Pesti Hírlap, 1889. december (11. évfolyam, 331-360. szám)

1889-12-01 / 331. szám

) Előfizetési árak: Szerkesztési Iroda: egész évre . . . 14 frt — kr. mm* fl P® mwati. nanoi-utca-7: ^ 1. emelet Félévre .7^7» _ ^ a 8 ^ tél Kiadóhivatal: --------- » kiadóhivatalban vétetnek fel. Budapest, saflor-utca 7. SS, [CMSIill, Trrirrr­­ T «ti T^0T A Tk Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lan Uf|T T | T K AT TSJ A Hl I A P W'ai­rZfT^) John F- JoNES & ClE Páris­szétküldésére vonatkozó felszól * vJLi A AJLvXTlA AliTA AAjaXA »I . * ban, 31 bis, rue du Faubourg támlások intézendők. Montmartre, Budapest, 1889 XI. évi 331. (3928.) szám. . Vasarnap, tsecemfcr í.r Az igazságügy. Szilágyi Dezső miniszteri működése elé fe­szült várakozással tekint az egész ország. Tőle várja, hogy azon szellemhez híven s ugyanazon szélben építse ki a jogállam hatalmas épüle­tét, mint annak alapozási munkálatait az első .igazságügyminiszter, Deák Ferenc tervezte. Tőle várja, hogy ugyanazon széles méretekben foly­tassa az alkotást, mint a melyhez a nagy alap­köveket, második igazságügyminiszterünk, Hor­váth Boldizsár lerakta. Mert utána mindjárt fél­beszakadt az építés folytatása s a mi aztán kö­vetkezett, részben csak a megkezdett munka leszerelése, részben annak legfeljebb csak óvatos konzerválása volt. Az utolsó 20 évben állami kormányzatunk minden ága nagyot haladt, csak ?. igazsá­gtv stagnált. Minden tárca költségvetésében- v .ke-­­­dés, mindenütt reform, csak az igaz-.. ..ügyinél , csöndes tengés, vagy legfeljebb­­ j a mennyit a kir. táblán számtt­t portfes.. egyre növekvő hátralék földolgozására ki­­ berendelt segédcsapatok sovány a!im­pr.?áci­j’a I épen elutasithatlanul igényelt. Síig közgazda­sá­gunk, kultúránk s biztosságunk fejlesztése érde- ,­kében, más minisztereink bátran léptek a tör­vényhozás elé olykor nehéz követelésekkel is , addig „pecsétőreink“ mindenkor aggódó gondos­sággal mérlegelvén a nyomasztó pénzügyi hely­zet nehézségeit, az új kiadásokkal járó refor­moktól szemérmetes szerénységgel riadtak visz­­sza. A tengés ezen quietizmusát közös és hall­gatólagos megegyezéssel tűrte a parlament több­sége; tűrte társadalmunk zöme is, mely mind­inkább az avult idők ócska gondolatain révede­zett s nem érezte igazi szükségét a jogállam sérthetetlen bástyáinak. Föl kell azonban rázni a mai napig is tartó letargiából a „jogász nemzetet.“ Át kell éreznie, hogy a gyors és okos jogsegély nemcsak közgazdasági életünknek, de a szemé­lyes szabadság védelme révén egyszersmind al­kotmányos szabadságunknak is egyik leghatha­­tósabb emeltyűje. Meg kell tudnia, hogy a ma­gyar nemzet­állam iránt való hű ragaszkodásnak az igazságos és pártatlan juszticia egyik szilárd és biztosan tartó kapcsa. Be kell látnia, hogy a néposztályok egyikében sincs oly árnyalat, mely­nek gondolkozását öntudatosabb és egészsége­sebb demokratikus szellem lengené át, mint a jogászokét. A magyar igazságszolgáltatásnak és ténye­zőinek tehát nemcsak szorosan véve jogi ha­tása, de egyszersmind fenköltebb, a nemzeti ál­­lan megten­.-l­ésére és részben társadalmunk Biegushove­­t - nagy befolyása van. ....... Igazságügyünknek e nagy nemzeti célokra nemzet és parkként előtt csak ezen eszmék fölismerése, őszinte tiszteléti kultusza állít— .ügynek ja a m­odern államban bírnál iom■ -fi melylvel alkulm anyufes \ •- --o .éveiben nálunk is bírt. Visszaállítani a kormányzat ágai között az igazságügy megdöntött tekintélyét, a jog ural­mát az egész vonalon; újra ragyogóvá tenni annak elhomályosodott fényét, parlament és kö­zönség előtt, senki sem annyira hivatott most erre, mint Szilágyi Dezső, aki mellett a te­hetség súlya, a politikai egyéniség jelentékeny­­sége s az elvek tradíciója is a mérlegbe esik. A helyzet ma minden inkább, mint ked­vező. Egy, a megélhetés anyagi gondjaival küzdő, folyton előléptetésre aspiráló, a kir. táblához való berendelések által java részétől megfosztott s így meggyöngített első folyamodású bírói kar, azután a hátralékok földolgozásában teljesen ki­fáradt három felső bíróság, a megélhetés ne­hézségei miatt ismételve följajduló és jobb ügy­höz méltó buzgalommal, ennek dacára a judika­­túra egyszerűsítésére törekvő ügyvédi kar , ime, ezek a törvények végrehajtására hivatott ténye­zők. Hivatása magaslatán a hivatalnoki hierar­chiában, egyedül talán az életet és a humaniz­must a legválságosabb időkben is szem előtt tartó kis csapat, a kir. ügyészi kar áll, mely az egészséges szabadelvű eszmék képviseletében a konzervatív hajlamok ellen már többször küz­dött s nyert győzelmes ütközeteket. Természetes, hogy egy igazságügyminiszter e tényezők közül csak a kineveztetéstől függőkre hathat közvetlenül. Fölkeresni a jó erőket ott, a­hol épen vannak­ fölfrissíteni és megerősíteni a bírói kart az ügyvédek azon számos jelesleteiből, ahonnan legfelsőbb bú­­vgunkrub rra is legelső diszei kerültek ki és mindenek­­miatt ottjolut­sz­­ond­át: ez a főfeladat, székben volna a he­­­tig elzárkózva az elnöki szobában, ahol most joho­i. " .. a kimutatások és rovatok légióját bújja. Ez 2400 írttal drágán van megfizetve. Egy 600 frtos ír­nok elvégezné azt szintén úgy, vagy talán még jobban is. — Íme ezek a mindenkinek a benne szembeötlő nagy visszásságok, a „pesti hírlap“ tárcája. Szakítás. — a „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Mikor Csajághyné, e bájos özvegy, az elő­szoba villamos csöngetőjét megnyomta, Paulin, a kis szobaleány, titkolózva súgta a fülébe: — Már várják nagyságos asszony! — Kicsoda? kérdezte közönyösen, a­míg a téli bundáját levetette. — A tanár úr! — Ej, megint! Két gyönyörű szemöldöke közt sötét ránc k­épződött, de hirtelen leküzdötte idegességét s­yugodt, közönyös arccal indult meg a szalon­­elé, a­hol Tornay Pál, a fiatal professzor, már türelmetlenül várakozott reá. — A­mint látszik, ön nem igen tartja meg, a­mit ígért, szólt könnyedén , kezet nyújtva a fiatal embernek, a­ki egész a homloka csú­csáig elpirult. —­ S haragudnál ezért az engedetlen­ségért ? — Igen, határozottan. Helyet foglalva a fiatal­emberrel szem­ben, néhány percig izgatottan babrált egy csinos énekesnő arcképével, a­melyet öntudatlanul vett­­ kezeibe. — Komolyan haragszol? — A legkomolyabban. Tornay, közelebb húzva egy kissé a szé­két, merev, szinte rideg hangon szólott: — S mi lesz ennek a vége, mit gondolsz ? Ugyanilyen szárazon, az özvegy kímélet nélkül folytatta: — Nem tudom. Nem is sejtem a végét. De az bizonyos, édes barátom, hogy ez az állapot tarthatatlan. A világ, a­melylyel érintkezem, e viszony folytán tökéletesen elhidegült velem szemben, s a cselédjeim gúnyos célzásokat tesz­nek. Nem találkozom többé egy őszinte arccal s a nők, a legjobb barátnőim, feltűnő gyöngéd­séggel tudakozódnak ön felől. Ez tarthatatlan. Már szinte az utcára sem járhatok, mivel attól félek, hogy a botrányt minden ember a szemem­ből olvassa ki. Borzadva gondolok arra, hogy önért micsoda dolgokat követtem el. Ezt önnek is be kellene látnia, a botrány, végre is, nem tarthat örökké! — S te föláldoznál engem ezekért a plety­kákért ? — Férfias kötelessége volna önnek, hogy megmentsen e fájdalmaktól. Ezt a huszonhétesztendős, bájos asszonyt, a­ki a saját belvárosi palotájában lakott, két év előtt hagyta özvegyen a dúsgazdag Csajághy Jenő, e szerencsés kezű vállalkozó, a­ki a fáj­dalmakat, melyeket neje a korai elhalálozás miatt szenvedhetett, több milliónyi vagyon hát­rahagyásával enyhítette. Az özvegy, idegbaját csillapítandó, a szomorú eseményt követő évben, egy stájer fürdőben keresett enyhülést, a­hol—­ a kis­szentimrei gyermekek révén — csakhamar megismerkedett a fiatal professzorral, a­ki az államtitkár két fiacskája mellett ne­vel­ősködö­tt. Tolnay Pál, a­kinek mindeddig az képezte az ambícióját, hogy az akadémia könyvkiadó válla­latába dolgozhassák, csak alig mert szóba állni e gyönyörű asszonynyal, a kit elérhetetlen ma­gasságban képzelt maga fölött s a ki az állam­titkárok estélyein, délutánjain rendesen megje­lent odahaza. De az özvegy, a­ki a szomorú éven át minden izgalomtól távol tartotta magát, most valóságos élvezettel kacérkodott e bátorta­lan fiatal tudóssal, a kinek naivitása kedvesnek, ingerlőnek tűnt föl a szemeiben. S a professzor, a­kinek a női csábítás e finom eszközeiről úgy­szólván fogalmai sem voltak eddig, szinte öntu­datlanul engedte át magát e pompás újságnak s feléjük sem nézett többé ama fontos történeti­­okmányoknak, melyekből a stájer fürdőzés ideje a­latt tudományos monográfiát szándékozott szer­keszteni. Ama pillanattól fogva, midőn Eliz, a fenyvesek isteni magányában, először engedte át a kezét, a fiatal tanár szinte képtelen lett volna arra, hogy e bájos asszonyon kívül még másra, egyébre is gondolhasson. Gondolkodás nélkül, öntudatlanul élvezte e magányos esték kimond­hatatlan poézisét, a­melyekben sokszor­­él éjje­leken át, együtt sétáltak a fák között vagy pedig fenn, az özvegy hotelbeli lakásán töltöttek el feledhetetlen órákat. Ám ez az idő gyorsan elmúlt. Otthon, mikor a budapesti lakás újra benépesült vendé­gekkel, élvezvén a független élet minden sza­badságát, a fiatal nő unni kezdte ezt a gyermek Lapunk mai száma 24 oldalt tartalmaz.

Next