Pesti Hírlap, 1888. szeptember (10. évfolyam, 242-270. szám)

1888-09-01 / 242. szám

2 ellenére követeli tőle a nagyszombati tanitó-bizonyit­­ványoknak a tanfelügyelő által való aláírását. Érveléseiből kiemeljük a következőket:. Az 1885. dec. 23-án 7079. sz. a. kiadott min. rendelet utasítja a felügyeleti joggal megbízott kir. tanfel­ügyelőket, hogy az 1877. jul. 13-iki 10.998. sz. szabályrendelet szerint járjanak el. Ebben pedig, az 5. §-ban a következők állanak: „ . . . A népiskolai tanképesítő vizsgálatot végrehajtó bizottság a tankerületi kir. főigazgatóból (most kir. tanfelügyelőből), az egyházme­gyei tanfelügyelőből, a tanítóképezdei igazgatóból s a tanári testületből áll.“ Ezután a kir. tanfelügyel­ő jogai részleteztet­­nek. A 6. §. a kir. főigazgatót (most tanfelügyelőt) hatalmazza föl a vizsgálat idejének kitűzésére. Döntő s egyszersmind a prímás egész érvelését romba­­döntő a 22. mely következőképen hangzik: 22. §. A n­é­p­i­s­k­o­l­a­i (e­l­e­m­i) tanítói oklevél, m­ely az anyakönyvben följegyzett osz­tályzatokból állittatik ki, a tankerületi főigazgató, (most kir. tanfelügyelő) az egyházmegyei tanfelügyelő és az intézet igazgatója által iratik alá s az intézet pecsétjével erjísittetik meg. Megjegyzendő, hogy a jelzett szabályrendelet épen a róm. kath. és gör. kath. tanítóképző intéze­tek számára adatott ki s hogy annak intézkedésébe a nagyszombati esetig még senki bele nem ütközött. Külpolitikai hirek. — aug. 31. A megintervievált Crispi. A „Tribuna“* - nak egy Karlsbadba kiküldött külön tudósítója meg­­intervineolt néhány Crispi közvetlen környezetében levő személyt. A friedrichsruhei találkozásról neve­zett tudósító ezt írja: A birodalmi kancellár összejövetele az olasz miniszterelnökkel már a múlt évben kilátásba véte­tett s Bismarck akkor megígérte vendégének, hogy maga megy Olaszországba, ha egészsége ezt meg­engedi. Nem való tehát az a hír, hogy Crispi uta­zását a Franciaország és Olaszország között felme­rült események tették szükségessé, sőt Crispi egye­nesen azon reményének adott már előzőleg kifeje­zést, hogy legutóbbi jegyzéke által a masszauahi k­érdés végleg be lesz fejezve s egyáltalában nem volt elkészülve arra, hogy e jegyzék oly nagy feltűnést fog kelteni. Az olasz kormány kebelében senki sem gondol arra, hogy Masszauah miatt Franciaországot a vég­letekre kényszerítsék. A­mi tüzetesen a friedrichsr i­­dei tanácskozásokat illeti, ott valamennyi kér­dés megbeszélés tárgyát képezte, melyek ez idő szerint az európai diplomáciát foglalkoztatják. A birodalmi kancellár kijelentette Crispinek, hogy tel­jesen osztozik az ő felfogásában a kapitulációk kér­dését illetőleg, a­m­ie az olasz kormány nagy súlyt fejtet főleg Tunisz miatt. Újabb afrikai expedícióról Crispi egyáltalán nem szólott Friedr­ichsrubeban; igaz ugyan, hogy az olasz kormány tervez ily expedíciót, de ez iránt a nézetek eddig még nagyon ingadozók a kormány kebelében is , épen nem volt semmi ok arra, hogy az olasz külügyminiszter Bis­marckot ily ügyekkel egyáltalában untassa. B­u­l­­g­á­r­i­á­r­a nézve az a megállapodás történt, hogy ott legcélszerűbb, jobbnak hiányá­ban, a jelenlegi állapotokat továbbra is meghagyni. A szövetséges hatalmak minden oly lépéstől tartózkodni fognak, mely Oroszországot bánthatná és nyugodtan be fogják várni, mikor lép ki a cár jelenlegi tartóz­kodó állásából. Szerbiában az ellenzéki pártok körében fo­kozott mozgékonyság észlelhető. A lakosság köré­ből érkezett levelek szemlátomást szaporodnak a radikális lapokban, de tekintetbe kell venni, hogy azokat a szerkesztőségekben gyártják vagy azok megrendelésére küldik be, tehát nem a létező elé­gedetlenség kifejezései, hanem csak pártmanőverek. Az „Ödjék. ..Vagy — vagy“ címmel legutóbb igen erélyes vezércikket közölt a Krisztics­ minisztériuma ellen, de a kormány sem tétlen, hanem sok erély­­lyel száll szembe a felforgatók destruktív tenden­ciáival, a nélkül azonban, hogy túllépne a törvény keretén. A ,,törvényes rend és a békés munka mi­nisztériuma f­ért hozzá, hogyan kell céltudatos eljárással párthíveit a nép és küönösen a polgárság közt napról-napra szaporítani; e sze­rint az ellenzéki részről az európai sajtóba időnként becsempészett minden nyugtalanító hír minden tényleges alapot nélkülöz s egyedül az a céljuk, hogy a külföldet a radikális és szabadelvű elemek tehetetlensége iránt csalódásba ejtsék. Az ország izgatott hangulatáról szóló hírek is teljesen alaptalanok s arra vezetendők vissza, hogy a szerb lapok a külföldön kevéssé vannak elterjedve, ez tehát nem képes az ország állapotát folytonosan szemmel kisérni s igy csak nehezen áll ellen a kísértésnek, hogy a nyilvánosságra került egyes részletekhez messzemenő végkövetkeztetéseket fűz­zön. Mindent összevéve kitűnik, hogy a pártok fe­lett álló Krisztics-minisztérium állandó jelleget ölt s nincs oka, hogy helyét bármely párt minisztérium­nak átengedje. Az állami hatalom már évek óta nem volt oly erőteljesen képviselve, mint a jelen pillanatban és ha valaha, akkor most teljesen kilá­tásnélküliek az ellenzéki törekvések. A spanyol királyi családról a „Daily Chro­nicle“ azt a valószínűtlen hírt közli, hogy kibé­kült Don Carlossal. A kibékülés azzal pe­ Csételtetnék meg, hogy Don Carlos legdősb fia eljegyeztetik a régens-királynő legidősebb leányával. A Suez-csatorna - egyezmény, mint táv­iratiunk legutóbb jelentették, a porta részéről még nem hagyatván jóvá, a portához Franciaország és Anglia felszólítást intéztek a konvenció aláírása cél­jából. Újabban azt jelentik, hogy a porta módosítani kívánja a konvenciót és pedig annak tizedik cikkét abban az irányban, hogy a Vörös-tenger nyugati partja Egyiptomhoz tarozván, mondassák ki a kon­vencióban az, hogy annak védelmére az egyp­omi alkirály van hivatva a szultán jogainak ép­ségben tartása me­lett. A porta vonakodása a konvenció aláírásától kétségtelenül a masszalahi kérdésre ve­fijj/aSBB —--■■■■■■■.• rj.­ Mas y Fondevila, Pelayo, Pena y Munoz, Marti­nez del Rincon stb. Ezek aztán a legények! Világjáró vonatuk ablakából a franciák tanult courtoisieval köszöntek ide, amivel azt értem, hogy néhány festményben csupán jegyeket adtak át Münchenben. Ez az udvariassági tény azonban nem jelent látogatást. * * * úgy látszik, a nemzetközi házalkodásba lógnak végre bele­bukni a köztárlatok. A velük járó költséget már nem győzi a kiállító. A dy­­namittal őrzött béke művei háborút folytatnak egymással, a­mennyiben duzzogva otthon ma­radnak. Egy exposition universelle ép oly ke­véssé képzelhető Németország versenyzése nél­kül, mint a­milyen tökéletlen lesz a tervezett berlini egyetemes kiállítás Franciaország híjával. Addig azonban sok víz fog lefolyni a Rhénuson s nem sokkal kevesebb vér a partjain vívandó csatákon, mig a béke, melyet vasra vertek hogy el ne szabaduljon, ismét kibonthatja fehér szár­nyait. Ezt csak igy általánosságban. A jubiláris képtárlattal egyazon időben megnyitott német iparmű-kiállításon nem bírtam fölfedezni a haladást, melyből azt lehetne kö­vetkeztetni, hogy félelmes módon vetekszik a franciával. Pedig sok tekintetben föléje került s kezdi már egyes piaczokról leszorítani. A Roulaux leckéje, mely a német ipar műveire ráolvasta, hogy »billig und schlecht», fogott rajtok. De amit most láttam Münchenben, az csak becsületes munka. Leleményességnek semmi nyoma, ha csak a diótörőket nem veszem ki, melyek «magasan üd­vözült» Vilmos császárt s a rettentően eleven Bismarckot ábrázolják na­gyolt faragásban, a­mint mozgásba hozatva, szélesre tátott szájjal ásítanak rá a mogyoró­szemre. Példázhatják ugyan velők a mindent el­morzsoló erőt, ízlésre nézve azonban igazi teu­ton nyerseség mutatkozik bennök. Michel Angelo Mózsesének homlokán kihajt az öklelő szaru, — ez naiv és fenséges. Ám ha a német mese emleget is egy «König Nussknackert» — a «Kaiser Nussknacker» nem költi fel bennünk a hatalom fogalmát. A halottaiból feltámasztott ó-német styl még folyton kisért. Czikornyáiban elvész a vo­nal. A benne nyilatkozó nemzetieskedő görcs még ki nem engedi. Az ember nem ülhet székre, hogy valami stylszerű csücsöktől kék foltjai ne támadjanak, nem vehet kezébe poharat, csészét, hogy csimbók és kacskaring ne sértené. Egye­dül a gróf Stollberg-Wernigerode vasgyárából származott öntvények utánozzák szeretetremél­tón a hajdani motívumokat; mintha csak fran­cia kéz enyhítette volna ősi gorombaságukat, a­nélkül, hogy szokás szerint, holmi cancant oj­­tott volna beléjök, mint cselekedte a magyar viselettel. Az utszéli sekély kandiságot csiklandozza, a mélyebb kedélyre erős vonzással van az el­halt boldogtalan király egyik tündérvárából ide­hozott disz­nyoszolya, melynek arany himes L betűje mellett a szem önkénytelen a római 11 helyébe a JT-et keresi, hogy ez a pompa tán a »Roy Solei!» versaillesi kastélyából került ide. Orgiái az aranynak a fénylő kék selyem­mel. Ilyen ágyban aludni nem, csak álmodni lehet. Álmodni még nagyobbat s tündöklőbbet, mint a koronás földi hatalom. Álmodni francia párnán német istenségről, földmozgató, csillag­hányó s napforgató odini erőrül. Külön szekrényben láthatók a hímzett selyem vánkosok, melyeken ha nyugodott valaha e királyi fő, a vaskos és terjedelmes monogramm nyomá­sától csak úgy dagadhatott nagyra, mint a belől zúgó magasbra vívó eszméktől, a hadak utján szárnyaló szenvedélytől, melynek szédítő ormai­ról Wagner Rikhárd mámorító zenéje mellett zuhant alá a szahrembergi tó csöndes vizeibe. Nem követelek magamnak illetékességet az emberséges kötélverő, köszörűs, varga, takács és fazekas művekre nézve. Nem a hasznossági szempont vezetett, nézegetvén. Bizonyára sok bennük az érdemes munka s lesz is rájuk me­dália eső. Még­sem hihetem, hogy ez és csak ennyi legyen a német ipar «um und auf»-ja. Hiszen a német mögött messze elmaradó hazai iparunk tárlata, mely harmadéve állott a buda­pesti városerdőben, tartalomra s értékre alig volt csekélyebb, díszre pedig messze fölülmúlta. Ez a rococo-palotát utánzó terjedelmes fa-alkotmány minden tornyai mellett sem mutatós. Csak az, hogy mint a párisiak a Szajnát, az itteniek az Izárt vonták bele a kiállítási térbe, szolgál neki. Az árvizes év csapása kedvezett a különben PESTI HI HEAP 1888. szeptember 1. Vethető vissza, a­mennyiben a török diplomácia szerződésileg akarja megelőzni oly eshetőségek be­következését a Vörös tenger nyugati partján, minek legutóbb Maaszauáhban történtek. Rablók fogságában. — A fogoly elbeszélése. — Laendler Henrik, a bellonai foglyok egyike, a „N. Fr. Presse“-ben leírja elfogatása és rabsága részleteit. A közlemény első részében Laendler egy má­sik kalandjáról is értesülünk, mely vele 1887. szep­tember 27-én történt, a midőn ugyancsak a bányai Metró rablóbandája már egy izben el akarta fogni. Akkor a bellovai állomástól két kilométernyire lakott s midőn egy este az állomástól hazafelé tartott, útköz­ben rablók támadták meg. Neki sikerült elmenekül­nie, de szolgáját, a­ki kisérte, elfogták, később azonban azt is szabadon bocsátották Azon éjjel egész hajnalig fenyegették a rablók Laendler házát, s ő összes személyzetét Aliig fölfegyverezve várta a támadást. Ekkor azonban belátták a rablók, hogy tizenkét elszánt, föl­fegyverzett emberrel nem jó lesz kikötniök, s hajnal tájban eltávoztak. Október 1-én Laendlert kinevezték Bellovába állomásfőnök­nek, s ő családjával Bellovába költözött, hol rabló­­támadások ellen teljesen biztosítva gondolta magát. Saját kárára okult. Itt átadjuk a szót magának Laendlernek. * m * Bellova vagy húsz házból áll s van egy ala­csony, egyemeletes épülete, mely a „Café Muntho“ nevet viseli. Nagy, alacsony, füstös teremből egy hozzá toldott verandaszerü üvegfalas mellék­helyi­séggel, mely a honorácior-szobát képviseli, áll az egész kávéház. E honorácior­ szobában ültünk július 7 én este egy Filippopolicól vendégül ott időző ügy­véd családjával s beszélgettünk az akkor Bellovában napirenden levő társalgási tárgyról, a rablókról. Minden nap volt róluk újság. Majd egy tucat birkát hajtottak el, majd 200 kiló kenyeret rekviráltak; az egyik falusi lakostól puskát követeltek, a másiktól opankát (népies lábbeli) és mindenki sietett elkül­deni a kívántakat a rablóknak. Mindenki tudta, hogy itt vannak a rablók, csak a hatóságok nem tudták vagy nem akarták tudni. A tatár-bazardzsiki kerületi kapitány büszkén verte a mellét és azon reklamációmra, hogy az állomáson nincsenek csend­őrök, rangjával kezeskedett arról, hogy az ő kerüle­tében semmi sem történik. Annyira bíztam a biztosításban, hogy még aznap két kavaszt fogadtam: egy törököt házam számára és egy hosszú montenegrói­ hivatal­ pénztá­runk mellé, kik mindig fegyveresen állottak helyü­kön. Ismételt beszélgetéseim a miniszterekkel ered­ménytelenek maradtak ez ügyben, és minthogy al­kalmam volt látni, mily rettentő sok dolguk van a

Next