Pesti Hírlap, 1888. április (10. évfolyam, 92-120. szám)

1888-04-08 / 98. szám

Budapest, 1888. X. évf. 98. (3335.) Szám, Vasárnap, április 8. fs Előfizetési árak: 1.z évre . . . 14 frt — kr. ilévre . .­ . . 7 » — » Negyedévre V . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: . nátor-mca 7. si„ fölusan, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­­lamlások intézendők. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerteeszteő iroda, Bdapesten,1948Hifa 7. sz. L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden­ közlemény intézendő. A­fférmentellen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Páris­­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. A major domus. Vájjon csakugyan a világtörténelmi rég­lét működik-e hát azon vasakaratu és hajtha­tatlan ember személyében, aki Berlinben a császárok helyett uralkodik s akinek súlyos kezét most már saját uralkodóháza is érzi? És mit akar még a végzet ezen csodálatos és félelmes ember által? Európa sajtója napok óta mi mással sem foglalkozik, mint Bismarck herceg nagy le­mondási aktusával. Azzal a sajátszerű és a XIX. században már-már lehetetlennek képzelt erőszakkal, melylyel egy kancellár császárja legbensőbb házi ügyébe ártja magát s a világ­rész leghatalmasabb uralkodójával szemben is, teljes sikerre való kilátással érvényesíti a maga akaratát. Nem-e a major domus ez, aki hatal­masabb uralkodójánál ? A válság Berlinben márc. 31-én tört ki, midőn III. Frigyes értésére adta „öröklött“ kan­cellárjának, hogy legidősebb leánya, Viktória hercegnő kezét, a császári leány és a császári anya régi kívánsága szerint battenbergi Sán­dornak, Bulgária hősies exfejedelmének akarja adni. A kancellár legott bejelentette a „vetőt.“ Az események fejlődése azóta szintén a közönség szemei előtt folyik. Ugyanazon kímé­letlen kéz, mely gondolkozás nélkül kinyúlt, hogy a két fejedelmi­ szív között szövődött gyengéd szálakat széttépje; ugyanaz a kéz félrevonta a krízis felől a diskreeió függönyeit. A német fél­hivatalos lapok, élükön a Köln­ Zeitunggal, úgy beszélnek ezen eseményről, mint bármely pol­gári család házassági ügyéről s még csak éles ész sem kell annak belátásához, hogy a lemon­dással fenyegetőző major domus ezúttal az egész német népet, sőt Európát hívja föl szövetséges társul saját uralkodóháza ellenében. Hogy mint utasítja III. Frigyes az ellen­kező kancellárt az „angol nőhöz“, a­ki ma a németek császárnéja. Mint értekezik Bismarck amaz erényekben is fölséges asszonynyal har­madfél óráig, a­kiről egykor azt mondotta, hogy „ez az angol nő’ elrontja falunkat.“ Vik­tória angol királynő leánya, III. Frigyes neje s a politikai mártírságra kárhoztatott császári leány anyja azonban nem enged a major do­mus akaratának s csak abba egyezik bele, hogy Battenberg Sándor egyelőre ne jöjjön Berlinbe. S mindezeken kívül oda kell képzelni az események keretébe a Hohenzollernek mély gyá­szát I. Vilmosén. III. Frigyes gyógyithatlan to­rokbaját. És Vilmos trónörökös hercegnek, Bis­marck tanítványának ama­noasztját, melylyel a bonyodalom első napjaiban, — tehát az ellenté­tek ismerete mellett, — a major domust imént fölmagasztalta. A háttérbe pedig a haragos orosz cárt, a háború veszedelmét, Franciaországot s a húsvéti események kedvezőtlen változásait. És előttünk áll egy oly kép, melynek politikai szí­neinél csak emberiségi színei a sötétebbek. Előt­tünk áll egy tragikai összeütközés, melyben részt vesz minden óriási erő és törekvés, mely Európát két év óta lázban tartja. Még csak részekre bontani is nehéz a nagy konfliktus minden alkotó elemét. Az első elem mindenesetre az, a mit Bismarck hg okul vetett. A keleti politika. A béke és háború kérdése. A konflagráció, melyet Viktória hercegnő és Sándor exfejedelem házassága maga után vonna. Rövidebben : III. Sándor orosz cár gyűlölete a battenbergi herceg iránt s a félelem, hogy ezzel a házassággal az orosz cár előbb-utóbb a háborúra ingereltetnék. A major domusnak ismernie kell a hely­zet minden veszedelmét, hogy ezen végzetes lépésre magát eltökélte. A tett maga azonban a maga durvaságában, ha a béke érdekében lett is elkövetve, nagy ellenmondást képez Bismarck kijelentéseivel s azon őszinteséggel szem­ben, melyet az ő politikájának Ausztria-Ma­­gyarországban eddig tulajdonítottak. Tehát a német birodalom, melyről­­ Bis­marck csak február 6-án hirdette ki, hogy „csak az Istentől kell félnie és mástól senkitől“, — ez a birodalom oly gyönge volna-e, hogy császári házának valamely npi tagja csakis III. Sándor cár tetszése szerint mehet férjhez ? S várjon a világnak törvényt szabó birodalmi kan­cellár annyira jutott-e febr. 6-ika óta, hogy sa­ját dynastiájával szemben egy idegen dynastia akaratát vagy szeszélyét kénytelen érvénye­síteni ? Mert hogy a Battenberg-kérdésnek Euró­pára nézve, a hősies fejedelem kétszeres trón­fosztása s az azóta történt változások után ko­moly politikai értelme volna s ama házasság a középeurópai békepolitikát veszélyeztetné, azt ma már Bismarcknak sem fogja elhinni senki. De igenis lesz a major­domus erőszakos lépésének egy más hatása. Meg fogja ren­­dítenni a hármas szövetség őszin­teségében vetett hitet. Mert mit gondoljanak a népek és kormá­nyok egy oly német szövetségről, melynek Bulgária mindaddig Hekuba, a­mig csak Ausztria-Magyarország érdekeiről van szó, de azonnal nem Hekuba, mihelyest 111. Sándor cár A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA, Az ár. A Rt . Ili­rl­ip“ eredeti tárcája. — Hiszen szép, szép ez a tavasz, az első ibolyával, az első fecskével, a megenyhült ég­nek első mosolyával, de vannak árnyoldalai is. Az első fecskével várjuk a muszkát, a nap első mosolyával várjuk a vizet. S ez így van év­­ről-évre. A muszka nem jön (­visszatartja Bismarck, tavasztól új tavaszig), de a vizet nem bírják visszatartani, minden évben, kiönt valahol Télen egész komikus, mikor egy-egy fen­­héjázó névjegy kerül kezünkbe: „X. Imre a Madzag kormánybiztosa“, vagy „Y. János a Bige miniszteri­ biztosa“. Szájunk mosolyra fer­­dül: Hát ez miféle állás? Folyamok ezek? De hol? Nézzük a térképen, bár hasztalan. Ilyen nevű vizek még tán az olympusbeli Neptun ur lajstromában is csak a „stb.“ alatt fordul­nak elő De tavaszszal aztán, mikor a nap sugár­­nyelvecskéivel megnyalja a hóborított hegyek gerincét, fölveszik magukat a kis erecskék s beszéltetnek magukról a lapokban némelykor kövér ciceró betűkkel. Neki dühödnek a Mad­zagok és Bigék, megdagasztják a nagy folyamo­kat, szilaj nyargalásra késztetik a méltóságtel­jes Dunát, melyet nagy szakállas öreg­ember képében ábrázolnak a szobrászok és piktorok s őrült dühbe hozzák a Tiszát, akit magyaros ing­vállban rajzolnak, szép leány képében, hanem ilyenkor valóságos furia. Láttak már egy igazi árvizet . Nem még . No­ha már láttam és elbeszélem milyen. Hát kérem az árvízhez három dolog szükséges mai napság. Egy folyam a csordulton túl teli vízzel, egy terület, a­mit elöntsön és egy kormánybiz­tos, a­ki erről jelentést írjon. „Fekete éjszakának“ nevezik azt a hajnalt a szegediek, a­mikor az ár betört a városba. Éjfél után két óra felé jött az első jelen­tés a gátszakadásról. Az emberek nagy része otthon pihent félébren, félálomban várva a vész­harangszót. Mert üres alarm-hír már az éj foly­tán több ízben vette fel a lakosságot. Az tör­tént, a­mi a mesében, hogy az „igazi farkas­nak“ már senki sem hitt. A városházára hoz­ták az első vészhirt, a­hol a vészbizottság vir­rasztód. Egy polgár ember rohant be egész va­lójából kikelve­: — Jön a víz! A gát elszakadt. Egyenest onnan futok. A szenátorok egész flegmával tanakod­nak maguk közt. — Lehet-e ezt hivatalos jelentésnek ven­ni? Nem lehet. Mert ki bízta meg önt a je­lentéssel ? Magától jött ön ide ? Nos tehát, nem lehet hivatalos jelentésnek venni, már­pedig csak a hivatalos jelentés a hiteles. Ennél­­fogva nem is szakadhatott el a gát. Ergo nem kell a harangot meghúzatni. Talán csak én magam vettem a civil je­­lentését komolyan s tüstént lementünk egy ba­rátommal az utcára. Halotti csönd terült el a város fölött, csak a szél süvítette szörnyű danáit. Itt-ott egy alak suhant el batyuval a hátán, egy-egy eb vonított valahol messze. A kakasok ma nem szólottak. Egyszerre közelgő lódobogás hangzott fel a néma éjben a budai országút felől. — Egy hírnök! találgatta barátom. — Menjünk arra felé. Egy honvédkapitány (Károly nevű) jött sebes vágtatva, lováról csurgód a víz, maga , a kapitány is csupa lucsok volt. — Minden elveszett! — kiálta a kapitány. — Csakugyan elszakadt a gát? — Már hasig úszott lovam a vízben — monda sötéten. — Zajongva ömlik be a gátré­seken a víz. — Menjünk haza — sürgeted a lakó­társam. Menjünk, menjünk! — Ej, hát te is olyan sült paraszt vagy, a­ki a tudományra semmit sem adsz. Hiszen ha elszakadt is a gát, kiszámították a mérnökök, hogy csak tíz óra alatt jöhet be ide a töltéstől az ár, az pedig valamikor délben lesz. Menjünk be még egy t­eára a „Hét választóba“, ott még világosságot látok. A „Hétválasztó“ kávéházban néhány gányó ült egy petróleum lámpával világított asztalnál és az árvíz bejövetelének esélyeiről vitatkoztak. (Még ezek nem tudtak semmit.) — Elfogják! — vélte Barka Gergely uram. — A kormánybiztos erélyes ember. Az­tán annyi zsák még a tengert is megállítja ké­t. • Ó , mám uram: Lapunk mai száma IS oldalt tartalmaz.

Next