Pesti Hírlap, 1891. december (13. évfolyam, 330-359. szám)

1891-12-22 / 351. szám

k­ kel, az eddig fönnállótt azt a határozmányt, mely szerint a katonai nyilvántartási hatóságok az ezek székhelyén tartózkodó katonai özvegyek és árvák nyug­­ellátásáról szóló nyugtatványokat láttamozni, illetve az életbenlétet­t tartózkodást, az árvákra nézve pedig különösen azt, hogy még ellátva nincse­nek, igazolni tartoztak, hatályon kívül helyezte. Ezen­túl tehát elegendő, ha a nyugtatványokon a fennebb megjelölt körülményeket az illető háztulajdonos (ház­­felügyelő) s a községi elöljáróság (lelkészi hivatal) igazolják. A honvéd gyalogság kiképzési és szolgálat­tételre való alkalmazási rendszerének változtatása folytán s a honvédgyalogság szakszerű kiképzésének érdekéből a különféle intézeteknél szolgálattételre ve­zényelt gyalogsági legénység eddigi felváltási módoza­tának megváltoztatása válván szükségessé, a honvé­delmi miniszter a következőket rendelte el: A hon­védségi intézeteknél állandóan rendszeresített legény­ség csakis teljes szolgálati kiképzés után vezényel­hető szolgálattételre. Nehogy azonban az intézetbeli szolgálattevő legénységnek egyszerre való felváltása által a szolgálat kárt szenvedjen, a páratlan számú kerületbeli lovassági legénység évente május 1-én, a páros számú kerületbeli lovassági legénység pedig okt. 1-én, a páratlan számú kerületbeli gyalogsági legény­ség évente május 15-ével a második és okt. 1-ével az első évfolyambeli legénység által, a páros számú kerületi gyalogsági legénység pedig évente május 1-ével a második és okt. 1­-ével az első évfolyambeli legénység által váltandó fel. A képviselőház holnapi ülésében az Olasz­országgal, Svájccal és Belgiummal kötött kereske­delmi szerződéseknek részletes tárgyalásában való elintézése után, melyhez szólásra senk­i sincs följegyezve, még a Németországgal kötött állategész­ségügyi egyezmény is tárgyalás alá kerül. Jól­lehet ezen törvényjavaslat általános tárgyalásánál többen fognak fölszólalni, mégis bizonyosra vehető, hogy holnap az összes szerződések elintéztetnek és szer­dán a harmadszori fölvasásra kerül a sor. A főren­diház — mint értesülünk — a kereskedelmi szer­ződéseket még új év előtt szándékozik letárgyalni. A tisza szabályozás költségei. A földmű­velésügyi miniszter által a Tisza-szabályozás foly­tatólagos munkálatairól és Duna-Földvárnál a Ferenc-csatorna torkolatának áthelyezéséről ma beter­jesztett törvényjavaslat ezen fontos és a Tisza-völgyre nézve oly nagyjelentőségű munkálat összes költségeit 17 millió forintra irányozza elő. Ezen költség azon­ban csupán évenkénti egy millió forintnyi terhet képvisel az államkincstárra nézve. A főrendiház közgazdasági és közleke­dési bizottsága 1891. évi december hó 23-án déli 12 órakor ülést tart, melyen a német birodalommal, Olaszországgal, Svájccal és Belgiummal kötött keres­kedelmi, a német birodalommal az áru mustrák tár­gyában, és a német birodalommal megk­ötött állat­egészségügyi egyezmények becikkelyezésére­ szóló törvényjavaslatokat fogja tárgyalni. A függetlenségi és 43-as párt­mai értekez­letén a folyó ügyeken kívül tárgyalta Csatár Zsig­­mondnak az árvízszabályozás állami költségen leendő foganatosítására vonatkozó indítványát. E tárgyban a párt a kérdést elég fontosnak tartotta arra, hogy az nyilvános ülésben tárgyaltassék a házban. Ennélfogva elhatározta, hogy az indítványnak tárgyalásra leendő kitűzése mellett fog szavazni. A nővér. — Amerikai történet. — 1889. április 27-én délután két­ gentleman ült a „vak tehénhez“ címzett borm­érésben és egy selyem­kendőért kockáztak, melyet egy harmadik gentleman valahol és valamikor valamely hölgytől elcsent. Köz­ben sok gin-t ittak és sok dohányt rágtak, melyet szintén nem fizettek meg. Ez már így szokás az oaklyhuszti uraknál a Sós tó partján. Az egyik gent­leman ir, a másik német volt. Háromszor kockáztak és mindannyiszor egy pohár gin-t ittak, nyerni tehát csupán — a korcsmáros nyerhetett, ki egy bar mö­gött ült és egy régi összegyűrt „Figaródban valami regényfolytatást olvasott. A két játékoson és a korcsmároson kívül senki sem volt az alacsony, dü­zhödt helyiségben. Egyszerre fölugrott a német és egy kettős dollárt hajított oda a korcsmárosnak. — Vesztettem, kiáltott fel több ízben, azt hi­szem, Paddy megint csalt. Paddy gonosz mosolylyal dugta zsebre a nyert összeget és a selyem­kendőt. A kettős dollár tulaj­donképen a korcsmárosé volt, miután azonban ez a „Figaro“ olvasásába volt mélyedve, Paddy ezt a pénzt is zsebre vágta. Aztán lehetőleg feltűnés nélkül igyekezett eltűnni. A német még egyet káromkodott s aztán zajos léptekkel hagyta el a szobát. Csak most jutott a korcsmárosnak a pénz eszébe, amely persze már nem volt ott, amire ő is PESTI HÍRLAP 1891. december 21. A t. Házból. A honvédelmi miniszter és a 48-asok ve­zére ma bekötött kézzel jöttek a házba. Fejér­­váry jobbján fekete kötés volt, Ugronén fehér, a mi mind a kettőnek igen jól áll. Irigyli is a ház jeunesse d’orcéja tőlük ezt a kellemes (és szerencsére nem veszélyes) kézdiszt, melyet jobban megbámul a karzat, mint a Nopcsa báró nyakkendőjén a száz féle színben tündöklő gyé­­mánttűz. Fejérváry egészen megfiatalodottnak lát­szik, (hiszen tegnap egy pár gyönge akkordot hallott a magentai meg a sadonai nagy zené­ből) de a többség is szinte galvanizálva van. A diadal édes mámora hatja át a pártot és Kőrüsy Sándor is oly hetykén lépeget a termen át, mintha György Endre nem ép most tudatná azt a nemzeti katasztrófát, hogy az amerikai sertés már megjelent Debrecenben. (Alighanem egy pár ellenzéki ember vitte azt oda a válasz­tásokra — paprikásnak.) Csak az orthodox szélsőbaliak nem örven­denek az örvendőkkel. — Az ördögbe, — suttogják, csak addig ne oszlassa föl Szapáry a házat, a mig az Ug­rón keze meggyógyul, mert azzal a fehér ken­dővel elhódítja valamennyi kerületünket. Napirenden a kereskedelmi szerződések vannak s az ellenzéki fölszólalások ma már az Ábrányi Kornél által megütött tenorban folynak. Mindegyik elkacérkodik egy kissé a közjogi in­­korrektségekkel s csak azután vallja be, hogy a javaslatokat elfogadja, káromkodni kezdett és dühében széttépte a „Figa­róit és vigasztalásul egy csillapitó cognacot ivott. Épen egy második csillapító pohárkát akart kiüríteni, midőn az alacsony ajtó kinyílt és küszöbén egy tel­jesen váratlan vendég, egy hölgy jelent meg. A korcsmáros nem tudta, hová legyen a bámulattól. De azért fölkelt és udvariasan a feltűnően szép hölgy elé ment. — Foglaljon helyet, kisasszony, monda, foglal­jon helyet és pihenjen kissé. A hölgy némán intett fejével és egy falócára ült. A korcsmáros most figyelmesebben vette őt szemügyre. — Bátyámat keresem, monda gyenge hangon, az ostoba fiú megszökött hazulról. Atyám meghal bánatában, ha a fickó nem kerül meg. Mondja ké­rem, váljon nincs-e itt. Ezekkel a szavakkal kivett zsebéből egy fény­képet és megmutatta a korcsmárosnak, ki sokáig nézte és végül azt mondta: — Nem, kisasszony, ilyen fiúk itt egyáltalában nincsenek. Hisz ennek az embernek ezen a képen megvan mindkét szeme, mindkét füle, sőt orra is .. . Nem, ilyen fickók nincsenek itt! — A vízeséseknél voltam, folytatá a hölgy, ott azonnal fölismerték a képet s ott azt mondták nekem, hogy ide jött, hogy vasútépítésnél munkát vállaljon. Egy gentleman szives volt engem ide elkísérni, a­ki aztán hálám jeléül magával vitte selyem kendőmet. — Úgy? Tehát öné az a kendő, melyen az imént két cowboy fogadott? Ejnye, ki hitte volna! De mondja csak kérem bátyja nevét. — Harten Adolfnak hívják. — Harten Adolfnak ? Ezt a nevet nem ismer Helly érdekes, tartalmas beszéddel indította meg a mai vitát. A Kossuth palatínusa megvan elégedve a szerződésekkel, de annál keserűbb hangú Beöthy Ákos, a­ki tegnap oly rosszul vacsorált a Palkovicsban, hogy ma valósággal kétségbeesett az ország állapotján. (Mert tudni­való, hogy akárhányszor tartja nálunk a viták sorsát a kezében a Palkovics szakácsa.) Az ülés legkimagaslóbb része Baross mi­niszter beszéde, ki most könnyű helyzetben volt. Mindenki elfogadja a szerződéseket s a minisz­ternek tulajdonképen nincs egyéb dolga, mint előhuzogálni azokat az előnyöket is, a­melyeket az ellenzéki szemek nem láttak meg. Meg aztán az Ábrányi közjogi skrupulusai. Néhány szavára azok is úgy elfoszlanak, mint a köd a szélfú­­vásra. A tetszés minden oldalról összeolvad. De most ő kerekedik felül s Ábrányinak azt veti szemére, hogy ő germanizál. — Hiszen ő azt írta lapjában egy minisz­ter beszédéről, hogy az sok „blőszét“ adott. Pajkos mosoly fut át az arcokon erre a kritikára. Csak a főrendi karzaton rázza a fejét csodálkozva egy öreg mágnás, mintha azt kérdené: — Nos, hát az nincs magyarul? A legnagyobb sikert azonban ma még­is líaai Ivor aratta. Fölkelt és kijelentette: — Tekintettel a tárgy fontosságára és sür­gősségére, a szótól elállók! Az egész ház a szemeit törülgette e csodára. — Lehetetlen! Hihetetlen Álmodunk-e vagy ébren vagyunk ? rebegik elképedve a kép­viselők, Csatár keresztet vet: — Valami rossz szellem incselkedik velünk és Kaassal — suttogja. De Kaas tényleg leül helyére, mire aztán kitör a hálás tetszés a jobbon. Podmaniczky szinte elérzékenyedik: — Ej, ej, — szól bűnbánóan, talán föl sem kellett volna lépnem ez ellen a jóravaló Kaas ellen. Mért is nem mondott már le szom­baton a beszédről ? Az ám, a ház feloszlatása és a téli választá­sok . . . Erről beszél a haldokló házban min­den. Az üres padok­­már a honatyákat a kér­tem. Az ilyen név nem is használ önnek. Azt a nevét akarnám tudni, a­melyen itt szólítják, mert más neveket itt nem ismerünk. Várjon még egy ke­véssé, míg a kapitány eljön, ez jobban ismeri a fic­kókat, és ha az ön bátyja még életben van. ... — Még . . . életben . . . van? — Igen, mert itt nálunk nagyon sokféle módon halnak meg az emberek ... ha tehát még életben van, úgy a kapitány minden bizonynyal előteremti. — Tehát várok, viszonzá a hölgy. Kevés idő múlva néhány uj vendég lépett a korcsmába, vad, kétségbeejtő, furcsa tekintetű alakok. Az uj vendégek bámuló pillantásokat vetettek a hölgyre. Mikor a korcsmárostól megtudták, hogy miről van szó, néhányan közülök elrohantak a ka­pitányért. A kapitány egy visszataszító, förtelmes ember volt, kinek alacsony homlokára a vad nyerseség ujj­nyi vastagon volt írva. A hölgy előadta neki ügyét és igy fejezte be kérését: — De már késő van és mehetek vissza Pick­­hallba. Ha tehát megengedi, úgy itt bevárom a posta­kocsit és ön szives lesz engem holnap Pickhallban meglátogatni. — Well righe! Szavamat rá. .. De ime itt jön a kocsi. A hölgy ajánlotta magát és a postakocsival távozott. A kapitány tudta, hoy csak a németet ke­resheti, mert csak ő képviselte ezt a nemzetet a te­lepen, valamint azt is tudta, hogy csak csellel bír­hatja rá, hogy őt Pickhallba kövesse; ehhez képest gondolta tehát ki tervét, mely kitűnően sikerült. Még az­nap éjjel útnak indultak, mert arról

Next