Pesti Hírlap, 1888. szeptember (10. évfolyam, 242-270. szám)

1888-09-26 / 266. szám

1888. szeptember 26. pesti hírlap * (Az uj női festő-iskola) a budai kir. várbazár épületében már majdnem teljesen készen van. A termek, melyeket Ybl Miklós műépítész tervei szerint rendeztek be, pompás északi világítással birnak s céljuknak teljesen megfelelők. A behatásokat Lotz Károly tanár, a tanfolyam vezetője már megkezdte, de az előadások csak október 15-én kezdődnek. * (Festőinkről.) Benczúr Gyula, a festészeti mesteriskola igazgatója a jövő vasárnap tér haza ambachi, bajorországi nyaralójából, hol négy havi szünidejét töltötte. — Roskovics Ignác és Sebtka Gyula festőművészek tegnap Mönchenbe utaztak a nemzetközi műkiállítás megtekintésére. A két művész onnan nagyobb körútra indul Németországba. * (Arany János szobra.) Az Arany-szoborpályázat határideje tudvalevőleg eső 30-án jár le. Strobl Alajos és Zala György, az előbbi pályázat nyertesei vesznek benne részt. Mindkét művész már elkészítette pályaművét, mely Aranyt ülőszobor alakjában örökíti meg. Strobl lényegesen átdolgozta korábbi mintáját, Zala pedig összeolvasztotta előbbi pályaműveit. A mintaszobrokat még e héten átadják a szoborbizottságnak, mely azokat az akadémia dísztermében díjtalanul közszemlére állítja ki, már a jövő héttől kezdve. Hogy a szobrok hatása teljes legyen, kulissza gyanánt hátterűi a múzeum látképét állítják fel. A bizottság a jury tagjait, köztük egypár külföldi szobrászt, közelebb választja meg. * (Feuillet gyásza.) F e u i 11 e t Oktáv, a hires francia iró, a feletti fájdalmában, hogy harminc éves fiát elvesztette, elhatározta, hogy irói pályájának is véget vet s nem nyúl többé a tollhoz. A Gymnase igazgatójához, kinek megígérte, hogy a télre átadja neki egyik már majdnem teljesen elkészült vígjátékét, levelet intézett, kijelentve, hogy ígéretének nem felelhet meg, mert tollát összetörte s tintatartójára ránehezedik fia koporsójának a fedele. A párisi írói köröket nagyon lehangolta Feuillet Oktávnak az elhatározása s barátai mindent el fognak követni, hogy rábírják elhatározásának megváltoztatására. * (Danton szobra.) Arcis-sur-Aube francia városban tegnapelőtt leplezték le a francia forradalom egyik leghirhedtebb alakjának, Dantonnak szobrát. Dantont a szobrász álló alakban ábrázolta, jobb keze előre hajlik, bal keze pedig egy széken nyugszik. Az alak tartása szónokias. A talapzat első oldalán Arcis városának címere van ; a talapzat jobb és baloldalába Danton e szavai vannak bevésve: „A békében a nép első szüksége az oktatás.“ „Elszántság és ismét elszántság és újra elszántság s a haza mentve van.“ A talapzat hátsó oldalán e szavak állnak: Danton 1759—1793. Az ünnepen Lockroy, közoktatásügyi miniszter is megjelent. * (Mit fizetnek Girardinak?) A bécsiek kedvenc komikusa, a dédelgetett Girardi rendkívül előnyös új szerződést kötött az An der Wien színház igazgatóságával. A szerződés három évre szól, de már ez évi szeptembertől érvényes, jóllehet a régi szerződés csak a jövő évben jár le. Girardi 70 írt föllépti dijat kap esténkint s azt neki nyolc havi évadra havonkint harmincszor biztosítják, úgy hogy Girardi fizetése erre a nyolc hóra 16,800 írt. A művész ezt a fizetést minden levonás nélkül kapja, minthogy a körülbelül 4000 irtot kitevő adókat a színház igazgatósága fizeti. * (Nilsson és a persa sah.) M a p 1 e s o n imprezárió, ki körülbelül negyven év óta bajlódik körutazó művésznéppel, kiadta emlékiratait. Az imprezárió memoirjai igen érdekesek, de azért Map- Ieson tartózkodott az indiszkréciótól, nehogy az érzékeny művésznépet magára haragítsa. Emlékirataiban mégis sok érdekest találhatni. Ilyen az az epizód, melyet Nilsson Krisztináról, a svéd csalogányról és a persa sahról elmond. Ezelőtt tizenöt esztendővel történt ugyanis, hogy a persa sah Londonban járva, óhaját fejezte ki, hogy Nilssont láthassa. Mapleson nyomban összeállította a programmot egy érdekes előadásra s a svéd csalogány legjobb szerepeiben prezentálhatta volna magát a persák uralkodója előtt. De a közönség már együtt volt, az előadás ideje elérkezett , a sah még nem jelent meg. Az udvar páholyában a walesi herceg is várta a saht, de hasztalan. Egy ideig vártak, de aztán megkezdték az előadást s a programm három pontja közül kettő már le volt játszva, mikor a sah végre megérkezett. A walesi herceg azt indítványozta, hogy a híres énekesnőt a késedelemért való kárpótlásul a felvonás közben bemutatja a sahnak s Mapleson sietett Nilsson Krisztinához, hogy neki e hírt megvigye. A haragos művésznő, ki azalatt már magára vette a Mignon rongyait, nem akart fölrakni a királyi páholyba és hosszú rábeszélésbe került, míg végre rábírták, hogy fölmenjen. Odafenn azonban nem várta be, hogy bemutassák, hanem egyenesen oda lépett a meglepett sah elé, aki egy sarokban puszta kézből barackot evett és igy szólott hozzá: Vous étes un trés mauvais shah, tout á l’heure j’étais trés riche, avec des costumes superbes, exprés pour votre Majesté; á présent je me trouve trés pauvre et sans aouliers.“ S igy szólva, jobb lábacskáját egészen oda dugta a sah orra alá. A sah roppantul meg volt lepetve, a barackot is kiejtette kezéből, de az énekesnő eredeti A merénylő levelei. A napokban döntöttek Bukarestben Fantanaro Préda volt rendőrbiztos ügyében, ki a jelen év görög húsvétján, azon szándékkal, hogy Károly királyt megölje, belőtt a királyi palota könyvtárszobájába. Tatareno vizsgálóbíró az eljárást a merénylő ellen megszüntetendőnek jelenti ki, mert az orvosi vizsgálat Fantanarot elmebetegnek állapította meg. Egyszersmind elhatároztatott, hogy a vizsgálati jegyzőkönyveket közzéteszik, ami tényleg a napokban meg is történt. E közleményben kivált a merénylő három levele érdekes, melyekből kitűnik, hogy Préda teljes egy évig készülődött folyton a király meggyilkolására. Az első két levelet fivéréhez intézte, a harmadikat már fogságából a vizsgálóbíróhoz. Az első levél, melyet a görögök virágvasárnapján irt, így hangzik : „A „Hotel de France“ előtt álltam, midőn mögöttem mindenki ezt kiáltotta : Helyet, helyet! Megfordultam és egy lovas rendőrtisztet pillantok meg, a ki szintén azt kiáltja : Helyet, helyet! Már akkor előttem robog a királyi fogat is, melyben a király egy tábornok társaságában ült. E percben eszembe jutott a román parasztok sanyargatása, hideg borzadály futott át tagjaimon, reszketni kezdtem a borzasztó gondolatra, jobb kezem villámgyorsan a revolver után nyúlt, de nem volt nálam . . . „Éjjel 11 óra volt, mint a hangyabolyok sürögtek az emberek az utcákon. Mindenki vidám, a húsvét közeleg, csak én gondolok a parasztok megboszulására, mert a román vér sohase válik vízzé. Nemzeti hősünk, Viteazu Mihai meghalt, de vére köztünk maradt, én hősi vért érzek magamban és addig nem nyugszom, amig művemet be nem fejeztem. A metropol-hegyen fölcsendül az éjféli harangszó, mely azok pusztulását jelenti, kik az országot megsemmisítették. . .“ A másik levél, mely másnap kelt, a parasztoknak volt szánva: „Néhány nap múlva boszut állok a parasztok kiontott véréért, mely az áprilisi zöld mezőkön omlott, az özvegyek és árvák jajkiállásáért és a szerencsétlen leányok ezreiért, kiket tisztek és katonák meggyaláztak. . . . A meggyilkolt parasztok vére feneketlen tengerré vált. Csolnakom e vértengeren siklik tova, egy megrendítő hang kiált a tenger mélyéből: „Boszu! Boszu az ártatlan vérért!“ Csolnakom a véres palota elé ért, melyben császári pogányok laknak, és milyen pogányok . . . német pogányok!“ A harmadik levél, melyet Préda már a merénylet után, fogságából, május közepén a vizsgálóbíróhoz intézett, így hangzik: „Vizsgálóbíró úr! Álamügyész úr! Nagy az én bűnöm, mert amidőn önök engem kihallgattak, tagadtam azt, hogy a kiályi palota ablakába lőttem. Az önök kérdéseire tagadtam az egész dolgot. De most, jóságukért, mindent elmondok, anélkül, hogy egy szót is eltitkolnék szívemben. Kijelentem a teremtő nevében, ki eget és földet, világosságot és vizeket, minden láthatót és láthatatlant teremtett, az ég és a csillagok, a nap és a hold nevében, ő felsége a király nevében és ez ország törvényeinek nevében: A golyó, melyet a palota ablakába lőttem, végleges megoldása egy eskünek, melyet lelkem és én tettünk egymásnak kölcsönösen. Mert én megesküdtem, hogy ő felségét a királyt agyonlövöm, hogy a román trónon román uralkodó legyen a király, aki az országgal érez. Ez volt esküm, én mint szelíd hullámokon eveztem rajta, semmi szél nem fújt, de a hullámok alá merültem és meghaladtam. Kijelentem, hogy ez esküt 1886. május 2-án este 10 órakor tettem le. Mert a román történelmet olvastam, és épen Viteazu Mihai halálához értem. Olvastam benne, hogy a németek őt a tordai csatamezőn Erdélyben megölték. Olvastam Vladimirusko halálát is, akit a németek lefejeztek s azután egy kútba dobtak. Akkor fölkeltem és lelkem mélyéből fölsóhajtva kiáltottam: „És fölöttünk is egy német uralkodik!“ Akkor megesküdtem, hogy ő felségét a királyt agyonlövöm. Ettől fogva tőrrel és revolverrel láttam el magam és a „Luptát“ és „Epocát“ kezdtem olvasni. 1886. július 11-ike óta mindig egy kis zsebtőrt hordtam magammal. Ez a kis tőr Bratiano Joannak (akkori miniszterelnök) volt szánva. 1886 aug. 10-én, midőn floricai birtokára utazott, le akartam szúrni, de Bratiano úr hófehér feje lefegyverzett és láttam, hogy úgy is közel van a halálhoz.. És most a királylyal való találkozásokhoz. Minthogy mindig tőrrel és revolverrel jártam, százszor is megölhettem volna. Ne higyjétek, hogy nem volt hozzá bátorságom. Mint gyermek jött ő hozzánk, és most fehér, mint egy bárány. Nem voltam minden parádén? A király sokszor oly közel ment el mellettem, hogy karjaival súrolt. Nem én voltam kirendelve minden bálba, melyet a király meglátogatott? Nem én vagyok-e az a rendőrbiztos, aki 1887-ben a király kocsija ajtaját kinyitotta? Az ajtó felnyílt és az üveg eltört. Nem vagyok-e én az a biztos, a ki Cotroceniban 1887-ben a palotában voltam ? Napos biztos a király ajtaja előtt, a ki a királynéval többször ment a kertbe sétálni ? A király reggel gyakran kard nélkül haladt el mellettem és a kertben járkált. Ekkor épen szavainak szelídsége volt az, ami engem, a merénylőt, lefegyverzett. Mert a király gyakran beszélt avval, aki megesküdött halálára, és aki tisztán csak a király élete ellen fegyverezte föl magát. A rossz szellem eltávozott tőlem, hogy a királyt meg ne öljem. Csak az maradt számomra hátra, hogy eskümtől szabaduljak, anélkül, hogy a királyt érintsem és igy is tettem . . .“ E levelekből kitűnik, hogy a király élete egy teljes esztendőn át folytonos veszélyben forgott. Mondják, hogy midőn a királyné a leveleket olvasta, hosszasan zokogott elgondoltára a nem sejtett veszélynek, mely férjét annyi ideig fenyegette, megjelenése és megszólítása annyira megkapták, hogy annál lelkesebben tapsolt azután a szép Mignonnak. * (Művészeti rövid hírek.) A bécsi udvari operaházban novemberben elő fogják adni Lortzing „Az orvvadász“ című dalművét. Első újdonság alkalmasint Saint-Saens „Will. Henrik“ operája lesz; a szerző a bécsi előadás részére hír szerint egy felvonásba fogja összevonni operája harmadik és negyedik felvonását. — A „M i k a d ó“ szerzői, Gilbert és Sullivan nyilatkoztak, hogy mindazokat, akik legközelebb színre kerülendő új operettjükből valamit nyilvánosságra hoznak, be fogják porolni. A Stuttgartban néhány nap előtt halt meg Marlow (családi nevén Wolfram) Maliid kedvelt operaénekesnő. Rock Szilárd f. (Nagyszerű hagyomány.) A fővárosi köztörvényhatóság egy veterán tagja, Budapest egyik ismert, tekintélyes polgára, Rock Szilárd dőlt ki ma az élők sorából ki- encven éves korában a fővárosi társadalom mély részvéte közt, az általa gyámolított szegények százaitól siratva. A fővárosi polgárság elesztora folytonos, zajtalan munkában, jótékonyságban töltött nagy életpálya után hunyta be szemeit s nemes szivének fényes bizonyítékát adta, hogy vagyonának jelentékeny részét, több mint háromszázezer forintot közcélokra hagyományozta. És adta e fejedelmi hagyományt végrendeletében — midőn már nem lehetett érte ünnepelni. Röck Szilárd 1799-ben született Fejérmegyében s apja, Röck Pál, szorgalmas gazda ember volt. Pesten végezte iskoláit s ugyanitt ügyvédkedett éveken át, mint a Majtényi, Beniczky, Podmaniczky stb. előkelő családok jogtanácsosa. Később lemondott az ügyvédségről s Budapest szervezése óta éveken át fővárosi bizottsági tag volt. Sohasem kereste a zajos szereplést s öcscsének, Pálnak ismételten mondotta, hogy nem akarja, hogy jó tetteiért éltében ünnepeljék s majd csak halála után fogják látni igazán, mit tesz jótékony célokért. Számos közhasznú, jótékony s humanisztikus intézetnek volt alapító és tiszteletbeli tagja, igy az országos nőképző-egyletnek, az országos nőipar-egyetetnek, a magyar gazdasszonyok egyletének, a bala- tonfüredi szeretetháznak, a Kisfaludy-társaságnak, az írói- és művészi körnek stb. Alapítványaiban a nemes célon kívül soha nem vezettek semminemű tekintetek. Röck Szilárd már huzamos idő óta küzdött a kór ellen, mely ma életét kioltotta. Egy év óta szenvedett vesebaja következtében, de dacára ennek néha-néha még kijárt és sohasem vesztette el lelke ruganyosságát. Rendkívül erős természettel birt s míg nálánál sokkal fiatal emberek ugyan e kór következtében már rég meghaltak volt, ő élte utolsó évében számos operációt állott ki. Dr. Kovács egyetemi tanár és annak asszisztense, Szénássy Sándor gyógykezelték, de minden igyekezetük utóvégre megtörött a beteg agg korán. A Kerepesi út 11. számú ház egy szerény udvari lakásában lakott Röck, egyedül, minthogy családja soha sem volt. Az utóbbi napokban, mióta betegsége aggasztó tüneteket mutatott, mellette .