Pesti Hírlap, 1886. november (8. évfolyam, 303-331. szám)

1886-11-24 / 325. szám

Budapest, 18861 , Vili, évf. 325. (2842.) szám.____________________Szerda, november 24« Előfizetési árak: ß ^Szerkesztési^iroda: ^ ^ Félévre f . ^ 1 » _. , ^ ^ hová a lap szellemi részét -----— Hirdetések _ , Kiadóhivatal: x-'UmffT'N a kiadóhivatalban vétetnek fel Budapest, nádor-utcai.SZ.,földszint, T"T/’'\T TrPTT^r A T "KT A TlTT A l Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap Hl II I I I K A I N A PI I. A I John F- Jones & Crk. Páris* szétküldésére vonatkozó jelszó- A A J-XVJ.1.X X1JTXX lUfll ■ \ . ban, 31 bis, rue du Faubourg tamulások intézendők. Montmartre: Kaulbars kudarca. Az operetteszöveg-íróknak valóban kevés érzékük volna a komikum iránt, ha Kaulbars tábornok alakját — ki oly élénken emlékeztet hírneves elődjének, az Offenbach által megörökített Bumbum generálisnak személyére — nem tennék egy énekes bohózat központjává. A bulgáriai orosz prokonzul, a fiaskót vallott moszkovita Geszler — ha jól tudjuk — tollhegyre lett már ugyan tűzve egy élelmes bohózatkő által. És ha valaki, úgy ez a csodálatos rendkívüli meghatalmazott érdemelné meg, hogy mulatságos alakja a legavatottabb toll által örökíttessék meg a színpad számára. Kaulbars tábornok kereket oldott Bulgáriából és távozása teljesen méltó több havi garázdálkodásához. Utolsó tette is léha szájaskodás és gyermekes nyelvöltögetés volt a bolgár ideiglenes kormányzat ellen. Ahelyett, hogy feltűnés nélkül, egy nagyhatalom képviselőjéhez illő komolysággal távozott volna kudarcainak színhelyéről : vénasszonyi feleselgetéssel tetézte szereplésének tapintatlanságát, csalóknak nevezve azon férfiakat, kik Bolgárország kormányzatának élén rendíthetlen hazaszeretetük és függetlenségi érzetük által kivívták Európa szabadságszerető nemzeteinek elismerését. S annyira megfeledkezett magáról s az állása által föltételezett tekintetekről, hogy közönséges csendőrök voltak kénytelenek illemleckéket adni a cár bolgárországi alteregójának. Bármily izgalmas napokat szerzett is azonban ez a „diplomáté terrible“ a bolgároknak , nekünk megfizethetlen szolgálatokat tett. Keresve sem találhatott volna óriási birodalmában III. Sándor cár alkalmasabb embert arra, hogy oly alaposan kompromittálja a „szabaditó Oroszországot“ a keleti faj- és hitrokonok előtt, miként azt Kaulbars tábornok tette. Egy sima, behízelgő modorú, a ravaszság és macchiavellizmus minden kenőcsével megkent diplomata a bolgárokra és közvetve ránk nézve is a legnagyobb veszedelmet képezte volna. Ellenben Kaulbars egész lénye, modora és eljárása mintegy predesztinálva voltak arra, hogy annak ellenkezőjét eredményezzék, amit neki császárja és ura feladatul szabott. Kardot csörgetve és lovagostort pattogtatva jelent meg Szófiában, egészen megfeledkezve arról, hogy nem az abszolút kormányzat „holt lelkeivel“ vagy egy vak engedelmességhez szokott kozák szárnyával, hanem egy szabad nemzet önérzetes régenseivel és képviselőivel áll szemben. Szakítva a diplomácia minden hagyományával : nyersesség, bárdolatlanság s erőszakosság által akart terrorizálni. A világ bámulva kísérte figyelemmel népgyűléseken való szereplését, leplezetlenül űzött izgatásait, bujtogató szándékból megejtett körútját, fegyelem- és esküszegésre csábító beszédeit. Ha valaki, úgy ő idézte kortársai emlékezetébe a farkasról és bárányról szóló mese igazságát. Mindent megtett arra, hogy vérig sértse a bolgárok önérzetét. E példátlan presszióval szemben a régensség, minden engedékenysége dacára, nem ejtette ki kezéből Bulgária önrendelkezési jogának zászlaját. Nehéz helyzetében annyi szívósságot és bátorságot tanúsított, hogy mintaképül szolgálhatna minden kis állam szorongatott kormányzatának. De ma, midőn Kaulbars tábornok — „re male gesta“ — Konstantinápoly felé utazik, hogy onnan Oroszországba térjen, megelégedéssel mondhatjuk, hogy működésével épen az ellenkezőjét érte el annak, amit kivinni szándékozott. Oroszország hosszú időre eljátszott minden rokonszenvet a bolgár nép körében. Nemcsak személyét tette gyűlöletessé a cár alteregója szerte Bulgáriában, hanem — s ez ránk nézve sokkal többet ér — azt az államot is, melyet a Bergek és Muravievek modorában képviselt. Ha a bolgárok most már tisztában vannak aziránt, mi lenne sorsuk, ha hazájukban az orosz befolyás volna a domináló, úgy ez Kaulbars tábornoknak érdeme. Kiváncsiak vagyunk rá, hogy ily érdemet is magas érdemrend adományozásával szoktak-e megjutalmazni Oroszországban. Kaulbars missziójának kudarcát elutazásának ténye minden magyarázatnál hatásosabban helyezi előtérbe. A bolgár kérdésben Oroszország ezzel érzékeny, de megérdemlett vereséget ért. Mert hasztalanul iparkodnának elhitetni az orosz lapok, hogy a diplomáciai viszonyok megszakítása Bulgáriával „büntetés“ a bolgárokra nézve. Mindenki tudja, hogy Kaulbarsnak azért kellett távoznia, mivel missziója és helyzete tarthatlanná vált. Elutazása pedig úgy hat a bolgárokra, mintha nehéz lidércnyomástól szabadultak volna meg. Az európai diplomácia és mindenek előtt monarchiánk, Németország és Anglia feladata most már a bolgár kérdést úgy rendezni, hogy Oroszországnak ne legyen többé sem ürügye, sem alkalma önhatalmúlag lépni föl Bulgáriában. Tisza Kálmán miniszterelnök ma délben két órai értekezletet tartott gróf Kálnoky külügyminiszterrel. A belgiumi sociális zavargásokról mindig sötétebb hírek érkeznek. Míg a brüsszeli képviselőkamarában a klerikális többség a hadkötelezettségnek más által való teljesíthetőségén dolgozik, tehát egy reakcionárius rendszabályt akar csinálni, addig a A „PESTI HÍRLAP” TÁRCÁJA. Jókainé atyja. — A ,,Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Aki megírja egykor annak a nagy művésznőnek, akit tegnap kisértünk örök nyugalomra, élete pályáját, a magyar színművészet aranykorának történetét írja meg vele. A kettő együvé esett s Jókainé Laborfalvi Róza művészi pályája egyúttal legfényesebb része annak a korszaknak. Azt az időt azonban nehéz, küzdelmes korszak előzte meg. Nehéz fáradságra termett apostoloknak kellett előállaniok, akik a zsibbadó nemzetet e téren is eszméletre rázzák s szakítva a megrögzött előítéletekkel, a kényelmesebb, jutalmazóbb életpálya előnyeivel, szembe merjenek szállani a nélkülözésekkel, a kicsinyeltetéssel s vándorbottal a kezökben, a hazai szó zengzetével ajkukon, hirdetőivé legyenek a magyar színművészetnek, mely ma már annyi díszes templomában hirdetheti diadalait. Ennek a kornak Benke József volt egyik legkiemelkedőbb alakja, a most elhunyt nagy művésznő édesatyja. Ami a magyar színművészet történetéből az atya és leánya pályáját megelőzi, jelentéktelen kezdet csupán, balsikerek láncolata. A még egy századévet sem ért magyar színművészet története legnagyobb részében az atya és leány művészi pályájára esik. Megosztoznak rajta. Benke József 1788-ban a Székelyföldön Laborfalván született s mint annyi más székely fiú, ő is Bethlen Gábor híres kollégiumába Nagy- Enyedre ment, hol számos osztálytársai közt ő volt az első eminens. Ő is, mint később a világhírre emelkedett linguista, az ugyancsak székely Körösi Csoma Sándor, a theologiára szánta magát, s mint az iskola díszét, büszkeségét már csak kis idő választa el attól, hogy ama nagy nevű prédikátorok számát gyarapítsa, kiknek a reformáció óta oly szép számát szülé a bérces haza. De a végzet másként akarta. Életének fordulópontja volt a copf, és pedig nem az a jelképies értelemben vett copf, mely annyi tehetségnek állotta már útját, hanem a valóságos hajból és szalagból fonott lelógó kövér copf, mely a sabesztekli alatt lógott minden oly tisztességes diák hátán a talár fölött, a ki isten szolgáinak való számát szaporítandó. Ő neki is volt ilyen copfja, társainak is. De jönnek olykor idők, melyek minden copfnak ellenségei s a 90-es évek, a francia forradalmak, nálunk II. Lipót uralkodásának ideje ilyen vala. A világot megifjitó légáramlat Erdély bércei közé is betévedt s más egyebek között öt enyedi theologus diák fejéről is lefutta a copfot. E világi hivalgás mélyen fölháborítá a nagytiszteletű urakat. Összeülenek tehát és az öt vakmerőt, köztük az első eminenst, mint a kik copfjukat istentelen kezekkel levágván, az ur szolgálatára méltatlanokká váljanak, irgalom nélkül kitilták a kollégium falai közül. Benke József szép sugár növésű, lelkes arcú fiú volt; nagy fekete szemeiben ott ragyogott a nemes tűz, mely keblét dagasztá. Isten is papnak teremté, s hogy im most isten házának ajtaja bezárult előtte, elhatározd, hogy azért még is templomot keres és hirdeti az Igét. Akkor történt, hogy Kolozsvárról, ahol az idősb Wesselényi Miklós tartá fönn a két országban az egyetlen magyar színtársulatot, egyes rajok indultak ki nagy Magyarországra. Egy ily társulatot keresett föl a kitiltott diák Szegeden vagy Debrecenben s annál kisérte meg erejét Thália szolgálatában. De első kísérletével megbukott, és pedig oly alaposan, hogy másodikra már módot se nyújtottak neki. Ennek a második templomnak az ajtaja is becsapódott előtte. A szegény diákban ekkor egy vakmerő gondolat támadt. Tanulni fog. És megindult minden nélkül, gyalogszerrel, amíg elérte a Dunát, aztán mindenütt ennek a partján, hetekig tartó vergődés után fölérkezett Bécsbe, ott addig könyörgött mindenféle üzletek, hivatalok ajtajánál, míg valami másolni valót kapott. Itt aztán éjjelnappal szakadatlanul, nagyon kevés pénzért, melyből naponkint csak két barna zsemlére való jutott, és egy színházi jegyre, a karzaton. Egy este sem maradt el a színházból, ott leste, figyelte a nagy művészek játékát. És a mellett Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.