Pesti Hírlap, 1889. október (11. évfolyam, 270-300. szám)

1889-10-01 / 270. szám

■ * ■ ■ --T ■ . - -»up ■■ -■ •........ Budapest, 1889. XI. évf. 270., (3867.) szám. Kedd, októberi. Előfizetési árért* Szerkesztési Ir­oda: . TM . smj. m m BiAiveltea, ládoi-utca 7.1. milt, Kiadóhivatal: ____ & kiadóhivatalban vétetnek fel. Budwest, Bavor-nica 7. Sí, földsxílt, rmuz AT it á tm-t a t\ Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap PfiT TTTTf A T NAPIT AP 0 John F. Johes * Cm. Páris­zétküldésére vonatkozó jelszó« A V/AjA 1 AivxTI 11 rt.1 lJU Jlx A ■ ban, 31 bis, rue du Faubourg tamlások intézendők. ’ \‘Montmartre. Kérjük azon t. vidéki előfizetőinket, kik­­ek előfizetése e hó végével lejár, hogy az lőfizetési dijakat idejekorán szíveskedjenek beküldeni, különben a lap küldésében oly kel­­lemetlen fennakadás állhat be. Megérkezett. Megérkezett s fenékig ürítheti az édes bo­­szu poharát. Diadala teljes. A nép óriási töme­gekben gyűlt fogadására s­egetverő zsm­­ózással­­fogadta. Nem csoda, ha megfakadtak szép sze­mében a meghatottság könyei. Azok olaj a lángra, ily pillanatokban rajongásig, őrülésig fo­kozzák a lelkesedést. Tudjuk Mária Terézia ide­jéből, a­ki szintén szép asszony volt abban az emlékezetes pillanatban. Fordultak ugyan elő jelenségek, a­melyek a szép Natáliát kellemetlenül érinthették. Foga­dására senki sem jelent meg a hivatalos szemé­lyek közül. Tehát nem úgy fogadják, mint ki­rálynét szokás. Először is hálát akart adni iste­nének, a­ki szerencsésen visszavezérelte Szerbia földére, — s im istennek háza zárva van, nem fogadja be. És ki záratta be ? Ugyanaz a Mihály metropolita, a ki ugyancsak ama cár kegyelmé­nek köszönheti visszajöttét, melynek ő. Hogyan, hát már a természetes barát sem jóbarát ? El­hajtat a konak előtt. Még nem oly régen ő volt abban az első parancsoló. Ma is annak a falain belül van gyer­meke, a király, de azt nem eresz­tik ki hozzá, hogy megölelje, még az ablakból sem inthet neki a kis kezével üdvözletet. Zord kapu zárva van, pedig máskor mindig hivogató­­lag zárva áll. Miért zárul be épen most, a­mi­kor ő érkezik ? Mily örömmel törne rajta keresz­tül i­s a nép, mintha sejtené titkos vágyát, csak­nem meg is teszi. De fegyveres őr áll a kapu­ban s azon belül, ki tudja, még hányan! Azért csak elhajtat hát a magánlakásba, mely vendégszeretőleg fogadja magába. Várja a tisztelgőket. Jön is, mindjárt elsőnek, Persiani, az orosz követ. De az is csak öt percig időz nála, aztán távozik. Más nem jön senki. Sem Mihály, a metropolita, a­ki pedig útját egyengeté talán, sem a régensek, sem a miniszterek közül senki. A konok sem vesz megérkeztéről tudomást, pedig abban az ő fia lakik, a király. Végre jön egy­­ levél. Abban az egyik régens tudósítja, hogy beszélni kíván vele, hogyan találkozhatik gyermekével ? Úgy, hogy az fogja őt meglátogatni a magánházban, mert őt nem fogadják a konok­­ban. S a találkozáson jelen lesz a király neve­lője és szárnysegéde, a­kiket a volt király ren­delt mellé. Ezek lesznek a tanuk az anya és a fiú közti jeleneten, mely ennek dacára megható lesz bizonynyal. De nem lesz tartós, nem lesz veszedelmes, így rendelte ezt a volt király, a­kinek a távolból is ide nyúl a keze az ő anyai örömét megkeseríteni. Mindegy ! A cél azért el van érve: ő ide jöhetett s most már megkezdődhetik a játék életre-halálra. A királynéval van a nép rokonszenve, mit neki a hivatalos körök! A­mikor szentföldi za­­rándoklásából Milán király erre járt, a hivatalos körök jelentek meg fogadásán, de hol maradt a nép? Most megfordítva van, meglássuk, melyik a hatalmasabb: a nép-e, vagy a hatalom jelen kezelői . Mert, úgy látszik, a szláv világban már­is minden orosz mintára megy. Ott is van egy hi­vatalos és egy nem hivatalos Oroszország, mely ellentétben látszik lenni néha, de egy célra dol­gozik. Miért ne lehetne itt is így: egy hivatalos s egy nem hivatalos Szerbia, mely tán egymás­sal szemben áll, de a döntő pillanatban bizony­nyal összefog. Egyelőre azonban még csak a szembeál­­lásnál vagyunk. Ez eddig sikerült: a nép meg a népszerű kormány különvált a fogadásnál. Meg­válik nemsokára, melyik fogja kényszeríteni a másikat, hogy vele tartson? Eddig minden külső dolog arra mutat, hogy Natália bízhatik ügyében. Mondják ugyan, hogy vasárnap volt, a­mikor úgyis ünneplőt ölt és ácsorog a nép. Más napon nem lett volna a fogadtatás ilyen impozáns. Azt is mondják, hogy leginkább nők voltak jelen, azok demonstráltak, anyák, feleségek a szerencsétlen anya és bol­dogtalan feleség mellett s az egész női világ, mely el van nyomva keleten s mely Natália ki­rálynéban élő tiltakozást lát a férfiak és külö­nösen a férjek zsarnoksága ellen. Azért a lelke­sedés oly lángoló, e nélkül kevésbbé volna az. Vasárnap, asszonyok, a véletlen az egész s ez a véletlen is a nőnek, az anyának, az elűzött feleségnek szól csak, nem a királynénak. Natá­liát itt senki nem fogadta ilyenül. Nem tudjuk, mennyire van igazuk, a­kik ily okoskodással vélik leszállítani Natália fogad­tatásának jelentőségét. Tény, hogy tömérdek volt a nép, egetverő a lelkesedés, noha a fáklyás­zene elmaradt s a kivilágítás is fogyatékosnak mondatik. Hozzáveszik azt is, hogy az a Bel­grád, mely még négy órakor az utolsó lábig talpon vala, hogy a királyné érkezését lássa, ki­lenc órakor már mélységesen aludt, mikor azt már itthon tudta. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA A gyermekek lélekzéséről. (Dr. Ónodi A. egyetemi m.-tanár fölolvasása.) A gyermeki szervezetnek egy természetes, vi­­lágrahozott, nem később szerzett, megtanult fontos működéséről, az orrlégzésről kívánok egy kis tájékoz­tatót nyújtani. Feltűnő azon általános közöny, melyet az orr bajaival szemben sajnosan konstatálni lehet, és ezért célom, különösen az anyák figyelmét fel­hívni a zavart orrlégzés fontosságára és annak káros következményeire, melyek nemcsak a gyermek szer­vezetének további egészséges fejlődésében képeznek nem csekély akadályt, hanem még a későbbi, ser­dülő és felnőtt korban is nem egy testet és kedélyt­­rontó, sőt komolyabb bajnak is képezik magvát. A­mily sok szempontból lehet a kifejlett em­ber orráról egyet-mást megjegyezni, oly kevés az, a­mit a gyermek orráról mondhatunk. Miután az orr az emberi arc szembeszökő helyén emelkedik, termé­szetes, hogy az arc kifejezésében elég fontos szerepe jut és a szellemi tulajdonságok és kedélyvilág nyilvá­­nulásaival egyenes összefüggésbe hozatik. Ha a felnőttnél az orr alakjából, kifejlődésé­ből, a fiziognomisták szellemes találgatásainak lajstro­mára utalva, következtethetünk a könnyelműségre, a változékonyságra és nőiességre, a hiszékenységre és együgyüségre, az érzékiségre, merészségre, lustaságra, durvaságra és igy tovább ; ha nem tagadhatjuk, hogy néha az orr az emberi kedély bizonyos állapotainak tükre s hogy az a szenvedély, az akarat, a kedély­mozgalmak változatos alakjaiba önkénytelenül is be­­vonatik; ha a közönséges beszéddel teljesen össze­forrt csípős, gúnyos és nem egyszer találó mondások egész seregét is alkalmazhatjuk a felnőttek orrára; sőt az orralakulatokból egész határozottan következ­tethetünk a különböző népek magasabb műveltségére, a fajok magasabb kiválására, s ha mindent össze­véve az orr oly általános sokoldalú jelentőségére gon­dolunk, valóban zavarban vagyunk, ha a gyermekek orráról kell valamit mondanunk. Az újszülöttek, a csecsemők orrai között álta­lában kevés a feltűnő különbség, és az orr alakja egy ideig állandóan kicsiny, kedvesen kiemelkedő, a gyermek arc kellemes harmóniáját kiegészítő, na­­gyobbára az arcnak derült kifejezést kölcsönöz. S miután a drága csemeték szellemi világáról egy jó ideig sokat nem mondhatunk, természetes, hogy az orr is e tekintetben mint teljesen közömbös arcrész, csak arra való, hogy a legtöbb anyát idővel a legke­­serűbb csalódásba ejtse; az a kicsiny kiemelkedő orr, mely a gyermekarcnak olyan kedves harmonikus jellegét adta, egyszerre rontja meg az anya illúzió­ját, boszantóan megnyúlik, megvastagszik, meghajlik, meglapul, eltompul, elgörbül és egészen megrontja az egykori kedves gyermekarc jóleső kifejezését. Így jut az orr a serdülő, felnőtt korban teljes kifejlődésre, midőn is általános pszichológiai vonatkozások fűződ­nek hozzá. De annál a kedves csecsemőnél, ha mo­solyogni megtanult már, a gyermekorr az arc kelle­mes benyomását csak fokozza és ép úgy hozzájárul megduzzadásával és pirosságával a siró arc által kel­tett kellemetlen érzéshez. A mosolygó csemetéből a látó, az egyes dolgokat rögzítő, majd azok után kapaszkodó kedves terem­tés, ha mozogni kezd és az oly várva-várt első szó, a „mama“ vagy „dada“ elhagyja piciny ajkait, akkor a szülők boldogsága határt nem ismer és lelkesedé­sében aligha fogja észrevenni egy is, várjon az első szó nátháján vagy orrhangzással került-e ki? Pedig ha a felnőtteknél általánosan tapasztalható azon ked­vezőtlen tényre rámutatunk, melylyel az orrbajok ko­molyan alig vétetnek és könnyelműen a nátha nem aggasztó fogalma alá foglaltatnak, mennyivel in­kább kell hangsúlyoznunk a csecsemőknél és a fej­lődő kicsiny gyermekeknél az orr kiváló fontossá­gát és felhívnunk az állandó figyelmet a zavartalan orrlégzés szükségességére és részletes vagy teljes hiá­nyának káros következményeire. Az orrüreg a lélekzési utak elejét képezi. Ren­des körülmények között mindig csak az orron át veszünk lélekzetet és azonnal feltűnik, ha valaki a száján át kénytelen lélekzeni. Az orrlégzés mint ter­­mészetszabta szükséglet a­ szervezetre fontos előnyök­kel jár. Az orron át beszivott levegő az orrüregben tetemesen megmelegszik és pedig a megmelegedés nagysága a beszivott levegő és a test melegének hő­­különbözetétől függ. Mennél hidegebb a beszivott jég, annál jobban megmelegszik az orrban, így például, ha a küllég 0 alatt 8 fok, akkor a test rendes me­lege, azaz 370 mellett, a beszivott levegő az orrban Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.

Next