Pesti Hírlap, 1892. április (14. évfolyam, 92-120. szám)
1892-04-08 / 99. szám
XIV. évf. 99. (4773.) szám. Péntek, április 8. Budapest, 1392 Előfizetési áras: Egész évre .. . . 14 frt — kr. Félévre . . . . 7 » — « Negyedévre . v . 3 » 50 » Egy hóra. . . v 1020 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken a kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. si. földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utca 7. sz I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre, Res slavicae. Ugyanazon időben, midőn a magyar nemzet ébredezni kezdett, Gál Ljudevit Horvátországban a nagy délszláv birodalom álomképével felizgatta a horvátokat. Ezen eszmény szép lidércfénye már hatvan év óta csábítgatja a délszláv ifjúságot s felizgatja a népet a magyarok ellen, többször megváltoztatva alakját, de lényegében ragaszkodva az alapelvhez, a független délszláv birodalomhoz, melynek megalakítását csak az orosz segély eszközölhetné. Gájnak izgatása annyiban sikerült, hogy megteremtette a katholikus délszlávok számára az irodalmi nyelvet, azzá téve a raguzai dialektust a zágrábi szójárás erős módosításával. Ellenben nem sikerült neki az összeolvasztás az orthodox szerb elemmel, mely az „illyrnek“ elnevezett uj horvát irodalmi nyelvvel s különösen a római betűkkel nem tudott megbarátkozni s ragaszkodott a cyrill betűkhez s a szerb népdalok szójárásához. A két rokon nemzet nem forrt össze; a vallás, az írásjegyek és a dialektikus különbségek elidegenítik őket egymástól, de azért úgy a szerbek, mint a horvátok fanatikus része még mindig hisz a délszláv birodalom megtestesülésében és lelkesül érette. A horvátok azt hiszik, hogy magasabb civilizációjuk nekik adja meg a vezérszerepet kedvenc eszményük keresztülvitelében, a szerbek ellenben azóta, hogy független államot alkottak, a szláv Piemontnak szeretik Szerbiát elnevezni, mely a szláv egységet úgy fogja kipolitizálni, amint Piemont kieszközölte az olasz egységet. Strossmayer pedig, aki püspök létére ismeri a válaszfalat, melyet a valláskülönbség horvátok és szerbek közt emelt, azon iparkodik, hogy a katholikus és orthodox vallást egymáshoz közelebb hozza, s csakugyan sikerült neki a pápától kieszközölni, hogy a katholikusoknak Montenegróban s Albániában megengedtessék a misénél a szláv nyelv használata, az eredeti latin formulák helyében. Az öreg Starcsevics, a ki még mindig a horvát mozgalom élén áll s a katholikus délszláv izgatók most oda irányozzák a délszláv mozgalmat, hogy Dalmácia a „történelmi jog“ alapján Horvát- és Szlavonországgal politikailag egyesitessék s miután a bécsi kormány nem bízik a tengermelléki olasz elemben s ugyanazért a szláv agitációt a dalmát városokban nem ellenzi, ezen mozgalom a háromegy királyság megvalósítása érdekében mindinkább terjed s a szlovének Karán és Karantén országban csatlakoznak hozzá. Más részről a szerbeknek Macedóniára fáj a foguk, a montenegrói fejedelem pedig, akit a cár egyetlen megbízható barátjának mondott, mindig lesben áll, hogy az Obrenovics család belviszályát, Milán exkirály léhaságát és a szerb paraszt skupstina politikai járatlanságát és financiális hibáit felhasználva, egyesítse a szerb demokráciát a montenegrói fejedelemséggel, melyben a régi szerb arisztokrácia ivadékai még élnek. Mind a szerb parasztok, mind a montenegrói fejedelem bíznak az orosz cárban s a horvát Starcsevics, úgy mint a dalmata Klaicsa cártól várják terveik végleges kivitelét. Tudják mindnyájan, hogy csak egy szerencsés orosz háború volna képes a délszláv álmokat megvalósítani. Ettől várják az ifjú csehek is a cseh államjog feléledését, sőt a mi gömöri és thurócmegyei panszlávjaink eszményképeik megtestesülését. Mindnyájan Szentpétervár felé kacsintgatnak, szívesen hallgatnak orosz izgatók szavaira, de mindnyájan horvátok és szerbek, hogy tudom nem teszi el az autogramm gyűjteményébe. Akkor felmentem az országházba. Horánszky Nándor barátom beszélt — ő tudja miről! — én valami megjegyzést találtam rá tenni gróf Pongrácz Károly barátomhoz fordulva, azt Horánszky meghallotta; belém kötött, én visszakötöttem, nagy hajcihő lett belőle, úgy, hogy utoljára gróf Károlyi Gábor felkelt a helyéről, azt mondta: „Ezt a skandalumot nem lehet kiállni“ és kiment. Nekem pedig meg volt az a jó napom, hogy egyszer valahára én is közbeszónokolhattam. Egészen újjászülettem tőle ! Mintha csak 1867-ben élnénk! Ebédre Fenyvessy Feri barátomhoz voltam hiva a Hungáriába. Színházi nyugdíj-ebéd volt a titulus bibendi. Az üléstől az ebédig még egy óra volt agyonverni való. „Mit csináljunk addig Károly barátom ?“ mondám Vadnaynak, aki szintén oda volt meghiva. „Sétálunk s nézegetjük a szép hölgyeket az utcán.“ — „Nagyon jól van! úgy is régen sétáltam már s régen kacsingattam szép hölgyek szeme közé.“ És igy nagy élvezettel töltöttük el az interkaláris egy órát, kölcsönösen emlegetve egymásnak, hogy „hej pajtás ! mikor mi ennek a szép hölgynek a mamájával jártuk a csárdást!“ (Nagymama-dalmaták és szlovének, csehek és tótok megharagszanak, ha őket a pánszlávizmussal vádoljuk s őszintén kijelentik, hogy semmi kedvük sincs az orosz kancsuka alá kerülni. Ki is akarna a cár alattvalója lenni s eshetőleg Szibériába vándorolni. Ők bíznak az orosz cár önzetlenségében, aki őket fel fogja szabadítani a nélkül, hogy viszontszolgálatot követelne tőlük s nem veszik észre, hogy az oroszok kijátszszák őket és bizalmukat felhasználják hatalmuk gyarapítására. A szláv izgatók épen azért, mert Oroszországra helyezik reményeik alapkövét, Ausztria- Magyarországban látják természetes ellenségüket, főkép a bosnyák megszállás óta. Ebben találják a délszláv birodalom megalapításának legnagyobb akadályát, főleg mióta tapasztalják, hogy a kormány képes volt a török birodalom ezen legrakoncátlanabb tartományát tizenöt év óta rendben tartani s a lakosságot a civilizáció áldásaival megismerkedtetni, jó közigazgatást behozni, a vallási súrlódásokat megszüntetni, utakat és vasutakat építeni, ipart teremteni, a kereskedésnek utat nyitni s iskolákat alapítani. A szerbek Boszniát a maguk örökségének tekintették s fájlalják, hogy ez kezeikből kicsúszott s bizonyságul szolgál, hogy Ausztria- Magyarország természetes földrajzi fekvésében gyökerező befolyását a Keletnek mozgalmai közt érvényesíteni akarja és tudja, a nélkül, hogy a balkánfélszigeti államok békés kifejlését bármi tekintetben akadályozná. Pulszky Ferenc: A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA „Csináljunk magunknak egy jó napot.“ — A Pesti Hírlap eredeti tárcája — JÓKAI MÓRTÓL. „Pokolban is esik egy vásár!“ azt mondják a magyarok. „Este virágzik a tök.“ Azt is mondják. — „Mach mer unz an guder Tag.“ Ezt meg a németek mondják. — Hát miért ne csinálnék egyszer én is magamnak egy jó napot? Az én jó napom azon kezdődött, hogy reggel 5 órakor fölkeltem regényt írni. Tudniillik, hogy a „Fráter Györgyinek a legközelebbi fejezetét elvesztették a szerkesztőségben, úgy eltűnt, hogy nem akadt gazdája. Este tudatták velem. Egész éjjel arról álmodtam. Ezt újra meg kell írni. — Minden poéta mesterember tudja, hogy nincs annál pokolravalóbb mulatság, mint egy elveszett munkát újra visszagondolni, vagy mint Tinódi Sebestyén kifejezi: „hátratanulni!“ vagy mint Sárossy Gyula mondja : „újra szülni.“ Dél felé készültem el vele, írtam is hozzá a tisztelt szerkesztőségnek egy olyan komitivát. A képviselőház holnapi ülésén a belügyi tárca költségvetéséhez általánosságban való szólásra még hatan vannak följegyezve az ellenzéki pártokát is mondhatnám, de nem akarom a Károly barátomat kompromittálni.) A nyugdíjlakomán aztán fölségesen mulattunk. Tizenhat toasztot végig ittunk, a 16-iknál Hegedűs Sándor fiailag megintett, hogy elég lesz a jóból, még egy fővárosi képviselő-testületi ülés van hátra, ahol nagy feladatok várnak reánk. Publica privatis praecedunt! Azt mondják a magyarok. Ott hagytuk a vidám társaságot és osontunk kifelé. Az előszobában a pincérek rám adták a felöltőt, fejembe nyomták a fekete selyem bérlésü cilinderemet s rövid időn ott találtam magamat az új városház képviselői termében, mely már akkor zsúfolva volt lelkesült hazafiakkal. Valaki szónokolt a baloldalon. A mellettem levő urak kiabáltak : „eláll, eláll!“ Én együtt kiabáltam velük: „eláll.“ És csakugyan elállt. Akkor a jobboldalon állt fel egy másik szónok, annak még jobban kiabáltuk: „eláll!“ és az is elállt. Akkor az elnök kisérte meg a kérdés föltevését, annak meg addig kiabáltuk a „halljuk“-ot, míg semmit sem hallottunk belőle. Akkor aztán következett a szavazás felugrással vagy guggasüléssel. Én is a felugrók között voltam. Hogy miről volt szó ? Azt bizonyosan úgy tudta mindenki, mint magam. A Pesti Hírlap jelen száma 20 oldal. Belpolitikai hírek.