Pesti Hírlap, 1893. április (15. évfolyam, 90-118. szám)
1893-04-22 / 110. szám
Melléklet a Pesti Hírlap április 22-iki (szombati) számához. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Petőfi egykori tanárjáról. (Még egypár vonás Korén Istvánról.) — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcáája. — A Petőfire való vonatkozás szempontjából talán nem lesz érdektelen, ha egyet-mást fölemlítünk még az imént elhunyt Koren Istvánra vonatkozólag, kit e sorok írója — mint volt tanárját is — igen közelről ismert Szarvasról. Az „öreg Koren“ — mert mindenki igy nevezte — prototypje volt a régi szabású, nádpálcás professzoroknak. — Előadás közben a nádpálcát mindig kezei közt szorongatta, hogy zaj esetén, hol a katedrát, hol egyik-másik nebuló hátát veregesse meg azzal, lévén ő főleg az alsóbb, tehát virgonc diákgyerekekből álló osztályok tanára. De ha mi itt „zajt“ említünk, az alatt a zajnak legmagasabb fokát értjük, mert afféle közönséges zsongás-kongás, suttogás, nevetgélés, szinte bevett szokás volt már az öreg alatt, melyre ügyet se vetett s csak akkor kezdett az említett hathatós módon interveniálni, ha a zaj „pokoli mérveket“ öltött s ilyenkor aztán a vérmességtől vörös-kékbe játszó arca még kékebbé, különben is duzzadt bozontos szemöldökű nagy szemei még kiülőbbé váltak, úgy, hogy a ki ilyenkor látta, azt kellett hinnie, hogy az üreg szörnyű módon haragszik s már-már a guta környékezi, — pedig az egész csak látszat, hogy ne mondjam, ügyes színlelés volt, mert a következő percben — a zaj némi csillapultával — ismét a legnyugodtabb hangon praelegált tovább. Mondhatni neki eleme, úgyszólván paedagogiai eszköze volt a mérgelődés, a féktelenkedők megrettentésére, úgy, hogy valahányszor tanártársai — előre haladott korára való utalással — önmaga iránti kíméletre intették, nevetve nyugtatta meg őket: — Ugyan hagyjatok nekem békét; ilyen vagyok én már ötven esztendő óta, mégsem árt az egészségemnek ! Mert annak valóban nem ártott az ő originális mérgelődése. Az övénél erőteljesebb alak oly előrehaladott korban, aligha ült valaha tanári katedrán. Hajnali 3 órakor már talpon volt, s a legcsikorgóbb télben is felső kabát nélkül, könnyű ruhában járt-kelt az öreg. 70 éves korán túl is képes volt egész napon át — legfeljebb némi gyümölcscsel a zsebében — botanizálni a szabad mezőkön, mert ez főszenvedélyét képezte. Látszólagos mérges volta mellett egyike volt a legjobb szivű és leggyöngédebb kedélyű embereknek. Diákjait — a mellett, hogy alkalom adtán, merő paedagogiai szempontból megsuhogtatta a nádpálcát hátuk felett — valósággal szerette; sokáig kosztos diákokat is tartott — Petőfi is teljes ellátáson volt nála Aszódon — s ezeket minden jóban úsztatta; szóval az öreg a legjobb indulatu emberek közé tartozott. Némi jellemképet akarván a magában érdekes speciális vonásokat egyesitő tanférfiúról rajzolni, el nem hallgathatjuk, hogy az öreg, bár teljes életében magyarul tanított, voltaképen nagy tót volt. Tót volt merő passzióból, a nélkül, hogy nemzetiségi törekvéseket kívánt volna valaha érvényesíteni. Ő a tótságot . (Forró fürdők.) Baetz Ervin tokiói tanár a japáni forró fürdőkről irt értekezéssel vett részt a német orvostani kongresszusban. Baetz japáni szokás szerint 16 év óta naponként 42—44 C. foknyi vízben fürdik és hogy ez nem ártott meg neki, azt az előadó viruló külseje eléggé bizonyította. Midőn egy wiesbadeni fürdőben ily meleg fürdőt kért, a felügyelő bolondnak nézte. A japánok néha kétszer-háromszor is fürdenek napjában és a tapasztalatok a meleg fürdőzés mellett szólanak. A tokiói fürdőkbe napjában 3—4 százezer ember jár, minden fürdőzés 2—3 fillér. A fürdés az izzadó részek (has, hónalj) mosásával kezdődik. A helyiség szűk, de a víz váltakozása folytonos. A fürdés 3—10 percig tart. Ha a japánok kilépnek a fürdőből, megmosakodnak forró vízben, aztán megint bemennek 1—2 percre a fürdőbe. Ezután felöltözködnek és mezítláb távoznak még havas időben is, de azért nem halnek meg soha: csak hűvösebb fürdő után hűlnek meg, állítja Baetz. A nagy hőfok annyira ellankasztja a bőrsejteket, hogy a hideg levegő már nem képes a sejtek amaz összehúzódását előidézni, melylyel a meghűlés jár. A fürdéstől a test hőmérséklete 37 fokra emelkedik; tíz perc után 385 fokra, 20 perc után 395 fokra; az ütér verése és a lélegzés gyorsasága rendkívül emelkedik, az egész testet ellepi az izzadság. Egy óra múlva minden funkció ismét normális lesz. Az előadó saját tapasztalatai alapján cáfolja meg azt az európai nézetet, hogy a forró fürdők gyengítenek. Sok európai szokta meg Japánban a meleg fürdőzést. Hiszen a japán futárok és kocsihúzók nem tudnának egy nap alatt száz kilométert megtenni, ha a meleg fürdők gyengítenék őket. (13.) A tizenhármas számhoz fűződő babona eredetéről már sok mindenfélét írtak, de azért érdekesek lesznek még a következők: Sokan Jézus koráig vezetik vissza a babonát; az utolsó vacsorán tizenhárman ültek együtt Jeruzsálemben; a következő éjjel Jézust elfogták. Az angol udvarnál e század elején figyelmet fordítottak rá, hogy ne legyenek az anyatejjel szívta be, s levetkőzni sohasem akarta, abból titkot nem csinált, sőt ahol lehetett, ahol meghallgatták , tótul beszélt. Nyilván tótul gondolkozott is, legalább előadás közben, különösen a növénytanban, szerette az egyes növények nevét tótul is kiejteni, de csak úgy mellesleg, mintegy önönmagának jól esőleg, ami rendesen óriási derültséget keltett, és nagyfokú „zajt“ provokált. Tótsága egészen ártatlan, mondhatni naiv irányú volt, mert e mellett ő teljes életében a magyarságnak tett szolgálatot, mint magyar tanár. Hogy mily kevéssé tudta tótságát tanítványaiba átönteni, legpraegnánsabb példa erre maga Petőfi, kire pedig, mint nála lakó „benkosztos“ kis diákra, ugyancsak hathatott volna, de számtalan tanítványainak egyikébe sem oltotta be a tótságát, amiből bátran következtethetjük, hogy nem is volt célja proselvtákat szerezni a tótságnak a magyar szellem rovására, melynek ő — s ebben áll jellemképének egyik érdekessége — magyar tanári székében tényleg hathatós előmozdítója volt. Petőfiről, egykori tanítványáról s kosztos diákjáról, ha valaki reá vitte a beszédet, mindig nagy előszeretettel emlékezett meg s mint igen jó indulatu fiút és tanulót jellemezte. Nem egyszer említette a jó öreg, hogy Petőfi diák-versei egyáltalában nem vonatkozhatnak aszódi diákságára, mert Aszódon Petőfi tényleg jól tanult s nála (Korennál) lakván, folytonos felügyelet alatt állott, mi kizárta a hanyagság lehetőségét. Azt a sonká-s kolbász-csencsi históriát is megcáfolta az öreg, mert Sándorkának — úgymond — mindene megvolt, ami csak kellett, a mi, ismerd _________________ Kossuth és az Obrenovicsok. A keleti államok történetének istóerői tudni fogják, hogy Szerbia háromizben csinált fejedelmet változtató forradalmat és pedig 1839-ben, 1842-ben és 1858-ban. Egymást váltogatták a Karagyorgyevicsek és az Obrenovicsok. Forradalom készült 1848-ban ide az akkor uralkodó Karagyorgyevics Sándor elen. Ennek előkészítésében Kossuth Lajosnak is mi ott némi szerepe, illetőleg a magyar kormánynak. Hogy az akkori vállalat dugába dőlt, annak egyik oka egy szerb hazafi sickasztása volt. E kevesek által ismert történelmi tény Kossuth Lajos saját előadása szerint így történt: „A honvédelmi bizottság elnöke votam, midőn 1848. őszkor egy (ha nem csal emlékezetem) magát Petrovicsnak nevező úriember Szerbiától, pár sor írással jelent meg nálam egy Obrenovics-párti hírneves államférfiútól, mely sorok álta tudtomra adatott, hogy átadójuk egy nagyon fontos, de szorosan titkos küldetésben jön hozzám s bizalmas kihallgattatást kér. Elfogadtam, de csak szerbül tudott, én pedig szerencsétlenségemre nyelvét nem értettem. Tolmácsra volt szükségünk. Szétnézvén az előteremben, ott láttam Duscheket, kinek önfeláldozó, becsületes, hű hazafias szolgálatai azóta annyi rágalommal lettek megjutalmazva. Megkérdeztem, nem tud-e valamely megbízható, becsületes hazafit, ki köztem s a magát fontos küldetésben járónak bemutatott szerb úriember közt tolmácsul szolgálhatna ? Duschek, kis gondolkodás után, az akkori budai görög-nem-egyesült püspököt ajánlotta, ki becsületes hazafinak ismertetett, a 48-iki mozgalomhoz nyíltan csatlakozott, s fia a pénzügyminisztériumban volt alkalmazva. Más kútfőktől is tudomást szerezvén magamnak, hogy mi hírben áll a püspök úr hazafisága, őt elfogadhatónak találtam s másnapra magamhoz kérettem. Tolmácsul szolgált, miután előbb becsületszavát adta, hogy a mit hallani fog, akármi legyen is az, titokban fogja tartani. Az ő tolmácsolása mellett a szerb küldött a következőket adta elő: „Önöknek — úgymond — nem kis alkalmatlanságot okoznak azok a szerbek, kik ezrenként özönlenek át Szerbiából, hogy önök ellen harcoljanak. — Én, az Obrenovics-párt vezérei által meg vagyok bízva önnek ajánlatot tenni, hogy ha előadandó kívánságaim teljesíttetnek, mi önöket ez alkalmatlanságtól megmentjük“. Kérdésemre, hogy miként gondolják ezt eszközölhetni ? ekként felelt: „Mi meguntuk Karagyorgyevics Sándor uralmát; forradalmat akarunk csinálni, hogy őt elcsapjuk s az öreg Milost visszahívjuk; ha nálunk a forradalom kiüt, bizonyos lehet ön, hogy a mi szerbjeink tömegestől hazasietnek Magyarországból, miszerint kiki a maga pártjához csatlakozhassák. — Azután kérdésemre, hogy mit kívánnának tőlünk ? azt adta feleletül, hogy két dologra volna szükségük, t. i. először: néhány ezer darab aranyra, (nem nagy összeget, úgy emlékszem, hatezret mondott), másodszor : arra, hogy küldjék valakit Milos herceghez Münchenbe s adassam tudtára, hogy miután párthivei az ő közellétét szükségesnek tartják, mi neki a magyar korona területén vendéglátást ajánlunk, szívesen látjuk; ha ezeket megteszem, ők forradalmat csinálnak, annak hírére a szerbek mind hazamennek s az Obrenovics-ház restaurációját a mi segítségünknek köszönhetvén, bizonyosan gondoskodni fog, hogy vissza ne jöjjenek. Én erre azt mondtam, hogy a második kívánságra nézve nem volna nehézség, de a tét azokat az aranyakat illeti, nekem a dolog azért nem tetszik komolynak, mivel hatezret s nem hatvan, vagy hatszázezret kér; hatezer aranynyal nem gondolom, hogy forradalmat csinálhassanak. — Mire a küldött határozottan állította, hogy nekik ez elég s meg is magyarázta, hogy miért elég. „Nekik — úgymond — pénzre csak a végett van szükségük, hogy pártjuk vidéki notabilitásait „kellő kísérettel“ Kragujevácra összegyűjthessék, miszerint ott Sándor herceg letétele gyűlésszerűleg dekretáltassék. A többi azután az ő dolguk. A letétel ki lévén mondva, természetesen egy ideiglenes kormány állittatik fel, mely ha Sándor herceg megadja magát, mindenütt, ha pedig ellentáll, legalább azon a vidékeken, a hol a mozgalomhoz csatlakoznak, kész engedelmességre talál s a forradalom további költségeinek fedezéséről annál könnyebben gondoskodhat, mivel náluk minden ember fel van fegyverezve, ez a költségrovat tehát náluk forradalmi küzdelem esetén nem létezik.“ Azon további megjegyzésemre, hogy egy ismeretlennek az előadását semmiesetre sem tekinthetném elegendő alapnak, a küldött oda nyilatkozott, hogy ezt igen természetesnek találja, annyira természetesnek, miként, ha oda akarnám is neki adatni a kívánt hatezer aranyat, ő ezt el nem fogadná, hanem arra kér, adjak rendeletet a péterváradi várparancsnoknak, küldjön egy megbízható embert Belgrádba (a küldött megmondta, hol található s minő jelszóval szólítandó) ő el fogja vezetni pártjuk főembereihez — a pénz csak azon esetre vétetnék igénybe, ha ezek a küldött állításait megerősítik s a pénzt, melynek Péterváradra kellene küldetni, akkor sem ő fogná felvenni, hanem az, kit a főnökök arra megbíznak. Utána járattam a dolognak, s a küldött előadásának korrektségéről meggyőződvén, azt gondoltam, hogy a dolog megérdemli a kísérletet. Szabó Imre ezredest Münchenbe küldtem, hirt vinni Milosnak, ki erre nyomban Zágrábba ment, s a hatezer aranynak Péterváradra leendő átvitelével s ott a szerb megbízottnak való átadásával pedig ugyancsak azt, t. i. a budai görög-nem-egyesült püspököt bíztam meg, ki az értekezleten tolmácsul szolgált, a a dologba tehát be volt avatva. A püspök úr átvette az aranyat, becsületszavát adta, hogy megbízatását híven teljesitendi és-----elment, de nem Péterváradra, hanem, a lázadó szerbek táborába, azoknak adta át az aranyakat, maga meg Újvidéken maradt------püspöknek! Az Obrenovicsok Szerbia fejedelmi székébe csak tíz évvel később kerültek vissza.“ Vegyes. 17