Pesti Hírlap, 1886. szeptember (8. évfolyam, 242-271. szám)

1886-09-01 / 242. szám

Budapest, 1886. Vili, évf. 242. (2759.) szám._______________________________Szerda, szeptember 1. Előfizetési árak: ______ „ Szerkesztési iroda: egész évre . . . 14 írt­­ kr. ggffik §§ f§ Budapest, nádor-utca 7. sz., I. emelet, élévre . . . . 7 . —­­ Bij8|||j13 pl ||| ||1 g H ^ hová a lap szellemi részét Egyes szám helyben 4 kr. |fg| §§ fi ff slUg ll f|l| f§LJP Bérmentetlen 1 e v e | e k csak Vidéken 5 kr. gfffl n w glb Kg g|g eg Kgl MB jjjta ismert kezektől fogadtatnak el. — . ... Ili Ül Hi ül Kéziratok vissza nem adatnak. Százalék nem adatik. Ml BS»« H |g Ül !ü ü lg ü MSB §| _____ -0­7-- .. Hirdetések „ , * wi. • t /V'VtvttT'X a kiadóhivatalban vétetnek fel. Budapest,nador-utca 7.SZ.,földszint, tnAT THTTTf A T 1VT A TtTT A T\ Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap K U L I N­ t\ A | N A T I I , A T ) egyedül: RUDOLF MOSSE-nél szétküldésére vonatkozó jelszó- A v nivm A’XIA XIIn.1 . I Párisban, 40, Rue Notredame támlások intézendők. des Victoires. ■Síi A tragikum. A háború lidérc-nyomása nem akar tágí­tani. Minden oldalról másféle hírek érkeznek s a tudósításokból ki lehet érezni azt a lázas kap­kodást, a­mi a nagy eseményeket megelőzi. A robbanás megint Bulgáriában készül. A diadalmasan előrenyomuló I. Sándor ma Tirno­­vában van ugyan, s a bolgár nép zöme vállain hordozza meg a hősi fejedelmet, de a diadal és dicsőség kábitó fényében már ismét ott van a tragikai sötét folt. A hőst most már sorsa ragadja tovább s pár nap múlva alighanem lőporfüst száll föl előtte a tömjén illata helyett és virágok helyett vérben fog gázolni paripája. A fiatal fejedelem apja Darmstadtban előre érzi már, a­mi történni fog. Ő maga is kijelentette, hogy nem visz jóra I. Sándor fejedelem visszatérése Bulgáriába. De csak hadd menjen, mert a kötelességeket minden körülmények közt teljesítenie kell! S a teljesítendő kötelesség szomorú lesz. Ma már bizonyos, a­mit eddig eltitkoltak. A bolgár árulók nincsenek megsem­­m­i­s­í­t­v­e. Egy-kettőt börtönbe vetettek közü­lük, de Cankov, a főbűnös és Klement metro­­polita szabadon vannak. Mi több, az árulók had­erőt vontak maguk körül s Szófiából kivonulva, táborba szállottak. A polgárháború Bulgáriában kikerülhetet­len I. Sándor fejedelem és III. Sándor cár pártja között. Lapunk tudósítója is ma jelenti, hogy az orosz párt hadereje Szófia kör­nyékén várja a fejedelmet. A feje­delem pedig nem várat magára sohá, ha arról van szó, hogy fegyver döntsön köztük. Most már érteni lehet azon nyilatkozatot is, a­melyet Sándor Ruscsukban tett, mikor kifejezte reményét, hogy hű serege élén diadalmas­­k­o­d­­n­i fog. Meg lehet érteni azt is, hogy Stam­­bulov és a régensség miért nem Szófiában bo­­csájtotta ki azt a parancsot, melyben az áruló Cankovot és Klement metropolitát a „törvényen kívül helyezi“ s halállal fenyeget minden ellen­szegülőt. S hogy miért nem vonult be a fejede­lem Ruszcsukból egyenesen a székvárosba ? Bulgáriának e pillanatban két kormá­nya van s a fejedelem az ország hű részein vonul végig, hogy hadait és híveit összegyűjtve vérbe és lángba fullaszsza a muszka árulást. S a rubelen a hazaárulásba lovagolt áru­lók kevesen vannak. Hihetőleg csak egy marok­nyi területet bírnak az országból s egynéhány régi sáncot Szófia előtt. Ismétlődhetik azon jele­net, mikor Catilinát a római légiók párthiveivel együtt halomra kaszabolták. De ez a maroknyi lázadó csapat mégis ki­tart és készül az ellenállásra. Nem tartotta szük­ségesnek a visszatérő fejedelem lábai elé rakni a fegyvert, mint a többiek tették. Oroszor­szág hívei nem kapitulálnak a fejedelem előtt s erősen bíznak az „atyuska“ beavatkozá­sában. Ez tette kínossá ismét a helyzetet. A cár, mint az orosz sugalmazott lapokból ki lehet venni, azonnal Bulgária ellen indítja hadait, a­mint ott az első puskát elsütik az ő bérenceire. S ha ké­sőn ér oda, hogy megmentse a banditákat, leg­alább keserű boszút fog állani a bolgár hazafia­kon. Sándor fejedelmet pedig fegyverrel űzi ki az országból. Ez áll küszöbön s Nelidorf, a szambuli orosz nagykövet, már­is szükségesnek találta a fényes portát figyelmeztetni az orosz okku­p­á­c­i­ó esélyére, mihelyest a „polgárháború és anarchia“ kitör, vagyis mihelyest Sándor fejede­lem Zankovék torkára teszi kezeit. Oroszország nem engedheti a maga gazembereit s nem fog visszariadni azon fenyegetéstől sem, melyet Ang­lia bulgáriai képviselője imént küldött Drinápo­­lyon át ugyanazon fényes portához. Proximus ardet Ukalegon. A muszka okku­­páció küszöbön áll. Mindenki lázas izgatottság­gal várja a fejleményeket, csak Bécsben és Berlinben csendes minden. A diplomaták nem tartják szükségesnek a népet értesíteni el­határozásaikról. S a rettenetes való csak akkor áll elénk, mikor a muszka ezredek átvonultak a Dunán Bulgáriába s a megtorlás napja elérke­zik. Vagy a mi sokkal rosszabb ennél: elérke­zik az elnézés napja. Monarchiánk úgy látszik ezt a részt vá­lasztotta magának s tőle egyformán végbemehet minden. Akár bolgár Sándor teljes diadala, akár az orosz okkupáció. Béke lesz, az igaz, de nálunk senki sem képzelte a békét ilyennek. A „PESTI HÍRLAP” TÁRCÁJA. Egy alkalmi darab. (Mutatvány Csiky Gergely ,,Petneházy“-jából.) — A, ,3 P esti Hírlap'­ eredeti tárcája. — A nemzeti színház igazgatósága ez év ta­vaszán fölkérte Csiky Gergelyt, hogy Budavár bevételének kétszázados évfordulójára alkalmi darabot írjon. A jeles szerző eleget tett a fel­szólításnak és Petneházyt, a híres hajduvezért választotta darabja hőséül. A szintén több mint közönséges alkalmi darab, „zenével, tánccal és ágyúszóval van érdekes cselekménye, sok szé­pen kidolgozott jelenete és számos korhű alakja. A bővebb méltatástól egyelőre eltekintünk, az előadás utánra halasztva azt. Itt csak magyará­zatul akarunk még egyet-mást elmondani, mint­hogy a szerző szívességéből abban a helyzetben vagyunk, hogy a színmű néhány érdekes jelene­tét mutatvány gyanánt közölhetjük. Az első felvonás Kassán játszik a székesegy­ház előcsarnokában. A barátok beszélgetve jönnek, várják a násznépet. Petneházy leánya esküszik a fiatal Máriásyval. Egyszerre csak nagy lárma hallatszik kívül; a felbőszült tömeg két idegen lovagot üldöz, akikre valaki ráfogta, hogy a né­metek kémei. A barátok védelmezik a lovago­kat, de alig bírnak a tömeggel, mikor Petneházy belép. Szava oly hatással van a népre, hogy azonnal fölhagy az idegenek üldözésével. A két lovag azért jött Magyarországba, hogy a félhold ellen küzdjön és Petneházyt is buzdítják, jöjjön velük. De ő Thököly híve és tudni sem akar ar­ról, hogy a császárhoz átpártoljon. E pillanat­ban érkezik Hoszlik György, egy trencsénme­­gyei nemes és hírül adja, hogy a váradi pasa elfogta és láncra verte Thökölyt. De most adjuk a szerzőnek a szót: Ötödik­ jelenet. Petneházy. Máriássy. Vaubonne. Pech­­mann Gábor. Demjén. Kajetán. Barátok. Petneházy. Bocsássatok meg, bátor lovagok, Hogy vendégekkel szemben pillanatra A bírót játsztam. A felizgatott Néppel csinyján kell bánni, mint makacs Gyermekkel... Ám most szívből üd­vözöllek . . . Máriássy (halkan). Légy óvatos, még nem tu­dod, kik ők. Petneházy. Sötét gyanúd mindent sötétre fest... Vendég számára a magyar csak egy Szót ismer, ég hozott! (Kezet nyújt feléjök.) Vaubonne (megragadja egyik kezét): Ne­mes bizalmad Mutatja a valódi lovagot. Nevem Vaubonne, hazám Franciaország. Pech­mann (megra­gadj­a Petneházy másik kezét, katonás üdvözlettel be­mutatva magát). Pechmann Márton Günther: Ha­zámban sok serfőző viseli e nevet; de ha módot adsz, szolgálatodra lennem kardommal, meg fogod látni, hogy serfőző név és hálás lélek nem mindig egymást kizáró fogalmak. A pápai hatalom akcióra készül. Az eszé­­lyesen mérsékelt XIII. Leo oly hangon kezd be­szélni, mely IX. Pius támadó politikájára em­lékeztet. Pár évvel ezelőtt ő maga intette a belga püspököket, hogy ne lépjék túl az ő egyházpo­litikai buzgalmukban az önmegrendszabályozás azon határvonalát, a­melynek tekintetbe nem vé­tele az állam belbékéjét megbonthatná, és most egyszerre három ponton indítja meg a har­cot az európai kultur­nemzetek államrendje ellen. Poroszországra vissza akarja vinni a jó-Máriássy. Honnan jövetek, merre tartotok ? Vau benne. A lengyel földről jöttünk, a vitéz Lengyel király sergében harcolánk. De most nagyobb cél szólít uj csatára: A lotharingi herceg zászlaja Alá tartunk, az óriás küzdelemre, Mely a kereszt s félhold között kigyult. Máriássy, úgy rosszul válasz látok az utat. E föld, hol álltok, a szabad magyar föld, És nem a német császár tartománya. Thököly Imre hívei vagyunk mi, Kívüle más urat nem ismerünk. Mienk a jog, szabadság, a­hová Ti mentek, ott zsarnokság és bitorlás Uralkodik, nincs egymáshoz közünk. V­a­n b­e­n­n­e. Mi az, mi e hazát és nemzetet Pártokra osztja, azt én nem tudom. Ki a bitorló és kié a jog: ítélni ebben, nem rám tartozik, Az idegenre. Én egyet tudok csak: Magasan leng a kereszt zászlaja, Magához hiva minden hű fiát; S mely fölharsant, a harci trombita, Éjszak hideg sarkáig elhatott, S a forró délövig megmozgatá A népek ezreit. Végső halálos Tusára hiv a harci riadó. Nem népek, pártok, nem királyok állnak Egymással szemközt: két egész világ az, mely összeméri minden erejét. A szörnyű végharc kockájára téve Európa jövendőjét századokra. Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz. A Vatikán.

Next