Pesti Hírlap, 1888. március (10. évfolyam, 61-91. szám)
1888-03-16 / 76. szám
1888. március 16. PESTI HÍRLAP A vidéken, Kolozsvárit, ma d. e. tiz órakor vette kezdetét az egyetemi ifjúság által rendezett fényes ünnepély. Az egyetem előtt gyülekeztek az ifjak s innen lobogókkal és a Rákóczy indulót énekelve indultak a főtérre, hol ezrekre menő nép várakozott. Az ifjúság a himnuszt énekelte, melynek végeztével Inczédy Samu báró szavalta a „Talpra magyart“, Incze Béla pedig alkalmi beszédet tartott Kossuthot éljenezve vonult ezután az ifjúság a temetőbe, hol Bene István az ott eltemetett hősök emlékét dicsérte egy lelkes beszédben. Innét a főtérre indultak vissza s itt Greskovics Béla joghallgató „Kossuthhoz“ irt költeményt szavalta el, melynek reframnjét az egybegyült tömeg lelkesen ismételte. A délelőtt folyamán a református, unitárius főtanodákban és a kereskedelmi akadémiában is ünnepélyességek voltak. Az egyetemi ifjúság üdvözlő sürgönyt menesztett Turinba is. A délután rendezett emlékünnepély óriási lelkesedéssel folyt le a redouse-épület helyiségében. Előkelő közönség töltötte meg szorongásig a termet. Az emlékbeszédet Sándor József tartotta szűnni nem akaró éljenzés közt. Ezután Fáy Szeréna Ditói Mórné és Malonyai Dezső nemzeti színházi tagok szavaltak alkalmi költeményeket élénk tetszést aratva. A polgári dalegylet hazafias dalokat énekelt. Bideskutyafia zongorázott és Salamon jónevű zenekara hazafias dalokat játszott tetszés, lelkesedés közt. Este az iparos ifjak helyiségében ünnepély, a nemzeti színházban alkalmi díszelőadás volt. Szabadka, márclő. A mai nagy nap emlékére délelőtt 10 órakor ünnepélyes szentmise volt a szt. Terézia templomban. Este 8 órakor a Hungária szálloda nagytermében közvacsora, melyen az alkalmi beszédet Varga Károly, volt országos képviselő tartotta. Arad, márc. 15. A magyar szabadságharc évfordulóját Arad városa impozánsan ünnepelte meg. Délelőtt 10 órakor a városháza dísztermében fényes emlékünnepély tartatott, a város előkelőségei, u. m. a főispán, az alispán, a polgármester, a törvényszéki elnök stb. jelenlétében, h. különböző egyesületek, elnökeikkel élükön zászlójuk alatt jelentek meg. Az ünnepélyt Lukácsy Miklós nyitotta meg rövid beszéddel, mire Pulszky Ferenc tartott lélekemelő és lelkes beszédet, melyben a rég elmúlt idők képeit eleveníté fel, s annak egy-egy korszakalkotó mozzanatát tárta elő. Ezután Barabás Béla szavalta el hévvel a „Talpra magyar“-t. Délben a kereskedő ifjak társulata Pulszky tiszteletére, nagyszámú résztvevők jelenlétében fényesen sikerült díszebédet rendezett. — Délben és este a színházban hazafias díszelőadások voltak. Az ország számos más városából — így Brassó, Szeged, Székesfehérvár, Debrecen, Eger stb. — kaptunk jelentést március 15-ikének kegyeletes megünnepléséről. 7 Március 15. A fővárosban. Az öreg „paraplésok“ (már t. i. a negyven év előtti március részesei) lelkesedve kiáltottak föl ma: — Hurrah! ma megint paraplés forradalom lesz. Elő veled régi kardunk ... azaz esernyőnk. De csak délelőtt ültek esős komor felhők az égen. Délután már ragyogott a nap s csókdosta a zászlókat a házakon, besugározva az ifjúság gomolygó tömegeit az egyetem téren, a fellobogózott utcákon s Petőfi ércszobra lábainál. Zászlódiszt azok az utcák öltöttek, melyeken a menet elhaladt. Drapériák, trikolorok lengtek a házakról, az ablakokból, sőt egy helyen a belga királyi ház zászlaját is kitűzték. (Ez még a Rudolf lakodalmára készült.) De a legbüszkébben a nemzeti színház bérházáról lengett egy zászló, rajta nagy betűkkel: Éjen Kossuth Lajos! Az ünnepély elő része délelőtt a Vigadóban folyt le, hol az egyetemi ifjúság tartotta márciusi matinéjét. * * * Márciusi hangulat. Forradalmi szellem. Vigadóbeli kis terem. Jókai Mór. Szabad bemenet. Talpra magyar! — Mi ennek a következése? Ennek következése uraim bordák kínszenvedése, lábak halálfaja, kalapok agyonnyomatása, férfiak, asszonyok ájuldozása s mindez hazafias lelkesedés közt éljenrivalgástól kísérve. Ritkán volt olyan tolongás, mint ma a Vigadó termében a matiné alatt. Lázas hullámzás a teremben, fej fej mellett a karzaton, áradat a folyosón, lépcsőn. Magam, a Pesti Hírlap tudósítója bátor előnyomulással szerencsésen eljutottam a terem ajtajáig s igy abban a helyzetben vagyok, hogy valamelyes tudósítást még is csak irhatok a lapnak. A hangulat lelkes. A közönségben tömérdek hölgy, és pedig szép hölgy. Akik a bálokban tapodták a vigadó parkettjét, megjelentek a vigadóbeli nemzeti ünnepélyen is. Louis Ulbach ezt írta a magyar nőről: „Hazaszeretetét önszeretete fölé helyezi.“ Mintha a mai vigadói reggélyről írta volna ezt a derék francia. Annyi bizonyos, hogy ma hazaszeretüket a lábaik szeretete fölé helyezték a nők. No a hazafiaságon kívül Jókai fölolvasása is nagy vonzerőt gyakorolt. De térjünk a tudósításra. Valami bájos zümmögés hangzik ki a folyosóra. Az egyetemi dalkör énekel. ... Itt élned és meghalnod kell! Tehát a „Szózat“ volt. Pompásan adta elő a dalkör. Nagy taps. Most meg egy ifjú lép a pódiumra és szaval. — Hallottsd-e szót, rendületlenül! Ez Arany János gyönyörű költeménye. Kerekes Ernő egyetemi hallgató szavalja nagy hatással. Viharos éljenzés hangzik utána s e lelkes zajban megjelenik az ajtóban az első sebesült: egy elájult fiatal hölgy. Szolgálatkész ifjak hozzák ki és viszik az öltözőbe.• Orvost, orvost! zúg a folyosón. Odabenn pedig a taps, az éljenzés frenetikussá, tombolóvá válik. A kendő lobogtató tömegből kiemelkedik ünnepelt alakja a márciusi nap egyik vezérének, a nagy költőnek, Jókai Mórnak. Az ifjak, a nők lelkesen üdvözlik a „márciusi ifjat“, kinek ezüstbe vegyült parókája élénk ellentétet képez a hajzattal dúsan benőtt fejtengerrel, mely körülötte hullámzik. De azért ő ma mégis az ifjúsághoz tartozik. — Éljen Jókai! Éljen a márciusi ifjúság! hangzik folytonosan. Végre nagy nehezen csillapul a zaj. A költő halk hangon beszél, mely csak töredezve jut a tömeg füleibe. A márciusi napokról olvasott föl azon a nyelven, melynél szebb még nem csendült meg a magyar író tollán. De boldog lehetett, a ki hallotta! Én már beszéltem három olyan emberrel, akik harminc szavat hallottak belőle, de a harmincadik szó szerencsés ellesése után már félig agyon voltak nyomva. Aki az egészet hallotta volna, olyan nem találkozott. De azért folyton hangzott az ováció, a taps, mely végül tombolásba ment át. — Nem hallani kell azt, hanem érteni! mondta a Kossuth beszédét éljenző süket csizmadia, így volt ez ma is a vigadóban. (A felolvasást egész terjedelmében közöljük lapunk mai számában első helyen.) Ezalatt pedig a teremből sorra hozzák ki az ájultakat. Az öltöző már valóságos lazarethhez hasonlít. Sebaj! Éljen a haza! Jókai után egy fiatal ember, Vámossy Zoltán orvosnövendék szavalta el Ábrányi Emil ünnepi költeményét zajos hatással. (A költeményt tárcánkban közöljük.) A közönség a költőt is látni kívánta s harsányan megéljenezte. Majd a „Talpra magyar“ eléneklése következett s ezzel az ünnepély véget ért, az ifjúság szétoszlott, zajosan éltetve a távozó Jókait, miben a már szerencsésen fölépült ájultak is részt vettek. * * * Az ünnepély másik része délután az egyetemi téren s a Petőfi-szobor előtt folyt le. Az egyetem tere lobogó diszkon. Jóval 3 óra előtt már zsúfolásig megtelt a tér óriási közönséggel. Mintha az egész főváros megmozdult volna. Az öreg Alma mater és a környező házak ablakaiban női invázió szorong. Az ifjúság nagy tömegekben nyüzsög alant. Az ünnepélyt itt is az egyetem dalköre nyitotta meg Ságh József zenetanár vezetése alatt. A Szózatot énekelte összevágón, szépen. Majd Garda Kálmán joghallgató lépett a díszes emelvényre a hosszas éljenzés közt Ábrányi Emil „Március 15-ikén“ c. költeményét szavalta el. Az alkalmi beszédet Jászy Viktor egyetemi hallgató tartotta s a „Talpra magyar"-t egy magyar díszbe öltözött ifjú, Bálint Béla szavalta el. A tömeg mindegyiket megéljenezte. Az egyetem térről a Petőf-szoborhoz indult a nagy néptömeg. Véget alig érő zárt sorokban haladott a tömeg a kigyó-utcán, városháztéren s kötőutcán át a Petőfi-térre, folyton a Kossuth-nótát énekelve 8 Kossuth Lajost éltetve. A szűk utcák vén házai zúgva verték vissza a dörgő énekhangokat. „Ne sir, ne sir ! Kossuth Lajos!“ — ezt a nótát kapta fel most az ifjúság. Igen szép, bús melódia, mely végül lelkesen tör ki. Ezt is sűrűn énekelték. A szűk kötő utcában és a rendőri kordonnal elzárt Petőfi-téren veszedelmes tolongás támadt. Az összebonyolódott tömegből éles sikorok, kiabálás, zaj hangzott ki. A távolabb álló békés ünneplők riadozva nézték a vad tolongást. — Mi az ? Ott embereket nyomnak agyon. Szinte velőlrázók a sikoltások! — Sebaj! Ez csak márciusi dekoráció. S csakugyan nem lett semmi baj — néhány ájuláson kívül. A nap fényében csillogó Petőfi-szobor előtt ezernyi ezer ember morajában Csemasz Béla olvasóköri elnök tartott ünnepi beszédet a szabadságharc Tyrtacusáról. S azután zugó éljenzés közt koszorút helyezett a szobor talapzatára. Majd a „Talpra magyar“ elszavalása s a ..Hymnus“ eléneklése után az ünnepély véget ért. A tömeg rendben szétoszlott. Az ifjúság ünnepélye a negyvenedik évfordulóhoz méltó díszszel folyt le. * * * Az orsz. függetlenségi és 48-as párt lakomával üte meg a nagy nap jubileumát. A lakoma délután 2 órakor kezdődött a Szikszayvendéglő első emeleti külön termében, hol mintegy negyven képviselő gyűlt össze. A harmadik fogásnál felállott Irányi Dániel , ecsetelve Március 15-ikének jelentőségét, a párt lankadatlan küzdelmét a nemzet függetlenségének kivívásáért, Kossuthra üríte poharát. Utána Helfy Ignác Irányi Dánielre, mint az orsz. függetlenségi és 48-as párt fáradhatatlan elnökére mondott fel köszöntőt. Tirs Kálmán szintén Irányira emeltéke a szavak közt poharat. A lakoma folyamán Helly Kossuthnak egy leveléből, melyet e napokban kapott az agg száműzöttől, rendkívül érdekes részleteket olvasott fel. Kossuthra — mint e levél bánatos alaphangjából látszik — főkép Somssich halála, ki kortársa volt, igen erősen hatott. „Mintha csak hallanám — úgymond — hívását: jöjj, siess utánam.“ El is határozta, hogy mindenekelőtt irományait rendezi, nem akarván, hogy esetleges elhunytával, azok avatatlan kezekbe kerüljenek. Érdekesek voltak még azok a visszaemlékezések, amiket társalgás közben Helfy és Irányi mondottak el a 48-as időkből. Végül a párt megbízásából Irányi Dániel üdvözlő sürgönyt menesztett a nagy számüzötthöz. * Az egyetemi ifjúság, ahol kezdte, ott is fejezte be a nagy napot — a vigadóban. Az első emeleti külön étterembe jöttek össze mintegy 120-an s a lelkes ifjúság soraiban megjelentek többen a régi idők vezéralakjai közül is, mint Irányi, Degré, Pálfy Albert. Víg cigányzene mellett kezdődött a bankett s az első fogás után felállott Csomasz Bála és a legelső alkotmányos embert, a királyt éltette. A felköszöntőt a jelenvoltak állva hallgatták végig. Szintúgy felállottak Gonda Dezső beszéde alatt, ki lendületes szavakban Kossuthért ürítette poharát. Felköszöntőket mondtak még Jászy Viktor— Jókaira, Irányi — a magyar ifjúságra, Kerekes Ernő — Ábrányi Emilre. A bankett vége felé megjelent az ajtóban Vasváry Kovács József, kisérve két öreg honvédtiszt által és szentori hangon adta tudtára az egybegyűlteknek, hogy őt a 48-as honvédek küldték az ifjúság üdvözlésére. A küldöttséget Bálint Béla fogadta az ifjak nevében Végül felolvasták az ifjakhoz érkezett sürgönyöket Magyar-Óvár és Kolozsvár főiskoláinak ifjúsága részéről. A lakoma kedélyes beszélgetés közben csak éjfél körül ért véget. * A főváros számos társasköre és asztaltársasága ma este szintén vígpoharazás és lelkes felköszöntők közt ülte meg a történelmi nevezetességű nap emlékét.