Pesti Hírlap, 1887. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)

1887-09-01 / 239. szám

a nemzetgazdaságot, akkor tudnák, hogy az ön­kezelési költség azon határ, mely felett a nyere­ség kezdődik, s hogy az utazók szaporodása busásan kifizetné a személyek viteldíjának ol­­csóbbítását. A közjegyek is bizonyítják ezt. Ugyanazon áron, melylyel Kolozsvárra és vissza Budapestre utazunk, elmehetünk a Svájcon ke­resztül Strassburgig és Stuttgarton, Münchenen keresztül vissza Budapestre. Pulszky Ferenc: Belpolitikai hírek. — aug. 31. A flelegációk. A Po­. Corr. értesülése sze­rint a delegációk küszöbön levő ülésszaka alkalmá­ból gróf Kálnoky külügyminiszter elnöklete alatt a napokban közös miniszteri értekezletek voltak a kö­zös költségvetés megállapítása céljából. A tegnapi minisztertanácsban, melyen ő felsége elnökölt, ezek az értekezletek egyelőre befejeztettek. Külpolitikai hírek. Törökország és Bulgária kölcsönös viszonya most a lehető legsajátságosabb. Ismeretes, hogy a szultán a filippopoli államcsíny óta teljes rezignáció­­val fogadta a bolgár unió tényét és arra az állás­pontra helyezkedett, hogy a független nagy Bulgária biztos véd fala Konstantinápolynak Oroszországgal szemben. Ha az oroszok holmi Kaulbarsziádák miatt kiszorultak Bulgáriából, Törökországnak legkevésbé áll érdekében, őket oda visszavezetni és a porta nyilvánvaló komédiát játszik, midőn úgy tesz, mintha az orosz kabinet akcióját előmozdítani igyekeznék. Giers kancellár azt az óhajt fejezte ki, hogy Erenroth tábornok török hadsereg kíséretében men­jen Bulgáriába és a „Novoszti“ azt állította, hogy ezt a tervet a porta már magáévá tette. Ezt az állí­tást csak fentartással regisztráltuk táviratainkban és a mai bécsi lapok is kételyeket fejeznek ki a No­­voszli értesüléseinek alaposságát illetőleg. A félhivatalos „Presse“ az egész tervet fur­csának tartja és arra figyelmezteti a török állam­férfiakat, hogy egy török invázió esetén az összes bolgárok okvetlenül Coburg herceg köré sereglené­nek, a szultán pedig annak a veszélynek teszi ki magát, hogy az Ernrold tábornokot kísérő sereg a bolgárok első veresége esetén egy „felszabadító“ orosz sereggel találkozik. Mindezt Konstantinápolyban igen jól tudják, de azért az orosz javaslatot még sem merik kereken visszautasítani, hanem a hatalmak által akarnák visszautasíttatni. A Reutter-ügynökség értesülése szerint Stam-Ha iparos lett, jaj neki! Nem létezik. Ha kereskedő, soha más köszönést el nem érhet, mint azt, hogy „j­ó n­a­p­o­t.“ Némelyik­nek reggel mondanak jó estét és este mondanak jó reggelt. Ha művészi pályát választ s világhírűvé lett, akkor számíthat a protekcióra. (Már t. i. olyan értelemben, hogy szóba állanak vele) Ha ügyvédi pályát választ, mint próká­tor, csakis az ősi pörlekedő virtusnak köszön­heti, ha „nélkülözhetetlen.“ balban attól tartanak, hogy Anglia, Ausztria-Magyar­­ország és Olaszország arra hívják fel majd a portát, hogy az orosz javaslatra ő adja meg a választ, a­mely természetesen csak elutasító lehetne. A porta most állítólag a német kabinetet kérte fel, igyekez­nek a nevezett hatalmakat az orosz javaslat elfoga­dására bírni. Ha Németország — a­mi előrelátható — megköszöni ezt a missziót, melynek meghiúsulta biztos, akkor a porta a hatalmakhoz egyáltalán nem meneszt körjegyzéket. A bécsi kabinet álláspontját igen világo­san jelzi az „Orsz. Ért.“ egy kommünikéje, mely állítólag Konstantinápolyból küldetett be és mely ezeket mondja : „Török kormánykörökben azonnal felismerték hogy az orosz javaslat a berlini szerződéssel ellen­tétben áll, minthogy e javaslat szerint a hatalmak kollektív tekintélye helyébe Oroszország tekintélye helyeztetnék. Csakis azon esetre, ha a hatalmak egy­hangúlag fogadnák el az orosz javaslatot, hatá­rozná el magát a porta, hogy Ernroth tábornok mellé török biztost küldjön Szófiába. A mint azonban az ügyek mostan állanak, ily egyhangúságról szó sem lehet. A mint az orosz javaslat, t. i. a hatalmaknak tudomására jutott, ezek némelyike azonnal a legha­tározottabban ellene nyilatkozott. Hir szerint különö­sen az osztrák-magyar kormány jelentette ki minden habozás nélkül, hogy nem látja be, mily alapon neveztethetnék ki egy orosz tábornok Bulgária egyedüli kormányzójává, miután ezen eset a berlini szerződésben előre meg nem állapíttatott. Ily körülmények közt, már most is az a hír van elterjedve, hogy a porta elállott azon szándéká­tól, hogy az orosz javaslat tárgyában a hatalmakhoz újabb köriratot indítson, és hogy másrészről Orosz­ország sem ragaszkodik javaslatba hozott tervének kiviteléhez, hanem fen­­tartotta magának, hogy azt alkalmasabb időben újó­lag elő fogja terjeszteni.“ Az orosz lapok ezt előre látták és igen heve­sen támadták meg monarchiánkat, melyet azzal vá­dolnak, hogy titokban támogatta Koburg herceget. A Moszkovszkija Vjedomosti azt állítja — ás ebben talán nem is téved olyan nagyon — hogy Németországnak oroszbarát magatartása puszta ma­nőver, melynek célja Oroszországot rászedni. A „Journal de St. Petersbourg“ is felszólal ma és a portál arra figyelmezteti, hogy a tétlenség, melyet „a bécsi sajtó tanácsaihoz képest“ a szófiai szerződésszegéssel szemben tanúsít, a macedó­niai bolgárokat is lázadásra indíthatja. Az orosz félhivatalos lap szerint a portának joga és köteles­sége Koburg herceg szerződésszegését megtorolni, mert ha ezt nem teszi, súlyos következményekért kell majd felelősséget vállalnia. A bolgár kormányválság ideiglenes megol­dást nyert. A londoni Reuter-ügynökség ugyanis a következőket jelenti: „Miután az új kabinet megalakítása nehézsé­gekbe ütközött, hosszabb tanácskozás után elhatá­rozták, hogy a jelenlegi minisztérium a jövő hóban megejtendő választások befejezéséig hivatalában meg­marad. A szerb szkupstina október hó második fe­lében fog összegyűlni, még­pedig Nisben és nem Belgrádban, a­mint azt a radikálisok kívánták. A választási küzdelem különös érdekkel fog bírni, mert nem az lesz a kérdés, hogy a haladópárti ellenzék le fog-e győzetni — ez iránt a belügyminiszter is­mert erélye mellett nem foroghat fenn kétely, — hanem az, hogy a kormánypárt radikális szárnya nem fogja-e Riszticset leverni. A miniszter csak egy módon tarthatja magát, ha a haladópárt elég erős lesz arra, hogy a liberális párttal egyesülve szembe­szállhasson a radikálisokkal. A radikális pénzügy­­miniszter ezért most fokozott buzgalommal igyek­szik a Garasanin-kabinet volt pénzügyminiszterét, Petrovics Vukasint a vádlottak padjára állítani. Azt állította, hogy Petrovics a szendrő-velika-plánai vas­útnál visszaéléseket követett el és Petrovics vagyo­nát 150.000 dinár erejéig lefoglaltatta. Híresztelték, hogy ezt a foglalást a legf­­izetőszék már helyben is hagyta, de ez a hír alaptalannak bizonyult és most Vuics újabb okmányokkal áll elő, kompromit­táló levelekkel, melyeket Petrovics a párisi Comp­toir d’Escomptetól kapott. Az ügy különben a szkup­stina elé is fog kerülni. — aug. 31. * Marad tehát a hivatalnoki, a katonai, a papi pálya (katholikusoknál), mely „úri­as.“ Ezért özönlik az elsőre legtöbb, a máso­dikra és harmadikra kevesebb. Mert csak az el­sőn nem kell sokat dolgozni, a másik ket­tőn igen. * És a vidéken nagy birtokokat vásárolnak olyanok, a­kik a vagyont munkával szerezték. Kik ezek? „J­ö t­t-m e n t e k.“ A fővárosban palotákat építenek az ipa­rosok, kereskedők. Házi életük, berendezésük csupa kényelem és ízlés, de kik ezek ? Valakik! A vidéken és fővárosban ellenben hem­zsegnek az iskola végzett proletárok, a­kik kártyázással, ivással s pumpolással töltik az időt a valódi virtuózokká lesznek a „m­e­g­e­n­g­e­­dett rászedés“ művészetében. S kik ezek ? Urak! S a legtöbb „úri­as életpálya,“ ha­csak munka nélkül nem örököl és családi ösz­szeköttetéseknél fogva zsíros hivatalt nem kap, vagy gazdag mesallianceot nem köt,­­ ide vezet. Azért oly keresett s azért ragaszkodik még mindig a régi világnézethez a „müveit ma­gyar közönség.“ X. Y. Z. PESTI HÍRLAP 1887. szeptember 1. Szabad jegyek. — Dirling Lars után norvégből. — Kényes voltam, mint egy páva s volt is rá okom. Színdarabot adtak elő tőlem, mely nagy sikert aratott; egy nagy lap munkatársul alkalmazott s írói és hírlapírói minőségemben két szabadjegyet kaptam három színházba — tessék elgondolni: h­a­t szabad­jegy állott minden este rendelkezésemre! Hát nem volt okom, hogy kényes legyek ? Hányszor néztem le azelőtt, mikor mint fiatal tanuló fent voltam a „kakasülőn“, mély csodálattal a szerencsés halan­dókra a földszinten! S most magam voltam egyike azoknak a boldogoknak, a­kik ott ültek, sőt — töb­bet mondok, — nem is kellett egyedül ülnöm, ma­gammal vihettem egyik barátomat vagy barátnőmet, ama színházakba pedig, melyeket nem látogattam meg magam, másokat küldhettem, tehát minden este legalább öt, olykor hat embert is boldoggá tehettem, — mily szép gondolat! Kiszámítottam, hogy napon­kint ép annyit kereshetnék, mint egy képviselő, ha fölösleges jegyeimet minden este eladnám; de ily prózai természetesen nem voltam,­­ vagyis nem adtam el jegyeimet készpénzért, hanem egy kis csereüzletet folytattam velük s ily módon számos hasznos és kellemes holmit gyüröttem magamnak, úgymint: szivarokat, szerelmet, nyakkendőket, kéz­­reformok a Rókusban. A Rókus-kórház igazgatósága két célszerű újítást léptetett életbe. Az egyik a megszakítás nélkül való állandó felügyelet és szolgálat úgy az orvosok, mint az ápolónők ré­széről. Két-két orvos lévén minden osztályon, azok csak felváltva hagyhatják el a kórházat. Egynek mindig a kórházban kell tartózkodnia, kinek ajtaján „ügyelő orvos“ jelzésű tábla van kifüggesztve. Az ápolónők eddig ebéd és vacsora idején mindig egy­szerre hagyták el az intézetet. Most csak fölváltva tehetik ezt s az egyik el nem mehet, míg a társ vagy szomszéd ápolónő­ vissza nem jött. A kórter­mek ajtaján kifüggesztett tábla jelzi mindig, hogy az ápolónők közül ki mikor mehet ki s távolléte alatt ki helyettesíti. A másik fontos újítás a betegek felvétele, illetve tovább küldésére vonatkozik. A Ró­kusban a helyhiány különösen érezhető a délutáni órákban, mikor igen sok s néha súlyos beteget kell e miatt tovább utasítani. Ez eddigelé úgy történt, hogy a fölvételi irodában egyszerűen más kórházra utalták a beteget, a­nélkül, hogy meggyőződtek voln­a, vájjon nincs-e ott is helyhiány ? S így a beteg néha kénytelen volt kórházról­ kórházra vándorolni, míg valahová befogadták. Az igazgatóság most elrendelte, hogy ilyen esetben ezentúl a fölvevő tiszt előbb te­ttüket, barátságot, kognakot stb. Nemsokára a város legkeresettebb személyiségei közé tartoztam. Urfiak, a­kiket valamikor futólag bemutattak volt nekem, az utcán rendkívül nyájasan karonfogtak, s elvezet­tek a legközelebbi vendéglőbe, hogy aztán egy jó reggeli után, melyet ők fizettek, finom célzásokkal áttérjenek jegyeimre, s csinos fiatal divatárusnők és trafikos leányok édes mosolylyal, pillantással és kéz­­szoritással ajándékoztak meg — s mindezt a szabad jegyekért. Idővel azonban kezdett kissé nehezemre esni nagyságom, sőt végül igazi gondot volt szerzendő. Szállásadóném­ volt a kezdeményező. Sértve érezte magát, mert földszint a hatodik sorban kapott helyet. E­től az estétő­l kezdve reggel csak hideg teát kaptam és a sör volt az egyetlen meleg, a­mit reg­gelire kaptam. Azelőtt dőzsöltem a sült csirkékben és kotlettekben tükörtojással. A hónap tizenötödikén felmondott a szállásadóném. Nincs hozzászokva, szólt igen ingerült hangon, hogy szoba­ ura­t kicsinyelje.“ Tehát más lakás után kellett néznem. Hirdetést tet­tem közzé az újságban s számos ajánlatot kaptam emberbaráti lelkektől, a­kik készek voltak, hogy en­gem mérsékelt árért tárt karokkal fogadjanak. Özve­gyek elegáns szobákat ajánlottak föl minden lehető kényelemmel, u. m. zongorával és barátságos érint­kezéssel ; kis fizetésű és több leányu hivatalnokok készörömest ajánlkoztak, hogy fölvesznek családjuk körébe s legalább is úgy akartak velem bánni, mint fiukkal, így tehát keresni kezdtem. L8 és fel szalad­gáltam a lépcsőkön, mint egy levélhordó, mély­be­ Fővárosi ügyek."

Next