Pesti Hírlap, 1889. június (11. évfolyam, 150-177. szám)

1889-06-26 / 174. szám

á­ lasztásait s kerekít oly vitát, a­mire senki sem volt elkészülve előre. De az olyan tárgyakban, a­melyekre nézve a parlament a törvényalkotás jogát kiadta ke­zéből s azokat egy bizottságára bízta,­­ a plénum nem érvényesítheti reparáló hatását. Az összes közös ügyekben a delegációk törvény­erejű megállapodásokra jutnak, melyekre nézve a parlamentnek nincs meg a revizionális joga s nem gyakorolhat felettük korrektúrát. Itt tehát magoknak a bizottságoknak, a delegációknak és albizottságoknak kétszeresen lelkiismeretbe vágó kötelessége alapos munkát végezni s a minisz­teri előterjesztések beható bírálatát lehetővé tenni. Azért csak sajnálnunk lehet azt az inci­denst, mely a magyar delegáció hadügyi albi­zottságának ma tartott első ülésében történt, a­hol a kisebbségi tagok azon kérelmét, hogy ha­­lasztassék a hadügyi költségvetés tárgyalása addig, míg azt a delegátusok áttanulmányozhat­ják, a többség elvetette, a­miért aztán az ellen­zékiek kivonultak az albizottságból, kijelentvén, hogy annak tanácskozásában részt nem vesznek s észrevételeiket a bizottsági ülésben fogják előadni. Sajnáljuk, mondjuk, ez incidenst, mert nem tekintve azt, hogy 125 millió hadügyi költ­ség nem oly csekély összeg, mely meg ne ér­demelné a beható megbíráltatást, az eddigi de­legációk többsége nem volt ilyen méltánytalan s hasonló, csak rövid egy-két napra szóló halasz­tásnak mindig helyt adott. Az ellenzéki tagok bizonyára nem akadé­koskodás céljából kérték e halasztást, hanem kérték azért, mert a költségvetés alapos áttanul­mányozása fizikai lehetetlenség volt s abba be­ható betekintést vetniök idejök sem lehetett. A tárgyalás lelkiismeretes, beható megejtése érde­kében kérték tehát, a­mit kértek s ezt a kérést a többségnek, — miután abban épen semmi ve­szély nem lehet, ha a költségvetés egy-két nap­pal később szavaztatik meg, — nem volt ildo­mos dolog ridegen visszautasítania, csók és ölelés, mert Antoinette csinos teremtés volt, de a porosz tisztek savanyú arcot vágtak hozzá, mintha ezt mondanák: De jó dolga van ennek a franciának! Végre kiszakította magát Antoinette kar­jaimból, az asztalhoz vezetett, maga mellé ülte­tett és bemutatott a tiszteknek. Én szinte elká­bultam, de csakhamar magamhoz tértem és részt vettem, úgy a­hogy lehetett, a társal­gásban.­­ — Nos tehát, Rivet úr — monda az ez­redes, — remélem, hogy nemsokára lesz sze­rencsénk nejét is üdvözölhetni. Unokahuga, a báróné asszony, tanuskodhatik arról, hogy mi itt egészen kellemesen élünk és épenséggel nem vagyunk barbárok, mint a­hogy az önök ostoba lapjai írják. Az ezredes harsány kacajban tört ki, a­mit a tisztek kötelességszerűen utánoztak. — Nem, valóban nem, mi nem vagyunk kanibálok — folytatá az ezredes — és ön csak nem hagyhatja madame-ot abban a fészekben, abban a Trouvilleben télre. Nem épen Paris ostroma miatt. Épenséggel nem! Parist 5 vagy 6 nap alatt, legkésőbb nov. 1-ig beveszszük. De bizonyos nehézségek és bonyodalmak lesznek Napoleon császár visszatérése miatt. — A császár visszatér? Mit mond? — Úgy van. Minden bizonynyal visszajön. Meg kell szabadítanunk Franciaországot ettől az abszurd köztársaságtól. Mert a császár, a­ki jó leckét kapott, nem fogja többé zavarni Európa békéjét, míg a köztársaság... Úgy van! Vissza­adjuk a franciáknak császárjukat és az ő ostoba lapjaik lármázhatnak, szitkozódhatnak, a­mennyi csak tetszik nekik. Ugyanaz a harsány kacaj az ezredes­ré-Bécs, jan. 25. A magyar delegáció hadügyi albizottsága ma délelőtt 10 órakor tartott ülésében kezdte meg a hadügyi költségvetés tárgyalását. Elnök: gróf Tisza Lajos, előadó: Rakovszky István. A közös mi­nisztérium részéről részt vettek az ülésen: báró Bauer közös hadügyminiszter, Kállai­ Béni közös pénzügyminiszter, Lambert vezérhadbiztos, Barkassy alezredes, Páter százados szárnysegéd, továbbá Dob­­rudski és Pernhofer hadbiztosok és báró Tallián titkár; a magyar kormány részéről jelen voltak: Tisza Kálmán miniszterelnök, báró Fejérváry Géza, gróf Teleki Géza és Wekerle Sándor miniszterek. Az ellenzék kivonulása. Tisza Lajos elnök az ülést megnyitván, a napirendet állapította meg. Erre felszólalt Beöthy Ákos s ezeket mondta: Miután az elnök úr előadásából értesülünk, hogy ér­demlegesen belemegyünk a költségvetés tárgyalásába, én egy halasztási indítványt vagyok bátor előterjesz­teni, oly tartalmút, hogy a tárgyalás pár napra elhalasztassék azon célból, hogy a költségvetést alaposabb tanulmány tárgyává tehessük. Az eddigi gyakorlat is e mellett szól s ha tekintetbe veszszük, hogy itt száz millión felüli költségről van szó, akkor senki ezt az időt hosszúnak nem fogja venni. Hiszen ha egy jókora gazdaság költségvetéséről volna szó, még akkor is az az idő, a­mit nekünk adtak, nem volna elegendő. Ennek következtében bátorko­dom azt az indítványt tenni, hogy az érdemleges tár­gyalás néhány napra elhalasztassék. Rab­ovszky István jegyző a mellett van, hogy szeröl­és a kíséret a tisztek részéről. Ezek az emberek egészen á la prussienne nevettek, sza­bály szerint, mint egy hadgyakorlaton. A­m­íg az ezredes nevetett, a többi is vele kacagott, mikor az abbahagyta, ezek is elnémultak mint­egy parancsszóra. Ezután tovább politizáltak, az ezredes kikorrigálta Európa térképét, elvette a korona tartományait­, nem kegyelmezett az osztrák alpesi országoknak sem, sőt kirándult Angolországba is. Végül a bajorokra került a beszéd sora. — Ah — mondá — önnek nagy szeren­cséje van, hogy poroszok, valódi és hamisítat­lan poroszok a vendégei és nem holmi bajor kamaszok, kik miatt az önök ostoba újságai ugyan bízvást kiabálhatnak és szitkozódhatnak. A mi királyunk túlságosan jó és kegyelmes volt, hogy megengedte a bajoroknak, hogy velünk igazi és valódi poroszokkal együtt harcoljanak a franciák ellen. A bajoroknak tulajdonkép csak mint zenészeknek kellene hadseregünkben szol­­gálniok és királyuk lehetne Németország összes ezredzenekarainak a főkarmestere. Midőn a dejeunernek vége volt, az ezre­des karon fogott és az üvegházba vezetett. — Most hát megmutatom kaméliáit, — mondá, — a báróné asszony elárulta, hogy ön imádja kaméliáit. Ezért magamhoz hivattam az ön kertészét és tudtára adtam, hogy sans par­don agyonlövetem az üvegház előtt, ha csak egyetlen egy kamélia pusztul is el az ő hibája folytán. Ez persze csak tréfa volt, nem lövettem volna agyon, mert mi poroszok civilizált nem­zet vagyunk. De a fenyegetés használt s az ön kaméliái mind épségben maradtak. Antoinette velünk jött s mikor az üveg­házba értünk, az ezredes igy szólt: „Most en PESTI HÍRLAP Belpolitikai hírek. — jun. 25. A trónbeszéd hatása. A Pol. Corr.-nek sür­gönyzik Budapestről. Magyarország politikai körei­ben a trónbeszéd összbenyomását illetőleg az a vé­lemény, hogy az uralkodó szavai semmiesetre sem foglalnak magukban harcias kihívást, hanem csak legális figyelmeztetést és az osztrák-magyar politika álláspontjának nyílt kijelentését. A trónbeszéd ép azzal szolgál a békének, hogy ez utóbbit emlékébe hozza azoknak, kik talán hajlandók voltak elfeledni. A magyar ellenzékre különösen a Szerbiára és Bul­gáriára vonatkozó helyek gyakoroltak jelentékeny be­nyomást és eloszlaták Ausztria-Magyarország külpoli­tikája iránti aggályaikat s ennek hatása a delegáció vitái alatt is világosan ki fog tűnni. A delegációk. A magyar delegáció hadügyi albizottságából. (Távirati tudósítás.) a költségvetés azonnal tárgy­altassák, mert a hadügyminiszter egyes előterjesztéseit lehet folytató­lagosan tárgyalni s a bizottság egy halasztási indít­ványt úgy is elvetett. Bolgár Ferenc hangsúlyozza, hogy az, hogy a bizottság megalakulásakor a halasztási indítványt el­vetette, itt mérvadó nem lehet, mert akkor a had­ügyminiszter jelenlegi előterjesztéseit még nem is is­mertük. A halasztási indítványt szóló akkor azért tette, mert egy ily fontos költségvetést, mint a had­ügyi, egyáltalán nem lehet komolyan áttanulmányozni két nap alatt. De most, miután a hadügyminiszter roppant fontosságú előterjesztéseit ismeri, még sokkal nyomatékosabb érvek szólnak az elhalasztás mellett. Szóló kereken tagadja, hogy bárki is, legyen az a legnagyobb lángész, képes volna már ma negyven­­nyolc órával a kiosztás után, e költségvetéshez hoz­zászólni, ha komolyan és kötelességszerűen akar el­járni. A bizottságnak az elhalasztáshoz saját repu­tációja érdekében hozzá kell járulnia, ha különben nem akar nevetségessé válni és magát a legsúlyo­sabb vádaknak kitenni. Miután mi ellenzékiek felelős­ségünk tudatában komolyan akarjuk tárgyalni ezt, a­mi máskép nem is tárgyalható, határozottan köve­telnünk kell az elhalasztást. Pulszky Ágost Beöthy indítványa ellen szó­lal fel. Rakovszky újabb felszólalása után szava­zásra került Beöthy indítványa, mely mellett csak Bolgár és gróf Sztáray Antal szavaztak. Beöthy Ákos erre felszólalt, mondván a kö­vetkezőket : Miután az az indítvány, melyet a magam és ellenzéki elvbarátaim nevében előterjesztettem, el nem fogadtatott, kénytelen vagyok többi tisztelt elvbarátaim nevében is kijelenteni, hogy a tárgyalásokban többé részt nem vehetünk Jól tudjuk azt, hogy ezen eljárásra eddig nem volt itt precedens és jól tudjuk azt, hogy komoly és sú­lyos az a felelősség, a­melyet ezen tényünk által magunkra vállalunk. De súlyosabb volna a felelősség, ha a tárgyalást ily módon és ily alapon megkezde­­nők. Régen vagyok én már e tisztelt országos bizott­ság tagja és azt hiszem, mindenki el fogja is­merni azt, hogy én munkás tagja voltam e bizottságnak s a legnehezebb munkát sem ke­rültem ; valamint, hogy az ellenzéki működés, akadékoskodásban nem kerestem. Tettem ezt igen nehéz körülmények között, dacára annak, hogy nézetemet sohasem voltam képes érvényesíteni; da­cára annak, hogy az ellenzék csekély számánál fogva az ellenőrzési feladatot a maga teljességében teljes­ famille hagyom önöket, a dinemél remélhetőleg viszont látjuk egymást.“ Búcsút vett, sajátságos tekintetet vetve Antoinettera. Végre egyedül voltam a „báróné asz­­szonynyal.“ — Ah, nagyságos uram, — mondá — észrevette, hogy nézett rám ? Ez a porosz bor­zasztóan belém bolondult. Ne szidjon meg nagy­ságos uram . Én az ön házáért áldoztam föl magamat. Mikor a poroszok szeptember 18-án ideérkeztek és az őrnagy hallotta, hogy az ura­ság elmenekült, dühbe jött és mint egy bolond kiabálta: Hát igy vagyunk? Vandáloknak vagy rablóknak tartanak bennünket? Jól van hát, majd a szerint viselkedünk ebben a nyomorult darakban. A lovaimat a szalonba köttetem !“ Mikor ezt hallottam, egy darabig magamon kívül voltam. De egyszerre eszembe jutott valami: gyorsan magamra rántottam a nagyságos asz­­szony ruháját és azt mondtam, hogy a ház ro­kona vagyok — madame la baronne de Barne­­ville. Arisztokrata név sohasem árt. Imponáltam a porosznak, megtetszettem neki és csakhamar mindnyáját az ujjam körül csavartam. Persze, teljes becsülettel, mert én jobb honleány vagyok, semhogy ilyen emberektől még érintetni is hagy­jam magamat. Ily módon az ön ékszereit, lo­vait és kocsijait kaméliáival együtt megmen­tettem. És most, nagyságos uram, ha elfogad tő­lem egy jó tanácsot, utazzék azonnal vissza Trouvilleba, mert itt mindent elronthatna. Majd szerzek önnek egy porosz útlevelet és átadom a nagyságos asszony ékszereit. A kastélyért és kaméliákért ne aggódjék, csak bízza rám. Lássa, nekem nagyon tetszik, hogy ezeket a poroszo­kat az orruknál fogva vezethetem, mert ők van 1889. június 26.

Next