Pesti Hírlap, 1891. január (13. évfolyam, 1-31. szám)

1891-01-01 / 1. szám

.apest, 1891. Előfizetési árak: '­­ Egész évre . . . 14 írt.­ kr. §N|__ ___ H H ____ __ ____ hova a _ Felevre ••••?»* Ifi gJSJStl Wi IPfflfck Pl tSk illető minden közlemény . Negyedévre V . 3 » BO » * WILM If"* || H OHi i H& M m intézendő. Egy hóra. ... 1 » 20 » IfcJsJP m Pf |j§ §§pBGg Hl nl Bérmentetlen levelek csak Egyes szám helyben 4 kr. jSsj lint&| Rgl ||| ||| föl Sawfe Cm aeSMy ismert kezektől fogadtatnak el. Vidéken fi kr. |?|g jp n 9l| jPI Fa U Hl Pl___jMjUSS­H Kéziratok vissza nem adatnak Százalék nem adatik. || HalÉl $| U­Sl­­EESIffinaH Hirdetések Kiadóhivatal: * kiadóhivatalban vétetnek fel. Budapest, nádor-utca 7. St, táliszm, t\/^T TmTTr » T AT * TNTT m Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap PHI ]TW Af NAPILAP ) J0H»£ ^ & szétküldésére vonatkozó felszó- I VJljL I AiVili HIVA li­liVA tan, 31 bis, rue duFaubou* tamlások intszendők- Montmartre. A t. vidéki előfizetőket az előfizetési öss­zegek mielőbb való szives megküldésére kérjük, hogy a lap január 1-től kezdve pon­tosan legyen expedialható. Újévkor belépő minden új elő­fizető rendkívüli kedvezményül ingyen és bérmentve megkapja a PESTI HÍRLAP NAPTÁRÁT az 1891-ik évre gpSST Mutatványszámokat egy levelezőla­pon nyilvánított óhajra bárkinek egy hétig ingyen és bérmentve küldünk. A ma és h­olnap. Egy uj év és ezzel együtt egy uj korszak küszöbén állunk, minden esetre egész állami belorganismusunk újjá alakításának és átszer­vezésének többé el nem odázható kezdetén. Sem a kormánynak, sem a politikai pártok egyikének is hatalmában nem áll többé az elementáris erő­vel fölvetett kérdések elől kitérni, vagy azok megoldásának megkerülésével a nemzet vérébe és verejtékébe menő könnyelmű taktikai játé­kot űzni.1 - 1 A miniszteri bureautól a község házáig, a miniszter hatalmától a falusi bakter kötelessé­géig, a parlament hatalmi szférájától a polgári és egyéni szabadságig nincsen az állami és pol­gári életnek oly nyilvánulása, mely közigazgatá­sunk reformja által ne érintetnék. Az egyén szabadsága, a tisztviselő tekintélye és ereje, a törvényhozás hamisítatlan és független össze­­állítása­, a kormányzat ügyeinek hatályos és eredmtélyes folyása, a komoly ellenőrzésnek igaz­ságos és sikeres gyakorlása egy egézséges köz­igazgatási szervezetben részint megoldást, részint biztosítékot talál. Politikai, társadalmi, egyéni hanyatlásunk­nak egyik oka közigazgatásunk szervezetlensége, megbízhatatlansága és épen ezért romlottsága. Az egyéni önkény, a visszaélés, a hűtlenség, a szolgaiság, a törvény és jogszabályok iránti tisz­teletlenség, a kötelességek elhanyagolása tápláló meleg ágyat találnak egy rossz közigazgatási szervezetben. Minden ország azt a törvényt ér­demli meg, melyet magának hoz, és azt a szer­vezetet, melyet magának alkot. Ha fontosabb lesz mindig a miniszter kegyelme, a főispán ke­gye, az alispán barátsága, a szolgabiró pajtás­sága, a falusi jegyző jóakarata, mint a törvény és a jogszabály, vége nem szakad annak a lea­lázó zarándokolásnak soha, mely már állandóság után találja fel Magyarországot. De hová lesz a polgár és férfi önérzete, mely minden társada­lom és állami szabadság felvirágzásának elen­gedhetetlen kelléke, hol kegyelemre, kegyre, ba­rátságra, pajtásságra és jóakaratra vadásznak mindig, mint a tarasconiak a sipkákra? És fognak uralkodni a há­zban, a törvény­­hatóságok tanácskozó termeiben, a miniszteri bureaukban és a falukban a malom alatt a klikkek a nemzet helyett, mindaddig, mig az emberi gyengeségekre szilárdabbul építhetnek, mint a törvényre és az enunc­rH elvre. Mig lehető az. ..hogy ..­­ vé.deg teljesen diszqualifikéit egyenek közigazgatási brancheok élére és keretébe akár a hatalom, akár a nép kegye által bevitessenek, hibák és mulasztások akár a hatalom által, akár az ellenőrzésre hi­vatott testületek vagy jogosított egyének által különböző mérlegelés és megítélés alá jöjjenek, míg a kötelesség határának megjelölésében vagy a teljesítés mértékének meghatározásában válo­gatni lehet, mint a szürke és fakó között, addig állami életünk megszilárdulásáról komolyan be­szélni alig lehet. Ez a közigazgatási szervezet így még nem maradhat. És most már akárki legyen barátja az állami közigazgatásnak vagy municipalizmus­­nak, azon kötelesség elől ki nem­­térhet, hogy e kérdést megoldásra vezette, a hátráltatás vagy r meghátráltatásért való felelősség pedig súlyosabb, hogy sem a nemzet előtt a legtárgyilagosabb de egyszersmind a legkomolyabb igazolásra ne szorulna. És ha valaki a municipalizmus, az önkormányzat elvének a legszélsőbb határig való kiterjesztését, a tisztviselők megválasztási jogá­nak teljes vagy fokozottabb mértékben való ke­resztülvitelét tűzte ki zászlajára, akkor is kér­dem én,­­ ha ez elvek keresztülvitelére több­sége nincsen — mi szolgálatot tesz elveinek azzal, hogy e közigazgatási rendszert — melyben az önkormányzatnak csak a neve van meg, de lé­nyege hiányzik, a választásnak csak formája van meg, de komoly biztosítéka nincsen, a fel és lefelé való ellenőrzésn­ek még halvány árnyékai is alig mutatkoznak, a miniszteri és főispáni önkénynek csak az illetők eleven tisztességérzete szabhat határt,* de'a Torgedy ennek hatályos meggátlá­­sára jogot nem'ad*—ha ezt a rendszert ideig­lenesen bár fentartja? A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Egy vadászpálya eleje és vége. írta Mikszáth Kálmán. Mióta Coppée megírta rólam a „Scénes •Hongroises“ előszavában, hogy mekkora nagy vadász vagyok, azóta, nincs semmi nyugtom és pihenésem. A legjobb ismerőseim azzal állítanak meg az utcán: „Mikor küld már nekünk is né­hány nyulat?" Mások vismnt vadászatokra hív­­nak, nem győzöm magam kimentegetni, pedig már eddig is elég sok olyan jó tulajdonságot fogtak rám a barátaim, a­miknek hiányát foly­tonosan takargatnom kell. No de legalább ennek az egynek a terhét lerázom magamról. Nem voltam én vadász sohasem. Ámbátor némi sikerekkel dicsekedhetném. A tiszttartó kisasszonyai la­kik azóta öreg asz­­szonyok valahol, mikor diákkoromban haza ke­rültem a vakációkra, velem járkálgatva a falu­ban, egy fehér verebet pillantottak meg egy pajta tetején. A fehér veréb nagy ritkaság, meg­öregedett, megőszült, bizonyára tapasztaltabb a többinél, valóságos Deák Ferenc lehetetett a ve­rebek között. A szép kis Mariske igy szólt hozzám: — No hires, üsse le azt a verebet, ha tudja. Szó nélkül vettem föl egy követ, a veréb felé hajitottam s a szegény kis állat holtan poty­­tyant a lábainkhoz. Az öreg Filcsik, aki a kapuajtóból nézte az eseményt, biztatólag kurjantott fel: — Biztos kezed van fiacskám. Jó vadász lesz belőled valaha! Mariska és Panni elsápadtak a holttest láttán. — Menjen maga, csúnya gyilkos! Én pedig diadalittasan kipirult arccal áll­tam ott, mint egy hős. — Nos kell-e még több? — Jaj ne, ne! Jaj, ne bántsa őket szegé­nyeket ! Remegve összetett kézzel kértek a kis golyhók, mintha szentül hinnék, hogy a jég összes szárnyasait kipusztítom, ha nekik látok. Egy más alkalommal (de később vagy két évvel) nagyobb siheder koromban ijedten ront be a szobába Gilago Marci (az a vén cigány­­prímás, aki Szűcs Palinak húzta.) — Mi a baj, more ? — Hamar, hamar fogjon azs­urficska puskát. Eilensig van a faluban. •— Ki ? A muszka ? ■— Hej, dehogy a muszkái — Hát a német ? — Annál is vesettebb. — Kicsoda micsoda ? — Egy valóságos vésett kutya saladgál az­ utcákon. ■ •mii ■ n — Hát aztán ? — feleltem flegmával. — Annak is elkel egy kis testmozgás. Hadd sza­ladgáljon. — Azs­ám , csakhogy a rajkók is ott saladgál­nak! — Jól van jól, Marci, de az apám nincs itthon, nekem pedig még nem volt kezemben soha puska, nem is merem elsütni, nem hogy célozni tudnék, de ha te akarsz rálőni a kutyára, hát odaadom. Gilago Marcinak égnek állt minden haja­­szála arra a gondolatra, hogy ő bánjon el a fegyverrel. Künn az utcán kusza kiáltások, vad k­on­­gások verték fel a falucska csendjét. Egy csomó ijedt asszony befutott az udvarunkra. — Jaj urfi, urfi, ha istent ismer! — Nagy keresztényi cselekedetet visz véghez ! Éppen akkor olvasgattam egy keresztes had­járatokból merített regényt, Balduin vitéz csele­kedeteit. Hatott reám ez a szó. Isten neki, a kereszténységért mégis érdemes tenni valamit. Dobogó szívvel vettem le a szögről a meg­töltött puskát s a kapu oszlopa mellé húzódva, célba vettem a cik-cakkosan futkározó ebet, melynek szemei villogtak s szája egy ujjnyira tajtékzott fehéres, lilaszinbe játszó habban. Egy durranás, a kutya keringeni kezdett és összeesett. Épen a koponyáját találtam el. Gilagó Marci lelkesülten kiáltott fel. Lapunk mai száma 24 oldalt tartalmaz.

Next