Pesti Hírlap, 1890. március (12. évfolyam, 59-89. szám)

1890-03-19 / 77. szám

4 A PESTI HÍRLAP 1890. március 19. Színház, zene, képzőművészet. * (A filharmóniai társulat) holnapra — szerdára — kitűzött hangversenyét közbejött akadá­lyok miatt jövő hétfőre, e hó 24-ére volt kénytelen elhalasztani. Az előre váltott jegyek érvényesek ma­radnak hétfőre is. * (Névünnep a nemzeti színháznál.) Szívé­lyesen s szinte családias melegséggel ünnepelte meg ma délelőtt tíz órakor a nemzeti színház személyzete Paulay Edének, az intézet érdemes igazgatójának nevenapját. úgy a férfiak, mint a nők teljes számban jelentek meg az igazgatói irodában, hol Mihály­fi Károly lendületes beszéddel üdvözölte társai nevében az ünnepeltet. Beszéde csaknem a könyekig megha­totta Paulayt, ki röviden, de szívélyes szavakkal kö­szönte meg a személyzet figyelmét. * (A műpártolók köre) jövő vasárnap, e hó 23-án délelőtt 12 órakor fogja megtartani alakuló közgyűlését az országos zeneakadémia dísztermében (Andrássy­ út 67. szám alatt). Ez alakuló közgyűlésen fogják bemutatni az alapszabályok tervezetét, mely­nek végleges szövegezése és elfogadása alapján a körnek elnökségét és a választmány tagjait ugyan a közgyűlés fogja megválaszthatni. Az előkészítő bizott­ság azokhoz, a kik aláírási íveiket át nem adták, oly kéréssel fordul, hogy az íveket még a közgyűlés napja előtt vagy Csáky Albinné grófnőnek, vagy Des­­sewffy Aurelné grófnőnek megküldeni szíveskedjenek. * (Hangverseny­körút) Rossi Marcello he­gedűművész és Dönczy Mór dr., a fővárosban elő­nyösen ismert zongoraművész holnap hangverseny­­körútra indulnak. Előbb Brassóban, azután Bukarest­ben rendeznek hangversenyt, s onnan a Balkán-félszi­get nagyobb városait látogatják meg. * (Hubay Jenő), ki jelenleg Belgiumban uta­zik, Brüsszelben általános óhajra egy második bucsú­­hangversenyt volt kénytelen rendezni. A művész e hó 22-án érkezik vissza és játszani fog Pozsonyban, Szegeden, Debrecenben és Kolozsvárott, hol min­denütt a legnagyobb érdeklődéssel tekintenek fellépése elé. Kolozsvárról Hubay Konstantinápolyba utazik s onnan visszautaztában Bukarestbe megy, hol Erzsébet román királyné meghívása folytán pár napot fog töl­teni a román királyi udvarnál. * (Debrecenből) írják lapunknak, hogy ott vasárnap valóságos kis ünnep folyt le a színházban Kopácsy Juliska jutalomjátéka alkalmából. A kis­asszony Pepita címszerepét játszta sok ügyességgel. A színház zsúfolásig megtelt intelligens közönséggel, mely a szeretet és elismerés sokféle jelével elhal­mozta a fiatal színésznőt. Négy-öt koszorút kapott (egyet a debreceni írói körből), egy óriási, virágból készült hattyút két embernek kellett a színpadra be­vinni, kapott számos virágbokrétát, ruhakelméket, ér­tékes ékszertárgyakat és sok csecsebecse ajándék tárgyat. (Csaknem mind fiatal leányok gyűjtése.) Debrecenben hasonló fényes jutalomjáték még soha­sem volt. * (Pozsonyból Debrecenbe.) Andorfy Pé­ter, Strecsányi Ignác Pozsonyba működő társulatának rendezője, a­ki virágvasárnapjától kezdve Aradra volt szerződve — mint nekünk Pozsonyból írják — meghívás folytán ismét Debrecenbe megy rende­zőnek. Az aradi igazgatósággal kötött szerződést már fel is bontotta. * (Egy szinigazgató tragédiája.) Az an­gyalföldi tébolydában tegnap fejezte be pályafutását ■Jakab Lajos szinigazgató, kiben a magyar vidéki színészek ügye egyik legjelesebb férfiét vesztette el. Jakab Lajos a múlt év január havában került a té­bolydába, a­hol csakhamar szomorúan érdekes alakká lett. Ő ugyanis következetesen megmaradt színigazga­tónak ott is s egész idejét azzal töltötte, hogy társu­latokat szervezett. A nemzeti színház, az opera, a népszínház legnevesebb művészeit szerződtette, azok­kal levelezett naphosszat. Nagy terveit szőtte utolsó napjáig. Tegnap végre megszabadult az élettől és az igazgatói gondoktól. * (A király a bécsi műcsarnokban.) A bé­csi „Künstlerhaus“ kiállítását a király ma délelőtt 11 órakor nyitotta meg. Az ünnepélyen nagyszámú kö­zönség jelent meg. A kiállítás kitűnően sikerült, kö­rülbelül 300 művész van képviselve 580 képpel. * (Coqualin), a­ki csak nem régen lépett új­ból a „Comédie Franchise“ kötelékébe, ápril havá­ban ismét Dél-Amerikába megy vendégszerepelni. Társaságában lesz Jiudia asszony is, a­ki ezúttal fiatalos szerepein kívül a komikus öregek szerep­körét is be fogja tölteni. Őszszel a Coquelin-féle tár­sulat nagyobb európai körutat lesz és Bécsben, meg Budapesten is föl fog lépni. * (Riadalom a színházban.) A párisi „Fo­­lies Dramatiques“ színházban vasárnap veszedelmes panique támadt. Audran „A piros tojás“ című új operette-jét adták. Az első felvonás végén erős égési szag terjedt el a teremben. A közönség izgatottan felugrált helyeiről és a közönség körében jelenlevő Aurelien Scholl hírlapíró kérdést intézett a színpa­don levő Góbin komikushoz, hogy mi történt? E pillanatban két tűzoltó futott keresztü­l a színpadon, a­mi még inkább növelte a rémületet. Kiabálva tó­dult a közönség a kijárat felé, de a szűk folyosón annyira összeszorultak, hogy senki sem juthatott ki. A helyzeti egy pillanatig felette aggasztó volt, végre sikerült a közönség bátrabb részének és a tűzoltók­nak megnyugtatni a menekülni akarókat. A villamos világítás fősodronyát burkoló kaucsukeső több méter­hosszban meggyuladt, a­mit azonban ideje korán észre vettek s igy nagyobb baj nem történt. Tíz percnyi szünet után az előadást, félig üres ház előtt, folytatták. Többen könnyű sebet kaptak. Napi hírek. — (Stefánia, az özvegy trónörökösné) két hónapi távollét után ma reggel 6 óra 45 perckor Meranból visszatért Bécsbe. A trónörökösné, kinek kíséretében Sylva­ Tarouea grófnő főudvarmesternő és báró Gudenus szolgálattevő kamarás voltak, a vasúti állomásról egyenesen a Hofburgba hajtatott, hol Er­zsébet főhercegnő egy virágbokrétával fogadta.­­ (A királyné új palotahölgyei.) A ki­rályné ő felsége, 1. évi márczius hó 11-én kelt elha­tározásával : keresztszeghi és adorjáni Csáky Anna grófnét született Bolza grófnőt, nagyapponyi Apponyi Margit grófnét született Scherr-Thoss grófnőt, és cziráki és dénesfalvi Cziráky Róza grófnét született buzini Keglevich grófnőt — palotahölgyeivé nevezte ki. — (Tavasz kezdete.) Holnap van József napja, a melytől a nagyközönség s a nép a tavaszt rendesen datálja. Hivatalosan, a kalendárium-csinálók szerint azonban csak március 20-án délután 4 óra 57 perckor kezdődik. E napon lesz a tavaszi napéj­egyenlőség.­­ (Hirsch báró milliós alapítványa.) Mint Lembergből jelentik, gróf Tarnówski tartományfő­­nök tanácskozmányt hivott össze Hirsch báró milliós alapítványa ügyében, melynek megvalósitását a kor­mány egyre halasztja. A tanácskozmány tagjai közt vannak Hirsch báró bizalmi férfiai, a lembergi izr. hitközség elöljárója és számos kiváló férfiú. A ta­nácskozmány az alapítványi tervek megvalósítását fogja a kormánynál sürgetni, mint a mely nemcsak a zsidóságnak, hanem egész Gácsországnak érdekében fekszik.­­ (Halálozások.) Cserneki és tarkeöi Des­­sewffy Arisztid háznagyi titkár neje szül. Dessewffy Zsófia asszony, életének 27-ik, boldog házasságának 10-ik évében elhunyt, hült tetemeit ma d. u. 4 órakor adták át az örök nyugalomnak. A csillag­ ut­cai gyászház előtt válogatott közönség gyűlt egybe, melynek sorai között ott láttuk gr. Teleki Géza volt belügyminisztert, Berzeviczy Albert államtitkárt, gróf Bánffy Dénest, b. Fiáth Miklóst, Ghyczy Béla és Má­­riássy tábornokokat, Görgey alezredest, Zoltán ezre­dest, Görgey István kir. közjegyzőt, Komjáthy Béla, Baran­yi Ödön, Hoytsy Pál országgy. képviselőt, dr. Splényi Ödön detektiv-főnököt, Baranyi Ádám rendőr­felügyelőt s másokat.­­ Délutáni 3 órakor pedig a muzeumköruti 10. számú halottas ház udvarán mon­dott búcsúztatót Szász Károly ref. püspök Margit­­tay Lajosné hideg tetemei fölött; a gyászoló család­tagokon kívül jelen voltak : Gergei Tivadar k. biró, Szana Tamás, Mesterházy Kálmán, Boros Gyula, Töl­­gyessy Arthur stb. — Vékey Zsigmond 1848—49. honvédszázados, Kossuth Lajos volt titkára, ma éj­jel hosszabb szenvedés után elhunyt az Erzsébet­­kórházban. Temetése holnap, szerdán délutáni 4 óra­kor lesz a nevezett kórház halottasházából.­­ Gyer­­tyánffy László, Torontál megye törv. hat. bizottsági tagja Rivában meghalt. Az elhunyt már mint 17 éves ifjú az egész szabadságharcot Bocskai­ huszár­­hadnagy minőségben szolgálta keresztül. Kevésbbé múlt, hogy a hazájának vérét és vagyonát feláldozó ífja, Arad alatt az ellenségtől elfogatván és kémnek tartatván, kötél általi halált nem szenvedett. Kiss Ernő tábornok, akinek a boldogult kedvencei közé tartozott, csak úgy volt őt képes megmenteni, hogy kiváló befolyásával közbe vetvén magát, két osztrák törzstiszttel kicserélhette. A szabadságharc után s egészen a mai napig a közjónak szentelte életét. — Andrássy Gyula r.jug. m. kir. műszaki tanácsos és ferenccsatornai igazgató életének 57-dik évében meg­halt Budapesten. —• Abéles Ignác nagykereskedőt és nejét, szül. Lippovitz Zsófiát, súlyos csapás érte: Fiderika nevű leányuk ifjúkora világában, 22 éves ko­rában hosszú szenvedés után elhunyt. — Nagy- Enyedről gyászlap jelenti: Dauscher Lajosné, szüle­tett örössi Paál Ilonának folyó hó 16-án, élete 31, boldog házassága 15-ik évében, gyermekágyi lázban történt elhunytat.­­ (Andrássy Gyula gróf huszárbravurja.) A sátoralja­ujhelyi gimnázium kiegészítése érdekében jelmezes bazárt rendeztek, mely alkalommal egy „Hegyalja“ címü, fényesen kiállított lapot is adtak ki. Ez alkalmi lap első cikkét Molnár István, Zemplén­­megye főispánja írta. Az érdekes kis cikk, melynek címe „Huszár-bravur,“ így szól: „Régen történt, még dicső emlékekben gazdag szabadságharcunk idejében, az isaszegi csata alatt! Az osztrák sereg erősen szo­rítván Klapka tábornokot, Damjanich sietett segítsé­gére hadtestével, melynél mint főhadnagy szolgáltam akkor én is. Alig vonultatta fel csapatait, észreveszi, hogy lent a völgyben, fedetlen helyen 2. osztályhu­szárunk van felállítva, mely a Gödöllő felől levő hegy­oldalról egy ellenséges üteg által kereszttűzbe vétetett. ..Micsoda szamár állította mészárszékre azokat a hu­szárokat?“ tört ki nyersen, s környezetéhez fordulva folytatá: „ki kell őket onnan rögtön vezetni!“ Töb­ben összenéztek s néhány pillanat múlva Andrássy Gyula gróf alezredes, ki azon időben a Damjanich kíséretében volt, „Bársony“ nevű fekete teli­vér pari­páján, a legnagyobb kam­erban kezdett vágtatni le a dűlőn, végig a réten, a veszélyben levő huszárság felé. Az ellenséges üteg parancsnoka észrevéve a vágtató törzstisztet, néhány ágyúval lövetni kezdé, de eredmény nélkül, mert elérve rendeltetési helyére, közölte a vezér parancsát s a huszárok sietve kez­dettek elvonulni. Most a gróf, ahelyett, hogy velük tartott volna, visszafordult s hogy az ellenség figyel­mét az elvonuló huszárokról még inkább magára irá­nyozza s ezáltal azokat a további löveléstől megkí­mélje, lépésben kezdett visszajönni azon az utón, melyet előbb sebes vágtatva tett meg, s az egész üteg tüzelése mellett, körülte csapkodó ágyúgolyók s az azok által felvágott homokfelhők között lovagolt fe­lénk, kik valósággal lélekzetvesztve néztük e vakme­rőséget, s imádkoztunk lélekben megmeneküléséért. Végre — körülbelül egy negyedórás kínos várakozás után — kiért a lőtávolból, s midőn hadtestünkhöz visszaérkezett, honvédeink riadó éljenzéssel fogadták s jutalmul a rettenthetlen Damjanich is a legnagyobb elismeréssel rázta meg jobbját. Ekkor voltam én elő­ször valóban büszke gr. Andrássy Gyula ismeret­ségére.“ — (Szenzációs hírek) vették föl múlt éjjel Pozsony lakosságát — írja levelezőnk. — Az egész városban az a bolondos hír volt elterjedve, hogy a zsidók „az idén is“ (!) le akartak mészárolni két ártatlan gyermeket a húsvéti ünnepekre. Hasonló hírekről minden esztendőben gondoskodik valaki Pozsonyban, mióta csak az ismert zsidózavar­­gások lefolytak ott, s nem igen ad már hitelt azok­nak a közönség. Most azonban a hírek alapossága mellett látszott tanúskodni az a másik hír, mely a lapok útján jutott nyilvánosságra, hogy vasárnap reggel két 12 éves tanuló nyomtalanul el­tűnt. A közönség egy része izgatottan sietett a rend­őrségre. Itt csak annyit tudtak mondani egyelőre, hogy az a két eltűnt fiú — Szikora és Frantze két napi távollét után megkerültek s azt állítják, hogy őket a pozsonyi „Schlossbergen“ egy vén zsidó le­tartóztatta, összekötözte és pincéjébe zárta, honnan csak furfanggal bírtak nagy nehezen megszabadulni. Később a fiuk kihallgatására Rutsera kapitány Beck tollnokkal és két városi orvossal kiszállt s a gyere­keket vallatás alá fogta. Hosszas bajlódás után a gye­rekek bevallották, hogy mikor vasárnap reggel a szü­lői házat elhagyták, nem kevesebbet akartak , mint egyenesen Olaszországba utazni. Egyelőre Győrbe szándékoztak, hogy nagynénjük segélyével, esetleg lovaival tegyék meg az utat s el is mentek — Zurányfalváig. Itt azonban pénzük elfogyott, a vál­lalkozási jókedv véget ért s a fiuk visszatértek. A „zsidó-mesét“ útközben találták ki, hogy hosszas tá­vollétüket a szülők előtt kimentsék. — (A „Budapest“ jótékonysági egylet) a Wassermann-féle díszteremben saját pénztára javára az­­érdemes másodelnök tiszteletére képleleplezéssel egybekötött táncmulatságot rendezett, mely a női bi­zottság lelkes fáradozása következtében fényesen si­került és minden várakozást felülmúlt. A négyeseket több mint 90 pár járta. Jelen voltak: Bendtner Flóra, Messinger Berta, Messinger Karola, Tauszig Hon, Mandl Ilon, Schweiger Ilon, Berger Berta (Hausbrun Alsó-Ausztria), Tauszig Katinka, Adler Róza, Wagner Róza, Schönberger Gizella, Rosenfeld Irén, Schlänger nővérek, Révay Rita, Ofner Ernesztin, Weiss Sarolta, Guttmann Linka, Schossberger Éva, Haas Szidi, Haas Róza (Zsámbék), Politzer Gizella stb. kisasszonyok, Lobi Dávidné, dr. Fuchs Dávidné, Bendtner Józsefné, dr. Temesváry Rezsőné, Temesváry Adolfné, Bloek­­ner Izidorné, Messinger Jakabné, Kleinmann Adelmé, Taussig Adolfné, Lobi Adolfné, Lobi Sámuelné, Mühl­berg Gyuláné, Breitner Károlyné, Schweiger Mórné, Neuwald Illésné, Goldhammer Árminné, Haas Adolfné, Lobi Józsefné, Glücksthal Adolfné, stb. asszonyok.­­ (Magyar mérnöki zsebkönyv.) Tegnap a műegyetemi ifjúság Ku­mm Mihály rektor elnöklete alatt közgyűlést tartott, melynek egyedüli tárgyát Rödler Károly műegy. hallgatónak egy magyar mér­nöki zsebkönyv létesítésére vonatkozó indítványa ké­pezte. Egyhangúlag s nagy lelkesedéssel fogadtatott el ez indítvány, melynek értelmében a műegyetemi ifjú­ság a magyar mérnöki zsebkönyvet szerkeszteni, a­ felülvizsgálat gyakorlására pedig a műegyetem taná­rait, valamint egyes kiváló vállalatok mérnökeit és férfiait felkérni fogja.­­ (Garázda biró.) Bátaszék nagyközség má­­sodbíráját, ifj. Mayer Istvánt, jogerős törvényszéki íté­let következtében hivatalos hatalommal való vissza­élés és könnyű testi sértés vétsége miatt állásától fel­függesztették.­­ (Erős szélvihar) dühöngött ma a Duna mentén, Esztergom tájékán. Az osztrák-magyar ál­­lamvasút-társaság bécsi gyorsvonata a nagy szél miatt 30 percnyi késéssel érkezett meg Budapestre.

Next