Pesti Hírlap, 1892. november (14. évfolyam, 302-331. szám)
1892-11-01 / 302. szám
z apró iparágak létesítésén és fejlesztésén fáradozzék, ami nálunk hiányzik. Valóban megszégyenítő az országra nézve, hogy pl. egy csontgomb se gyártatik az országban. Ilyeneknél van helye annak, hogy a kormány támogatólag lépjen közbe. Ezen iparágak túlnyomó része Ausztriában már virágozván, az ottani verseny miatt nehéz nálunk ily célra tőkéket szerezni. Módokat kellene találni arra, hogy ezen alapon is segíthessünk a helyzeten. Ugyanez áll a kereskedésről is, előkelő kereskedéseink is voltaképen csak Bécsnek és Brünnek bizományosai lévén. Miután nincs nagyon messze az újabb kiegyezés ideje, fogjon a miniszter idejekorán hozzá a szükséges statisztikai adatok öszszeállításához, hogy akkorra teljesen készen álljunk. Hegedűs Sándor azon jóakaratú támogatásra nézve, melyet előtte szólók a miniszterrel s a költségvetéssel szemben kilátásba helyeztek, szóló is teljesen egyetért velük. A vasutak tekintetében különösen örvendetesnek tartja szót, hogy a szolgálatra és fentartásra sokkal több gondot fordít a miniszter, mint eddig történt. Azt, hogy az államvasutakra vonatkozó beruházási tételek is az államvasutak költségvetésével kapcsolatban állíttassanak össze, szóló is helyesli. Ami az ipar és kereskedelem fejlesztését illeti, nem fogadhatja el szóló Helly amaz állítását, hogy a haladás e téren jelentéktelen lenne s hogy ezt a vámviszonyok lehetetlenné tennék. Nem lehet tagadni, hogy több új iparág honosult meg s ha ez megtörténhetett, be fog következni a többi ágaknál is, csak legyen megfelelő szakértelem s kellő vállalkozási szellem. Különösen felhívja szóló a miniszter a figyelmét arra, gyakoroljon szigorú kritikát oly irányban, hogy az állami segélyeszközök ne szolgáljanak arra, hogy a bukás szélén álló vállalatok terheiktől szabaduljanak, vagy másnemű spekuláció űzessék. Gyurkovics catlakozik előtte szólók elismerő szavaihoz s felhívja a miniszter figyelmét a horvátszlavónországi viszonyokra úgy a vasúti hálózat kiegészítése s a tengerészeti ügy fejlesztése, mint a tarifák leszállítása és bizonyos államjogi és nyelvi kérdések szempontjából. Lukács miniszter nem tartaná célszerűnek, hgy az államvasutak, mintegy az államháztartás külön csoportja gyanánt, kezeltessenek. Az összehasonlítások minden nagyobb nehézség nélkül megtehetők, az ide vonatkozó adatok részletesen fel lévén tüntetve az évi jelentésben, a költségvetés indokolásában és a zárszámadásokban. Annak, hogy a beruházások közvetlenül az államvasutak után tétessenek, nem tulajdonít szóló nagy fontosságot, de azt hiszi, megzavarná ez a költségvetés beosztását. Bármiként számíttassák is ki egyébiránt az államvasutak jövedelmezősége, jelentékeny különbségek az okszerű és igazságos alapon való számítások közt nem fordulhatnak elő. Azokra nézve, amiket Helfy mondott, megjegyzi szóló, hogy a kormány is feladatának tekinti, hogy részéről a buzdító kezdeményezés rendszerességgel történjék s e tekintetben szóló a teendőkkel már meglehetősen tisztában van. Nevezetesen összeállíttatta a nálunk nem létező s nem a szükségletnek megfelelően űzött iparágak jegyzékét s e téren továbbra is rendszerességgel s következetesen igyekszik eljárni, figyelembe véve a Hegedűs által tett figyelmeztetést is. A vámszövetség kérdésének vitatása ma meglehetősen korai lenne, csak azt kívánja a szóló megjegyezni, hogy e tekintetben is az adatgyűjtés foly , nevezetesen az áruforgalmi statisztika is célszerűbb alapokra fog fektettetni. Gyurkovics felszólalására megjegyzi szóló, hogy kötelességének tartja a Horvát-Szlavónország forgalmi és ipari érdekeit folyvást szem előtt tartani, úgy, amint az e tárca részéről eddig is történt. Darányi kétségtelennek tartja, hogy a pénzügyi egyensúly helyreállításában az államvasutaknak lényeges része volt, ami természetesen csak úgy történhetett, hogy a gazdasági és forgalmi szempontok mellett a pénzügyi volt túlsúlyban. S az is a dolgok természetében rejlik, hogy az egyensúly helyreállítása után most már a forgalmi és közgazdasági szempontoknak kell előtérbe helyezkedniük. Horánszky indítványát szóló függőben tartandónak véli addig, midőn a pénzügyminiszter is jelen lesz s a költségvetés általános berendezése szempontjából erre is nyilatkozhatik. Horánszky nem kívánta, hogy az államvasutak költségvetése a tárca budgetjéből kiszakíttassék, hanem, hogy az ide vonatkozó beruházások az államvasutak költségvetéséhez csatoltassanak. Azt, amit előtte, szóló mondott, hogy az államvasutak lényeges befolyást gyakoroltak az államháztartás rendezésére, szóló egyáltalán nem osztja s az adatok összevetésével épen nem találja igazolhatónak. Wahrmann elnök azokhoz, amiket Helly a kereskedelmi és ipari fejlődésre nézve mondott, azon megjegyzést fűzi, hogy e tekintetben nem szabad se túlozni a dolgot, se pesszimisztikus következtetéseket vonni le. Szóló egyéni tapasztalataiból mondhatja, hogy e téren az országban igen sok történt, ha nem is mutatkozik egyszerre az eredmény. Észszerű haladás észlelhető minden irányban és pedig a mi legörvendetesebb, óvatossággal és szoliditással, a mit szóló okvetlenül szükségesnek is tart. A kisiparnak önmagából kell fejlődnie, de erre idő kell. A szakképzettség s munkaerő-szilárdulás ennek előfeltétele s ez nálunk történik is, ha nem is szembeszökő, de mégis jó eredménynyel. Csak ha ez meg lesz, akkor állhatnak elő azon eredmények, amelyekre Helfy utalt. Antiquált álláspont az, amit Helfy az ausztriai versenyről mondott. Ma már azon helyzetben vagyunk, hogy a verseny Ausztriával lehetséges, mert az a három tényező, amelynek erre döntő befolyása van, a pénz, a kőszén s a munka nem drágább, mint Ausztriában. Sokat kell még dolgoznunk s iparkodnunk, az kétségtelen, de nagy ipari állammá változtatni át ez országot, nem lehet egy év alatt, arra évtizedek munkája s a társadalmi felfogásoknak gyökeres átalakulása szükséges. Ha komolyan akarjuk, hogy ipari állammá legyen az ország, ebben az irányban kell munkálkodnunk. Az elnöknek élénk helyesléssel fogadott megjegyzései után Horánszky indítványa függőben hagyatván addig, míg a pénzügyminiszter megjelenik a bizottság ülésén, áttért a bizottság a költségvetés részletes tárgyalására. A központi igazgatásnál Gaál Jenő kérdést intéz a konzuli jelentéseknek a „Központi Értesítő“-ben való közzététele iránt. Lukács miniszter válaszolja, hogy a konzuli jelentésekből egyes körülmények, melyek az illető köröket érdeklik, gyorsan közöltetnek a kereskedelmi kamarákkal s a kereskedelmi múzeummal. Szóló egyébiránt foglalkozik azzal, hogy a konzuli jelentések bizonyos csoportja megfelelő módon közzététessék. — Fáik azt hiszi, legegyszerűbb mód lenne, ha a konzulok köteleztetnének a terjedelmes jelentés mellett annak kivonatát is beküldeni, amely aztán közzététetnék. Wahrmann Mór és Harkányi Frigyes hangsúlyozzák külön patens hivatal felállításának szükségét. Pulszky és Gaál szintén felhívják a miniszter figyelmét a szabadalmi ügy megfelelő rendezésére. Lukács miniszter válaszolja, hogy a szabadalmi ügy rendezése tárgyalás alatt áll, de a tárgyalások mindeddig nem vezettek eredményhez. Szeló egyébként foglalkozik azzal, hogy a jelenlegi keretben, amelyet viszonyaink közt nem tart rossznak, a szükséges módosítások keresztülvitessenek. A bizottság változatlanul megszavazta a központi igazgatás kiadási és bevételi előirányzatát. Az államépítészeti hivataloknál és köziőutaknál Pázmándy nem helyesli, hogy e hivatalok áttétessenek a belügyminiszter ressortjába. Szeló kéri a minisztert, vegye e kérdést még egyszer fontolóra. Darányi megfontolandónak tartja, váljon helyes-e az áttétel, midőn csak a magyarországi utak tétetnek át, a horvátországiak pedig megmaradnak a kereskedelmi tárcánál, amiből sok inconveniencia származhatik. — Gaál is ellene nyilatkozik az áttételnek, szükségesnek tartván, hogy a technikai dolgok lehetőleg e minisztériumnál maradjanak, ahol még a technikai szakértelem leginkább van képviselve. — Pulszky aggályosnak és mindenesetre még korainak tartja az áttételt. — Helly szintén elhibázott dolognak tartaná az utak áttételét azért, mert rögtön egy kis horvát kérdés támad, mert tartani lehet attól, hogy elrontatik a mérnöki kar szelleme s mert a dolog természetében áll, hogy a közutak azon miniszter alatt legyenek, aki a vasutakat kezeli. Végül felhívja a miniszter figyelmét Csongrád megye járhatatlan utaira. Hegedűs kérdi, hogy a közutak végleges osztályozása mily stádiumban van ? Lukács miniszter válaszolja, hogy az úrügyek áttétele a kormánynak már régebben elfoglalt álláspontja, amelyhez hozzájárult szóló is, mely annak idején az országgyűlésen előterjesztetett s bizottságilag is tárgyaltatott. Ha az idevonatkozó javaslat előterjesztetik, akkor lesz helyén e felett bírálatot gyakorolni. Ami Horvátországot illeti, szóló azon az állásponton van, hogy az ottani utaknak a belügyminisztériumhoz való áttételére nézve közjogi nehézség nem forog fenn s szóló tisztán célszerűségi szempontból véli fentartandónak az eddigi gyakorlatot, nevezetesen azt, hogy a horvátországi utakat továbbra is a kereskedelmi minisztérium kezelje. Ami a közutak kérdését általában illeti, megjegyzi szóló, hogy az eddigi eredmények egészben véve teljesen igazolják a bizottság előtt fekvő előirányzat helyességét. A közúti adminisztráció is súlyt fektet arra, hogy a kavicsot ne dobálják egyszerűen az úttestre, hanem hogy az be is hengereltessék. A kavicsok odahelyezése az utak közepére nem állami, hanem törvényhatósági úton történik s az úti adminisztráció rendezésével remélhetőleg ez az állapot is fokozatosan javulni fog. Tudja szóló, hogy Csongrád megyében nehéz viszonyokro-Feledem, hogy a sárga világosság, mely az ősz reszkető sugaraiból szerte árad, szomorú rabvilág lakosaira hull itt. Inkább beleélem magamat abba a gondolatba, hogy a rengetegek szabad levegőjével telhetik meg a tüdőm s a felsíró hangok az ősszabadság híveinek üdvrivalgásai. Pedig jobban hasonlít a kert egy züllőben levő paradicsomhoz, ahonnan az ember száműzve van, ahol elkezd hervadni minden s az eddig szelíd állatvilág félénken és vadul riad szét, egymástól futva, egymás élete ellen törve. Hiába minden képzelődés! — A meg nem fékezhető vadak félelmes arisztokratái nem tehetnek itt semmi kárt, s a szárnyas had, az igazi szabadság örök jelképe, a levegő mérhetetlenségét csak vágyakozva sejti. Hisz fogoly valamennyi, életfogytig tartó börtönre ítélt rab, amelynek soha se fog többé kijutni a függetlenség felséges öröméből. Október végének hűvös, fényes napja táncoló aranyporral hinti meg az őszi levegőt. A szabadban cinkék röpködnek az exotikus cserjék gályái közt, de alig hogy egy pillanatra lecsapnak rajok, sietnek vissza az idegen tanyáról a paraszt akácra a megszokott bokorra, ahol bőven terem a nekik való manna, a százféle rovarálca. Az ilyen langyos napot ki kell használni a rabvilágban. Hisz most már drága a szabad levegő , a tropikus égövek, szülötte úgy kap belőle, mintha jól kimért orvossága volna. A máramarosi nagy barna medve nem érzi azt, hogy meghűlt a levegő, rég megszokott cammogó körútját végzi a barlangos ketrecben, bundája már a téli idők viszontagságaihoz alkalmazkodott, abban a sűrű ködmönben nem tehet kárt az északi szél. Messziről nézem a nagy állatot, a fák közt elvész szemem elől a ketrecz körvonala; úgy tetszik, mintha láthatatlan ellenséget keresne a medve, szimatolva. Körülöttem zúgnak a platánok, síkos fehér derekukon kék fakúszó kapaszkodik fel s nagyot süvít, mikor megriadva átszökik a szomszédos karcsú fára. Minél tovább állok egy helyben, annál igazibb a csalódásom ; nemsokára már az erdei elhagyatottság érzése is megszáll, ami olyan borzogató kellemessége a rengetegnek. Lassan megyek tovább a forró égövek nagy rablóinak a tanyája felé. Egy darab Afrika, egy darab Ázsia. Ott sárgállik a Sahara hősének a homokszínű szőre. Egy pár hatalmas példánya az állatkirálynak. Prinz, a vén hím, elnyújtózva terpeszkedik a ketrec rácsa mellett, sörényét megborzogatja néha erős nyaka egy rándulása, mellette hosszan elnyújtott testtel lépked macskamódra, a nőstény oroszlánok Vénusza, Mari. Fényes barna szeme jámborul mered rám, amint messziről megpillant, azután fülét lecsapva elfojtott nyöszörgést hallat. Arra izgatottan kapja fel fejét a pihenő hím. Végignéz rajtam s lefekszik újra, mintha megvető mozdulattal vonná a vállát: „Eh, csak egy ember !“ . . . Pislogó, hunyorgó szeme feltekint a világoskék ragyogó égre, unja azt a halvány északi szint, nem olyan langyos naphoz, nem olyan híg szikekhez volt ő valaha szokva. A túlsó sarkon haragos mozgással fogad a bengáliai sűrűségek vad fejedelme. Jak ub, a szakállas tigrisek mintaképe dübörgeti ott rohanó sétával ketrecze alját. Felséges állat, majdnem kétszer akkora, mint civilizált nevű felesége, Ilka. Láttam egy képet a Verescsagin világhírű gyűjteményében. Forró, délövi ég, szinte éget a mennybolt sötétkékje, néhány habzószélű egymásba tekerődző felhő úszik rajta. A magasságba felnyúlik egy hatalmas pálma, a fölött keringő sas hasgatja a reszkető levegőt. Lent a bambusznád száradó sűrűjében egy tisztáson hasal a dsungel hőse, egy óriási tigris. Karmai közt az imént megölt néger holtteste. A kép címe: „Az emberevő“ . . . Azt hiszem, hogy a festőnek ez a Jakub volt a modellja; ez a rettenetes állat, melynek borzasztó nézéséből a kérlelhetetlen halál villáma cikázik szünetlenül. Halkan zúgnak mögöttem a cserjék, nincs semmi eleven hang. Ha a ketrec rácsa hirtelen összeomlanék s a vadak kilépnének a gyepre, nem lepne meg. Olyan igazinak tetszik a szabad természet magánya. Be nem telnek ennek a remek képnek az élvezetével, de egyszerre felriaszt valami soha nem hallott vészkiáltás. Mintha egy halálra üldözött róka vakogna százszoros erővel. Sietve megyek a furcsa hangok felé, melyek el-elcsendesülnek, azután újra felrikoltanak a hallgatás e nagy területén. A zsiráf házából hangzik ki a lárma. Mióta a király ajándéka, a remek zsiráf kipusztult belőle, üres az épület kupolája. Egy szürkésbarna, sűrü bundájú csudaállat lakik most benne ősztől tavaszig. Valami keveredése a négylábú állatnak, meg a halnak. Ez az 1000 forintos oroszlánfóka. A Csendesóceán langyos vizeinek a lakója nem állja a mi őszünk hidegét, már ilyenkor fedél alá szorul s ott busul megszorított fogságában. Mig a szó- PESTI HÍRLAP 1892. november 1