Pesti Hírlap, 1886. október (8. évfolyam, 272-302. szám)

1886-10-01 / 272. szám

Budapest, 1886. Vili, évf. 272. (2789.) szám. Péntek, október I. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 írt — kr. Félévre ..... 7 » — » Negyedévre ..­. 3 » 50 » Egy hóra.... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik, Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utcai, sz., földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapest, nádor­ utca 7. sz., I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendők. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Paris­­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Kérjük tisztelt vidéki előfizetőinket, hogy az előfizetést idejekorán megújítani szívesked­jenek, mert különben a lap küldése fennaka­dást szenvedhet. A miniszterelnök a bolgár kérdésről. Nagy napja volt ma a magyar képviselő­háznak. Tisza Kálmán megfelelt a bolgár kér­désben hozzá intézett interpellációkra és szavai a villám szárnyain repültek szét Európába, meg­vinni a kabineteknek és nemzeteknek, hogy mi­nő álláspontot foglal el Ausztria-Magyarország a Sándor fejedelem ellen intézett merénylet és le­köszönése következtében Bolgárországban bekö­vetkezett eseményekkel szemben. A magyar parlamentből élénk világosság áradt szét a mai napon, gyötrő kételyek és ag­gasztó föltevések tárgytalanná váltak a magyar kormányelnök nyilatkozata következtében. Nyílt­ság dolgában e nagy horderejű kijelentésnek leg­fontosabb mondatai nem hagynak fönn semmi kívánni valót. Tisza Kálmánnak teljes joga volt megjegyezni, hogy az általa adott felvilágosítások nem maradtak mögötte azoknak, melyeket ily fontos természetű kérdések hasonló stádiumában szoktak adni a világ bármely parlamentjében. Mit tudunk meg tehát a magyar kormány fejének nyilatkozatából?­­. A következőket: 1. Monarchiánk nem vette kilátásba Sán­dor fejedelem letételét. Az ellene intézett me­rényletről előzetes tudomással nem bírt s nem is helyeselte volna azt bármely föltétel mellett. 2. Oroszország és monarchiánk között a Balkán-félsziget nyugati vagy keleti részén gya­­korlandó döntő befolyást illetőleg semmiféle egyezség nem létezik. Mivel ily egyezség nem áll fönn, nem is volt köthető semmiféle föltételhez. 3. Monarchiánk ragaszkodik a berlini szer­ződéshez és fentartja azt. Az állás, melyet e szerződés adott Ausztria-Magyarországnak, kielé­gíti érdekeinket mindaddig, mig e szerződés ha­tározatai épségben tartatnak. 4. Külügyi hivatalunk nem kelt védelmére a Sándor fejedelem elleni összeesküvés okozói­nak s azok érdekében nem tett semmi lépést. Csak figyelmeztette a bolgár kormányt — s pe­dig Bolgárország érdekében , hogy elhamar­kodott lépéseknek az összeesküvők ellen mily következményei lehetnének. 5. Ausztria-Magyarországnak az az érdeke, hogy a Balkán-félszigeten lakó népek független államokká fejlődjenek nemzeti individualitásuk­nak megfelelőleg. Mi több, monarchiánk egész befolyását arra akarja fordítani, hogy a balkán­­félszigeti államok önálló kifejlése előmozdíttassék. A külügyi hivatal s a magyar kormány egyet­értenek abban, hogy egész befolyásunkat arra kell irányozni, mikép a keleten egyetlen idegen hata­lom se állapítson meg a szerződések szerint nem létező protektorátust és ne gyakorolhasson a­dó befolyást. 6. A külállamokhoz való viszonyainkban ezás nem következett be. Nevezetesen Né­­pországgal ma is a régi alapon állunk. Nem tad kételkedni, hogy monarchiánk és Né­metország meg fogják tudni óvni egymás létér­dekeit az általános béke veszélyeztetése nélkül. 7. Egyetlen hatalom sem jelentette ki ed­dig, hogy nem tartja többé érvényesnek a ber­lini békeokmányt. 8. Monarchiánk külügyi hivatala határozot­tan ragaszkodik azon nézetéhez, hogy a Balkán­félszigeten senki másnak nincs joga egyoldalú fegyveres beavatkozáshoz vagy protektorátus létrehozásához, ha Törökország nem akarna élni a számára föntartott joggal. Mindez nyílt és világos beszéd. Tehát Sándor fejedelemnek a tróntól való megfosztása nem volt „kicsinálva" a császári hatalmak kö­zött. Az ellene intézett gyalázatos merénylet monarchiánk előleges tudta nélkül történt. A Balkán-félsziget nincs fölosztva egy osztrák-ma­gyar és egy orosz hatalmi zónára. Ebből tehát az következik, hogy mi nem adtunk szabad ke­zet Oroszországnak e félsziget keleti részére nézve, azzal a föltétellel, hogy tőle viszont sza­bad kezet kapjunk a nyugati részre nézve. Ezért és mindenekelőtt azért, mivel monarchiánk tiszteli és fentartja a berlini szerződést, nem lehet komolyan venni azon időközönként fölme­rülő híreket, mintha a bécsi külügyi hivatalban a Saloniki felé való térfoglalás terve kísértene. Az orosz protektorátust és állandó befolyást monarchiánk összeegyezhetlennek tartja a ber­lini szerződéssel és monarchiánk keleti érde­keivel, melyek a balkánfélszigeti államok önálló fejlődését követelik. Amennyiben pedig létérde­keink fenyegetve volnának, remélhető, hogy azokat Németországgal való viszonyunk mellett megvédhetjük békés uton. A magyar kormányelnök nyilatkozata te­hát egy egész külpolitikai programmot állít föl, midőn erélyesen hangsúlyozza, hogy monarchiánk érdekei a balkán-félszigeti államok megizmosulá­­sát és önállóságuk kifejtését követelik. Ezt a programmot, mely megegyezik Magyarország létérdekeivel, nagy megnyugvással fogja tudomá­sul venni a magyar nemzet. A balkán-félszigeti államok egymást fogják ellensúlyozni és reánk nézve annál kevésbé lehetnek veszélyesek, mivel érdekeik az orosz hódító törekvésekkel szemben azonosak a mieinkkel. A szerbek és bolgárok k­­­valitása hatalmas akadálya annak a nagyszerb államnak, melyről a szerb túlzók álmodoznak. Még kedvezőbb benyomást fog kelteni ez a külügyi programm a Balkán-félsziget népeinek körében. Meggyőződhetnek belőle, hogy Ausz­tria-Magyarország nemcsak nem törekszik újabb térfoglalásra, hanem ellenkezőleg garantírozni óhajtja egész hatalma latba vetésével nemzeti füg­getlenségüket és állami létüket. Ezzel a programmal monarchiánk legköny­­nyebben megteremtheti a balkán-félszigeti álla­mok koalícióját az osztrák-magyar-német szö­vetség védszárnyai alatt. Bármily meleg elismeréssel adóztunk is azonban a kiemelt pontokra nézve a kormány­­elnök nyilatkozatának, van két pontja kijelen­tésének, mely más értelemben fölötte meglepő. Az egyik az, mely igy hangzik: „A k­ü­l­­á­llamokhoz való szövetségi vi­szonyainkban semmi változás be nem kö­vetkezett és igy úgy állanak fönn azok változat­lanul, a mint azokat a közös külügyminiszter a delegációkban jellemezte.“ Megvalljuk gyengeségünket, de mi e mon­dat bekezdését nem értjük. Mi eddigelé úgy tud­tuk, hogy csupán egy állammal, Német­országgal, állunk szövetségi viszony­ba­n. A kormányelnök azonban „külállamokról“ és „szövetségi viszonyokról“ beszélt. Miután ne­héz föltételezni, hogy a bizonyára a leggondosab­­­ban megál­lapított nyilatkozatba tollhibából csú­szott volna be az említett kifejezés, nyitva ma­rad a kérdés: Németországon kívül mely ál­lammal állunk még szövetségi viszonyban? A másik föltűnő pont a Németországra vonatkozó, mely így hangzik szó szerint: „Németországgal ma is a régi alapon ál­lunk, és éppen ezért nem szabad kételkednünk abban, hogy figyelembe véve egymás létérdekeit, együtt meg fogjuk óvni tudni azokat anélkül, hogy az általános béke veszélyeztetnék.“ Őszintén megvallva, e pont nem képes tel­­­jesen eloszlatni azon kételyeket, melyek Német­országhoz való viszonyunkat illetőleg fölmerültek. Mindnyájan emlékezünk arra, hogy a közelmúlt években államférfiaink e szövetségről nyoma­tékosabban és hogy úgy mondjuk, mele­gebb hangon emlékeztek meg. E viszony jel­lemzésére a „barátságos“ vagy „szívélyes“ jelző sohasem hiányzott az irányadó helyről származó nyilatkozatokban, holott ezúttal a kormányelnök csak annyit mond, hogy „Németországgal a régi alapon állunk.“ És mennyivel határozottabban szólt még a magyar delegáció külügyi albizottságának 1885. okt. 31-iki ülésében gróf Kálnoky külügy­miniszter, midőn ezeket monda: „ . . . Minél komolyabb idők jönnek, annál kevésbé van helye a szövetség szilárdságában való kételynek, miután mindnyájan tudjuk, hogy mily teljességgel számíthat Német­ország és a monarchia egymásnak megbízhatóságár­a.“ A két nyilatkozatot egymással összehason­lítva, azonnal kitűnik, hogy gróf Kálnoky tavaly hasonlíthatlanul határozottabban emelte ki a né­met szövetségnek értékét, mint ezúttal Tisza Kálmán. Mindent összevéve azonban a magyar köz­véleménynek oka van megnyugodni a miniszter­­elnök válaszában. Az ügy nem nyert volna sem­mit, ha a válasz napirendre kerül tárgyalás vé­gett, miként Horváth Boldizsár, Irányi és Ap­­ponyi óhajtották. Ily természetű kérdéseket még nyíltabban és még aprólékosabban részletezni egyetlen parlamentben sem szokás, még az an­golban sem. Majd megválik, mily hatása lesz e nagy­­fontosságú nyilatkozatnak Oroszország keleti po­litikájára. Mert hogy Kaulbars­t tábornok Szó­fiában egészen ellenkezőjét cseleksz annak, a­mit monarchiánk érdekei követelnek, ez bizonyos. Miféle tettek fogják követni Tisza Kál­mán szavait? Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.

Next