Pesti Hírlap, 1890. május (12. évfolyam, 119-148. szám)

1890-05-01 / 119. szám

Budapest, 1890. XII évf. 119 (4076.) szám. Csütörtök, május 1. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre . . . . 7 » — » Negyedévre 7. . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik.Pesti Hírlap Kiadóhivatal, Budapest, Bádár-m 7. ss, frilis hová az előfizetések és a szétküldésére vonatkozó felá­lamlások intézendő­k. KSH Könyvtár POLITIKAI NAPILAP, mnnnnnnifitua7­­ s Szerkesztési Iroda, Badljesten, nádor­ utca 7. a, L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Fájás­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Az elkeresztelések és a kultúrharc. A régi harc a római egyház és a korona közt a legközelebbi múltban mindenütt meg­újult. A kultúrharc Francia-, Német- és Olasz­országban dühöngött, míg hazánkban a hitfele­­kezetközi béke s az egyetértés a világi és egy­házi hatalom közt meg nem háboríttatott mind­amellett, hogy a kormányelnök nem volt pápista s két vallás- és közoktatási miniszter épen nem dicsekedhetett a római klérus rokonszenvével. Most ellenben, midőn a kálvinista miniszterelnök helyét a római egyház kipróbált hive foglalta el a vallás- és közoktatási miniszter hitbuzgó­­ága ellen nem lehet a klérusnak semmi kifo­gása, a béke felbomlik s a kultúrharc fenyeget. Értse ezt a ki tudja , mi azon leszünk, hogy az összeütközés történetét minél részrehajlatlanab­­bul terjeszszük olvasóink elé. A vegyes házasságokból származó gyerme­kek vallása feletti vitából, a reverzálisokból, a megtagadott áldásból eredt a harmincas években azon keserű harc s a vallássérelmek azon lán­colata, melyek az országgyűlések vitáit mindin­kább elmérgesitették s a papi jószágok államosí­tását követelő indítványokra adtak sok megyé­ben és sok követnél okot és alkalmat. Végre 1843-ban lecsillapodott ez a harc és fegyverszünet állott be a különböző hitfeleke­­zetek közt, a nemzetet komolyabb kérdések fog­lalkoztatták a kiegyezés koráig, melyben 1868- ban megállapittatott a bevett hitfelekezetek jog­­egyenlősége s a vegyes házasságokból származó gyermekekre nézve a törvény úgy rendelkezett, hogy a nem kövesse a nemet és a szülök kö­telességévé tétetett, hogy a fiukat az atya, a leányokat az anya vallásában neveljék és neveltes­sék. A hitfelekezetközi béke azóta nem­ lett többé megzavarva s az izgatás a papi jószágok államo­sítása iránt tökéletesen megszűnt. Újabb időben azonban ,az alpapság­­harcias hírlapjában plébánosok és káplánok gyakran pa­naszkodtak, hogy­ ezen törvény igazságtalan s megszorítja a szülők rendelkezési jogát gyerme­keik felett. Ehhez azonban a papoknak közvet­lenül nincs semmi közük ; szerintük is a sértett felek csak a szülők, (ezek pedig nem panaszkod­nak) nem pedig a papok, a­kikről azon törvény­ben nincsen szó. A józan logika szerint tehát, ha a szülők gyermekeiknek nevelésében ezen törvényt megsértik, ők volnának megbüntetendők, mint a­kik törvényes kötelességüket megszegik, de a büntető törvénykönyv 53. §-a nem e szü­lőket, hanem a papokat bünteti meg, a­kik az elkeresztelés által egyház­a­knak lelkeket halászni iparkodnak, mert buzgóságukban elfelejtik, hogy a keresz­tség nem határozhat a gyermekek hitfele­­kezete felett a törvény világos rendelete ellenében. A „katonáskodó egyház“ orgánumának izgatásai következtében az elkeresztelések mind­inkább terjedő divata gyakori összeütközésbe hozta a hitbuzgó papokat a többi hitfelekezet papjaival, a közigazgatási hivatalnokokkal, a bí­róságokkal ; gróf Csáky tehát szükségesnek tar­totta ezen kellemetlen helyzetben rendeletileg oly modus vivendi­ t megalapítani, mely a hitfelekezet­közi béke megzavarásának véget vessen. Érint­kezett tehát e kérdésben a magyarországi klérus fejével, a Ió-imással, a ki, a­mint most kiadott leveleiből világos, már novemberben és decem­berben a miniszterrel ez ügyben leveleket vál­tott, de — a­mi csakugyan nagyon különös — nem hívta össze a püspöki kart az ily nevezetes kérdés kiegyeztetésére. A­ miniszter végre február 26-dikán kibocsátotta azon rendeletét, melyben a papoknak meghagyja, hogy elkeresztelések eseté­ben értesítsék az illetékes hitfelekezet papjait a történtekről, vagyis küldjék meg nekik az anya­könyvi kivonatot. Gróf Csáky átküldte ezen ren­deletet a püspököknek kihirdetés végett, nem is gyanítván milyen részt kelt maga ellen a pa­poknál , h­iszen a­­prímás, nem tiltakozott a rende­let ellen midőn az tudtával készülőben volt, sőt kibocsátása után még teljes négy hétig hallgatott, csak az ultramontán lap forrongott, okoskodott, lármázott, izgatott, az anyakönyvi kivonat elren­delt átküldését a pokolba adott passzusnak gú­nyolta s mindennap hirdette, hogy istennek kell inkább engedelmeskedni mint az embereknek, felhiván a papokat, hogy a törvénytől tagadják meg az engedelmességet. Az ily folytonos lárma négy hét után mégis magára vonta a prímás figyelmét. Összehívta te­hát a püspököket, a­kik elhatározták, hogy a miniszteri rendeletet egyelőre nem hirdetik ki, hanem ezen kérdést, mely nem dogmáról, ha­nem egy modus vivendirő­l szól, tehát a magyar főpapság hatáskörébe tartozik, felküldik Rómába végelhatározás végett. A veszprémi püspök megírja erre szikra­szóró levelét s az ultramontán lap üdvözli mint zászlóbontó hitvallót s oly hangosan zengi dicsé­retét, hogy a püspök maga is tiltakozik ez ellen s kiemeli a püspökök szolidaritását, nehogy van em A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A műkedvelők kiállítása. (Fényképek a műcsarnokban.) — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — A hatvanas évek vége felé, midőn a fényké­­peztetési szenvedély oly magas fokra hágott, hogy Budapesten minden tizedik ház padlásán üveg­­kalickát építettek a halhatatlanságot biztositó apparátus számára, mindenki azt hihette, hogy a fotográfia napjai meg vannak számlálva. Ki jósolt volna hosszabb életet az olyan művészet­nek, mely nagy elterjedése következtében annyira közönségessé vált, hogy a jobb ízlésnek szent borzadálylyal tekintettek minden fénykép-al­bumra, és a fotográfia már csakis a legalanto­­sabb körökben okozott kedvelt meglepetést ? — Ki hitte volna akkor, hogy a fényképezés, me­lyet a művészek legnagyobb ellenségének tartot­tak, épen a művészeteknek és tudományosság­nak tesz hasznos szolgálatokat, s vele nemso­kára a társadalmi életben kiváló állást elfoglaló egyének foglalkoznak igazi odaadással és szen­vedéllyel ? Pedig így történt. A fotográfia épen akkor kezdett jelentő­sebb szerepet játszani, midőn letett arról az ambícióról, hogy önálló művészet legyen s más célok szolgálatára szánta magát. Midőn megszűnt az emberi hiúságnak hí­zelegni, a művészetek és tudományok találták föl benne egyik hatalmas segédeszközüket. Elő­­­ször is a képző­művészetek vették igénybe se­­gédkezését. Mióta a nagyhírű Braun-cég fény­képmásolatokban bocsátja közre az európai ga­lériák remekeit, a fotográfia nagy érdemeket szerzett magának a képzőművészetek ismertetése és népszerűsítése körül. Nem csak azért, mert a kevésbbé tehetősek is könnyű szerrel juthat­nak a legjelesebb műalkotások másolatainak bir­tokába, hanem főleg annál az oknál fogva, hogy a jó fénykép (s a Brauné mind ilyen) a festmé­nyeken nem csak a körrajzokat adja vissza ki­fogástalan pontossággal, hanem egyúttal azok állapotát és festőik ecsetkezelését is híven elő­tünteti. Az ilyen fénykép megbecsülhetetlen útba­igazítást szolgáltat úgy a művészek, mint a mű­­bizálók számára. Majd jönnek ezután a pillanatnyi (momen­tán) fölvételek. Ezek már nemcsak a művészt vezették a gyors mozdulatok helyesebb felfogá­sára , hanem a tudósok kutatásait is hatalmasan elősegítették a természeti tünemények megörökí­tése által. A csillagászat ép úgy hasznát veszi a fotográfiának, mint a népisme és az orvosi tu­dományok. Ezért csak természetesnek találhatjuk, ha újabb időkben nálunk is mind többen és többen foglalkoznak a fényképezéssel, s a magyaror­szági Kárpát-egyesület budapesti osztálya arra a gondolatra jött, hogy más nagy városok példá­jára, a műkedvelő fotográfok műveiből kiállítást rendezzen. A tavalyi bécsi kísérlet sikere csak bátorítására szolgálhatott az egyesületnek. A mi kiállításunk ma nyílt meg, s úgy a tárgyak számát, mint minőségét illetőleg méltó arra, hogy a nézők érdeklődését lekösse! A szakfotográfokon kívül mintegy 70 hazai kiállító vesz részt a versenyben, részint képek­kel, részint fotográfiai készülékekkel és segédeszkö­zökkel. Hozzájuk csatlakoznak a bécsi amateur­­klub tagjai, kik már nem egy kiállításon tűntek ki a tökély magas fokán álló műveikkel. A negyedik teremben, ízléssel díszített falon találjuk a kiállítás védnökének, Mária Teré­­z­i­a főhercegnőnek fényképeit. A magas műked­velő a népviseletek iránt tanúsít érdeklődést. Hat felvétele erdélyi szászokat mutat be kifejlett mű­­érzékre mutató csoportosításban. Ezek a fotográ­fiák, jellemzetes alakjaikkal, a kész képek hatását teszik ránk. Ferdinand toscanai nagyherceg fa-stádiumokat állított ki. A tanulmányok egy része Ausztriában készült, de van köztük olyan is, a­melyiknek eredetijét a gödöllői kir. kastély kertjében láthatjuk. A tájképfestők csak hasznát vehetnék ezeknek a nagy figyelemmel és oda­adással készített tanulmányoknak. A fotografálás szenvedélye ilyen példák után az arisztokrácia tagjai közt is mindinkább terjed. Sokan közülök valóságos virtuozitást fej­tenek ki a tárgyak kiemelésében. Gróf Zichy Józsefné fa­sorát, szép távlatával, bizonyára ép annyian meg fogják csodálni, mint a gróf Zi­chy Ágostné érdekes fiumei fölvételeit vagy gróf Wimpfen tengeri hajóit, melyeket me­net közben örökített meg a rendkívül érzékeny lemez. Gróf Esterházy Károly Egyiptom me­sés földjéről veszi tárgyait. Homoktengerből ki­emelkedő­­obeliszkek, dús tenyészetű pálmafák, heverő tevék, útra készülő beduinok láthatók fényképein, melyek egy igazi művész festői cso- Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.

Next