Pesti Hírlap, 1887. március (9. évfolyam, 59-89. szám)
1887-03-01 / 59. szám
Budapest, 1887.____________________IX évf. 59. (2937.) szám._______________________________________Kedd, március 1. ... . , Szerkesztési iroda: Százalék, nen ^ Hirdetések Kiadóhivatal: /tÁínVpítN a kiadóhivatalban vétetnek fel Budapest, nádor-Utca 7. SZ., földszint, T'v/'XT THT'TT/' A T AT a TVTT A T't /*VUrfVI Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap PQJLITIK.AI NAPIL ban” v °KlS °l£ ?árÍ£' szétküldésére vonatkozó jelszó- A VU11 FXim V.' kan, bis, rue du Faubourg támlások intézendők. Montmartre. A választási visszaélések ellen. Mikor az országgyűlések tartamát három évről öt évre emelni a parlamenti körökben elhatároztatott, a meghosszabbítás indokai között nem az utolsó volt annak meggondolása, hogy ezáltal majd ritkábban nyílik alkalom a választásokkal űzött visszaélésekre, a nemzet zavartalan munkásságát is nyűgöző izgatottság fölidézésére, a nép erkölcseinek rontására. Mi teljesen méltányoltuk ez erkölcsi alapon nyugvó motívumot, de már akkor is kijelentettük azt a meggyőződésünket, hogy ez egymagában nem elegendő. Azért, hogy a visszaélések csökkentessenek, nem az egyedüli, nem is okvetlenül szükséges, sőt nem is a legcélszerűbb mód a nemzeti akarat-nyilvánulás gyakorlásának törvényben megállapított alkalmait gyériteni s igy a nemzet leglényegesebb jogát azáltal csorbítani, hogy igénybevételére nagyobb terminusokat tűzünk. Nem a legcélszerűbb, mert minél ritkább lesz a választási mozgalom, mint a zsilippel föltorlasztott víz, annál vehemensebbek lesznek a választások; s nem az egyedüli, mert hiszen a visszaélések csökkentésének sokkal jobb és biztosabb módja magukkal a visszaélésekkel való szigorú elbánás. Nem a szabadságot kell tehát megszorítani, hanem a vele való visszaélést sújtani. Akkor az mondatott, hogy ennek is meg fog jönni a maga ideje. Választásokat oly módon folytatni, hogy a társadalomnak egy egész osztálya tönkre menjen miatta s a nép lelkületének erkölcsi alapjai minduntalan megrendüljenek, s hosszú ideig csakugyan nem lehet. Igyekezni kell a bajon segíteni s a kormányt ez a szándék komolyan foglalkoztatja. Apponyi Albertnek a választások szabadságának és tisztaságának biztosítását célzó törvényhozási intézkedések, továbbá a kérvény által megtámadott választások fölötti ügyekben a kúriai bíráskodás iránt beterjesztett interpellációjára ma adott választ a belügyminiszter. Tisza Kálmán, mint belügyminiszter, aki a képviselőválasztásokat már négyszer vezette, maga tudja legjobban, hogy bizony a választások alkalmával igen sok helyen fordul elő hiba a kréta körül. S bármit vessenek a szemére, sokkal lelkiismeretesebb államférfiu, semhogy e hibákat és visszaéléseket közönyösen nézné s érintetten hagyná a szemrehányás, hogy ezek nélkül talán többsége sem lenne. Lehet, hogy most, mikor ő van a hatalom birtokában, a hibák és visszaélések nagyobb része az ő pártjának szolgál javára. De kétélű a fegyver s fordulhat a kocka és akkor annak éle ellene is fordulhat. De különben erkölcsi indokok is arra ösztönzik, hogy a visszaéléseket a lehető legkisebb korlátok közé szorítsa s erkölcsi bizonyosságot nyújtson az iránt, hogy többségét, mint a nemzeti akarat többségének kifolyását, kétségbe vonni ne engedje. A mostani választások egyik kalamitása az az igazolási eljárás, mely a ház szabályaiban van körülírva. Ezen a házszabályoknak egyszerű revíziójával is lehet segíteni s a képviselőház a belügyminiszter javaslatára holnap fogja megválasztani azt a bizottságot, mely a házszabályoknak ez irányban való módosításával foglalkozand. Az tény, hogy ha sikerülne az igazolási eljárást úgy állapítani meg, hogy a viszszaélések könnyebben legyenek kipuhatolhatók s megállapításuk esetleg a választás érvénytelenségét is maga után vonhassa, ez nagy gátja lenne a visszaélések terjedésének. Mondjuk, ha ez a házszabályok egyszerű revíziója által is elérhető, mint a belügyminiszter reméli, akkor a revíziónak már a legközelebbi választásnál is hasznát lehet venni. Más a vesztegetés, az itatás, az erőszakoskodás és tegyük hozzá: a felekezeti és nemzetiségi izgatás. Ezeken házszabály-revízióval már csakugyan nem lehet segíteni. Ide törvény kell, s a miniszter azt kilátásba is helyezte. A törvény, mint mondja, nem lesz hosszú, s választói joga felfüggesztésével fogja sújtani, aki azzal visszaél, akár ki legyen. Ha választó, akkor a választó, ha jelölt, akkor a jelölt, ha a kerület, akkor a kerület. A kérvénynyel megtámadott választások fölött a bíráskodásnak a kir. kúriára ruházása iránt Tisza nem ígért törvényjavaslatot. E tárgyban még mindig igen eltérők a fölfogások. Sokan a kúriai bíráskodásban a törvényhozásnak egy igazságszolgáltatási, habár legmagasabb fórum alá rendelését látják s ellenkezőnek tartják a parlament lényegével. Mások azt mondják, hogy a parlamentre is állani kell annak az igazságnak, hogy senki a maga ügyében igaz bíró nem lehet, idő fog lefolyni, míg ez iránt a nézetek tisztázódnak. Igaz, hogy a választási törvény elrendeli a kúriai bíráskodás behozatalát. De az is igaz, hogy az ez iránti törvényjavaslatot a parlament már két ízben is elvetette. Most Apponyi maga fogja beterjeszteni a harmadikat. Hogy a kisebbség javaslatának jobb A „PESTI HÍRLAP” TÁRCÁJA. Kicserélve. —* A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Hosszas habozás után elhatározza magát. Fölveszi a fekete kabátot, végig simítja őszülni kezdő haját s a mint egy sereg utcán végig halad, a katonai ügyosztály hivatalos helyiségébe állít be. X. hivatalnok asztala előtt megáll s némi várakozás után, mikor az ideges hivatalnok kérdőleg tekint jámbor arcára, igy szól: — Kérem, tessék bevezetni a protokulumba, hogy Mérges Menyhért nyugalomba vonult vendéglős, népfelkelő tisztül jelentkezik. És ha a protokulumnak van „megjegyzések“ rovata, úgy tessék oda beírni, hogy a lovas csapatba kéri magát beosztatni. Az ideges hivatalnok, aki minden pillanatban hajlandó arra, hogy kitörjön és lármát csapjon, majdnem mosolyogva néz a nem éppen harcias megjelenésű jelentkezőre és azt mondja: — Jól van. Mérges Menyhért meghajtja magát és távozni készül. Hanem azután meggondolja magát. Bizalmasan oda hajol a hivatalnok orra elé, az egyik bajuszát félrerántja s ugy könnyedén kérdi.— Mikor kapjuk meg kinevezéseinket ? — Azt még nem lehet tudni, de a lehető legrövidebb idő alatt. Menyus kiegyenesedik, a bokáját összeüti s miután katonásan tiszteleg, oly ügyesen csinálja meg a hátra arcot, hogy a hivatalnok majdnem elkacagja magát. Kevélyen, erős léptekkel ér ki az utcára, ahol úgy érzi magát, mintha egy kissé megváltozott volna. Mintha a hivatalban egy sajátságos csere történt volna vele. Bement oda, mint egy nyugalomba vonult vendéglős és ki jött onnan, mint egy lovastiszt. Talán mint egy csatát próbált, ezer adósságot elszenvedett s leányszöktetésben nagy gyakorlattal biró huszárfőhadnagy. És úgy lépett a jobb lábával, mintha azt akarta volna kikerülni, hogy megbotoljék a kardban. Mintha legalább is nyugalmazott harcos lett volna, aki hozzá szokott ahoz, hogy kard verhesse a lábikráját. Amint pedig ily léptekkel haladt a maga utján, egyetlenegy ló sem kerülte ki a tekintetét. Ravasz tekintettel, műértőleg nézett mindannyira, olykor-olykor megfordulva, hogy jobban szemügyre vehesse s igy teljesebb véleményt alkothasson róluk. Találkozott egy huszárral is, a ki Virginiát szitt s a kinek sarkantyúja pompásan pöngött a száraz aszfalton. Leereszkedő nyájassággal szólította meg s kegyesen a vállára veregetett. Mintha az az ő saját huszárja lett volna, a ki megnyerte tetszését. Megkérdezte tőle, hogy hová megy, van-e kedvese, szereti-e a tiszturakat , s mikor a huszár, a ki nem tudta elképzelni, hogy kivel van dolga, megfelelt: adott neki egy ezüst forintost. — Igyék a tiszturak egészségére — mondotta neki és hozzá tette — ki tudja, mikor vágtatunk a muszka elé és vért iszunk be helyett. A huszár szalutált s abban a tudatb válaszolt, hogy valami nyugalmazott katona volt dolga. Ki adna más egy szegény húszat k is ezüst forintost. Menyus egy darabig utána nézett a szárnak s mikor mellette emberek haladtmintegy önkénytelenül is felkiáltott: — Mi lovas katonák. Azután bement egy útjába eső és Virginiát vett. Rágyújtott az egyik ,s a pöckösen a félszája szélére vágta, e leeresztette s úgy ment tovább a ber - katona. Polgári ismerősökkel találkoznk találta, ha megbiccenti a fejét, az emelve meg a kalapot. A katonákra gosan, sőt szeretettel mosolygott, mira a gyermekére. A tiszturakban a könyha és egyáltalában nem csodálkozott azn, ha az egyik vagy másik azt mondja Ivusz. Egy könyvkereskedés előtti eszébe jutott neki, hogy vannak katorák. Ennek eszébe jutni, a kereskre menni és egy csomó könyvet ossze alá tiz perc műve volt. Mikor pedig kényesé rendezett lakásába jutott, elszégyelte Hogyan, hát egy lovas katona, a ki tenvedni szokott, puha támlásszékbe i .gát, a pamlagon heverjen és dumja magát ? Na, még csak ez kellene, asszony ? És előadja a feleségnek, a szobáját vassal kell bútorozni; vasi minden, kivéve a Lapunk mai száma 16 oldalit tartamaz.