Pesti Hírlap, 1893. február (15. évfolyam 32-59. szám)

1893-02-01 / 32. szám

Budapest, 1893. X¥. évi 32. (0067) szám. Szerda, február 1. Előfizetési arab: Egész évre. . . 14 írt — kr. Félévre . . ti G 7 » — » Negyedévre .3 S » 50 » Egy hóra ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. sz., földsünt, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési Iroda: Buflanestea, nádor­ utca 7. sz., 1. emelet, hova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetései: a kiadóhivatalban vétetnek fel. Franciaország részére pedig John F. Jones & Cie. Paris­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Izgatás a polgári házasság ellen. A kötelező polgári házasság a házassági jognak legtisztább formája, de egyszersmind lát­szólag ez nyújt legalkalmasabb tárgyat a papi iz­gatás számára. Ezt az izgatást az alsó klérus kezdte, de a támadó csapatok élén egy-egy főpap is meg­jelen, mint legújabban Hornig veszprémi püspök. Körlevele, melyet nem a klérushoz, hanem a kath. hívekhez intézett, külömbözik Schopper György rozsnyói püsp­kétől. Nem a vad szen­vedélyekre apellál, hanem doktrinailag fejti ki a kath. egyház álláspontját. A pásztorlevél felvilágosító irat akar lenni, hogy a hívek megtudják, miért ellenkezik a polgári, s különösen a kötelező polgári házas­ság a kath. egyház hitelveivel. A körlevél egyoldalú hitelvi állásponton harcol a polgári házasság behozatala ellen. Még cáfolat tárgyai gyanánt sem hozza fel azon té­nyeket, melyek egészen más színben tüntetik fel a polgári házasságot, mint a felekezeti vallás­buzgalom. Nem hozza fel, vagy nem helyezi tárgyias világításba különösen a következőket: 1. Hogy a polgári házasságnak többnyire kötelező formája tényleg már rég be van hozva a művelt nyugati államokban. Hogy ép a leg­­katholikusabb államokban, mint Franciaország­ban, Olaszországban, Belgiumban stb. az egy­ház ez által mit sem szenvedett. Hogy itt van a kath. egyháznak legnagyobb tekintélye és itt hatja át a híveket a legbensőbb vallási buzga­lom. És hogy ez államokban a római szentszék s a klérus nem visel háborút a bevégzett té­nyek ellen, nem követelik a polgári házasság megszüntetését. Pedig, ha mélyen sértené az egy­ház érdekeit, a küzdelem sohasem szünetelne, mert az egyház a divimun­­us alapján állva, mindig küzdeni szokott oly világi törvények el­len, a­melyek az egyház benső konzisztenciáját támadják meg. 2. Hogy ép a kötelező polgári házasság az, melyben legkönnyebben tranzitálhat az állami és az egyházi érdek. Két házasságkötési forma és jurisdikció keletkezik, egyik az állami, másik az egyházi. Az állami kötelező erejű a polgári viszonyokban, mert azt ismeri el az állam. Az egyházi kötelező erejű pro fero interno, a hívek lelkiismeretére nézve. És e pusztán hitelvi köte­lezettséget épen az említett államokban annyira szemük előtt tartják a hívek, hogy a házasságra lépő párok 90, sőt 98%-je megáldatja frigyét az egyház által. A második, az egyházi kötést rendesen csak azok mulasztják el, akik kánoni akadályok miatt különben sem számíthatnának az egyház áldására. 3. Hogy ép az egyházra nézve a házasság megkötésének nem formája, nem a populáció ténye a fontos és lényeges, hanem a házasság felett való jurisdikció. Hiszen a házasságot, ép az egyház elvei szerint, a felek maguk kötik, az egyház szolgájának, a papnak részéről elég a passiva assistencia. És a klerikális izgatás mégis a forma, a külsőség ellen benyúl. Mert ez hat a tömegek érzékeire, s ekkér az ultramontaniz­­mus a formát helyezi a lényeg­ elé. Jól tudja, hogy a nép előtt közönyös volna az a kérdés : a világi vagy az egyházi bíróság ítél-e a házas­ság érvénye felett. 4. A veszprémi püspök nem emelte fel szavát azon gyalázatos üzelmek, a hazug­ság és ráfogás azon rendszere ellen, me­lyet az ultramontanizmus nem utal a küzde­lembe vinni, hirdetve, hogy a polgári házasság csak próbaházasság, melyet a férj akkor bont fel, mikor neki tetszik. Ezen vakmerő és lelkiismeretlen lázítás szerte szét­szórta tüzes sziporkáit az ország­ban, s különösen a nőket sorakoztatta a pol­gári házasság ellenségeinek táborába. És nem csak a társadalom földszintjén, s mezzaninjain hatott, haneiti a közép-, különösen pedig a legfelső emeleteken, hol pedig a magasabb mű­veltség könnyű szerrel feltárhatta volna a had­viselés ezen gyáva és hazug módjának belső lényegét. A polgári házasság, s pedig ép a kötelező nemcsak nem rombolja le a nőnek családi és társadalmi állását, hanem ép ellenkezőleg, meg fogja azt szilárdítani. Nemcsak nem fogja tár­sadalmunkat lesülyeszteni az erkölcstelenség és házassági anarchia bünte­tőjébe, hanem ép el­lenkezőleg, ki fogja azt onnét emelni. Most, a polgári házasság hiányában, in­gatag és bizonytalan a nő családi állása. Most ülheti, s pedig törvényesen, féktelen orgiáit a kicsapongás. Most vannak teljes anarchiában a családi viszonyok. Most lehetséges nem csak a könnyelmű házasságkötés, hanem egyszersmind a könnyelmű szétválás. Könnyelműen kötnek ma házasságokat, mert tudják, hogy az erdélyi házasságok országában könnyű az elválás. Most vannak hajmeresztő állapotok Magyar­­országon, oly állapotok, melyeket a világ egyetlen civilizált államában sem tűrnének. Most lehetsége­sek és pedig törvényesen, oly visszonyok, hogy va­lakinek több férje, vagy több neje van. A ve- A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Kaszperek-történet. (Igaz.) — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Furfangos ábrázattal állított be hozzám a minap Bus Jani, régi iskolatársam, a­kit nagyon szerettünk valaha jó tréfái miatt. Nem láttam, mióta megházasodott, (még most sem múltak el egészen a mézes hónapjai.) így hát nagyon megörültünk egymásnak. Tudtam, hogy visszavonult egészen a magánéletbe s a hivatala, meg a felesége közt osztja meg minden idejét, így hát elragadtatásom dacára is sejtettem, hogy nem ok nélkül keres. Megkérdeztem tőle, hogy mi szél hordja erre. Felelet helyett ő fogott engem vallatóra. — Olvastad-e a Mikszáth lublói emberét ? — Olvastam hát, gyönyörű kis mese. — Dehogy mese, kérdezd meg csak a fe­leségemet. Olyan komoly arccal tudta elmondani a legképtelenebb őrültségeket is, hogy a­ki nem ismerte, lépre ment­ neki. Óvatos akartam lenni,­­ gyanakodva dünnyögtem : hm! hm ! — Azt, tudod ugy­e, hogy nős ember vagyok ? Én voltam neki az egyik násznagya, hát hogyne tudtam volna. — Irigylendő ember, szóltam nem minden őszinteség nélkül. — De azt nem tudod, hogy a feleségem egy kicsit babonás? — Most már azt is tudom. — Hát a feleségem tegnap látta Kasz­­pereket. Már bizonyosra vettem, hogy valami tréfa fog ebből kisülni, leültem a divánra s vártam. Bus Jani mellém ereszkedett. — Feleségem meglehetősen regényes haj­lamú. Máskülönben nagyon kedves, édes asz­­szonyka, de ebben az egy dologban túlzott. Képes beleszeretni egy regényalakba s akkor engem a lelke mélyén megcsal. Kaszperekbe, a lublói emberbe is fülig szerelmes volt, s a fele életet is odaadta volna, ha elevenen látja. Az éjszaka látta. Várta a hatást s művészi szünetet tartott. — Látom, hogy nem nagyon hiszel ne­kem, szólt elgondolkodva, de várj, majd elmon­dom az egész esetet. Egy idő óta megint megtartom a szombat estéket. Az ember nem vonhatja ki magát egé­szen a pajtásai közül, még azt hinnék végre, hogy papucs alatt vagyok. Belátta ezt az én Lencsikém is és elenged minden szombaton este. De az meg van hagyva, hogy még éjfél elött feltétlenül otthon kell lennem. Vagy három hete, megint elmentem szom­baton este a fiúk közé. Vidáman telt az idő s egy kicsit megkéstem. Pontban éjfélkor érkeztem haza. Az előszoba kulcsa nálam szokott ilyen­kor lenni, csöndesen fordítom meg a zárban s lábujjhegyen megyek a hálószoba felé. Mikor benyitok, elfojtott sikoltás ré­mit meg. — Lencsi! Lencsi! kiáltom kétségbeesve s rohanok az ágyhoz. Az első pillanatban ugy látszék, hogy senki sincs benne, de csakhamar megsejtem a Lencsi ragyogó szőke haját. Az éj­jeli lámpa egy kicsit odavilágitott — Mi bajod Lencsi, drága ? ! Megösmerte a hangomat s végre kidugta orrocskáját a dum­a alól. — Jaj, hát te vagy? csakhogy itt vagy már valahára !... Nincs itt a Kaszperek ? Azt hittem, félrebeszél. — Mi történt lelkem, üdvösségem ?! — Jaj, majd meghaltam. Itt volt a Kaszpe­rek, mondta s valósággal lelte a hideg. — Ugyan, ugyan , — gyermek! micsoda beszéd ez? — Ez olyan beszéd, válaszolt egészen ma­gához térve s kissé ingerülten, hogy Mikszáth­­nak tökéletesen igaza van. Kaszperek nem halt meg, hanem itt kisért most is . . . fehér lovon — láttam. — De Lencsi, az istenért!... hogy le­hetsz már ennyire babonás ? — Láttam, ha mondom. .Kikérem magam­nak, hogy kötekedjél a szavaimban. Nem fogsz többet szombaton elmenni hazulról, punktum! Nem akarok többet magamra maradni, punktum ! Ha láttad volna, milyen bájos volt. Már nem lelte a hideg, inkább kipirult boszúságá­­ban. Féltem, hogy reggelig fog sírni, ha ellen­kezem vele, hát ráhagytam, hogy hiszen az ör­dög nem alszik, lehet, hogy csakugyan kisért a Kaszperek, de arra mégis kiváncsi voltam, hogy hogy hol járt hát itt a kötözni való ? — A „lichthofban" mászott fölfelé a falon. A Pesti Hírlap jelen száma IS oldal.

Next