Pesti Hírlap, 1892. március (14. évfolyam, 61-91. szám)
1892-03-22 / 82. szám
1892. március 22. PESTI HÍRLAP határozták, hogy a sors döntsön közöttük. A ki a fekete golyót kihúzta, foszforral megmérgezte magát. (Egy tudós öngyilkossága.) Berlinből jelentik, hogy az olasz irodalomtörténet terén kiváló tudós, dr. Gaspary Adolf tegnap éjjel fölakasztotta magát a Mendel-féle magán-tébolydában, hova nemrég be kellett mennie, épen midőn a göttingai egyetemre hívták meg. Még csak 43 éves volt. — (Népesedési mozgalom a fővárosban ) (Kiszámított népesség 1802. év közepére . Polgári lakos 512,116. Katona: 14,147. Összesen: 526,263.) Február 28—március 5. terjedő 9. héten élve született 363 gyermek, elhalt 254 személy, intézetekbe útról betegen jöttek beszámításával 277, (a múlt héten 281), a születések tehát 109 esettel múlják felül a halálozásokat. Az élveszülöttek közt volt 262 törvényes, 101 törvénytelen, nemre nézve 185 fiú, 178 leány. Halvaszületett 26 gyermek, köztük 17 törvényes, 9 törvénytelen. A halottak közt volt 147 finomű, 130 nőnemű. Egy éven aluli gyermekek száma 61. — Az összes elhaltak közt egy éven alul tartózkodott Budapesten 10. (A tartózkodás tartama 14-nél ki nem tudható.) Ez év 9 hetében élve született összesen 3129 gyermek, elhalt 2508 egyén, a születések többlete tehát 621. Születések arányszáma 1000 lakosra: 35.9. Halálozások arányszáma 1000 lakosra: általában 25.1 (az útról jöttek beszámításával 27.40/g) ; az egy éven felüli lakosságnál: 19.5, az öt éven felüli lakosságnál: 16.1. Elhaltak száma: 277, és pedig 147 férfi és 130 nő. Elhaltak kora: 0—1 éves 61 (köztük törvényes 21 fiu, 20 leány, törvénytelen 15 fiú, 5 leány), 1—5 évig 46 (köztük törvényes 15 fiu, 21 leány, törvénytelen 6 fiú, 4 leány), —20 évig 21, összesen 0—20 évig 128, —30 évig 28, —40 évig 24, —60 évig 58, —80 évig 39, 80-on túl 5, ismeretlen korú —. Főösszeg 277.Halálozások kerület szerinti kimutatása. A kórházi halottakat előbbi lakhelyük szerint osztván be: I. ker. 11, 11. ker. 14, III. ker. 15, IV. ker. 7, V. kér. 21, VI. kér. 49, VII. kér. 37, VIli. kér. 48, IX. kér. 29, X. kér. 9, egyéb kórházi halott 35, katona 2. Főösszeg 277. Nevezetesebb halálokok (A rendelő orvosok és a halottkémek jelentése szerint.) Croup 2. Roncsoló torokláb 11. (1) Kanyaró 6. Vörheny 2. Typhus 10. Influenza 1. Egyéb ragályos betegségek 1. Agykórláb 10. Agyvérömleny 4. Rángások 6. Szervi szívbaj 8. Tüdő-, mellhártya-s hörglob és hörghurut 43. Tüdőgümő és sorvadás 57 (7) Bélhurut és béllob 16 Carcinomata et neoplasmata alia 6 ex his. Brigthkór és veselob 4. Angolkór 1. Veleszületett gyöngeség és alkathiba 9. Ászkár, aszály és sorvadás 10. Aggkór 17. Erőszakos haláleset 8, (1) ebből: gyilkosság 1, öngyilkosság 3, baleset 4. (A halálokok részletezésénél zárjel közt közölt számok az útról jött betegekre vonatkoznak.) Napirend, március 22-én. Naptár: Kedd, március 22. Római kath. Octavián út. — Protestáns : Kázmér. — Görög-orosz (márc. 10.) Szab. 40 vt. — Zsidó:Adar 221. — Nap kél 6 ó. 2 p., nyugszik 6 ó. 13 p. — Hold két éjjel 1 ó. 43 p., nyugszik 9 ó. 36 p. délelőtt. Kereskedelmi miniszter fogad d. u. 5 órakor. Pénzügyminiszter fogad d. u. 2 ó. A horvát-szlavon miniszter fogad délelőtt 10—délután 2-ig. A Szent István-társulat nagygyűlése d. e. 10 órakor a közp. papnevelő-intézet dísztermében. Az orsz. honvédsegélyző-egyesület rendes évi közgyűlése d. e. 11 órakor a képviselőház első emeleti termében. A ,,Sá tor“ című irodalmi társaság zártkörű táncestélye a VI—VII. ker. körben. A kávéházi segédek táncmulatsága a Széchenyi-téri kioszkban. A magyar mérnök- és építész-egylet vizépitészeti szakosztályának ülése d. u. 6 és fél órakor. Az orsz. magyar gazdasági egyesület növénytani osztályának ülése d. u. 4 órakor a Köztelek nagytermében. Az országos iparegyesület kézműipari szakosztályának ülése d. u. 5 órakor. A műcsarnokban „A flagellánsok“ kiállítása d. u. 9-től d. u. 5-ig. Beléplidij 50 kr. Délutáni 1 5-ig 20 kr. Nemzeti múzeum: régiségtár, nyitva d. e. 9—d. u. 5 óráig. A muzeum többi tajai megtekinthetők 59 kr. beléptidij mellett. A keresk. muz. tudakozó irodája akadémia utca 12. sz. Nyitva van mindennap d. e. 9— 12 és d. u. 3—6 ó. A m. kir. technológiai iparmazeum saját épületében (József-körut 6.) nyitva d. e. 9—12-ig, délután 3—5-ig, este 7—9-ig. A vöröskereszt Erzsébet-kórház megtekinthető naponkint d. u. 2—4 óra között. Az I. osztályú betegek délután 2—6, a II. osztályú betegek pedig d. u. 2—4 óra között látogathatók meg. (Az I. osztályon a rendes ellátási díj naponkint 4 forint, a II. osztályon 1 frt 50 kr; az utóbbi osztályon az orvosi kezelés is bele van értve.) Akadémiai könyvtár nyitva d. u. 3—7 ó. A magyar földrajzi társaság könyvtára az egyetem épületében, nyitva este 5—7 óráig. Múzeumi könyvtár nyitva d. e. 9—d. u. 2. Egyetemi könyvtár nyitva d. e. 8—12-ig, A 11 a kert nyitva egész nap. Belépti dij 30 kr. Elhaltak névsora. Budapest, 1892. márc.21. Pataki János, 28 éves, napsz., Vill. ker. Lujza utca 2. — Haubner János, 73 éves, koldus, útról. — Schneider Mária, 23 éves, cseléd, útról. — Hanzel Örzse, 36 éves, munkásnő, útról. — Jeibar Anna, 68 éves, napsz., VIII. kerület Hunyadi utca 29.— Németh sz. Wolf Frida, 18 éves, rendőr neje, VII. ker. Bethlen-tér 3. — Kovácsik Eszter, 36 éves, napszámosnő, III. ker. határ utca 15. — Knopp István, 27 éves, napsz., III. ker. tér-utca 2. — Wachtel sz. Wachtel Evelin, 55 éves, özvegy, V. ker. Széchenyi-tér 3. — Virág Olga, 3 és fél éves, keresk. leánya, VI. ker. Teréz-körút 33. — Levy Vilmos, 9 és fél éves, hírlapíró leánya, V. ker. Korona-utca 7. — Donner Jakabné sz. Grabmann Teréz, 46 éves, esernyőkészitő, VII. ker. Klauzál-utca 33. — Csiszár Imre, 24 éves, lakatos segéd, VII. ker. csömöri-ut 20a. — Jezdimek Erzsébet, 30 éves, napsz., VII. ker. hársfa-utca 7. — Nagy Lajos, 3 éves, levélhordó fia, VII. ker. István-ut 31a. — Molnár Imre, 3 és háromnegyed éves, hivat. fia, IX. ker. színész nyugdíjintézet. — Széllő Zsigmond, 15 éves, VIli. ker. Mátra utca 15. — Stohl János, 34 éves, főpincér, X. ker. k.-Kerepesi ut I. — Skadniczky Lőrinc, 16 éves, hivatal, fia, X. ker. Kőbánya. — Bayer Szebeládi Katalin, 38 éves, napsz. neje, X. ker. Kőbánya. — Fejes István, 54 éves, asztalos, X. ker. halomutca 11. — Vidhll József, 40 éves, vasöntő, szegényház. — Kisel Andrásné sz. Puskás Franciska, 56 éves, szülésznő, VI. ker. sziv-utca 30. A budapesti áru- és értéktőzsde hivatalos árjegyzései március 21-én. • Utolsó ár-en a folyam a péns ám -M. kir. aranyjáradék adóra. 4% sa~lo? 60 f ,, pamrjámiék adóm. B^/offi 90 102 2aj M. 1876 ker. v. áll.kötv. av. ö°/c 116 — 117 - 1 1883. adó. ra. k. áll. v. k. a. *M*°/c 118 50 119 10 1889. 4,/s%. ad. á. v. k. oz. ,, 100 ~ 100 76 ,, kir. nyeremény-kölcsön 100 fr. 140 —141 — ,, ,, ,, 60 frt dbja 139 50 140 50 96 25 88 75 'listai és szegedi kölcsön . 4°., 137 511S3 60 M. 4°.0 adóm. Magy. földt. k.4 c/c 93 — 94 75 M. kir. földtra. horvátorsz. 6% — —— — ,, ,, o.jel.urb.v.k.(100 ftja) 5% 100 —— Sz5 Tődézama vált.kötv.(100 ftja)5°/o—. —_ E. á. ad. papír, máj.—nov.4a/io% 93 76 94 25 E. á. ad. napir. febr.—aug. 42/io% 93 76 94 25 Osztr. aranyjáradék idóm. 4°/fi110 76111 25 ,, jpapirjáradék ,, 6°/0102 60 103 — ,, áll. ad.kis. 1854. 150 frt 4%129 — 140 — „ 1860.600 frt 6»/0140 -141 — ,. .. .. .. ««0. 100 „ 6% 147 60 141 60 , „ „ „ 1864. 100 „ — 181 4-182 — „ ,, „ ,, 1864. 60 „ — 180 60 181 60 Temes-bégavölgyi vizszab. 1. 6% 102 — 102 60 Bunatest főv. 1890. köles. 4,1 °/098 25 98 75 Bolgár államv. zál. kölcsön 6% 10 — 102 — Szerbiai nyer.-köles. 100 frc. 88 50 39 — Béca város nyer.-köles. 1874-b51 lóé — 106 — részvények. a) Bankot. 120Angol-osztrák bank— — _ 60Budapesti általános hitelegylet . 64 — 65 ^ •ntBudapesti bankegyes, részvényt. 199 — 129 50 100Budapesti keresk. és iparbank . 99 _ 101 _ 80Fiumei hitelbank........................ 100 — 101 _ 200M. ált. hitelbank............................. 343 — 112 50 100M. jelz.hitelb. II. kib. id. elisv. 176 26 173 76 100M. leszámítoló és pénzváltóbank. 112 £6 113 60 160Osztrák hitelintézet.......................SCF 25 £07 50 600 Osztrák-magyar—bank . . . . 963 — 9*a _ 160|I magyar inarbank . . . . 187 —188 _ 600 Pesti magyar keress. bank. . .1038 —1.040 t) Biztositó társaságok. 200 Bécsi biztositó társulat .... 172 — 176J 2oo!Bécsi élet- és társd. bizt. társulat. 295 — 300 — JOOOJ Első magy. ált. bizt. társulat . .3060 —3063 J Ion Fonaléra, perti biztosító intőzet 100 A „Lloyd" magy. viszontb. 100 Magyar-francia bizt. részv. társ. 300 Pannónia viszontbiztositó intézet a) Gőzmalmok. 100 Concordia-malom ... , 5°° Első budapesti maltra J , 20° Erzsébet-malom . . . f ., , 4rj‘J Henger-malom . . . . . . . 160 Lujza-malom . . . ... . 200 Molnárok és siltők-malma .J , lOoO Pannonia-malom ...... 160 Viktoria-malom . . . . .. d)Közlekedésivállalatok: 100 „Adria* m. tengeri hajós, részv.-t' 200 Alföld-fiumei vasút . . . ,6% 200 Báttaszék-domb.-zákányi vasút , 200 Budapest-pécsi vasút . . . ,, 200 Déli vasút ...... ,, 200 Éjszakkeleti vasút. ... (l 200 Erdélyi vsaut ..... ,, 200 Kassa-ouerburgi vasút . • °/, 200 Magyar-galletai vasút . . 5°/t 200 M.ny.v.(székesf.-győr-gráci * ,, 200 Osztrák-magyar állami vasút ,, 200 Péca-barcsi vasút .... ,, 500 Osztr. dunagör.hajózási társ. fI 200 Pesti közúti vaspálya...................... 600 ,, élvezeti jegyek , . . ., másodsorozatu. . . e) Takarékpénztárak. 6O.Budapest III. kerületi .... SOOj országos központi....................... 1000 pesti hazai eli G . Utolsó árfolyam pénz ára 1000 100 100 10580 ICO 150 too 600 200 uj részények . . Egyesült Budapest fővárosi . . Magy. ált. takarékp. részvényt. . t) Különféle vállalatok. Alagút ....... . . ÁH. vagyon-kölcsönző társ. . . Északmagyarországi kőszönb. r.t. „Franklin* társulat sz. n. . . . Könyvnyomda „Athenaeum“ . . ., Pesti részv. . . .,Pallas* Irod. és nyomda r.t. 113 cu B 7 — 65 -- 1160 -623 - IS20 — 463 625 — SCO — 440 8 lő -r 204 -14? 203 50 202 — 201 50 82 60 199 — 202 60 176 — 201 60 203 60 279 — 330 - S4a — reo — 123 — 616 — 7826 — 94» — 112 — 161 — 9S 60 16C — 200 — 378 — 1280 — 22* - ' 70 »0 —* 70 — 1170 — 630 1330 — SGi -53 C — tfü8 i_ 4 42 x_ 88C 266 _ 1 H : H 150 2p4 2C2 —; 202 30 83 —j 200 - 204 6C 177 _ 202 60 209 279 go 355 - 348 - 170 _ 126 _ 620 __ 707Ö _ 950 Z 11» __ 163 - 94 - 16) — 266 -382 ■ 229 Y.n|G*n* Altár* vasönt. es gépgyár 300:Gec'nwindt-fáre szeszgyár aco'Gyapjú-mosó és bizt. I. magy. Sí 0 Kereskedelmi épülés .... 206|Külsőcb. és téglagy. (Dräsche) 601 Salgó-Tarjáni kőszénbánya. . löo'Göztéglagyár kőbányai . . . lóO'Tégla- és mészégető újlaki lOojMagyar fegyvergyár . . . 6% LOOjNemzetk. villamossági ára. 6°/ lOojMemzetközi vagyon-kölcs. . . lOOjRimamurányi Salgrt-Tarj. vasra. 200 Schlick-féle vason. ép gépgy.. 300,Sertésére első magyarba. n. •30o SSertéshizlaló................. .. J609 pódium- és csontliszt-gyár . . — SOr Szállod a-rászvény-társaság . . .| 190 i Oö1 Törökbirod. doh. egyed-árua ágit. Záloglevelek. M. földhitelint. papír érték 6n/0| I» it M ti W/› ti i» I» n 4°/« ,, ,, arany ezüst 5°/› ,, jelső jogbank .... 6%°/› „ „ .... 6 V, „ „ .... 4‘W, Magy. join. ny. köles. kötv. 4°/, ,, „ osztr. felülbélyegz. 4°/L ,, i, nyeremény-jegy . , Kisbirtok. orsz.földhitelint. 61/10/, Osztrák-magyar bank o. é. 4V,°/( Hazai takarékpénztár . , Pesti magy. keresk. bank.. P. ra. k. b. közs. kötv. Aih. tak. és hit. intézet . Erdélyr. m. jelz. hitelb. r. 200 Elsőbbségek. 200:Alf.-fiumei v.(nagyv.-e 3z.von.)en/o 200|Budapest-pécsi vasút 200 Báttaszék-dombov.-zákányi ▼. 6% 200 Dunagőzhajózási társaság 100 SOO'.Éjszakkel. vasút. 4M fiVc Budapestt! közúti vasp. lODi Budapesti lánchíd . . . 100‘Iiloyd és tözsde-épül a* * . 200|M. galíciai vasus . . . SOOÍ M. galíciai vasut II. kiboca 200 M. ny.v.(Szék*al. -győr -gráci t .SOOUm m l£74., kibílcs... . . I. erdélyi vaseut . . . go/( SOöteyer-sopron-ebenfurti vasút 3°/( ,20 o|Kara Roderb. v.(eptar.v.ra.c.),,60/( ,, 1889. ezüst 407( 1889. arany 4°// (o.*v.) 1889. e. é°/( 20 o03 ztrák-magyar állami vasút G°/( Victoria g Czin. elsőbb, kib.»/, Magán 80 r.4 jegyek. Osztrák interintézet....................... Budavárosi sorsjegy ..... Regievich . . . . , Magy. vörö» kereszt-egylet . , Osztrák vörös 8 kereszt-egylet . , Olasz vörös-kereszt egylet . , Pálffy sorsjegy.......................... , Lipótvárosi bazilika sorsjegy . . Jerziv sorsjegy............................ Pénznemek. Cs. kir. arany (vert) . . . . . . ., (körme ) . . . Oartr -magy. 8 frtva arany. . . 20 frankos arany 20 márc....................... ... . , Osztrák és magyar ezüst . . . Német bírod, bankj. vagy ezekkel egyénért, bankj. (100 márkáért) Váltók árfolyama (látra). Nóra, bankó.100 ném.bir.márkáért Amsterdam 100 hollandi frtért Extrltel 100 fransért . . Pária 100 ,. . . Marseille 100 Svájci pénzpiacok 100 tankért Zürich ,, ioi) ,, London 10 font sterlingért Oieita b. Isham PIES áru | 91 51. i 95 75 96 261 | 100 — 103 — ' 99 60 100 102 60 10S 80 102 — 102 — 101 75 102 76 l«*2r-r____1 118 60 119 60;— — — — — — — — — __ —1 93 — 03 —1 ill — 112 -i 96 — 96 —] — — — — — H 187 -189 -1 66 — 66 —I — —— | 10 — 10 60 17 60 18 12 — 12 80 1 63 — 64 *H 6 — 6 60, 2 90 8 15 6 67 6«s| 6 60 6 65’ 9 *6 9 49 8 45 8*9? 11 65 11 6®;| 58 25 68 40;i 63 S& 58 40J 98 60 99 — —------j§ 47 h j *7 SO; —■ — --- —,1 47 25 á7 ifi 119 10 1)9 60 Faj Irányzat i a c s ó g I sál y nektolitereuklát 75 ty j 76 kjg | 77 % l 78 j 79^ g 80 Uj, j 81 % j *b 100 kilogrammnak ara írttólfrilírttólírtig jfrttólj frtigfrttólfrtifrttólfrtikrfrttólfrtitrfrttólfrtiefrttólírtig brínsji^i bnza uj lanyha 9.ec9 969.0010.1010 —IC 200 10.1010 so•0 15 10 2610 40 tiszavidéki ,, 90 9.969.9010.1010.—10 2110 1016 300 ló 10 3510 2510 4____#__ _ pestvidéki ,, ,, 9.769 909.8610.Oii 9 9510.1610.06lO.tJfiiO.OOIC 3110 1610 7b______L fehér xnegyd ,, • 1 0 809 959 9010.1010 —10.2010.1010 310 1510.3610 2610 40___._ bácskai • 1 9.809.959 9010 1010.—10.2010.1010 2010.1610.3610 2610 40 m. északr.” ” — ■ —— .r.“I--* — — ~ — Gabona rozs árpa zab . tengeri licres . . . . káposzta-repce bánsági repce , vagy ujja| IIrányzat Minőségi tig hektoliterenként uj_ lanyha 70—72• takarmány lanyha 80—82• égetni való ,, 62—64• Börlőadai csendes 64—66• Uj— 38—41 bánsági szilárd 75• másnemű szilárd 73• M — szilárd— — csendes nélkül, »»— szilárd i i• •‡— — —* khm ára ?rx frt IJC. . ‚n\ •'g 9 1.)9 I 306 906 106 356 706 908 105 906 306 306 366 265 30 *i so6 20 | - !— -I -1 Gabona tengeri t. ‚ab , . I» • • r~»r»«o káp. Határidő 100 kilogr.áru irányzat pénzt fr»1 tr kr szilárd tavasam . ,9 659 67 máj—jun...’ ,o 5 1 10 63 szilárd őszre . ,8 738 75 •• máj —jan. 1892 szept. — oktc. .6 “ 186 20 Cillixi UTiun . .L 755 77 szilárd 1olar» . ;— — — ATIÉT.—S*«DC-1270 12 80 Különféle terményekIruimi hercuing ; szilárd retweeola. csendes olajpoccsa ; ; . disznézsir ; . csendes csendes valeutia csendes ■tilts . ; . szilárd Határidő: szilva csendes szutta-iz szilárd gubacs I . . SECS® ? • | c.eacleB Faj (100 kilogramm Lucerna magyar . . francia............................ olasz ...... vörös ............................ nyers azonnal: szállítás finomított....................... őszi kétszer finomított repce ............................. pesti vidéki m .Ialégen6z. Szundintsa. városi légenszáritotts , füstölt........................ boszniai hordó ISSZ . zsákokban .... szerbiai, hordó . , , , zsákokban , boszniai, hord. nov. zsákokban ,, szerbiai, hordó ,, ,, zsákokban ,, slavoniai uj . . . bánsági . . . magyar !» . J j szerbiai . . . í szesz . . . y íl :szess*éleszt/5 . « '« Pénaj Áru j írttól: frtifir 43.—Jo.*—! 56.—65.— —- ,w__ Sz.—Sá.— 6.506.7 éi i 4. —64.50 43 — 44 60 .9.—60.-1.-1 19