Pesti Hírlap, 1887. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)

1887-09-29 / 267. szám

S Belpolitikai hírek. — szept. 28. Választások elleni kérvények. Ma estig a képviselőházban mindössze három választás ellen nyújtottak be kérvényt. Gr. Károlyi Gábor füg­getlenségi (Sz.-Fejérvár), Gulácsy Dezső kormány­­párti (Bereg) és Kende Mihály kormánypárti (Ung) választásának érvényét támadják meg e kérvények, melyekről holnap fog a háznak jelentést tenni a korelnök. A közjogi alapon álló ellenzék ma dél­után tarta alakuló ülését. A szép számmal megjelent tagokat Horánszky Nándor, mint a kör volt alelnöke üdvözölte nagy tetszéssel fogadott beszéddel. Majd üdvözölvén a párt vezérét Apponyi Albert grófot is, felhívta a pártot az alakulásra, mire Apponyi Albert gróf lelkes éljenektől kisérve az alakulás iránt tett előterjesztést. Az elnöki székre Horánszky Nándort ajánlja, kinek a párt iránt valóban utol nem érhető érdemei vannak. Meg lettek választva egyhangúlag elnöknek Horánszky Nándor, ki azonban más egyéb elfoglaltsága miatt azt ismételt felhívásra sem fogad­hatta el, mire a párt Horánszky indítványára K­i­­r­á­l­y­i Pált kiáltotta ki elnöknek. Alelnök lett Ho­­r­á­n­s­z­k­y Nándor. Jegyzők : Ábrányi Kornél, Fenyvessy­ Ferenc, Nagy István, Merczer Géza, Zay Adolf, Háznagy Tomcsányi László. A kijelölő bizott­ság tagjai az elnökön kívül Apponyi Albert gr., Bé­­thy Ákos, Bujanovics Sándor, Grünwald Béla, Ho­­dossy Imre, Horváth Lajos, Kovács Albert, Sennyey dr., Szentiványi K. Apponyi Albert gróf üdvözli a párt tagjait Ha a párt megfogyott, ezt két okra vezeti vissza. Egyik, hogy a kormány hatalmi apparátusa főként a mérsékelt ellenzék ellen volt fordítva, a másik, hogy az ország független elemeinek ellentálló ereje évről­­évre csökken. De ha a párt megfogyott, ezen ép úgy nem lehet csodálkozni, mint nem lehet e miatt csüggedni. Mert ha a párt vesztett erőket, de nyert is ilyeneket — e jelenség a párt attrakció-erejének kétségtelen bizonyítéka. A kormány hivatkozik a nem­zet többsége által ráruházott misszióra, de ugyanily misszióra — habár a kisebbség részéről — az el­lenzék is hivatkozhatik. A kormány a ráruházott misszió folytán kénytelen eddigi pénzügyi politikáink ellenkezőjét cselekedni, a mérsékelt ellenzék pedig arra nyert missziót, hogy eddigi politikáját folytassa. Ezt a missziót teljesíteni kötelesség. Deák Ferenc műve hosszú időre politikai ala­pot teremtett. A nemzetnek ezen az alapon kell fej­lődnie. Remélnünk kell és ebben a fejedelem nyilat­kozatai csak megerősíthették, hogy ez az alkotmá­nyos közjogi alap megtámadhatlanul szikla­szilárdul áll; szakítani kell tehát azzal a felfogással, hogy a pártokat csak a közjogi alap kérdése választja el. A tulajdonképeni politikai kérdések képezik normális fejlődés mellett a pártok életének tartalmát. A pénzügyi téren a kormány legutóbbi nyilat­kozatai alig nyújtanak reményt, hogy a szépítgetés­­nek és az ideiglenes kisegítőknek rendszerével sza­kított. Szóló örülni fog, ha a kormány előterjesztései ezt az aggodalmat meg fogják hazudtolni; de hogy az ellenzék szigorú ellenőrködése ezen a téren ma kétszeresen indokolt, midőn attól kell tartanunk, hogy a gyökeres orvoslás fenmaradó eszközei pillanatnyi sikerek elérésére fognak pazaroltatni, azt senki két­ségbe nem vonhatja. A feladatok tehát, melyekért az ellenzék eddig is küzdött, fenállanak ma is, pa­­rancsolóbb alakban mint valaha, és ezekkel együtt fenáll az ellenzék kötelessége. A viszonyok összesége oda irányul, hogy a mostani országgyűlésen a mérsékelt ellenzéknek sok­kal fontosabb szerepe lesz, mint minden eddigiben. De ehhez nemcsak kitartás kell, hanem összetartás is. Meg van győződve, hogy a pártban az eddigi bi­zalom és barátság ezután is ép olyan lesz, mint a múltban. A maga részéről biztosít mindenkit, hogy erélyben s tevékenységben törhetetlenül s fáradha­tatlanul fog részt venni a párt politikai küzdel­meiben. Végül abban a reményben, hogy a párt azt helyeselni fogja, jelenti, hogy koszorút rendelt meg a mérsékelt ellenzék nevében Deák Ferenc szobrára és a koszorú holnap fog a szoborra letétetni. Apponyi beszédét a jelenlevők lelkesen fogad­ták. Ezután Beöthy Ákos emelt szót, biztosítva gróf Apponyit a párt törhetlen ragaszkodásáról. Ezzel az értekezlet véget ért. A főrendiház szept. 29-dikén d. u. 1 órakor ülést tart. Napirend: Királyi kézirat kihirdetése. El­nöki előterjesztések. Szavazás az igazoló bizottság tagjaira. nagy elődöket varázsolja elénk egy pillanatra s melyből az ő alakja hiányozott. Egressy Gáborné. Szentpétery Zsigmond hugocs­­kája, a szép kis Zsuzsika, 1816-ban szüle­tett Gyürén, Szabolcs megyében, hol atyja refor­mátus pap volt. Szentpétery Zsuzsikát a nagyhírű Déryné vette pártfogása alá és a legnemesebb buzgalommal képezte a magáéhoz hasonló szak­mában: drámai és operai szerepekre. A tizenötéves bájos leányka még alig tett néhány lépést a színpadon, midőn huszonhárom éves pályatársa, Egressy Gábor megkérte és jóságos gyámanyja segítségével nőül is vette. Egressy Gáborné férjével osztozott a viszontagságos pálya ezernyi küzdelmeiben. A magyar színészet úttörői közt bár szerény he­lyet foglalt el, de mindvégig lelkesedéssel és ön­­feláldozással szolgálta a szent ügyet, mint drá­mai, operai, s később mint népszínműi ma­gánszereplő. A megnyitó előadáson alig két szónyi sze­repet vállalt el, csakhogy szintén közreműköd­­h­essék a nagy ünnepen. Árpád ébredésé­­ben azt a hölgyet játszotta, kinek eljátszásá­val H­e­t­é­n­y­i n­é ma hasonló áldozatkészséget tanúsított. Férjének gyors előhaladásán segítendő, el­vállalta a család minden terhét s a hitvesi és anyai gondok mind fokozottabb mértékben sú­­lyosodtak ifjú vállaira s utóbb művészi fejlődé­sében is megakadályozták. Huszonegyévi működése után, lábaira el­gyöngülve, végképen visszavonult a színpadtól. Nyugdíjat azonban nem húzott, csak férje ha­lála után, ennek negyven évi szolgálati ide­jére való tekintetből, részesült négyszáz forintnyi keg­ydijban. Egressy Gábornak megrendítő halál­esete végzetes befolyással volt idegeire: tagjait reszketegség fogta el, mely többé el sem hagyta, mig végre kezeit és lábait egészen megbénította. Tiz év óta élőhalottként őrzi fekvőhelyét, honnan saját erejéből többé nem mozdulhat. A gondviselés azonban Egres­sy Ákosban egy oly gyöngéd fiút adott neki, ki tőle telhetőleg iparkodik enyhíteni kínos hely­zetét. Csakis azon rendkívüli ápolásnak köszön­heti Egressy Gábor özvegye, hogy ily körülmé­nyek közt ennyi ideig fentarthatta magát, mely­ben fia és ennek önfeláldozó neje, Felhő Ilona részesítik, kik­élét napot egygyé téve, őrködnek fölötte. Bartha János­né. A budai Donáti­ utca egyik igen szerény házának egy földszintes udvari szobácskájában, mely semmivel sem nagyobb a színházi öltözők­nél, éldegél egy tisztes matróna, kinek szellemes szemei, fehér fogsorai, klasszikus arcéle és ne­mes vonásai magukon viselik azon szépség bé­lyegét, melyről ötven év előtt híres volt Bartha J­á­n­o­s­n­é­ M­eszlényi Anna. A kitűnő Bartha özvegye 1813. december 31-én született Erdélyben. Atyja hivatalnok volt, s mint ilyen Kassára áthelyeztetvén, a gyönyörű Annus is ott nevelődött azon ártatlanságban, mely a régi leányokat egy szépséggel még gaz­dagabbá téve. Alig volt 14 éves, midőn atyja egy napon behívta szobájába. Három kitűnő művész állt előtte: Szentpétery, Megyeri, Szi­lágyi. — Kis leányom, monda az öreg Meszlényi, ezek az urak téged Bartha János nevében jöttek megkérni. Mit feleljek nekik ? Annus félénk p­u­k­k­e­d­­­i­t csinált és azt sem tudva jóformán, hogy mi az a megkérés, azt felelte: — A mint apám uram parancsolja. Az öreg ur pedig minden pályát tisztes­ségesnek találván, melyet az ember tisztességgel betölt, leányát 1830-ban odaadta Barthának — minekutána meggyőződött, hogy — nemes ember. Csak egy kikötése volt: hogy veje ne vigye leányát a színpadra. De bizony ezt a kívánságát nem teljesítették, mert kevés hét után elvesztvén édes­atyját, a színészélet árja úgy magával so­dorta a fiatal teremtést, hogy csakhamar azon vette észre magát, hogy eleinte mint néma sze­replő, majd a karban, majd kisebb szerepekben, s végre elsőrendű szerepekben tapossa a szín­padot. Bartháné az 1837. aug. 22-diki meg­nyitó előadáson ugyan szintén csak kis szerepe­ket kapott („Árpád ébredéseiben azt a hölgyet, kit ma L­u­b­i­n­s­z­k­y­n­é személyesített és „Beli- PESTI HÍRLAP 1887. szeptember 29. A képviselőház első ülése. Minden úgy volt, mint hajdanában. A Sándor­­utca környéke korán megnépesedett. Kiváncsi haza­fiak várták az új honatyákat, amint egyenkint szál­­ltakozának. Csak elvétve jött egy ismerős. Már tíz óra előtt jóval megtelt a folyosó egészen. Csak még a buffet csendes és kihalt. Az új képviselők valósá­gosan kifáradtak az önbemutogatásban.­­Ismerkedtek, de annyian annyival egyszerre, hogy a következő tournál megint mint ismeretlenek jöttek össze a folyosó más tájékain. Hiába, ahhoz is idő kell, hogy az ember annyi új arcot megfigyeljen. Végre néhány perccel tíz óra után betódultak a tanácsterembe, hol mindenki a maga helyét fog­lalta el. A jobboldal bizony valóságos erdő, úgy hogy jócskán átnyúlik a baloldalra, most már hát lesznek „baloldali jobboldaliak“ is. A Ház tömve volt, de mégis sajátságosan né­zett ki, mert hiányzott a feje. Az elnöki emelvény üresen tátongott, mígnem fölbukkant ott végre a Vi­­sontai Kovách László alakja, a­ki, ha Ház nincs, mégis tisztviselője marad a Háznak s fölkérte Boér Antalt, mint a legidősebbet, hogy foglalja el az el­nöki széket. Boér Antal az idén se tagadta, hogy a leg­öregebb. Beült az elnöki kathedrába, morgott valamit s ezzel a morgásával egyszerre kihívta a ház külön­böző tájékairól a hat legfiatalabb embert közjegy­zőknek. De milyen csinos jejképű fiatal emberek ezek! Boldog isten, hiszen már Tisza István is kie­sett a huszonhét évéves veteránnak. Széchenyi Aladár gróf (a miniszter fia) felol­vasta a miniszterelnök átiratát s a holnapi szertartás rendjét. Erre a szokásos duett következett, felállott Irá­nyi Dániel, elmondta a mondókáját a sárga fekete zászló és a megnyitás módja ellen. Mire Tisza is elmondta a duett második stró­fáját, hogy 1867 óta mindig így volt, hát most is csak úgy lesz. Ezen nem lehet segíteni. Országgyűlés. I. Az uj országgyűlésnek mind a két háza ma tartotta meg első ülését a szokott formasá­gok között. A képviselőház ülése 10 órakor, a főrendiházé 11 órakor kezdődött. A képviselőház padjai egészen meg­teltek régi és új alakokkal. 10 óra után megér­kezett Tisza miniszterelnök, a­kit pártja zajo­san megéljenzett. Ezután Kovách László ház­nagy indítványára a korelnök és a körjegyző elfoglalván helyüket, a 86 éves Boér Antal, mint korelnök felolvastatta a miniszterelnök át­iratát az országgyűlés ünnepélyes megnyitása tárgyában, valamint az erre vonatkozó udvari szertartás rendjét. Irányi Dániel észrevételeket tesz a meg­nyitási szertartásra, különösen kifogásolja, hogy annál cs. kir. udvari főhivatalnokok szerepelnek, hogy az a budai váriakban és nem Pesten tör­ténik, hogy a király föltett kalpaggal, ülve ol­vassa fel a trónbeszédet és hogy a feketesárga zászlót felhúzzák a királyi váriakra. Mindezek­nél fogva kijelenti, hogy ő és elvtársai nem vesznek részt a megnyitási szertartásban. Tisza Kálmán miniszterelnök erre megjegyzi, hogy a megnyitási szertartás ugyanaz, a­mely 1867 óta mindig volt. Ezzel az incidenssel az ülés véget ért. A főrendiházban főleg a klérus je­lent meg nagy számmal. A korelnök Zichy Ferenc gr. volt. Itt is felolvastatott a miniszter­elnök átirata, de semmiféle felszólalás nem tör­tént, és az ülés egy negyed óra alatt véget ért. II. A képviselőház ülése szept. 28. Az első ülés alakszerűségei. A képviselők d. e. 10 óra után elfoglalják helyöket. 10*/8 órakor Tisza Kálmán miniszter­­elnök a terembe lép. (Éljenzés jobbfelől. Halljuk! Halljuk!) Kovách László háznagy: T. képviselőtár­saim ! (Halljuk! Halljuk!) Engedjék meg t. képvise­lőtársaim, hogy a házszabályok 1. szakaszának első pontját felolvassam. (Halljuk! Halljuk!) Olvassa: A képviselők a megjelenésre a törvény által en­gedett napok harmadikán délelőtt 10 órakor a kép­viselőház üléstermében összegyűlvén, a legidősebb

Next