Pesti Hírlap, 1892. október (14. évfolyam, 271-301. szám)

1892-10-25 / 295. szám

i Fertőtlenítve! ‘Ha in ii ii mi »»—mn«"*-1 | B| mi || - i ■—n—»t r—»-Tr,Tm,r"~:~'",:—"Mmiiiiiiii«iii« iiiw iiimiiiiiii l^l^l■■■■n■^—^m­i i iiiiwithh« XIV. évf. 295. (49 59) szám. Budapest, 1892 Kedd, október 25. Előfizetési árak: Egész évre. . . 14 frt — kr. Félévre . . 1­7 » — » Negyedévre . . 3 » 50 » Egy hóra ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. si. földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, Bádor-utca 7. sz., I. emelet hova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Franciaország részére pedig John F. Jones & Cie. Páris­­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. 1.1...........................­ Korona és nemzet. Ki hitte volna, hogy junius derekának sze­líd sugarait; a király-jubileum ragyogását; a ragaszkodás, hűség, bizalom és béke amaz elfe­­ledhetetlen idejét; ilyen komor, szürke és rosszat jelentő napok fogják követni októberben ! A király és családja ma délben hirtelen itt hagyta Magyarországot. A gödöllői őszi udvart föloszlatták s a mindenképen ködös és szomorú napon Budapest elkerülésével Bécsbe utazott a királyi pár. A dec. 3-ig tervezett gödöllői tartózkodásnak egy­szerre vége van s vége van vele sok minden­nek ; annak a könnyelmű öröm-mámornak is talán, melynek mérgezett kelyhét az ellenzék szombat óta, minden másról megfeledkezve szo­pogatja. Az alkotmányos király keserűséggel eltelve s szive mélyén megbántva hagyta el a magyarok földjét. Még a delegációk határozatait is a bécsi Burgba kell vinni, melynek ódon falai közé te­lepedett át a királyi udvar s bizonyosan olyan légkörbe, mely Magyarország iránt most nem igen barátságos. Tehát ez kellett nekünk! Ide kellett vezetnie a hazanyi lélek fölös­leges fölforralásának, a szélsőbal rombolási mun­kájának s Apponyiék politikai machiavellizmusá­­nak. Egészen addig kellett magunkat testetlen hidiércek által vezettetnünk, a­hol már az a­l­­kotmányos hatalmak meghasoní­­­á­s­a kezdődik. Mert legyen mindenki azzal tisztában, hogy mi történt s hogy mit jelent, s nem a parla­menti pártokra, hanem az országra nézve az, a­mi történt ? Ő felsége júniusban, a­mikor az egész ma­gyar nemzet hűsége és lojalitása legszebb bizo­nyítékait hordta eléje, örömmel és szeretettel el­telt királyi szívével Budapestet, a mely eddig is az ország fővárosa volt, s ez é k­p­ártJáSá­v­á tette. S ezzel egy nagy elvet döntött el az or­szág javára. Eldöntötte bizonynyal ,„in­tette“ a valóságos magyar királyi udvartartás kérdését is, a melynek monumentális épület-kereteit Buda várában már készítik. A válasz rá az volt, hogy Budapest fő- és székváros, rászorítva egy tarthatatlan „ösz­­szeegyeztetési“ elmélet s a szélsőbaloldali agitá­ció által,_Kossuth._LajosLik polgárává tette meg — a­mit különben Kossuthnak az általa tör­vénytelennek tartott testületektől, ha magához csakugyan következetes volna, nem lett volna szabad elfogadnia. Ez volt az egyik. A másik az volt, hogy ő felsége beleegye­zését adta a budai honvédszobornak a hadsereg s általában a királyi hatalom által való megkoszo­rúzásához s ezzel az 1848—49-ik évi véres ese­mények teljes expiációjához. Ellenben a szélső­­baloldali agitációnak (mely ebben már semmi­féle „összeegyeztetési“ theóriát nem ismer), si­került meghiúsítania a szentgyörgy-téri koszorút, a­mire a királyi hatalom kinyújtott keze tőlünk visszahúzódott. Nem térünk vissza a vitára, csak a szo­morú eredményeket akarjuk föltüntetni s világosságba helyezni a kérdéseknek azt a ré­szét, a­mely nem reánk, hanem a koronára vo­natkozik. Nézzük lepel nélkül ezeket a körülmé­nyeket. A közjogi..ellenzék Kossuth Lajos nagy államférfim műveire, különösen az úrbéri rend­szer eltörlésére s a szabad és egységes nemzet megalkotására hivatkozva, 1867 óta szakadatlan K p g s i]-Lh_ „,-ku.Lt.^u.ft.az az Magyarországon. Mi több, Kossuthot a párt látható fejének tekinti, mint a kath. egyház a római pápát. Kossuth Lajos azonban, mint azt sokszor és világosan kifejezte, az 1867. évi alkotmányt el nem ismeri. Ő az 1849. évi détroni­­z­á­c­ió álláspontján van s a Habsburg-dynastiá­­tól a hűséget állandóan megtagadja. Mint való­ban őszinte és nagyszivü férfiú, a szélsőbali apostoloknak is sokszor egyenesen szemükbe mondta, hogy őt „egészen“ kell vallani és el­darabolni nem lehet; azok tehát, a­kik a dynastia kérdésében nincsenek vele, nem az ő párthívei. Sokszor rekapitulálva volt már ez a dolog. Sokszor el volt mondva, hogy mindaddig, a­míg a szélsőbal politikai ál­tatása s Kossuth ne­vének pártcélokra való fölhasználása folyik, Kossuth Lajos nem lehet történelmi alak, hanem csak pártLobogó, a­melyet a történelmi és haza­fias kegyelet megsértése nélkü épenúgy el lehet utasítani, mint a­hogyan sokan követik. Párt­kérdés , meggyőződés dolga és nem a hazafias­ A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Ki a nyertes? — A Pesti Hirlap eredeti tárcája. — A matkói csősz Julcsa leánya válogatha­tott volna a legényben, mert valahány pásztor csak volt a járásban, mind csengett utána. De hát hiába szólt szélt­ében-hoszszában az a sok furulya, egyiknek a szava se fogott rajta. Olyan­nak látszott az a leány, mint a vad puszta sivány homokja, a­melyen ragyogva csillog a napsugár, de egy parányi virágot se tud ne­velni benne. Hébe-hóba hol az erdő árnyékában, hol a pásztortűz mellett összeverődtek a legények, s ilyenkor mindig szóba került a Kelemen Julcsa. Ki az állását, ki a szeme járását, ki meg azt a harmat arcát dicsérte s vágyakodva mondogat­ták, hogy jó dolga volna annak a legénynek, a melyiknek a subája fogná fel előle a szelet. Mindegyik legény tudta toldani ezt a be­szédet, csak a Balanyi Jóska hallgatott. Attól ugyan dicsérhették, egy hangot se adott az ki a szépségére, mert azt gondolta magában, hogy igazi szép leány csak egy van a világon, az pe­­dig a Bodor Magda, a fehértói csárdás leánya. A többi leány csak olyan a mellett, mint a rózsabokor alatt a kakukfű. Mind a kettő virág, de a kakuk füvet úgy teremtette az isten, hogy csak a bogár botlik bele, a rózsa virítását pedig még a magasan repülő madár is meglátja. Ez a szótlanság, meg ez a semmibeve­vés nagyon bántotta a Géró Pistát. Olyan kér­kedés formának tartotta azt, hogy mikor ők min­den szépet rá mondanak egy lányra, akkor akad köztük olyan legény, a­ki úgy eregeti a füstöt, mintha nem hallaná, aztán olyan nyeglén pislant, mintha azt gondolná, hogy ha már neki van szeretője, hát csak az a leány. A többi peszmet. Mikor egy pillanatra megakadt a beszéd, oda szólt hozzá : — Hallod-e Jóska ?! Neked egy szavad sincs a Kelemen Julcsára? — So’­sincs nekem ! — Már pedig van olyan mint a csárdás leánya ... ha nem külömb ? — Ne legyen az se külömb, se olyan. — No­ha szemre nem is volna külömb, de hát amúgy mégis csak van külömbség a között, hogy az egyiknek köszöntéssel se léphe­ted át a küszöbét, a másiknak meg részeg fej­jel is oda dőlhetsz az asztalára ? Nagy nevetés követte a beszédet. Azok a sutyigó kis bojtárok, a­kiknek jóformán még csak olyan epekedés volt a szerelmük, kaptak rajta, hogy jót nevethessenek az öreg bojtáron, a­kinek már ahhoz is van jussa, hogy a Bodor Magda csókjával édesítse a borát. A Balanyi Jóska eltűrte a nevetést. Maga is nevetett rajta. Szinte tréfáim látszott, mikor azt mondta: No az igaz, hogy a lányban is van különbség, mert nem egyforma szemmel nézik, hanem édes öcsém a legény se egyforma. Van olyan, a­ki előtt minden pitar ajtó kinyitik, van olyan is, a­kit még a csárdából is kinéznek. Gyaldi legénynek kellett volna lenni annak a Géró Pistának, ha ennek a tréfás válasznak nem érezte volna a falánkját. — Ez is igaz cimborám, hanem ha benne vagyunk a legényválogatásban, hát azt mondom én, hogy ha a te szemed csalja is ki a Bodor Magdából a nótát, hamarabb dalolna én ne­kem az a lány, mint te neked adna egy jó szót a Kelemen Julcsa. Pedig annak a száján még nincs olyan lakat, a­melyiknek a kulcsa legény kézben volna. — Megfordítom a fogadást cimborám. Mire én a Kelemen Julcsa keszkenőjét a kor­­comba akasztom, addig te a Bodor Magdának még egy szives pillantását se csalod ki. — Mibe áll a fogadás ? — A ki veszit, az Magdáék csárdájában fizet a többinek áldomást. A bojtárok kaptak a fogadáson s az elhamvadt pásztortűztől, azzal a bucsuzással oszoltak szét , no hát meglássuk majd, hogy ki lesz a külömb leány. A Balonyi Jóska meg a Géró Pista pedig azt gondolták magukban : majd elválik, hogy ki­lesz a külömb legény. A fehértói csárdából sokszor kihallatszott a kurjantás, de nem a Balonyi Jóska szavát hal­lották, hanem a Gérő Pistáét. A Jóska bojtárnak még a furulyája se szólt s az a szegény Bodor Magda csak a csöngetyü hangjából tudhatta meg, hogy merre jár a kedvese. Azt a csöngetyü szavát pedig ritkán hajtotta felé a szé s ha oda is hajtá, a matkói csőszház felől jött hozzá; annak a tájnak pedig olyan volt a szellője, mintha rémes dolgokat susogó lidércek kergetőztek volna rajta. A rémes susogását még a Géró Pista su­­sogása is tetézte. Mesélt neki bogár szemű le­ányról, a­ki bogár hajú bojtárt csalogat maga- A Pesti Hírlap jelen száma 20 oldal.

Next