Pesti Hírlap, 1892. április (14. évfolyam, 92-120. szám)

1892-04-01 / 92. szám

Budapest, 1892 XIV. évf. 92. (4766.) szám. Péntek, április 1.’ Előfizetési árai:: Egész évre . 5 14 frt — kr. Félévre . ? . 7 7 » — » Negyedévre . 13 . 3 » 50 » Egy hóra. . . F.­ 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nam adatik. Kiadóhivatal: Maiest, nádor­ utca 7. sz. rö­szint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők.Pesti Hírlap Szemesztesi iroda.: Budapesten, nádor­ utca 7. ss.. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak! Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Páros­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. noonnnmwuia POLITIKAI NAPILAP. ___«... vogy az Kérjük t. vidéki el előfizetést az illető postahivataloknál ideje­korán szíveskedjenek megnyitani, mert kü­lönben a lap küldése megszakítást szenvedhet. Az előfizetés a hó bármely napjától kezdhető, s kívánatra a ki­­adóhivatal egy hétig mutatványul küldi a la­pot minden díj nélkül. Húsvéti számunkhoz minden előfizető ré­szére egy teljes regény — igen érdekes mű — lesz mellékelve. Pár nap előtt pedig szenzációs francia regény közlését kezdtük meg, melynek időköz­ben megjelenő folytatásait az újonnan be­lépő előfizetők külön lenyomat­ban kapják meg. Örömmel jelenthetjük ez alkalommal, hogy Jókai mór,lapunk fényes nevű dolgozótársa, a Pesti Hírlap számára Trenk című érdek­­feszítő történeti regényt ir, melynek közlését szintén már­­ a jövő negyedévben kezdjük meg. El­őfizetési árak: egy hóra ...... 1 frt 20 kr. két hóra....... 2 „ 40 „ negyed évre......................3 „ 50 „ Az előfizetési dijak postautalvány­nyal a Pesti Hírlap kiadóhivatalához (Budapest, V. ker., nádor­ utca 7. sz.) cimzendők. Az alsó papság anyagi helyzete. Konstantinápoly ősrégi falai tövében egy bölcs hodzsát, ki ott a cyprusok árnyékában fiímelen dolgoknak múlandósága fölött elmélke­dett, egy csoport ifjúnak lármás perpatvara ri­asztott föl tűnődéseinek nyugalmából. A fiatal emberek egy zsák diót találtak volt, melyen se­­hogysem tudtak barátságosan megosztozkodni, mig nem valamelyikük megpillants­a hodzsát, kit aztán közös beleegyezéssel fölkértek ügyük­ben bíróul. ,,Elfogadom — mondá a bölcs fér­fiú — csak előbb azt döntsátek el, vájjon az isteni vagy emberi igazságszolgáltatás szerint határozzak-e ügyetekben ?:­ Természetes, hogy az ifjak az isteni igazság szerinti elbírálást kér­ték. A tudós agy erre oda lépett a zsákhoz és kezébe nyomván az egyik fiatal embernek tíz, a másodiknak húsz, a harmadiknak ellenben egy diót, az egész nagy zsákot a negyediknek ítélte oda. Persze, hogy a megrövidítettek föl­lázadtak ezen fölosztás ellen. Keserű szemrehá­nyásaikra azonban a bölcs nyugodtan felelé : „Mit panaszkodtok ? Hát nem ti kívántátok, hogy az isteni igazság szerint döntsék köztetek ? Pillantsatok körül a világban. Nem úgy van­nak-e fölosztva az emberek között az ég ado­mányai, a­hogyan én osztottam föl köztetek e diókat? Némelyeknek minden osztályrészül ju­tott : egészség, deli termet, vonzó külső, méltó­ságok, nagy vagyon. A nagy többségnek azon­ban ezen adományokból legfölebb csak egy ju­tott, jobbadára azonban semmi.“ A katholikus egyházat, mely is­tenre viszi vissza eredetét, a derék hodzsa bizo­nyára nem tartotta szemei előtt, midőn igy el­mélkedett az isteni igazságról. Nekünk azonban Úgy tetszik, hogy ennek az elmés keleti mesé­nek az idézése nagyon helyén van, midőn ezen egyház magyar szolgáinak anyagi helyzetét mérlegeljük. Mert ha valahol, vagy a magyaror­szági katholikus­ klérus körében''vannak fölolfitva az anyagi javak a hodzsa által alkalmazott arány szerint. Ez az egyház mutatja föl a világ leggazdagabb főpapsága mellett a legszegényebb segédlelkészeket. Nálunk található a legkirívóbb, a legigazságtalanabb ellentét a klérus anyagi helyzetében. Itt vannak a százezreket jövedel­mező érseki és püspöki javadalmak, a dúsan dotált kanonoki állások és nyolc-, tíz-, tizenkét­ezer, sőt annál is több forint évi jövedelmet hozó plébániák mellett a földhöz tapadt szegény­­ségű plébánosok és káplánok százai. Régóta sürgetjük az igazság, a méltá­nyosság, az állami, nemzeti és társadalmi ér­dekek szempontjából az alsó papság javadalma­zásának megfelelő rendezését. Régóta kísért a kongrua kérdése is azok között, melyek az ál­lam és az egyház, helyesebben mondva a püs­pöki kar közös megegyezésével megoldandók. Mindeddig azonban e nagy fontosságú ügy, melynek méltányos elintézése által hovatovább tűrhetetlenebbekké váló állapotokat lehetne el­­enyésztetni, nem jutott túl a megfontolások stádiumán. És nyílt titok, hogy a kongrua kér­dése a püspöki kar tanácskozásainak kátyújá­ban feneklett meg. Érdeméül szolgál gróf Csáky Kálmánnak, hogy a képviselőház mai ülésében tartott be­szédében szóba hozta ezt az ügyet. Nemcsak leplezetlen nyíltsággal tárta föl a szepességi alsó papság tetemes részének valóban elszomorító helyzetét, hanem volt bátorsága egyenesen rá­mutatni a püspöki kar tűrhetetlen akadékossá­­gára és szemére lobbantani, hogy rajta múlik, ha a kongrua ügye mindeddig se lett elin­tézve. Nagy ideje, hogy a kormány végre teljes erélylyel kezébe vegye az alsó papság anyagi helyzete javításának ügyét és e kérdésben hatá­rozott szint valljon. Azokat a platonikus öm­­léngéseket, hogy a kormány szívén hordja az alsó klérus ügyét, elégszer hallottuk már. Ezzel a jóakarattal azonban, melyben különben egy pillanatig sem kételkedünk, csak akkor lehet valóban megoldani e kérdést, ha a kormány elegendő erélylyel is fog bírni arra, hogy innen A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA A rettenetes ember.­ ­ A Pesti Hírlap eredeti tárcátja. * Évekkel ezelőtt történt, hogy egy erősen öregedő vivómesternek, a­kinek már-már nehe­zen kezdett folyni a dolga, azt a tanácsot adták orvosai, hogy a meleg nyarat ne a főváros- Húzza meg magát valami faluban,­­ Ol ai­imelyik kis városban, a hol buján virá­goznak az akácfák, a hol a maga jókedvéből, teljes szabadsága érzetében fütyül a rigó s a hol édes izü, fölös a tej. Keressen föl valami régi szabású, elmaradott vidéki fészket, a­mely nem csak étvágyat ad a levegője által, de jó­ízű harapni valót is az étvágy csillapítására. Így történt, hogy az öregedő, szegény vivő­­mester Kanabokára került, a­hol buján virágoz­nak az akácfák, a maga jókedvéből fütyül a rigó és ajnyi fele van a hamisítatlan tejnek. A vivómester azonban nem egészen érezte jól magát ezen a helyen. Hiányát érezte vala­minek é­s úgy tűnt föl neki az unalom, mely körülvette, mint valami rettenetes ellenség, a­melylyel nem lehet megbirkózni. Hiányát érezte a kardforgatásnak, a tanítványoknak, egy szó­val a foglalkozásnak, a­mely megszokássá vált. És annyira vágya támadt a tanítás után, hogy a szezon ideje alatt vívóiskolát nyitott. Potom azért adott oktatást s nem is annyira a pénzért, mint inkább, hogy ne legyen annyi baja ,az unalommal. Mikor a szándékának híte kezdett járni a városban, a hangulat nem volt kedvező. A „tanulni“ szó nem okozott senkiben kellemes érzést, mert ott a tanulás csak akkor vonzott, ha kártyázást ölelt föl. Másrészről azonban em­lékezetbe kerültek holmi, elintézetlen ügyek, a­melyek az illető felek között azért ma­radtak el­intézetlenek, mivel nem tudtak vívni. És eszükbe jutott, hogy ha elsajátítanának valamit a kard­forgatás tudományából, lehetne talán kvit­­telni is. így sem lett volna mindazonáltal a vivő­­mester tervéből semmi, ha Vajusz Gyurka egy meggondolatlan pillanatban és holmi spicc hatása alatt be nem iratkozik. Bajusz Gyurka ugyan alapjában nem számított sokat s a be­folyásos urak közé nem tartozott, de hires verekedő volt, a­ki mindenkibe belekötött. Mikor tehát szétszárnyalt a hire, hogy Bajusz Gyurka vívni tanul, a fiatalságnak kezdett melege lenni. Rémülve gondoltak arra az időre, a­mely akkor következik be, ha ez az ember majd vivni tud. Hiszen akkor még inkább bele­köt mindenkibe és csak úgy aprítja le a füleket, mint annak a rendje. A mozgalom persze megindult nyomban s védekezésre gondolt az egész fiatalság. Azt nem lehet engedni, hogy ez a Bajusz­­gyerek terrorizálja a várost s annak vágjon a pofáján végig az éles karddal, a kin ő neki tetszik. És a hányán v©ltak, mind neki kezdtek a vivni tanulásnak. Ambícióval, vad lelkesedéssel, dühvel. . . . Mikor a meleg napoknak vége volt s az öreg vivómester megerősödve, meghízva és pénzes állapotban a fővárosba visszatért, hatal­mas nyomokat hagyott maga után. Kanabokának társadalmi élete lényegesen megváltozott. A helyi lap jövedelme, a­melyben a go­romba nyílttéri közleményeket szokták volt közzé tenni, megcsökkent, mert a lovagias ügyeket im­már nem nyilatkozattal, hanem karddal oldották meg. A doktor a sebek bevarrásában és bekö­­tözésében pompás gyakorlatra tett szert s az az­előtt gondos, szelidlelkű családapák feltételeket állapítottak meg és párbajsegédeskedtek. A kar­­bolos vatta őrült mennyiségben fogyott s a nem­rég még tiszta arcokon hatalmas vágások nyo­mai voltak láthatók. Ezek a vörös vágások pedig annyira di­vatba jöttek, hogy egyetlen előkelő és jóérzésü kanabokai kisasszony sem nyújtotta volna kezét olyan férfiúnak, a kinek az arcát ilyenek nem díszítették. Később azonban, múlásával az időnek, mi­kor már jóformán minden ifjú bírta az előkelő­ség, a gavalléria és a szépség eme vágását, de különösen mikor egy párbaj után a megsebesült két hónapig feküdte az ágyat, vagyis mikor ennek folytán bizonyos megszeppenés állt be, a lovagias ügyekben szünet következett be. A benszülöttek kezdték nem bántani az olyan benszülötteket, a­kik vivni tudtak. És ezt igen helyesen tették, mert elvégre is bolond do­log az, ha a valószínűség úgy áll, hogy nemcsak A Pesti Hírlap jelen száma 16 oldal.

Next