Pesti Hírlap, 1893. július (15. évfolyam, 179-209. szám)

1893-07-01 / 179. szám

Kettős aratás. Magyarországnak gabonaneműekben köze­pes, eszmofibin gazdag aratása lesz. A gabona­vetésekre rossz tavasz járt, már-már katasztró­fától kellett tartani. Az eszmevetésekre az idő­járás még rosszabb volt. Retrograd szelek fojtó ködöket hajtottak a magyar közélet horizonjára, sirokkális forróságok aszaló hővel fojtották meg az eszmék kelni kezdő csiráit. Pedig két nagy korszakban, a lehető leg­kedvezőbb előjelek mellett ment végbe a vetés, 1848-ban és 1867-ben. Nagy emberek törték fel a kemény földet s vetették be abba az eszme-magvakat, hogy a következő nemzedékek learathassák a legszebb termést s létesíthessék a szabad, a boldog, a kasztokra és felekezetekre nem osztott modern Magyarországot. Nem kisebb emberek, mint Széchenyi, Kossuth, Deák. E gigászok mellett voltak még mások is, akik elhintették a nemes, magasztos eszmék magvait: dr. Eötvös József, Horvát Boldizsár, Kemény Zsigmond, Csemegi Károly, stb. A legnemesebb magvakat szórták a ma­gyar közélet jól megmunkált talajába: a vallásszabadságot, a teljes jogegyenlőséget, a demokrácia elveit, a kötelező polgári házasságot, a magyar nemzeti állam eszméjét, a törvénykezésben a szóbeliséget és köz­vetlenséget, a közigazgatási bíróságot és államta­nácsot, községek, városok és megyék rendezését, a parlamentarizmussal összhangba hozatalát stb. Minden eszme tehát, mely a Wekerle­­kabinet programmján van, már évtizedek óta benne sanyargott a magyar politikának aszály­­lyal megvert talajában. A nagy emberek által nagy korszakokban elvetett magvak, vagy nem keltek ki, vagy megállította fejlődésüket a rossz időjárás. Az agyvérbőségben szenvedő optimizmus merte csak remélni, hogy ebben a században lesz még Magyarországnak vallásszabadsági tör­vénye, polgári anyakönyve, kötelező polgári házassága, szóbelisége és közvetlensége, köz­igazgatási bírósága, községi, városi és megyei reformja, stb.. Az eszmék dolgában azonban szerencsé­sebb időváltozás következett be annál is, mint amely májusban, júniusban Magyarországot gaz­dasági katasztrófától mentette meg. Aki évtizedekkel, sőt évekkel ezelőtt látta, mint nyomja el a reakcionárius dudva a nemes és szabadeszmék vetéseit s mint lepik el a ma­­razmus mocsarai a legnagyobb államférfiak által megmunkált politikai és társadalmi szántófölde­ket, nem remélhette, hogy az elvetett magvak már a kilencvenes évek elején ennyire kikelnek, dús kalászokat hajtanak, sőt már megérnek az aratásra. Még ezelőtt egy évvel is ki­fejthette volna, hogy a polgári anyakönyvről, polgári há­zasságról és a vallásszabadságról a törvényja­vaslatok már az idén mind a törvényhozás elé kerülnek ? Ép úgy mint ki remélhette még má­jus közepén, hogy a felföldnek és a Dunán­túlnak jó s az Alföld egy részének elég tisztes­séges aratása lesz ? Sőt még a télen ki hitte volna, hogy a tavaszszal lángfolyam ömlik szét az országon, s a törvényhatóságok követelni fogják az egyház­­politikai programm megvalósítását és a főrendi­ház reformját? De mj most azután­ folyik is ám a munka országszerte pagi, ürömmel, és­ nagy.­­éh­esedés­sel. A félelmek és aggodalmak kínlódásai után a középtermés is nagyobb örömöt­ okoz r most, mint máskor szokott okozni a dús. Hát az a gazdag eszme-aratás, mely­nek munkáját nem kisebb és nem gyengébb arató legények végzik, mint Wek­erle­r Sándor, Szilágyi Dezső, Csák­y Albin, Hieronymi Ká­roly, stb. Különösen Szilágyi Dezső megbizonyította, hogy nem csak nagy cséplőgép, hanem nagy arató gép is tud lenni. Kiváló segédeivel Te­­leszky Istvánnal és Erdélyi Sándorral hatalmas­­rendekben vágja az eszmék érett kalászait. A munka súlypontja az ő minisztériumán van. Az egyházpolitikai programm legkényesebb és legfontosabb részét a polgári házasság ké­pezi. A polgári anyakönyv, vallásszabadság ke­vés bajt okoz, s ha csak ezekről volna szó, az ország közvéleménye nem volna tűzben-lángban. A polgári házasság miatt vannak meg­döbbenve a szent és szenteskedő körökben, pe­dig tudhatnák, hogy a polgári házasság soha és sehol sem ártott sem a vallásos ügynek, sem az egyháznak és tekintélyének, sőt mindenütt hasz­nukra vált ezeknek. A polgári házasság ellen küzd leginkább a római kúria, a hazai alsó és felső klérus. A polgári házasságról szóló javaslatot lesik biza­lommal és kárörömmel összes ellenségeink, akik A „FESTI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Vakáció. *• A ,,Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Irta Bársony István. ...................az idő hogy eljár! cserebogár, sárga cserebogár!“ Látom a sok nagyvárosi gyereket, a­ki tíz hónapig tartó szobafogságában görnyedezve, csak itt-ott jutott hozzá, hogy egy kis füstös, poros levegőt szívjon; mindössze a sötét, piszkos ud­varokban nyújthatták ki összetöpörödő tagjaikat, ha ugyan a bősz házi Cerberus megtűrte őket s az első hangosabb szóra, kacagásra, közéj­ük nem ütött a seprőnyéllel. Látom ezeket a szegény, istenadta kis ne­gyedrész emberkéket ösztönszerüleg felajongni annak a gyönyörűségnek a sejtésére, hogy itt a vakáció, az áldott üdülés; testnek s léleknek igaz, valóságos pihenése. S a­mint elnézem őket, hogy kis csoportokban hogyan özönlenek ki az iskola kapuja alól, hogyan csicseregnek, lármáz­nak szabados pajkossággal, melynek egy szigorú tanár megjelenése, vagy az utcasarkon ácsorgó rendőr bácsi egy görbe tekintete is végét vetheti; eszembe jutnak az én régi-régi vakációim, a kis városban, a falun, a pusztán. Íme, egy sereg apró fegyenc, a­ki a foly­tonos börtönlevegőben még csak meg se tanul­hatta, hogy mi a szabadság. Most kiszabadulva az iskolai kötelességek nyűge alól, nem tud mit kezdeni a napjával, mert otthon tilos a gyer­mek kedvét növelő elevenség, az utca pedig nem elég alkalmas, de nem is illendő hely a játékra. Pedig a játék minden, a játék a valóságos élet a gyermeknek. Szomorú az, mikor a nagyvárosi elzárkó­­zottságban növekvő gyermek komolyságát dicsé­rik, csudálják. Mennyi öntudatlan lemondás van azokra az örökké elmélyedt, melankoliát sejtető fiatal vonásokra írva! Amint ott ülnek a csön­des szobák fauteuiljében s nézegetik a legújabb lapokat, vagy mindig és szakadatlanul olvassák Hoffmann erkölcsös iratait, úgy tetszik nekem, hogy mindmegannyi egy kis mártírja a civilizá­ciónak. Oly lények, a­kik vagy meg fogják unni az örökös, üdülés nélkül való küzdést az élet később megismerendő viharaival, vagy — ha nagyon ideálisak — fel fognak olvadni ab­ban a tökéletesen elhibázott filozófiában, hogy ebben a siralom völgyében csak a jövő nemze­dékek érdekében kifejtett buzgólkodás és ön­­gyötrés lehet a cél.1* Igenis, nagy és tisztességes cél az utódok sorsával való törődés, de nem a saját életünk minden örömének s élvezetének a háttérbe szorításával. Tagadom, hogy a világboldogítás vágyának odáig kellene fejlődni bennünk, hogy magunkat aszkéta szigorral tiltsuk el a meglevő s kezünk ügyébe eső tisztességes élvezetektől. Ugyan mi lenne a világból, ha egyszerre min­den nő apáca s minden férfi karthausi barát akarna lenni ?! Ezek a szegény gyermekek, a­kik Buda­pesten születtek, itt járnak iskolába s itt töltik azt a néhány hetet is, a­melyben az iskolai rend nem köti őket helyhez s órához, sohasem fogják tudni, hogy miért felejthetetlen a vidéki embernek az ő gyermekkora. Ha majd a szünet­­nélkül való raboskodás után lassan kint felcse­peredve, megemberesedve valami csekélyke ön­állóságot érnek el: csodálkozni fognak, hogy mi veszteséget láthat valaki a gyermekkor tehe­tetlenségéből s gyámoltalanságából való felsza­badulásban. Ezek a nagyvárosi sarjadékok ak­kor lélekzenek föl először, ha az „érettségi“ után bátran bemehetnek egy rossz levegőjű kávéházba s nem kell tartaniok többé attól, hogy őket, az egyetemek legújabb reménységeit, valaki megrójja, megfeddi a nem nekik való hely látogatásáért. Van is fogalmuk szegényeknek arról a má­sik gyermekkorról, arról a másik vakációról, amelyik ott folyik le a nagy, papsajttal benőtt, palánkkal körül­vett udvarokon, a ribiszke bo­korral végig beültetett kertek környékén, a nap­sütötte mezőkön, ahova a falu kis kocsisai kite­­relik este a nagyfejű, görbehátú igáslovakat! Valamikor már ökölnyi korunkban felkapaszkod­tunk s-rábíztuk magunkat a derék négylábú Csárdásra, Marosára, „aki“, ha véletlenül le­­pottyantunk róla, nyomban i megállott s látszott rajta, hogy jobban megijedt nálunknál. Ennek a játékos, boldog korszaknak az emlékezete mélyen bevésődik azokba a szívekbe, amelyek legzsengébb korukban nem voltak kény­telenek az elnyomottság titkos fájdalmát érezni s magukba fojtani. Hisz minél tovább tudjuk lelkünkben meg­tartani azt a képességet, hogy a gyermekkor naiv örömei iránt fogékonyak legyünk, annál kevésbbé kell tartanunk attól, hogy az élet minden A Pesti Hírlap jelen száma 20 oldal. -­ Budapest, 1893. XV. évf. 179. (5214.) szám Szombat, julius Előfizetési áralj: Egész évre. . . 14 frt — kr. Félévre ..­.15, 7 » — » Negyedévre­­ 3 , 50 » Egy hóra . . . 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 6 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, Bátor-utca , ss., leteszl hová az előfizetések és a­­ szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. KSH Könyvtár POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Bud­apesten, nádor-utca V. sz­, 1. emelet, hova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetései: a kiadóhivatalban vétetnek fel. Franciaország részére pedig John F. Jones & Cie. Paris­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre.

Next