Pesti Hírlap, 1888. szeptember (10. évfolyam, 242-270. szám)
1888-09-01 / 242. szám
2 ellenére követeli tőle a nagyszombati tanitó-bizonyitványoknak a tanfelügyelő által való aláírását. Érveléseiből kiemeljük a következőket:. Az 1885. dec. 23-án 7079. sz. a. kiadott min. rendelet utasítja a felügyeleti joggal megbízott kir. tanfelügyelőket, hogy az 1877. jul. 13-iki 10.998. sz. szabályrendelet szerint járjanak el. Ebben pedig, az 5. §-ban a következők állanak: „ . . . A népiskolai tanképesítő vizsgálatot végrehajtó bizottság a tankerületi kir. főigazgatóból (most kir. tanfelügyelőből), az egyházmegyei tanfelügyelőből, a tanítóképezdei igazgatóból s a tanári testületből áll.“ Ezután a kir. tanfelügyelő jogai részleteztetnek. A 6. §. a kir. főigazgatót (most tanfelügyelőt) hatalmazza föl a vizsgálat idejének kitűzésére. Döntő s egyszersmind a prímás egész érvelését rombadöntő a 22. mely következőképen hangzik: 22. §. A népiskolai (elemi) tanítói oklevél, mely az anyakönyvben följegyzett osztályzatokból állittatik ki, a tankerületi főigazgató, (most kir. tanfelügyelő) az egyházmegyei tanfelügyelő és az intézet igazgatója által iratik alá s az intézet pecsétjével erjísittetik meg. Megjegyzendő, hogy a jelzett szabályrendelet épen a róm. kath. és gör. kath. tanítóképző intézetek számára adatott ki s hogy annak intézkedésébe a nagyszombati esetig még senki bele nem ütközött. Külpolitikai hirek. — aug. 31. A megintervievált Crispi. A „Tribuna“* - nak egy Karlsbadba kiküldött külön tudósítója megintervineolt néhány Crispi közvetlen környezetében levő személyt. A friedrichsruhei találkozásról nevezett tudósító ezt írja: A birodalmi kancellár összejövetele az olasz miniszterelnökkel már a múlt évben kilátásba vétetett s Bismarck akkor megígérte vendégének, hogy maga megy Olaszországba, ha egészsége ezt megengedi. Nem való tehát az a hír, hogy Crispi utazását a Franciaország és Olaszország között felmerült események tették szükségessé, sőt Crispi egyenesen azon reményének adott már előzőleg kifejezést, hogy legutóbbi jegyzéke által a masszauahi kérdés végleg be lesz fejezve s egyáltalában nem volt elkészülve arra, hogy e jegyzék oly nagy feltűnést fog kelteni. Az olasz kormány kebelében senki sem gondol arra, hogy Masszauah miatt Franciaországot a végletekre kényszerítsék. Ami tüzetesen a friedrichsr idei tanácskozásokat illeti, ott valamennyi kérdés megbeszélés tárgyát képezte, melyek ez idő szerint az európai diplomáciát foglalkoztatják. A birodalmi kancellár kijelentette Crispinek, hogy teljesen osztozik az ő felfogásában a kapitulációk kérdését illetőleg, amie az olasz kormány nagy súlyt fejtet főleg Tunisz miatt. Újabb afrikai expedícióról Crispi egyáltalán nem szólott Friedrichsrubeban; igaz ugyan, hogy az olasz kormány tervez ily expedíciót, de ez iránt a nézetek eddig még nagyon ingadozók a kormány kebelében is , épen nem volt semmi ok arra, hogy az olasz külügyminiszter Bismarckot ily ügyekkel egyáltalában untassa. Bulgáriára nézve az a megállapodás történt, hogy ott legcélszerűbb, jobbnak hiányában, a jelenlegi állapotokat továbbra is meghagyni. A szövetséges hatalmak minden oly lépéstől tartózkodni fognak, mely Oroszországot bánthatná és nyugodtan be fogják várni, mikor lép ki a cár jelenlegi tartózkodó állásából. Szerbiában az ellenzéki pártok körében fokozott mozgékonyság észlelhető. A lakosság köréből érkezett levelek szemlátomást szaporodnak a radikális lapokban, de tekintetbe kell venni, hogy azokat a szerkesztőségekben gyártják vagy azok megrendelésére küldik be, tehát nem a létező elégedetlenség kifejezései, hanem csak pártmanőverek. Az „Ödjék. ..Vagy — vagy“ címmel legutóbb igen erélyes vezércikket közölt a Krisztics minisztériuma ellen, de a kormány sem tétlen, hanem sok erélylyel száll szembe a felforgatók destruktív tendenciáival, a nélkül azonban, hogy túllépne a törvény keretén. A ,,törvényes rend és a békés munka minisztériuma fért hozzá, hogyan kell céltudatos eljárással párthíveit a nép és küönösen a polgárság közt napról-napra szaporítani; e szerint az ellenzéki részről az európai sajtóba időnként becsempészett minden nyugtalanító hír minden tényleges alapot nélkülöz s egyedül az a céljuk, hogy a külföldet a radikális és szabadelvű elemek tehetetlensége iránt csalódásba ejtsék. Az ország izgatott hangulatáról szóló hírek is teljesen alaptalanok s arra vezetendők vissza, hogy a szerb lapok a külföldön kevéssé vannak elterjedve, ez tehát nem képes az ország állapotát folytonosan szemmel kisérni s igy csak nehezen áll ellen a kísértésnek, hogy a nyilvánosságra került egyes részletekhez messzemenő végkövetkeztetéseket fűzzön. Mindent összevéve kitűnik, hogy a pártok felett álló Krisztics-minisztérium állandó jelleget ölt s nincs oka, hogy helyét bármely párt minisztériumnak átengedje. Az állami hatalom már évek óta nem volt oly erőteljesen képviselve, mint a jelen pillanatban és ha valaha, akkor most teljesen kilátásnélküliek az ellenzéki törekvések. A spanyol királyi családról a „Daily Chronicle“ azt a valószínűtlen hírt közli, hogy kibékült Don Carlossal. A kibékülés azzal pe Csételtetnék meg, hogy Don Carlos legdősb fia eljegyeztetik a régens-királynő legidősebb leányával. A Suez-csatorna - egyezmény, mint táviratiunk legutóbb jelentették, a porta részéről még nem hagyatván jóvá, a portához Franciaország és Anglia felszólítást intéztek a konvenció aláírása céljából. Újabban azt jelentik, hogy a porta módosítani kívánja a konvenciót és pedig annak tizedik cikkét abban az irányban, hogy a Vörös-tenger nyugati partja Egyiptomhoz tarozván, mondassák ki a konvencióban az, hogy annak védelmére az egypomi alkirály van hivatva a szultán jogainak épségben tartása melett. A porta vonakodása a konvenció aláírásától kétségtelenül a masszalahi kérdésre vefijj/aSBB —--■■■■■■■.• rj. Mas y Fondevila, Pelayo, Pena y Munoz, Martinez del Rincon stb. Ezek aztán a legények! Világjáró vonatuk ablakából a franciák tanult courtoisieval köszöntek ide, amivel azt értem, hogy néhány festményben csupán jegyeket adtak át Münchenben. Ez az udvariassági tény azonban nem jelent látogatást. * * * úgy látszik, a nemzetközi házalkodásba lógnak végre belebukni a köztárlatok. A velük járó költséget már nem győzi a kiállító. A dynamittal őrzött béke művei háborút folytatnak egymással, amennyiben duzzogva otthon maradnak. Egy exposition universelle ép oly kevéssé képzelhető Németország versenyzése nélkül, mint amilyen tökéletlen lesz a tervezett berlini egyetemes kiállítás Franciaország híjával. Addig azonban sok víz fog lefolyni a Rhénuson s nem sokkal kevesebb vér a partjain vívandó csatákon, mig a béke, melyet vasra vertek hogy el ne szabaduljon, ismét kibonthatja fehér szárnyait. Ezt csak igy általánosságban. A jubiláris képtárlattal egyazon időben megnyitott német iparmű-kiállításon nem bírtam fölfedezni a haladást, melyből azt lehetne következtetni, hogy félelmes módon vetekszik a franciával. Pedig sok tekintetben föléje került s kezdi már egyes piaczokról leszorítani. A Roulaux leckéje, mely a német ipar műveire ráolvasta, hogy »billig und schlecht», fogott rajtok. De amit most láttam Münchenben, az csak becsületes munka. Leleményességnek semmi nyoma, ha csak a diótörőket nem veszem ki, melyek «magasan üdvözült» Vilmos császárt s a rettentően eleven Bismarckot ábrázolják nagyolt faragásban, amint mozgásba hozatva, szélesre tátott szájjal ásítanak rá a mogyorószemre. Példázhatják ugyan velők a mindent elmorzsoló erőt, ízlésre nézve azonban igazi teuton nyerseség mutatkozik bennök. Michel Angelo Mózsesének homlokán kihajt az öklelő szaru, — ez naiv és fenséges. Ám ha a német mese emleget is egy «König Nussknackert» — a «Kaiser Nussknacker» nem költi fel bennünk a hatalom fogalmát. A halottaiból feltámasztott ó-német styl még folyton kisért. Czikornyáiban elvész a vonal. A benne nyilatkozó nemzetieskedő görcs még ki nem engedi. Az ember nem ülhet székre, hogy valami stylszerű csücsöktől kék foltjai ne támadjanak, nem vehet kezébe poharat, csészét, hogy csimbók és kacskaring ne sértené. Egyedül a gróf Stollberg-Wernigerode vasgyárából származott öntvények utánozzák szeretetreméltón a hajdani motívumokat; mintha csak francia kéz enyhítette volna ősi gorombaságukat, anélkül, hogy szokás szerint, holmi cancant ojtott volna beléjök, mint cselekedte a magyar viselettel. Az utszéli sekély kandiságot csiklandozza, a mélyebb kedélyre erős vonzással van az elhalt boldogtalan király egyik tündérvárából idehozott disznyoszolya, melynek arany himes L betűje mellett a szem önkénytelen a római 11 helyébe a JT-et keresi, hogy ez a pompa tán a »Roy Solei!» versaillesi kastélyából került ide. Orgiái az aranynak a fénylő kék selyemmel. Ilyen ágyban aludni nem, csak álmodni lehet. Álmodni még nagyobbat s tündöklőbbet, mint a koronás földi hatalom. Álmodni francia párnán német istenségről, földmozgató, csillaghányó s napforgató odini erőrül. Külön szekrényben láthatók a hímzett selyem vánkosok, melyeken ha nyugodott valaha e királyi fő, a vaskos és terjedelmes monogramm nyomásától csak úgy dagadhatott nagyra, mint a belől zúgó magasbra vívó eszméktől, a hadak utján szárnyaló szenvedélytől, melynek szédítő ormairól Wagner Rikhárd mámorító zenéje mellett zuhant alá a szahrembergi tó csöndes vizeibe. Nem követelek magamnak illetékességet az emberséges kötélverő, köszörűs, varga, takács és fazekas művekre nézve. Nem a hasznossági szempont vezetett, nézegetvén. Bizonyára sok bennük az érdemes munka s lesz is rájuk medália eső. Mégsem hihetem, hogy ez és csak ennyi legyen a német ipar «um und auf»-ja. Hiszen a német mögött messze elmaradó hazai iparunk tárlata, mely harmadéve állott a budapesti városerdőben, tartalomra s értékre alig volt csekélyebb, díszre pedig messze fölülmúlta. Ez a rococo-palotát utánzó terjedelmes fa-alkotmány minden tornyai mellett sem mutatós. Csak az, hogy mint a párisiak a Szajnát, az itteniek az Izárt vonták bele a kiállítási térbe, szolgál neki. Az árvizes év csapása kedvezett a különben PESTI HI HEAP 1888. szeptember 1. Vethető vissza, amennyiben a török diplomácia szerződésileg akarja megelőzni oly eshetőségek bekövetkezését a Vörös tenger nyugati partján, minek legutóbb Maaszauáhban történtek. Rablók fogságában. — A fogoly elbeszélése. — Laendler Henrik, a bellonai foglyok egyike, a „N. Fr. Presse“-ben leírja elfogatása és rabsága részleteit. A közlemény első részében Laendler egy másik kalandjáról is értesülünk, mely vele 1887. szeptember 27-én történt, a midőn ugyancsak a bányai Metró rablóbandája már egy izben el akarta fogni. Akkor a bellovai állomástól két kilométernyire lakott s midőn egy este az állomástól hazafelé tartott, útközben rablók támadták meg. Neki sikerült elmenekülnie, de szolgáját, aki kisérte, elfogták, később azonban azt is szabadon bocsátották Azon éjjel egész hajnalig fenyegették a rablók Laendler házát, s ő összes személyzetét Aliig fölfegyverezve várta a támadást. Ekkor azonban belátták a rablók, hogy tizenkét elszánt, fölfegyverzett emberrel nem jó lesz kikötniök, s hajnal tájban eltávoztak. Október 1-én Laendlert kinevezték Bellovába állomásfőnöknek, s ő családjával Bellovába költözött, hol rablótámadások ellen teljesen biztosítva gondolta magát. Saját kárára okult. Itt átadjuk a szót magának Laendlernek. * m * Bellova vagy húsz házból áll s van egy alacsony, egyemeletes épülete, mely a „Café Muntho“ nevet viseli. Nagy, alacsony, füstös teremből egy hozzá toldott verandaszerü üvegfalas mellékhelyiséggel, mely a honorácior-szobát képviseli, áll az egész kávéház. E honorácior szobában ültünk július 7 én este egy Filippopolicól vendégül ott időző ügyvéd családjával s beszélgettünk az akkor Bellovában napirenden levő társalgási tárgyról, a rablókról. Minden nap volt róluk újság. Majd egy tucat birkát hajtottak el, majd 200 kiló kenyeret rekviráltak; az egyik falusi lakostól puskát követeltek, a másiktól opankát (népies lábbeli) és mindenki sietett elküldeni a kívántakat a rablóknak. Mindenki tudta, hogy itt vannak a rablók, csak a hatóságok nem tudták vagy nem akarták tudni. A tatár-bazardzsiki kerületi kapitány büszkén verte a mellét és azon reklamációmra, hogy az állomáson nincsenek csendőrök, rangjával kezeskedett arról, hogy az ő kerületében semmi sem történik. Annyira bíztam a biztosításban, hogy még aznap két kavaszt fogadtam: egy törököt házam számára és egy hosszú montenegrói hivatal pénztárunk mellé, kik mindig fegyveresen állottak helyükön. Ismételt beszélgetéseim a miniszterekkel eredménytelenek maradtak ez ügyben, és minthogy alkalmam volt látni, mily rettentő sok dolguk van a