Pesti Hírlap, 1891. január (13. évfolyam, 1-31. szám)
1891-01-08 / 8. szám
1891. január 8. PESTI HÍRLAP Nagy figyelemmel hallgatták meg Kamermayer Károly felszólalását, melyben a polgármester kijelentette, hogy a katonasággal nem lehet ugyan boldogulni, de a kormány majd csak elintézi a Károlykaszárnya ügyét. A városháza kibővítését szükségesnek tartja, mert a fennálló tűrhetetlen viszonyok megjavítására ez idő szerint nincs jobb mód. A felszólalás néhány hívet szerezhetett ugyan a javaslatnak, de nem annyit, hogy meg ne bukjék. Császár indítványát is elvetették. Zajos jelenetet idézett elő a Vitava József indítványa. Szavazás után szólalt fel Virava, hogy hát mi lesz az ő tervével. — Csak tudnám, hol van ? kiáltja Ráth Károly nagy derültség közt. Végre előkerül az indítvány és felolvassák. Ekkor a főpolgármester azt találja, hogy nem lehet tárgyalni, mert nem tartozik az ügyhöz. Virava, ki különben sem báránytermészetü, s kit az általános idegesség még jobban feltüzel, hevesen magyarázgatja, hogy de bizony helyén való az ő indítványa. Erre meg Polónyi szól a tanácskozási rendhez és kéri az elnököt, hogy egy szónokot csak egyszer hagyjon beszélni. Élvezettel hallgatja meg Viravát, de egyszeri élvezettel is beéri. Virava még hevesebben akar felelni. — Szólni nem lehet az urnák! kiáltja feléje Ráth Károly. — Személyes kérdésben kívánok felszólalni, idegeskedik Virava. — Nem engedhetem meg ! — De jogom van hozzá! — Nincs! Virava mégis csak kijelenti, hogy mint indítványozó szólalt fel másodszor, s Polonyinak nem volt joga, hogy ezért megtámadja. A közgyűlés elejtette az indítványt, elhatározta azonban, hogy a kormánynál a Károlykaszárnyát illetőleg folyó tárgyalásokat megsürgeti. Ezután került sorra a másik ügy, melyen már hetek óta szörnyülködnek, no meg kacagnak a fővárosban. Budára, mégpedig a várba akarnák átszállásolni a katonai ügyosztályt. Felesleges a tanács bölcs indítványát bővebben ismertetni. Megbeszéltük már több ízben. Maguk a budaiak, kik ezt a rettenetes tervet kifundálták, sem tudtak mellette egyebet felhozni, mint a szegény várbeli háziurak sorsát. A bizottsági tagok oda sem néztek Márkus tanácsnok előadásának, hanem fennhangon beszélgettek, úgy, hogy az elnök kénytelen volt figyelmeztetni, hogy aki csevegni óhajt, sétáljon a társalgó terembe. Hegedűs Sándor azzal főzte le a tanácsot, hogy az előző javaslatából merített érvet fordította a tárgyalás alatt levő ellen. „Épen az imént a központosítás szükségét hangoztatta a tanács s most az adminisztráció javítására (Zajos derültség) a várba akarná vinni a legélénkebb forgalmú ügyosztályt.“ Nagy hatást ért el Hindy, ki beszédében arra utalt, hogy évente 150—200 ezer ember jár a katonai ügyosztályhoz. Hiszen ide tartoznak : a festő, Petőfinek közeli rokona, hajdani kenyeres pajtása, a legszelídebb fiú a világon, ártatlan kedély, eszményi, költői lélek, akinek még a hangja is oly fuvolaszerű, olyan melodrámai volt, hogy ha valaki behunyt szemmel hallgatta, azt hihette, — a hangról is, a tartalomról is — hogy valami tizenhat éves kisasszony beszél. Még egy pár írótársunk volt jelen : ozsonnáztunk, Petőfiné vitte a háziasszonyi tisztet. A közben fecsegtünk össze-vissza mindenféle badarságot, amiről mi azt hittük, hogy okos dolog. Petőfi, mint a nagy inquisitor, ügyelt mindegyikünknek a szájára, nem csúszik-e ki rajta valami olyan szó, amiért „tüzet kell tenni a gyereknek a nyelvére ?“ Egyszer csak a jó szelíd Orsain esik meg az a fátum, hogy kiszalad a száján ez a népies szólam : „a fene tudja.“ Erre Petőfiné fölkerekedik a pamlagról s elhagyja a társaságot. Mi csak várunk. Tán a pirított zsemlye után lát a konyhában ? De a mi asszonyunk csak nem jött vissza. Utóljára maga Petőfi vállalkozott, hogy a feleségét fölkeresi. Kis idő múlva visszajött, de csak egyedül. — Látod, barátom, — mondá Orlainak, — te vagy a hibás. Mért nem ügyelsz a kifejezéseidre ? Olyan szót ejtettél ki a feleségem előtt, ami annak lehetetlenné tette a társaságban ittmaradást. Azt mondtad, hogy „fene“. Szegény Orlai nem is emlékezett már rá. Védeni sem tudta magát. — Én megszántam és segítségére siettem. — Hát Samu pajtás csak a klasszikusokból idézett ezúttal. Tudod Sándor, ahol ez van írva : „Táncolok, mint veszett fene !“ — aztán meg ez : „Mert a katonai pálya fene sik!“ Kegyetlenül letorkolt érte. — Tanuld meg azt, hogy a mit nyomtatásban 1. Katonai illetőségi ügyek. 2. Útlevél ügyek. 3. Cseléd és munkakönyvekre vonatkozó ügyek. 4. Kórházi és toloncozási ügyek. 5. Katonai beszállásolások. 6. Előfogatok ügye. A tanács javaslata „valóságos attentátum a közigazgatás ellen.“ Viharos tetszéssel fogadták a felszólalást és Országh Sándor jó ideig hasztalan iparkodott szóhoz jutni. Hálátlan feladatot vállalt magára, mikor a javaslatot akarta védelmezni. Az idegességet, gúnyos derültség váltotta fel. Országh azt panaszolta, hogy fél Buda jár naponta Pestre, és a pestiek nem akarnak évente egyszer-kétszer Budára fáradni. Mintha csak a híres gravament adná elő, hogy hát Pestre építették a lánchidat. Olyan érveket is hozott fel, hogy gazdag ember kényelmesen járhat Budára, szegény embernek meg úgy is mindegy, akár messze, akár közel van az ügyosztály; ha beidézik, fél napja mindenképen odavész. Még Pártos Béla szólalt fel röviden s aztán szavazás alá került a kérdés. A budaiak, kikben saját, külön lokálpatriotizmus van, tömegesen jöttek a tanács segítségére és sikerült néhány baloldali kollegát is kapacitálniuk, de azért a famázus javaslat csak 87 szavazatot kapott, míg ellene 114 nyilatkozott. Ezután holnapra halasztották a gyűlést, mert a nagy izgatottságban lehetetlen volt tovább tárgyalni. A mai ülésen a mondottakon kívül még következők történtek : Az ülés megnyitása után elnök bejelentette, hogy gr. Wenckheim Frigyestié, szül. Wenckheim Krisztina grófnő háromszáz forintot s id. Zichy Nép. János gróf hatszáz forintot küldött jótékonycélú kiosztás végett a főváros törvényhatóságának. Az adományokat a közgyűlés köszönettel fogadta. Majd Blagel Ármin bizottsági tagnak haláláról emlékezett meg az elnök. Az elhunyt emlékét jegyzőkönyvileg örökítik meg s a gyászoló családhoz részvétiratot intéznek. Nagel helyére Zsigmondy Jenő dr.-t hívják be. A napirend tárgyalása előtt Pártos Béla bizottsági tag intézett interpellációt a polgármesterhez a járdák tisztántartása ügyében. Különösen kiemelte felszólaló, hogy fővárosszerte nem takarítják a gyalogjárdákat s ezért történik oly sok baleset. Épen a hatósági épületek előtti járdákat gondozzák legkevésbbé. Az interpellációra Stamermayer Károly polgármester megnyugtató választ adott, melyet úgy a felszólaló, mint a közgyűlés tudomásul vett. Ezután Rózsavölgyi Gyula főjegyző felolvasta Szabó M. Ferenc bizottsági tag indítványát, a 32. sz. Mária Terézia ezred 150 éves fennállásának megünneplése tárgyában. Az indítvány ékes szavakban emlékezik meg házi ezredünk alapításáról, mely akkor ment végbe, mikor Mária Terézia a magyar rendekhez fordult segítségért. Röviden ecseteli az ezred dicső múltját s végül indítványozza, mondja ki a közgyűlés, hogy az ezred 150 évi fennállását megünnepli s a szükséges előkészületek megtételére bizott Színház, zene, képzőművészet. * (Hangverseny.) A mostani hangversenyévadnak egyik legérdekesebb eseménye volt kétségkívül az a dalestély, amelyet Van Dyck Ernő, a bécsi udv. opera híres tenoristája ma a Vigadó kistermében rendezett. Ritkán hallottunk énekest, akiben a természet adományai a művészet vívmányaival oly harmonikus frigyre léptek volna, mint Van Dyck-ben. Lágy, modulációképes és a mellett érces, férfias hang, intelligens és az érzelmek egész skálája fölött uralkodó előadással párosulva az eszményi tökélynek oly mértékben való megközelítésére képesítik őt, amint az csak kevés művésznek adatott meg. A színpadi énekest ugyan ő sem tudja a hangversenyteremben egészen megtagadni, kitűnt ez főleg Rubinstein „Asrá“-jának és Schumann „Ich grolle nicht“ című ismeretes dalának nagyon is a külső hatásra számított előadásánál. Célját különben a művész elérte, mert a közönség mind a kettőt megismételtette; reánk azonban nagyobb hatást gyakorolt azokkal a dalokkal, amelyeknek előadásánál csupán a bennük rejlő egyszerű, de mély érzelmek megfelelő és mégsem színpadias kifejezésére szorítkozott. Ilyen volt Liszt „Es muss was Wunderbares sein“ kezdetű szép dala, valamint a flamand népdal, (melyet szintén meg kellett ismételnie,) sőt még Schubertnek kissé színehagyott „Ständchen“-e is. Nagy tetszést aratott továbbá a művész Hubay Jenő két poetikus dalának előadásával (a Petőfi-dalok ciklusából), az egyiket közkívánatra meg is újrázta. A babért azonban mégis Sigmund szerelmi daláért (a „Walkür“-ből és „Degrieux álmá“-ért (Massenet ,,Manon“-jából) nyújtanék neki. Ezekben mutatta be legfényesebb világításban ének- és előadási modorának művészetét. Igazi virtuozitással énekelte azonkívül Gounod „Tavasz“ című dalát, melynek előadása közben helyenként az elragadtatás moraja futott végig a közönség sorain. Ez volt a műsor utolsó száma, de azért befejeztével a közönség nem mozdult helyéről, hanem addig tapsolt, amíg a művész ráadásul még egy francia dallal nem kedveskedett. Van Dyck teljesen meghódította mai föllépésével a budapesti közönséget, amely bizonyára nagyon szívesen venné, ha e kiváló művészt operánk színpadján is alkalma lenne hallani. A hangversenyben Ludányi Etel úrnő néhány zongora-pince előadásával működött közre. Az énekszámokat pedig dr. Baumgartner János, a jeles bécsi zongoraművész kisérte. A terem zsúfolásig megtelt előkelő közönséggel. . . " . . ■ ■■ . .■ -■___ ~~UTTÍMTlt elolvastathatunk a pubtikummal, mind azt nem mondhatjuk el élő szóval egy társaságban, ahol ,,egy“ nő van jelen. Ha most nyugodtan visszagondolok rá, el kell ismernem, hogy a mi ránk nézve tréfa, az Petőfire nézve komoly dolog volt. E jelenet hatása alatt szülemlett meg az a verse, melynek felirata : „Mi a szerelem, ?“ Végsorai közt ez a szép axióma : „S ha feleségünk szeszélyes, Magunkat szabni szeszélyéhez, Lássátok ez a szerelem.“ — Öszszes munkás gyűjteményében e vers alá „Koltó“ van téve. De ezt Petőfi Pesten írta, fel is olvasta nekem frissiben. A végéről az elejére térve, azt mondám neki: „Az a megszólítás „süldő poéták bikilek“ ugyebár nekünk szól? Köztünk úri magamnak is?“ — Ráhagyá ! Következett a nagy márciusi nap, melynek fátumába, mint két egymáshoz láncolt fegyvertárs mentünk Petőfivel. Ahol egyikünk elesik, a másiknak is ott kell elesni. Egy reggeltől estig tartó fényes álom volt ez az egész nap. Egy folytonos gyönyör, mely olyan édes, hogy szinte fáj ! Ahhoz a diadalmámorhoz, amelyben ekkor osztozunk, nincs fogható érzés ezen a világon. Azt hittük, hogy megfordítottuk a korszakot. Azt hittük, hogy óriásokká nőttünk egyszerre. A forradalmi vezérek szerepeit osztottuk ki egymás között. Petőfi szobájában körül fel voltak függesztve a francia forradalmárok remek kivitelű arcképei: ez volt a fényűzése. Tavalyi versében még azt mondá: „Rómában Cassius valók. Helvéciában Tell Vilmos, Párisban Desmoulins Camill. Itt is leszek tán valami.“ — Itt már Danton akart lenni. — Én nekem pedig Saint Juste szerepét szánta. — Elfeledte, hogy épen Saint Juste volt az, ki Danton vádlevelét a törvényszék előtt felolvasá. — Szerencsére nem lett belőlünk sem Danton, sem Saint Juste , hanem az lett belőlünk, hogy mire a márciusi ibolyákat a májusi gyöngyvirágok felváltották, akkorra úgy elfelejtett bennünket a világ, mint a .. ................ hogy el szokták felejteni az ibolyákat a gyöngyvirágok évadjában. Az első magyar felelős kormány megalakult, anélkül, hogy eszébe jutott volna, hogy itt van két író ember, akinek tollát talán lehetne valamire használni. Minden kortársunk jutott valami álláshoz; a március tizenötödiki népszónokok közül többen képviselőkké lettek megválasztva: még a jámbor, egykönyvű Táncsics Mihály is kapott mandátumot, akit mi hoztunk ki a börtönéből , és Petőfi megbukott a szülötte városában. És ő azt hitte, hogy pokoli ármány buktatta meg, nem akarta elhinni, hogy a gubás polgártárs nem ismeri azt a versírót, a ki őt jobbágy sorsából felszabadítá, hanem a papnak a fiát ismeri, — derék termete van. S még itt nem volt a kiábrándulásnak vége. Ha mint népvezérek, mint politikai hősök megbuktunk is, megmaradtunk költőknek. Tehát még azt is meg kellett érnünk, hogy mint költők is megbukjunk. Márciustól kezdve az Életképeket ketten szerkesztettük. És e kettős szerkesztés mellett e lapnak azon évfolyama kincstárát képezi a magyar irodalom szellemi termékeinek. A veterán íróktól kezdve az ifjú lángelmékig, mind valamennyi hőse irodalmunknak ott van képviselve e Pantheonban , s rovatainak mindegyike egy-egy darab becses korrajz. És mégis ugyanaz a lap, melynek az első félévben másfél ezer előfizetője volt, a második félévben annyira leszállt, hogy nem nyomtatták többé négyszáz példánynál. A magyar közönség kidobta a maga poétáit a hajóból. Petőfi büszkeségét mind nem törte ez meg. Mit neki közönség, választók ? Ő missziójában hitt. Várta a nagy katasztrófát, mely őt egyszerre a nemzet élére fogja emelni. S a hitének volt valami alapja. A politikai fordulatok oly gyorsan és oly váratlanul jöttek, egyik esemény úgy taposott a másik kígyófarkára, hogy a mai nap nagyságainak soha sem volt ígérve a holnapi nap. ___________________________________________3j sogot küld ki. Az indítványt Szabó felszólalása után elfogadták és a bizottságot megválasztották.