Pesti Hírlap, 1890. július (12. évfolyam, 179-209. szám)
1890-07-01 / 179. szám
Budapest, 1890. XII. évf. 179. (4136.) szám. Kiadóhivatal: Enflapest, nidor-utcai- is, leüsiíni, hová az elő’fizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendőek.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árals: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre . V . S 7 » — » Negyedévre !3 . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. **W---• Kedd, Julius K Szerkesztési Iroda, Budapesten, nádor utca 7, a II. emelet, hová a lap szellemi részét illető’ minden közlemény intézendő’. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cik. Párisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Kérjük t. vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, különben a lap küldése kellemetlen megszakítást szenvedhet. Új előfizetők a most megindult új regény addig megkelenc részét külön lenyomatban fogják megkapni. Az igazság kerestetik. A függetlenségi pártban most az igazságot keresik, de nem birnak ráakadni, mert nagyon el van veszve.. Irányi Dánielt már annyira belezavarták, hogy az ujjaitól kezdi kérdezgetni, mint Pontius Pilátus, hogy: ,,mi az igazság?“ A párt nevében uralkodó klikk, mikor Ugrón Gábor nekiment s az 1849-iki eszmék és kacérkodások miatt feleletre vonta, egyszerre nem tudott semmit az 1849-es törekvésekről. Ugrón azonban Kossuth Lajos ama levelének közzétételét követelte, melyet a nagy száműzött múlt őszszel irt s a mit Polonyiékra ráolvastak, de közzétenni akkor nem mertek. Abban a levélben volt elintézve „Tisza Kálmán megkorbácsoltatásának“ fatális kérdése is, melyet Polonyi tavaly júliusban tromf gyanánt kijátszott s a mit Kossuth fia nyomban desavuált. Szóval ezt a levelet kellett volna közzétenni s ebből kitetszett volna egészen, hogy negyvenkilenceskedtek-e Kossuthnál Polonyiék vagy nem ? Igen, de mikor Irányi Dániel ezt a levelet nem tette közzé, hanem annak csak egyes részeit mutatta be izleltető gyanánt! S hogy tovább fejlődjék e bonyodalom, Herman Ottó meg egy másik levélben fedezte föl, hogy ő volt az, aki még a turini zarándoklás előtt radikális programmal levélben járult Kossuthoz. Most tehát az igazság megint el van zavarodva, mint a tintahal. Csak annyi bizonyos, hogy Kossuthnál tavaly mégis jártak egy 1849-es kísérlettel, de azt a nagy száműzött visszautasította. Hogy mit mondott még azonfölül Kossuth, azt nem lehet tudni, mivel Irányi a levél javát — úgy látszik Polonyiékra való tekintettel — visszatartotta. Mindazáltal Kossuth levelének közzétett része is igazolja, hogy Ugrón és az erdélyiek épen nem csépelnek üres szalmát. Ebben az esetben ugyanis nem egyes szavakon és kijelentéseken fekszik a döntő súly, hanem azon, hogy ki milyen lobogó alatt milyen politikai áruk szállításával vagy csempészkedésével foglalkozik? Kossuth okt. 8-diki leveléből pedig kitetszik, hogy a nagy száműzött bizalmas beszélgetéseit politikai tőke gyanánt akarták kihasználni . Polonyi — mit sem törődve azzal, hogy Kossuth minden tanácsa csillapító és mérséklő jellegű volt — Kossuthnak Tisza Kálmánról állítólag tett nyilatkozatát egyenesen a személyes harcra és túlzásokkal teljes politikára akarta fordítani. A klikk, mely akkor már megalakult, Kossuth auktoritásával kívánta volna födözni radikáliskodásait, ami azóta tényleg a kezébe is játszotta a párthatalmat. Ugron Gábort egyébként Kossuth levelének közzétett része is igazolja. Ott határozottan az áll, hogy a hozzáküldött „levelek“ s némely „elejtett szavak“ egy oly pártszakadásra mutatnak, mely Kossuth elveihez, tehát az 1849-es elvekhez vezet. Tény tehát, hogy Kossuthnak nem csak Herman Ottó irt 1849-es levelet, hanem mások is írtak, sőt előtte „némely szavakat ejtegettek el.“ Mikor ezen soron voltak, még tavaly július 25-én, egyik t. cikkíró barátunk, akinek módjában volt a turini allokációt végighallgatni, a Pesti Hírlapban világosan megírta, hogy Polonyiék visszaélnek Kossuth szavaival. A nagy száműzött még a személyeskedő politikát is elítélte, nemhogy valakit, akár 1849-eskedésre akár parlamenti személyeskedésre fölbátorított volna. Ő azt tapasztalta, hogy az ilyen nagy dolgokban személyeskedéssel soha sem lehet célt érni. Idézett cikkünket s annak egész fölfogását most mindenben megerősítve látjuk, magának Kossuth Lajosnak leveléből. Még inkább kidomborodnék, hogy hova veszett el az igazság, ha Irányi a levelet egész terjedelmében közzéteszi vala. De igy is igen érdekes, hogy Kossuth, aki 1849-diki alapon áll, államférfim belátásával és tapintatával maga utasítja vissza azokat, akik vele egy alapra, az 1849-dikire akarják terelni a pártot, vagy legalább „in hoc signo“ szakadást akarnak előidézni benne. Csak az a furcsa az egészben, hogy ugyanazok, akiknek túlzásaitól Kossuth a szélsőbaloldal egységét féltette, ugyanazok tudták annyira vinni azóta dolgukat, hogy a pártot uralmuk alá hajtották s Kossuth által történt megrovatásuk dacára teljesen képesek arra, hogy Ugront s vele egész sorát a kipróbált 1848- i „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA r Éji zene. A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Akkor is nyár volt. Langyos, holdsugaras éj ; az égen sok apró csillag; a levegőben illat és szellő. Minden valamire való nyári éj ilyen. A rózsabokor tele volt virággal; a szétpattanó bimbók szürkeblébe rózsaszú fúrta be magát. Barátfülemüle nappali dala rég elhallgatott ; az éj csalogánya csattogja el a csillagoknak a csókkeringőt. Pitypalaty vert nagy ritkán a mezőn ; árva tücsök operettezett a vakandr turajon. A Puha párna selyemcsücskére hajolva álmodott. Az éjszaka szellői felhajtották nyitott ablakáig a rózsa sóhajtását; berezgett hozzá az illat a függöny bokrétás csipkéje közt. Megtelt a kis szoba üdvösséggel. Szivárványszínű ködök vették körül .... Az egész mindenség mintha csak egyszerre elkezdett volna égni, forrni. Valami nagy gyönyör remegése futott keresztül a világon . . . Széles tengerek vizének csillámlása látszott a messzeségből; ringó hullámok gördültek végig a beláthatatlan ürességen; az ég, a kék mennyország, lilaszínű lángok kévéit szórta le a víz fehér habjára, attól olyan lett az, mintha acéllá vált volna .... A kemény acélhullámok azután csak csörtettek előre. Elbontottak mindent útjukban. Mikor elérték a hegyeket meg a sziklákat, hozzácsapódtak a gránithoz és csengő-bongó hangokat adtak. Mintha száz mértföldnyiről érkezett volna valami harangszó. A ritmikus hullámcsapások lengésbe hozták lassan kint a földet, hogy inogni kezdett, mint egy óriási hinta. Az acéltenger nekivetette vállát a sziklának s kacagva csapódott hozzá titáni erejével. A föld tengelye meglódult s hanyatbillent; hegyek, síkságok elkeztek utána menni, forogni... Az a kis fej, a selyempárna csücskén, elszédült a nagy forgásban ; az álomban pihenő lélek elkábult a nagy zsongástól s az illatos köldöktől, melyek fényes, gomolygó gőzben törték át magukat a föld pórusain. A föld párája karikában rezdülve kívánkozott fel a felhőkhöz ; szállott, egyre szállott, míg össze nem ért az ég lila lángjában sistergő szörnyeteggel. Abba beleolvadt, ott meghalt, elenyészett. Mikor pedig a felhőt meghajszolta a szél s kisütötte a világűr fagya , a pára lehullott megint egy csöpp esőben, ragyogóbban, ahogy a gyémánt, ékesebben, mint az igaz gyöngy . . Tovább forgott a föld. Fű, fa, megindult az acéltenger hullámverésére s elveszett az álomország határain túl. A sok búcsúzó hang egymásba folyt; lett belőlük zokogó dallam: vad riadásban kitörő, kin gyönyörébe túladó . . . Mintha minden érzés, ami a földön van, odagyült volna az ő szivébe. Mintha őt siratták, volna a végetlen semmiségben eltűnő virágok: UUSULL-JI——L -----------------LÜU_____J__________!B s mintha a dalt, melyet a szellő kicsalt a gyászba boruló szirmok közül, egy hattyú zengte volna el valaha ... Jött a rózsa és rámosolygott: „csókolj meg testvér, veda örökül duzzadó ajkam édességét! . . .“ Jött a liliom és meghajolt előtte : „itt hagyom neked keblem tisztaságát; visszakapod most, a mit ártatlanságodtól kölcsönöztem !...“ Ibolya, gyöngyvirág, egymást átölelve közeledtek : „gondolj ránk néha, a te régi kedveseidre ; hisz’ bennünk lakott az ábránd, a mitől olyan boldog voltál! . . Az orgonabokor leveles karjaival intett feléje ; rigó fütyölt sűrűjében, emberbeszéddé változott át dalos csevegése. „Szeress! szeress ! az a szerelem, a melyik öl, az a te üdvösséged Puha párna csücske megnedvesedik; lilalángban égő felhőből hullott tán rá az égi harmat gyöngye . . . A rózsabokor mögött csak zug, zümmög az éjjeli zene, amitől a szerelem születik. Ráhajlik valaki a léckerítésre, amit körülfut a délignyiló ; közécsap a prímás a huroknak , vad kacagás hangja rival ki tőle a búgó dallamból. Kin nyögése szakad fel a kisbőgő szívéből; az őrjöngés, a lemondás, a kétségbeesés akkordjai ezek. Szétszórja utána a visszhang a kontra kíséretet. Megrázkódik a léckerítés, nagy, nehéz fájdalom támaszkodott rá. „Húzzad ! húzzad! amíg bele nem halsz! . . . Hiszen ez az utolsó éjszaka. Simogasd meg húrodat szelíden, csald ki belőle a legédesebb hangot, sárgarigó fuvoláját, vadgalamb bugását . . . Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.