Pesti Hírlap, 1890. október (12. évfolyam, 270-300. szám)
1890-10-01 / 270. szám
, hogy Kossuth levele sem Ugronék ügyének igazságosságát, — mert hiszen ez a fő — sem a politikai sikert nem dönti el. Bármily súlyosan essék is e jobb sorsra érdemes levél a pártviszály vizeibe, a fölvert habok le fognak csillapodni s az igazság és siker pálmáját nem okvetlen azok viszik el, akik szükségesnek látták, hogy gyönge ügyüket egy ilyen argumentummal is megtámogassák. Különben Kossuth Lajos dicséretét tőlünk ezúttal senki sem fogja kivánni. A fenomenális nagy ember lángesze és csodálatos, szinte mythoszi élete előtt alig hajtott valaki többször lobogót, mint ahányszor mi cselekedtük. Kossuth Lajos egyénisége azonban a múlt és nézetei a hagyomány erejénél nagyobb erővel nem bírnak. Ami maradó, mély és jó belőlük, az hatni fog az egész országban; ami pedig lényegtelen, meghaladott vagy téves, az erőtlenül vész el a remek magyar styl legszebb virágai között. A nagy aggastyán Magyarországot csak a múltból ismeri. A mostani Magyarország képe legfölebb ha vázlatosan rejtőzik lelki világában , vagy hidegen, mint egy fotográfia. A lefolyt 24 évet nem élte át közöttünk. A szereplő embereknek csak színtelen, szürke silhouetteképeit látja. A motívumok, a lelkeket mozgató erők előtte csaknem egészen ismeretlenek, mivel a sajtó, e fejlettség mai állapotában s a szellem szabadságának mai hiánya mellett a leglényegesebb dolgokat nem hozza, nem hozhatja tudomására. Mit akar ez, mit akar amaz, mire törekszik ez, mire amaz: ő azt az élet melege szerint nem tudhatja. ítélete helyes lehet a múlt reminiscenciái és jelentelenyomtatott papirosai szerint, de az élet nagytörvényei szerint aligha helyes. Hiszen az ő nagy szenvedéseinek fő forrása is az, hogy távolról csak tökéletlen és hideg képét látja azon hazának, a melyhez ő tartozik s mint Prométheusz, ő is naponkint megéri, hogy szive fölé száll a valóság ragadozó madara s elvisz belőle mindig egy darabot. Megéri mindennap, hogy a detronizációnak s Ausztria-Magyarország teljes szétválasztásának elvét — az ő két sarkalatos elvét ! — legközelebb álló hívei is hangosan megtagadják. Különösen ha muszáj. Ugyanazok is, akik különben vitás esetekben a politikai hypokrízis bizonyos nemével épen tőle kérik a tanácsot. Mert ennek a Kossuth-levélnek kieszközlése nevezhető-e ismét más néven, mint ha azt mondjuk, hogy ez is hypokrízis ? Ne játsszunk a szavakkal. Ha a szélsőbalnak radikális számbeli többsége Ugronékkal szemben naponkint arra hivatkozik, hogy hiszen Kossuthot ők nem tartják pártvezérnek s ők is tántoríthatlan hívei a personal-uniónak és ő felsége a király trónusának: vájjon milyen lelki processzus viszi őket arra, hogy mégis az 1849-es Kossuthot kérjék föl bíró gyanánt épen azokban a kérdésekben, amelyekben a két elhatározó elv: a lojalitás és a szövetség Ausztriával kerül eldöntés alá! Nem ugyanazon amphibiumság kifolyása-e az is, mint az, mikor itthon nagy kaliberű lovalitási nyilatkozatot tesznek s Turinnal szemben azt mondják: — Magyarország koronázatlan királya Turkman lakik Via dei milie-i szerény házacskájában. Az agg száműzött az emberek és dolgok ezen különös vegyülését nem ismeri. Ez a „század vége“ s ő e század derekának embere volt. Mikor ő alkotott, akkor az emberekben nem lakott még két különböző lélek s a gondolat és szó egyforma vala. Hol van az már! Most Kossuth ebbe az itéletbe be van ugratva s azt hiszik, hogy e levél a magasabb logikában járatlan „népet“ meg fogja hódítani. Az ephezusi templomot felgyújtó „Ugrón Gábor“címe egy anathema alá vetett ember, akivel igazhitű szélbal ne érintkezzék. Egy előitélet teremtése, sajnos, Kossuth Lajos politikai prestige-je alatt. Azonban akár Polonyi Géza, akár Ugrón gyújtotta föl az ephezusi templomot, egy tény mindenesetre még ezen lángoszlopnál is magasabban emelkedik. S ez az, hogy Ugrón Gáborék törekvése a legszebb politikai mozgalmak egyike a magyar politika legújabb fejlődésében. Hasonló Luther reformjához, mely egy megposhadt s hopokrízisekben elmerült orthodox világot reszkettetek végig, látó létére ugyan pápaszemre szorul, de azért ebbeli fogyatkozása dacára is úgy emelgeti le a lőtávolságban elsuhanó szárnyast, hogy gyönyörűség nézni. Általa lett vége az imént említett ,,veszekedő“-nek, mely ekképen Nro 1-gyel szerepelt a zsákmány-sorozatban. A puskaszóra látjuk csak igazán, hogy micsoda mozgalmas életnek volt pihenő helye az imént oly csendes part, a sikviz, a nádas. Egy pillanat alatt megbomlik minden nyugalom ; sürű felhője a megriadt madaraknak kavarog, kóvályog a viz felett, a kis gázlók buszával, harmincával, százával villanak el a part kacskaringós mentén; lomha szárcsák cigánycsapata emelkedik ki a hullámból s ijedten pofozza esetlen szárnyával a levegőt, a mint beljebb menekül a tóba, elveszkedik a nádasig valahogy, ott azután elereszti magát a víz színe fölött, melyre nagy lubickolással lepottyan. Meszsziről sivít a kerce-ruca, villámként hasítja a levegőt; ne adj isten, hogy lőtávolságra jöjjön, de azért odagyűjt Nimródfi, hacsak a leghalványabb remény kecsegteti is, hogy lekarikáztathatja a gyors szárnyú madarat. Száz lövést tehet egy ember egy nap , ropog a puska szünetlenül , ijedtében kétségbeesve kanyarodik a lotyósnept a sikvíz irányába, egy pár „gojzer“ száll lomha repüléssel a magasban, gémek keverednek össze a mindig távolabbra oldalgó halászsasokkal, a nagy durrogatásra megfogy lassan kint aparton az élet. Csak a binga-minuták, a legkisebb snepffajok csapkodnak folyvást köztünk, mintha nem is törődnének velünk s csak a rovarhajszával volnának elfoglalva. Nappali szárnyas egerekhez hasonlítanak ezek . Igaz, Luther reformáltjai nem jutottak többségre, de missziójukat teljesítették s számuk igy is elegendő. Ugron Gábor és reformáltjai ezt a magyar politikában szintén el fogják érni s ily esetekben nem használ az anathema, akár Rómából, akár Túrából jöjjön, fataim az ő fejében kóvályognának. No de hamar meg kell, hogy vigasztalódjam, mert úgy látszik a mi mostani célunkat ilyen eszközzel lehet legjobban elérni. A következmények megmutatták, hogy volt is a dologban valami. Hja, ez nem afféle „komisz“ vadászat; ill. nem az a vad számít, ami pecsenyének való, hanem a mi ritka. Nem az a virtus: biztos kézzel rostává lőni a cseppecske tringa mimita-t, hanem minél kevesebb kárt tenni benne, hogy annál alkalmasabb legyen a kitömésre, amire úgy fáj az ornithológus urak foga. Alig, hogy a partra érünk, nagy gyönyörűséggel nézem, hogy kapkod Chernél a látcsövéhez, keresvén, hogy hol van valami ritka példány. Hiába húz el a feje fölött két szép csörgő kacsa, amely mind a kettő odakínálja magát a puskája csövének, nem is látja őket, csak a „víztaposó“ után áhítoz, míg valahol fel is fedez egy párt. Annak meggörnyedve nekiszalad, s ahogy a vizet félő macska cselekedne, úgy iparkodik megközelíteni. Ennek dacára a jelszó: lőni mindent,mert gyakran megesik, hogy csak mikor ornithológus kézbe kerül a zsákmány, akkor tűnik ki, hogy miféle „drágaság“ az. Azután meg könnyebb is a sok közül kiválogatni a hasznavehetőbbet, amelyik szebb, fejlettebb, kevésbbé megrongált, összevérezett. Brumm ! Brumm ! hallom egyszerre a dr. Madarász beköszöntőjét, aki egy sereg apró snepfet ijesztett halálra. A nagyobbak közül kiválik egy gyönyörű példány veszekedősnek, s nekirepül Meszlényi Bencének. Bence ur rövidfürge kis gázlók, melyek közt a törpe lile futkos és kapkod ide-oda a szúnyog után, Chermelt nagyon töri az ornithologus láz. Még mindig csalogatja a „phalaropus,“ a ritka „viztaposó“, ez a kis izlandi snepf, mely fehérszürke tarkázatával kiválik barna kollegái közül s mely csak a költözés idejében mutatkozik nálunk. Végre hallom a puska durranását s egyben látom is, mint vágtat a lelkes Madarász térden felül érő vizben a tóba, hogy kihalászsza érdekes áldozatát. Mit neki a sár, melyben ugyancsak dagaszt? mit neki a szél, mely köszvényessé fujhatja, ha rossz órában éri ? Fődolog, hogy nyakon van csípve a phalaropus. Ujjongva viszi a partra s gyöngéd gondoskodással ügyel rá, hogy „baja ne essék.“ Amerre lehaladunk, menekül előlünk minden élő. Csak a jámbor csorda állja a szörnyű zajt, bambán bámul ránk, s aztán nem törődve velünk, kérődzik tovább. A tó fölött lassan kint oszlik a keveredés, a félénkebb faja behúzódik a csendesebb vizekre , tisztul a part is, egy pár óráig tart, míg a sortüzelést elfelejti a megriadt madár s lassan kint visszaszáll. Hanem azért nincsen szünetünk a tudományos vadászatban. Itt a sokféle sirály, közte a gyönyörű larus minutus, a kis-ázsiai törpe, melyből ma még van itt s holnap nem lesz egy sem. Úgy eltűnik, mintha csak képzelet lett volna. Nagy az öröm ornithologiában, mikor az első példány esik. Mindenütt látni lengő fehér testüket a hátukon elfolyó barna tarkázattal. Ez már a téli gúnya, melynél a nyári sötétebb s nem ily sűrű, meleg. Valóságos bunda fedi a melléket, a vércsepp alig képes kibuggyani tol- PESTI HÍRLAP 1890. október 1. Belpolitikai hírek. — szept. 30. A képviselőház holnapi ülésének folyamában gr. Szapáry miniszterelnök előterjesztést fog tenni a ház munkarendje tárgyában. A miniszterelnök indítványozni fogja, hogy a ház szombatig tartson üléseket — főleg az egyes bizottságokban megüresedett tagsági helyek betöltése céljából, aztán ne tartassanak érdemleges ülések október hó 27-ig, amidőn is remélhetőleg a pénzügyi bizottság azon helyzetben lesz, hogy beterjesztheti az 1891. évi költségvetésre vonatkozó jelentését. Az igazságügym miniszter három törvényjavaslatot fog a képviselőház ülésszakának elején beterjeszteni. A miniszter óhajtása az, hogy a ház igazságügyi bizottsága e javaslatok elkészítése céljából már október hó folyamában — egyidejűleg a pénzügyi bizottsággal — üléseket tartson, ami lehetővé tenné, hogy mihelyt a ház napirendje megengedi, az igazságügyi törvényjavaslatok minden késedelem nélkül nyilvános tárgyalás alá vétessenek. Valószínű, hogy még ez év vége előtt, legkésőbb a jövő év elején meg is fog ez történhetni s különösen a sommás ügyekben való felebbviteli eljárást szabályozó javaslat minél előbb törvényerőre lesz emelhető. A szabadelvű pártkörben ma este nagy számmal jelentek meg a képviselők, köztük Tisza Kálmán is, aki a legjobb egészségben tért meg falusi magányából. A klubban késő estig beható eszmecsere folyt a képviselőház legközelebbi teendőiről s különösen azon interpellációk felett, melyeket a mérsékelt ellenzék jelentett be. Az eszmecserében a kabinet tagjai is részt vettek. A mérsékelt ellenzék helyiségében is mozgalmasabb az élet, mióta Apponyi gróf megérkezett a fővárosba. E párt szintén holnap fogja első értekezletét megtartani, de bizalmasabb körben máris megbeszélgették az első konferencia anyagát. Apponyi pártpolitikai enunciációt valószínűleg nem fog tenni, legfeljebb ismételni fogja a Szapárykormányával szemben felállított alapelvét, hogy a megígért reformok tárgyalásakor fog végleges pártállást foglalni. A pártban a hangulat a leg