor­mánypárt sietett állást foglalni ellene, a mérsé­kelt ellenzék pedig némi vonakodással követte példáját. Sajnáljuk-e, hogy így történt ? Sohasem vontuk kétségbe e tüntetés jogo­sultságát, de kezdettől fogva kételkedtünk cél­szerűségében. S most, hogy a kormány­párt s a mérsékelt ellenzék sajtója kiadta a jel­szót a manifesztációk e­leme ellen, csak meg­erősítve látjuk eredetileg elfoglalt álláspontunk helyességét. Tény, hogy a nemzeti önérzet megsértetett Janszki tábornok soron kívüli előléptetése által, s tény az is, hogy kezdve a kormányköröktől egészen a szélső elemek táboráig, országszerte azon meggyőződés uralkodik, mikép e kineve­zés nem képezheti az utolsó szót e szerencsét­len ügyben. Szükséges lecsillapítani a fölizgatott kedélyeket. Szükséges valamely megoldás útján fölvilágosítani a magyar nemzetet arról, hogy a legfelsőbb körökben nem akarnak szabadalmat adni a hadsereg tábornokainak a nemzeti köz­érzület megsértésére. De váljon a népgyűlések útján miféle célt lehet elérni? Azok nekünk se elégtételt nem adhatnak, se másokon elégtételt nem vehetnek. Még csak a nemzeti közakaratot sem fejezik ki, tekintve, hogy két nagy országos párt egészen kivonja magát e mozgalomból. De el lehet általuk érni azt, hogy a kedélyek idő előtt még erősebben elkeseríttessenek, le s fölfelé egyaránt. S el lehet érni — mit a legnagyobb szerencsétlenségnek tartanánk , hogy a kérdés az utcára kerüljön s kizsákmányoltassék a pártpolitika szempontjá­ból, mielőtt az egyedül illetékes helyen, a parla­mentben, képezhetné megvitatás tárgyát. Ily hibás irányba terelése az események­nek váljon kinek állhat érdekében? Nekünk nem, de bizonyára ellensé­geinknek, a kik vannak elegen kívül és belül a monarchián: Bécsben, Ausztriában, a régi centralisták táborában s a feudális-klerikális reakció köreiben; az udvar közelében s attól távol; Horvátországban s a román nemzetiségi túlzók körében. A kik titkon örvendve dörzsölik kezeiket, vagy nyíltan ujjonganak, ha a korona s a magyar nemzet közti egyetértés ragyogó napja hirtelen elsötétedik s az utóbbi farkas­szemet néz a hadsereggel. A kik kárörvendve tapsolnak, ha a katonaság szuronyainak kell rendet teremtenie a magyar főváros utcáin. A­kik annál közelebb jutnak különböző — de Magyarországra nézve egyaránt veszélyes — aspirációik valósulásához, mentői inkább lazulnak a korona s a nemzet közti bizalomnak kötelékei. Oly stádiumig jutottak volna-e el azonban a dolgok, hogy mindezen tekintetek mellőzésé­vel már a nagy tömegek ingerültségéhez for­duljunk ? Ezt talán még a legszélsőbbek se mernék állítani. Még Magyarország alkotmányán nem történt csorba. Még a királynak, mint legfelsőbb hadúrnak eljárása mindenben megfelel a kiegye­zési törvénynek, melynek a közös ügyekről szóló 11 ik §-a világosan kimondja, hogy ő felsége­ a hadügyet illető alkotmányos uralkodó jogainál fogva mindazzal rendelkezik, a­mi a hadsereg egységes vezetésével és belső szervezetével ösz­­szefüggésben áll. Formailag tehát Janszki előlép­tetése és b. Edelsheim-Gyulay nyugdíjazása ellen nem lehet kifogást emelni. Igaz ugyan, hogy ez csak az érem egyik oldala. Ha alkotmánysértés nem történt is, min­denki hajlandó az országos főhadparancsnok nyugdíjaztatását annak tulajdonítani, hogy ez ügyben közel állott a magyar kormányelnök ál­láspontjához. Valamint Janszki soron kívüli elő­léptetése nem jelenthet mást, mint hogy jutalomban akarták részesíteni azon éles kritikáért, melyet Tisza Kálmán róla mondott. Az előbbi úgy, mint az utóbbi indok, egyaránt sértő a magyar nem­zetre nézve, melynek egész törvényho­zása és közvéleménye magáévá tette a kormányelnök ama kriti­káját. Hosszú láncolatában a Janszki-ügyet jel­lemző tapintatlanságoknak e nyugdíjazás és elő­léptetés bizonyára nem vallanak szerencsés in­spirációra. De hát minden újabb riposte egy-egy végzetes hiba legyen ebben az odiózus ügyben? Mert ily hiba lesz az is, ha a nép­gyűlések fölkavarják az izgatottság parazsát, epés kifakadásokkal sértegetik a hadsereget s következményeikben utcai botrányokra s a fegy­veres hatalom közbelépésére vezetnek. Íme mert nem tartjuk célszerűnek a füg­getlenségi párt lobogója alatt meginduló népgyű­­lési mozgalmat. Íme mért utalnak Magyarország alkotmányos szabadságának és nyugalmának ér­dekei arra, hogy ez a kérdés a parlament színe A „PESTI HÍRLAP” TÁRCÁJA. Janszkiságok. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Mennyi jóakarat kezd megint kárbaveszni. És mennyi rosszat nyeltünk le — hiába. A nemzeti érzület imhol farkas­szemet néz megint a k. k. Armeegeisttal s a régi kérdés ismét kö­zöttünk áll egész merevséggel. A katonai vasat nem lehet hajlítani, en­gedelmeskedni kell neki, vagy el kell törni! Ipolyi Arnold a rokonszenves és tudós püspök pár év előtt az akadémiai székből meg­leckéztette a magyar ifjúságot keményen, amiért nem töri magát a tiszti kardbojt után. Mikor több tiszt van a csehek és horvátok közül kü­­lön-külön a hadseregben, mint amennyi magyar! Mindenki hallgatott, még csak azt sem mondták, hogy hiszen azok azért vannak többen, mert épen a csehek és horvátok. Iparkodtunk, nyelni s nem bántuk már, ha úgy „beleszama­­raznak“ is bennünket a hadseregbe, csak benne legyünk egyszer. S ma már megint ott vagyunk, ahol ezelőtt 50 évvel. „Emberanyag“ vagyunk, semmi más. De csak az tudja igazán, hogy mi az az Armeegeist, aki benne volt legalább egy évig ebben a spirituszban. S akinek kiszolgáltatták azon kénkőszagú gorombaságokat, amelyeket itt a műveit magyar fiatalság részére külön tarto­gatnak. A gorombasághoz azonban hozzá lehet szokni. Az első „marha“ titulus, az igaz, hogy rosszul esik egy kicsit, azonban egy okos em­ber azt mindig elviseli­­ a hazáért. A hazáért meghalni sem nehéz, az össze­marháztatás pe­dig ennél még­is csak kevesebb. A fal pedig sajátságos egy orgánum. Később már szinte jól eső zene neki a k. k. Rindvieh. De sokkal nehezebb túlesni ama lenézésen, mely a hadseregben minden iránt uralkodik, a­mi magyar. Nem az osztrák és nem a német szellem az, a­mitől a magyar ifjúság ha­zafias érzülete a fegyver alatt legtöbbet szenved, hanem valami más. Egy harmadik szellem: a hadsereg saját külön szelleme. S az a bizonyos hang, a­miből a magyar ifjúnak mindig Brennus szava jut az eszébe, ha hallja: „Vae victis !“ A győző hangja a legyőzöttel szemben, mely annál sértőbb, minél inkább bizonyos az, hogy nem az a „győző“ győzte le a legyőzöttet, hanem h­amaz. (Itt most éjszak felé böktem a hüvelyk­ujjammal.) S azután a nyelv, a nyelv! Ez a csodála­tos szer, mely hol összeolvaszt mindent, hol meg nem enged semmit összeolvadni. Valójában a közös hadsereg tiszti karában minden ismeretág előbbre van, mint a magyar nyelv. Ez ott egyszerűen nem létezik. A­ki tudja, az is csak egyre használja: a káromkodásra. , De legyünk ebben is igazságosak. Vannak a közös hadsereg tiszti karának olyan egyénei, a­kik nemcsak szeretik a magyar nyelvet, hanem tanulják is. Csakhogy ezek majd­nem kizárólag külföldiek. Olyanok, a­kik Bajorországból, Braunschweigből, Poroszország­ból vagy más német államból léptek át a cs. kir. osztrák közös hadseregbe. És itt már ne haragudjunk többé. Magam ismertem egy derék kapitányt a szegedi ezredből, a­ki mindig zsebében hordozta a német-magyar szótárt és benne lapozgatva be­szélt a magyar legénységgel, ilyenformán: — Holnap korán, nélkül borjú, lesz ki­menni gyakorlatnak. A legénység már hozzászokott s a legbo­londabb parancsokat is megértette. Szerette pedig főképen H. kapitány a szá­zadába osztott egyéves önkénteseket s még a háborúban is megkülönböztette őket, műveit em­berhez illő delikateszszel. Egyszer nagy baj volt a században. Va­lami huncsutság esett és nem találkozott gaz­dája. A kapitány megdühösödött és kitört belőle a reglement: — Kutyák vágyótok, betyárok, zsiványok vágyótok . . . Hirtelen eszébe jutott, hogy az önkénte­sek is ott vannak a sorban. Meg akarta őket különböztetni, azzal, hogy csak a többségre érti: — Mondom zsiványok vágyótok, de nem mindnyájan, — csak valamennyien. Még ezt is elértették neki, úgy a­hogy ■ gondolta. Az ilyen azonban kivétel. Rendesen a leg­nagyobb kínszenvedéssel és lassúsággal megy az, a­hogy a német nyelv és a magyar nyelv a hadseregben érintkezik. A magyar ezredeknél „használati nyelv“ gyanánt föl van ugyan véve itt-ott a magyar is, csakhogy azt­­ nem használják. A kapitány és hadnagy nem tud magyarul egy kukkot sem, a Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.

Next