Pesti Hírlap, 1888. május (10. évfolyam, 121-150. szám)

1888-05-22 / 141. szám

á ros pozsgás pincérnők szolgálnak habzó sörrel), a lóversenysér (hol a kék és pirosvér nagyon közel volt az összevegyüléshez), a városligeti Stefánia kut fényes kocsisoraival, a népliget színgazdag tömegeivel, az állatkert, hol vakmerő kötél táncos akarja a közönség figyelmét az állatokról magára terelni, a Margitsziget: az ő gyönyörű sétányaival, a budai hegyoldal elragadó kilátást nyújtó kiránduló pontjaival, a Gellérthegy félelmetes citadellája mellett békésen hempergő ünneplőivel, a Svábhegy a mai „kirszágot“ ünneplő tömegekkel,— mindenhova jutott ember, élet, jókedv és mikor jóval naplemente után (sőt kevéssel napkelte előtt) újra visszatódult a vér az ország szivébe, dr. Farkas László konstatálhatta volna, hogy sokkal hevesebben, majdnem lázasan lüktet, hőmérséke is emelkedett és hogy alkohol, fuchsin, árpaléin s cikóriáin tartalma jelentékenyen fokozódván, nagyobb emésztési zavaroktól tarthatni. Ismervén azonban az ország szivének jó — gyomrát, nem kétkedünk, hogy ezt az ünnepi rendellenességet csakhamar ki fogja heverni. — (János főherceg) több hónapi külföldi utazás után aia érkezett vissza, mint Bécsből sürgönyzik, Velencéből Gmundenbe. Kitűnő színben van, csak egy kissé lesült. (Milán király kutyája) Mulatságos epizód játszódott le ma d. u. a központi személypályaudvarban. Milán király elbúcsúzott az uraktól, kik üdvözlésére az állomáson megjelentek, a gőzmozdony elkezdett dohogni, a vonat megindult. Alig haladt azonban mintegy ötven lépésnyire, midőn a perronra lélekszakadtan egy szerb udvari szolga futott, zsinegen vezetve a király kedvenc fehér vizslakutyáját, melyet minden utazására magával visz. A vasúti alkalmazottak s a közönség erre nagy riadásba törtek ki. Kendőkkel, botokkal integettek s hangosan kiabáltak a vonatvezetőknek, hogy állítsák meg a vonatot. A vonalon ülők a zaj hallatára ijedten nyitották ki ablakaikat, mert azt hitték, hogy valami szerencsétlenség történt. Végre Merkl állomásfőnöknek sikerült a pályaház kijáratánál megállittatni a vonatot. A szolga a kutyát fölvezette a király kocsijába s a vonat a közönség örvendező zajgása mellett másodszor és végleg elindult Belgrád felé. Milán király az ablakból mosolyogva még jó sokáig integetett a figyelmes vasutasoknak és a közönségnek. (Helyes eljárás párbajügyben.) Annak a becsületbirósági határozatnak, melynek alapján Eötvös Károly nemrég Vadnay Andornak ügyvédi minőségben mondott szavaiért megtagadta a fegyveres elégtételt, jó következményei vannak. Eötvös példáját követte egy másik fővárosi ügyvéd, ismert tagja a budapesti társaságnak, kinek lovagiasságához szintén nem fér szó, dr. Nagy Dezső, ki segédei, dr. Lisznyay Tihamér és Nyeviczkey Antal által kijelentette Kádár Henrik gyulai malomtulajdonos segédeinek, Szendrey Gerzson és Csatár Zsigmond képviselőknek, kik őt a képviselőház biráló bizottsága előtt felük ellen használt kifejezése miatt Kádár részéről kihirták, hogy ügyvédi minőségében, felei érdekében mondott szavaiért nem tartozik elégtétellel senkinek, csak felettes hatóságának, melynek az ügyet bejelenti. Mint tudva van, Kádár Henrik Csatár egyik védője volt a bíráló bizottság előtt és a plaidoverek alatt támadt az összeütközés. Kádár segédei Nagy Dezső segédeinek kijelentésével megelégedtek, mire mindkét fél segédei egy nyilatkozatot állítottak ki, melyben az ügyet lovagiás után elintézettnek jelentette ki. (Egy nyilatkozat.) Bécsi lapok után nehány nap előttük említettük, hogy Bécs egyik utcáján Rohan herceg és Széchenyi Andor gróf a rendőrséggel konfliktusba keveredtek, mert Schönerert éltették. Néhány bécsi lap azt is írta, hogy a „Die Wacht am Rhein“ című dalit és a „Deutsche Lied“-et is énekelték s ezáltal antidinasztikusan tüntettek. Széchenyi Andor most nyilatkozatot tesz közzé, melyben azt írja, hogy felekezeti nézeteit nem szokta az utcán kifejezésre juttatni, s hogy családja és ő annyi kegyben részesültek az uralkodó család részéről, hogy kénytelennek érzi magát a föntebbi gyanúsítást rosszakaratú rágalomnak nyilvánítani. (Az erzsébetfalvi „Segitség"-ünnepély.) Népesség dolgában nagyon jól sikerült az a népünnepély, melyet egy budapestiekből és erzsébetfalviakból álló rendező bizottság pünkösd első napján Erzsébetfalván rendezett az árvízkárosultak javára. Mintegy háromezer ember vett részt a népünnepélyen, kiknek nagy része Budapestről rándult a főváros közelében levő telepre. A népünnepélynek a főváros utcáin is élénk viszhangja volt, amennyiben délelőtt a járókelőket egy cifra menet csődítette össze, mely a népünnepélyre tartó zenészekből, rendezőkből és fővárosi résztvevőkből állott, egész nap pedig az „Erzsébetfalvi népünnepély“ feliratú plakátokkal ellátott lóvonatú kocsik irányították rá a figyelmet. A rendezőség menete, mely cigányzenekart s egy veterán-bandát vitt magával az Oktogon-tértől a Kálvin-térig haladt kocsikon, kísérve nagy tömegtől és bámultatva még nagyobbtól. Diszbe öltözött lovas rendőrcsapat haladt a menet élén. A rendőrség a Kálvin-téren elvált a menettől, melynek közönsége lóvasúton folytatta útját Erzsébetfalvára, zeneszó mellett. A község diszbe öltözött. A község szélén dr. Pártos üdvözölte az ottani bizottság élén a vendégeket, a Szappanosféle telekhez vezető út elején pedig diadalkapu várta őket. A népünnepély színhelye körül Feszly főhadnagy vezetése alatt az 62-ik ezredtől 72 ember képezett kordont. Eleinte bizony unalom járta odakint. Szórakozások délután 4-ig nem igen voltak. A közönséget pedig sütötte a nap az árnyéktalan helyen. Délután 3 órától a különvonatok mind nagyobb közönséget hoztak ki, mely délután 3 órára már háromezer főre szaporodott. A mulatság programmja 4 órakor vette kezdetét. Hogy az nem olyan volt, aminőt a párisi Trocaderoban szoktak bemutatni, képzelhető volt: gyerekek versenyfutása bukfenccel, csárdás-versenytánc, veterán banda-muzsika, cigányzene, Barocsidi csepűrágó mutatványai, karikadobás késekre, s hasonló fülnek és szemnek kellemes szórakozások. A legérdekesebb volt este 6 órakor a lóverseny, melyen öt ló indult. Az indulás a Kossuthfalvi-határból történt s a cél a Szappanosféle telekhez vezető út kanyarulata volt. Első lett Jelinek Sándor lova, de már a beérkezés után lovasát messzire kivetette a nyeregből. A győztes lovas különben kis rosszullét után vígan dugta zsebre az 50 forint dijat. A második nyertes Vincze János lova lett. E verseny után a diadalkapunál ünnepélyesen fogadták az ünnepély megérkező védnöknőjét, dr. Rudics Józsefnét, ki zajos éljenzés közt hajtatott fogatján az ünnepély színhelyére. A rendezőség részéről a bárónőt Gonda Dezső üdvözölte beszéd kíséretében. A bárónő mintegy negyedórát időzött a népünnepélyen. A fővárosi ismertebb úriemberek közül jelen voltak dr. Fenyvessy Ferenc képviselő (ki mint az ünnepély egyik elnöke zajos ovációk tárgya volt), gróf Esterházy Andor, báró Sennyei Pál, gróf Teleki László, Beöthy Algernon, Szemere Attila stb., kik a jótékony célra szép összegeket adakoztak. Este 7 órakor egy forint belépti dij mellett hangverseny és táncmulatság volt a kaszinóban. A hangversenyen részt vettek Hans Paula k. a. egy magánjelenetben, Recht Sándor hegedűjátékával. A hangverseny után volt társas vacsora, tűzijáték, tánc, ez utóbbi hajnalig. A fővárosiak nagy része éjfél után jött haza a helyi érdekű vasút kocsijain a sikerült mulatságról. A vasúton a közlekedés a nagyközönség forgalma dacára igen jó volt. (Szalonkocsi a trónörökösné számára.) Stefánia trónörökösné a laxenburgi nyaralóhelyen való tartózkodása alkalmával rendesen a bécs-aspangi vaspályán szokott Bécsbe rándulni és visszatérni. Ez okból a nevezett vaspálya igazgatója egy külön szalonkocsit készíttetett a trónörökösné számára, melyet a megelőző próbamenet után rendelkezésére fognak bocsátani. E szalonkocsi más hasonló vagyonok fölött azzal az előnynyel bír, hogy egyúttal egy első osztályú kupé van benne a kiséret s egy másodosztályú kupé a szolgaszemélyzet számára. A középszalon a trónörökösnéé. A bútorok aranybarnák és hat, különbözőn elhelyezett kettős ülésből állnak. A padlót pompás, bordeaux-piros szőnyegek borítják, míg a keskeny, hosszú tükrökkel díszített falakat ezüstszürke szőnyegek takarják. A kocsi tekintettel arra, hogy a laxenburgi séfpár a téli hónapokig nyúlhat, gőzfűtésre is be van rendezve. (Ováció.) Az osztr.-magyar államvaspályatársaság vonitinditási tisztviselőinek köréből 33 évi szolgálat után kilépő Sándor József és Nuszberger Ferenc tiszteletére kartársaik a Fetanovics-féle vendéglőben bankettet rendeztek, mely késő éjjelig a legderültebb hangulatban tartotta együtt a két ünnepelt hivatalnok tisztelőit és barátait. — (A pozsonyi Toldy-kör) — mint nekünk sürgönyzik — tegnap reggel rándult ki Somorjára. A vendégeket a lelkes somorjaiak részéről mintegy hatvan kocsi várta a körtvélyesi állomásnál. A város föl van lobogózva. A somorjai Korona vendéglőben 80 terítékű diszebéd volt lelkesebbnél lelkesebb felköszöntőkkel. Szabó ref. lelkész a pünkösdi ünnepek alkalmából a Toldy-kert, mint a pozsonyi magyar társadalom „Szent-Lelkét“ üdvözölte. Nagy lelkesedést keltett Vutkovich dr. köri elnök beszéde, melyben a Toldy-kör működésének irányát fejtette ki s megragadó szónoki hévvel a magyarosodás ügyének lelkes apostolait köszöntötte fel. Dr. Kelemen honvédő törzsorvos a Toldy-kör alelnöke Sidó Istvánra, Somorja polgármesterére mondott humoros tisztot. Ugyancsak ő köszönte fel Somorjának, a Csallóköz, e magyar szellemtől áthatott központi városának jelenlevő értelmiségét. Sidó polgármester dr. Vutkovichot, mint a pozsonyi magyar társadalom egyik legjelebb vezérférfiát éltette. Ki a legválságosabb napokban ragadott lobogót a magyar nyugati határszél legjelentékenyebb és a magyar nemzeti ügyre nézve leginkább veszendőnek indult városában. Sikerült zászlokat tartottak még Roth kir. tanácsos, Sándor főjegyző és mások. Ebéd után az úgynevezett „Pointe“ városi erdőben hajnalig tartó kedélyes táncmulatság volt. (Iskolai ünnepély.) A jelen iskolai évkben a II. ker. kir. egyetemi kath. főgimnázium ifjúsága két szépen sikerült ünnepélyt rendezett. Múlt vasárnap hangversenyt, tegnap pedig a „Vörösmarty“ önképző kör Vörösmarty emlékünnepélyt tartott. Mindkét alkalommal az intézet pompás díszterme alig volt képes befogadni a nagyszámú kiváltképen hölgyközönséget, kik meleg érdeklődéssel kísérték az ifjúság buzgólkodását. Nagyban emelte az ünnepély fényét és az ifjúság lelkesedését az is, hogy a főv. tank. főigazgatója dr. Lutter Nándor kir. tanácsos, dr. Klamarik János min. osztálytanácsos, Paulovich László II. ker. elöljáró, Székács Ferenc tervsz. elnök, Frenreisz István kir. táblai biró, Lévay a piarista főgimn. és Mayer József a II. ker. főreálisk. igazgatója, az ifjúságot kitüntették megjelenésükkel. A hangversenyen közreműködtek: Az ifjusági dalkör Grimm F. vezetése alatt, Wladár J. Vili., Semsey K. VII., Székács A. VI., Frenreisz F. VI., Doktor K. VI., Lutter N. VI., és Mambring Gy. IV. oszt. tanulók. Az emlékünnepélyen pedig: Barsi Jenő Vili., Tóth B. VIII., Wladár J. VIH., Semsey K. VII. és Mihályi J. VII. osz. tanulók. Ez ünnepély kimagasló pontját képezte dr. Jancsó B. tanárelnök zárszava, melyet a közönséghez és az ifjúsághoz intézett. (Az elitélt utolsó napjai) A „Neue Fr. Presse“ azon alkalomból, hogy Schmidt Mihály erdélyi katonát Bécsben szombaton kivégezték, a következőket írja: Még nem hangzott el a döntő szó, mely a halálbüntetést, a sötét idők e rettentő maradékát örökre kitörli a büntető törvényből. Még van hóhér, kötél és bitó, mint volt kíspad, hüvelykszorító és kerék, és bírák, tudósok és emberbarátok még mindig vitatják azt a kérdést, hogy ez a legszélső erőszakosság, mely embert embertársának kiszolgáltat, szükséges-e, sőt váljon egyáltalán használ-e azon magas céloknak, melyeknek a büntetés szolgálni van hivatva minden körülmények közt. Az újabb kor csak a halálbüntetés borzalmasságát igyekezett mérsékelni; a bűnösnek most már nem kell elviselnie a siralomházi látványosságot és azon egész sorozatát a megalázó műveleteknek, melyekkel még a múlt század is súlyosbította a halálbüntetést. „Csak huszonnégy órára“– viszi az elítéltet a kivégzés előtt a siralomházba. „Cak huszonnégy órára!“ Mennyi kint és kétségbeesést rejt ez a huszonnégy óra, perc a boldognak, végtelen idő annak, aki utolsó útjára készül.De nem mindenki számára szállította le az utolsó órák számát az újkor huszonnégyre. Még százezrek, még az egész hadsereg egy törvény alá rendelték, melyet a múlt századokban teremtettek, s mely rideg szigorából semmit sem vesztett. És ez a törvény, melynek általános reformja a humanitás követelménye, ezt az időt nem korlátozza huszonnégy órára. Harmadnapra, tehát negyvennyolc órára a jogerőssé vált ítélet kihirdetése után hajtják végre az ítéletet. Két hosszú nap, két végtelen, iszonyú és van a halálra ítélt e két utolsó stációja közt. Hugo Viktor a „Les derniers jours l’un condamné“ban megrázón festi a halálos gyötrelmeket, a bekövetkező őrületet, a nappalok sötét kétségbeesését, a véres álmokat, a fölijedés perceit, a halálverítékes éjszakákat, a tehetetlen dühöt az egész emberiség ellen, a megbánást, a gondot övésért, és a félelmet, a borzasztó félelmet, nemcsak a haláltól, a kapujától az ismeretlen világnak, hanem a megöletéstől, a hóhér apparátusától és kezeitől. Ma egy bűnös, ki előtt, mint katona előtt már csütörtökön kihirdették a végső ítéletet, akasztófán bűnhődött vétkéér. Az ítélet fölolvasása óta egy falatot nem evett, de bár sohase dohányzott, 150 cigarettet szitt el. Magát és gyötrelmeit avval az egyetlen narcoticummal kábította el, melyet a szabályok megengedtek neki, az egész idő alatt csak 25 percre hunyta be alvásra szemeit . . . Nem igen lesz hadseregünkben egyetlen tiszt se, akit ily halálos kínok gondolata meg ne rázna. Ha az igazságszolgáltatáshoz intézett apellátának ma még meghallgatatlanul kell elhangoznia, talán sikerül a humanitás géniuszának oly reformokat létesíteni, melyek a jelenkor jogérzetével és szellemével összhangzásban vannak. (A rablógyilkos vége.) A soproni fegyházban e hó 18-ára virradó éjjel tüdővészben meghalt az életfogytiglani fegyházra ítélt Pleusinger Ernő, ki Vác-Hartyánban oly kegyetlenül gyilkolt meg egy korcsmárost. Plessinger Sopronba vitetvén, nem akart semmit enni, kijelentve, hogy beéri ivóvízzel is. Dr. Strauer orvos, hogy evésre kényszerítse őt, vizet sem adatott neki, úgy hogy utoljára sikerült megtörni makacsságát s térden állva kért ennivalót. Amint Piesszinger az utóbbi napokban észrevette testi ereje rohamos hanyatlását, egy katholikus lelkészt kéretett magához. Piesszinger azonban nem épült a lelkiatya vigasztalásain, sőt egy ízben oly dühbe jött, hogy a Mária képet, melyet mindig nyakán hordott, a pap keresztjével együtt az ablakon kidobta. — (Eltűnt gyermekek.) Stadler Károly, egy építészeti vállalat titkára jelentést tett a rendőrségnél, hogy 11 éves Frigyes nevű na tegnap délután azzal távozott régi posta-utca 15. sz. lakásáról, hogy iskolába megy s azóta nem tért vissza. — Ozvett Pálné szül. Farkas Borbála 4 éves András nevű kis fia f. hó 17-én nyomtalanul eltűnt a nagy fugpnc-ntva 8. sz. házából. PESTI HÍRLAP 1888. május 22.''