Pesti Hírlap, 1893. július (15. évfolyam, 179-209. szám)
1893-07-01 / 179. szám
_ _____________________ Bukaresttől Bécsen át Rómáig szakadatlan láncolatot képeznek. És Szilágyi Dezső kiváló munkatársaival elkészítette a kényes és fontosjavaslatot. Kötelező polgári házasságról szól az, de egy külföldi törvénynek sem képezi utánzatát. Ész, kritika és hatalmas egyéni fölfogás gyúrta meg a nehéz és nagy anyagot, mint mindent, amihez Szilágyi Dezső erős egyénisége fog. Ez a javaslat, melyen most végzik az igazságügyminisztériumban a végleges simításokat, július elején minisztertanácsba, s onnét a felség színe elé kerül. A király meg fogja hallgatni a monarchia legkiválóbb szakembereit, nem a politikai részt, hanem a konstrukciót illetőleg. A kérdés politikai oldala már rég el van intézve. A kötelező polgári házasság elve ellen legfelsőbb helyen semmi kifogás sincs. Mire az országgyűlés összeül, a polgári házasság javaslata, királyi jóváhagyással ellátva, a ház asztalára kerül, hogy megkezdje pályafutásának második, döntő sikerű részét. Az egyházpolitikai programra azonban nem merítette ki a Wekerle-kabinet tetterejét. Akik egyéb reformokat is várnak, várakozásuk rendkívüli mértékben teljesül. A pénzügyi és gazdasági dolgokról nem is szólva, Hieronymi Károly az őszszel be fogja nyújtani a közigazgatási bíróságról és a községek rendezéséről szóló törvényjavaslatokat. A legsürgősebben, a legnagyobb gőzerővel, izzó kohókkal és hatalmas kalapácsütésekkel dolgozó igazságügyminisztérium elkészítette a bűnvádi eljárást, befejezéséhez közel állnak a polgári törvénykönyv legfontosabb részei s a szóbeliség általános rendszerének megvalósítása, melynek egy részlete, a sommás szóbeliség már törvénynyé lett. Az eszmék nagy aratása tehát a legörvendetesebb eredménynyel folyik. A modern, a szabad, a kultúrnépek intézményeit nemzeti céljaira felhasználó Magyarország készül, épül, nem csak az egyházpolitika vonalán, hanem minden irányban és vonatkozásban. Deák és Széchenyi szellemei a honmentő és hazaalkotó nagy lelkek pantheonjából rámosolyoghatnak korunkra és e kor munkásaira. Kossuthot arra tartotta fen kegyes végzete, hogy lássa legigazabb álmának, a modern, a szabad, a demokratikus Magyarországnak létesülését. E látvány megvigasztalhatja, hogy lehetetlen közjogi ábrándja belesülyed a végtelen idők feneketlen óceánjába. Beksics Gusztáv napisága s teljes prózája előbb-utóbb végképen kiöli bensőnkből az érezni tudást s a gyöngéd hajlamokat. Azok a régi vakációk! ... ki akart volna közülünk akkor „pihenni?“ „nyugodni?“ Hát ismer az egészséges gyermekkor olyan fáradságot, amely után lethargikus elpettyhüdés következhetik ? — A mi vakációnk a testfáradalmainak az ideje volt; elvontak bennünket a senyvesztő komolykodástól azok a virágos térségek, ahol teljes szabadsággal kísérelhettük meg, hogy a bőrünkből kibújjunk. Ezt megszokva, ebben nőve fel, nincs kitéve senki annak a veszélynek, hogy normális foglalkozás mellett idegbeteggé váljék s abszolút nyugalom után sírjon egész életén át. A szellem kimerült munkája megelégszik, ha zaklatott lényét s elhatalmasodó izgatottságát a falusi elvonultság csöndjével csillapíthatja le. Nem kíván szórakozni, megállnak benne a cselekvés rugói; egyetlen gyönyörűsége a teljessemmittevés. Árnyékba vonultan, mozdulatlanul vegetálni, az egy pontra való álmos nézés fascináló hatásával önmagát ringatni gondolatoktól mentes tétlenségbe: ez a módja az ő igazi pihenésének. Mennyire el kell csigázva lennie az ily ájultságra hajló testnek és léleknek! Bizonyos, hogy a legtöbbje nagyvárosi gyermek volt valaha, s a fiatal évek rabságában nyűgösködve vesztette el ösztönét arra, hogy egyik fajtája fáradságát másik fajtájú elevenséggel ellensúlyozza. Mit nem adnék érte, ha az egyszerű örömök átérzésének a régi képességével csak egyetBukaresti lap vádjai. A Bukarestben megjelenő L’Indépendance Roumaine ma ideérkezett száma a magyarországi románok sorsával foglalkozva, persze szörnyen siratja a szegény oláh testvéreket. Igen aggasztóknak mondja a magyarországi testvérekről érkező híreket. A hármas szövetség nagyon bántja a nevezett lapot, abszolúte őrületesnek mondja azt a politikát, melybe a magyar politikai kottekák meggondolatlan dhauvinizmusa ragadtatta a magyar kormányt. Hagyományos előítéletek és tévelygések játszanak nagy szerepet Magyarországon és azért nem oly jók a viszonyok Magyarország és Románia között. Úgy látszik, a Wekerle-kormány megfeledkezve az ország külső érdekeiről, csak arra törekszik, hogy a fenyegetett belső állapotokon segítsen és irtó háborút indít a magyarországi román elem ellen. Csáky törvénye az Apponyi módosítványával a román iskolák bezáratását rendeli el, a telepítési törvény közvetlen célja az ethnografikailag tisztán román területek magyarosítása; a minősíthetetlen harcot a magyar kormány azzal akarja tetézni, hogy vád alá készül helyezni azokat, kik a remek Replikán dolgoztak. A valláspolitikai reformok isten napját is újra élvezhetném gyermekkori vakációmnak ! Korán reggel kint szaladgálva a nedves fűben, a tiszta pici harmatcsöppektől szinte hamvas lucerna szélén meglapultam, amint a diófán elkezdett szólni a sárgarigó. A többi énekes madár koloratúra-gyakorlatait sohasem csodáltam annyira, mint ezt a százszor ismételt melódiát, mely hajlékony simasággal lendül bele az ember fülébe s a tiroli jodiert juttatja eszünkbe. Mily boldog izgatottsággal lopakodtam a szép madár közelébe ! Hogy örültem, ha a fája alá csúszva, fölfedezhettem a lomb közt aranysárga begyét! Milyen csekélység volt akkor a fehér káposzta lepkét röptében elkapkodni. Ha az augusztusi hőségben pajtásaimmal együtt csűrön vízzé izzadva lihegtünk, ott volt a kert napos végében a dinnyeföld, amelyről rablógazdálkodással sikkaszthattuk el a nem számunkra termett deliciát. Alkalmasint tudták az öregek s kegyes elnézéssel hunytak rá szemet. Hisz’ amit mi igy titokban virtusnak tartottuk, rögtön büntetést érdemlő csinynyé változott volna a nyilvánosság által. Kinek kellett volna akkor az ág alján érő finom gyümölcs? Csak arra vásott a fogunk, amelyik a fa tetején termett. Oh, de’ nagy szégyen is volt a tört ággal együtt lekalimpálni a fa közé. Dehogy mertük volna elpanaszolni ügyetlenkedésünk fájdalmait. Alkonyaton, ha a napszállati szél meghűsítette a levegőt, feleresztgettük a kötöl hosszú sárkánykolosztust. A nagy papirosszörnyeteg recsegve-ropogva fúrta be magát a kék égbe. PESTI hírlap 1893. július 1., Belpolitikai hírek. A millennium és a szabadság-szobor. A kormány, mint tudva van, ígéretet tett az iránt, hogy a jövő évi költségvetési előirányzat benyújtásakor részletes előterjesztést fog a képviselőháznak tenni a millenniális ünnepélyek programmja tárgyában. Ezen ígéret beváltására nézve már meg is történtek az előkészítő intézkedések. Ellenzéki képviselői körökben, mint halljuk, felmerült az a terv, hogy szóba hozzák a házban ezen előterjesztéssel kapcsolatosan a szabadság szobor kérdését s követeljék, hogy az ünnepélyek programmjába ennek a létesítendő monumentális szobornak a leleplezése is felvétessék. Az államfegyház-büntetés és a királyi ügyészek. Az igazságügyminiszter elrendelte, hogy az államfogház igazgatója minden egyes, az államfogházba befogadott egyén befogadásának idejéről, úgyszintén a büntetés leteltének időpontjáról is késedelem nélkül értesítse azon királyi ügyészt, kinek előterjesztésére a befogadást az igazságügyminisztérium meghagyta, vagy akinek kezdeményezése alapján a bekisértetés történt. Külpolitikai hírek, a románok kultusza ellen irányulnak. A romániai románok nem nézhetik ezt közönyösen. „Bizonyos, hogy senki sem gondol nálunk arra — farizeuskodik a L’Indépendance — hogy, beleszóljon a szomszéd állam belügyeibe, de az is bizonyos, hogy Románia semmi esetre sem léphet baráti viszonyba oly állammal, melyben a román faj kiirtására törekednek, amint az most Magyarországon tapasztalható. Akarjuk hinni, hogy Bécsben és magában Budapesten felfogják majd annak a politikának veszedelmességét, melyet most a magyar kormány követ a magyarországi románokkal szemben és kielégítő változásra határozzák el magukat, amíg nem lesz későn. Megyék és városok. Pest megye és a főrendiház. Pest megye állandó választmánya ma délelőtt ülést tartott, Beniczky Ferenc főispán elnöklete alatt. Az ülés egyik érdekesebb tárgyát Debrecen város ismeretes átirata képezte, a főrendiház reformálása ügyében. Glávolszky Józsefnek az a nézete, hogy nem mutat tiszteletet az alkotmányosság iránt Debrecen városának szóban forgó eljárása. Az átiratban fölhozott ok nem elégséges arra, hogy a főrendiház reformálása kivántassék. Földváry Mihály alispán nem akar most hoszszasan felszólalni, mert fentartja magának a jogot, hogy a főrendiház reformálása ügyében a közgyűlésen bővebben nyilatkozzék. Most azonban mégis meg akarja jegyezni, hogy nagyon óhajtja a főrendiház reformálását, de nem azzal a megokolással, mint Debrecen városa. Csávolszkyval szemben tagadja, hogy az alkotmány fölforgatása lenne a főrendiház reformálása, mert hisz reformálták azt 1848-ban és később is, anélkül, hogy az alkotmányt felforgatták volna. A jól értelmezett demokráciának a híve, de azért nem akarja kizárni a főrendiházból sem a főpapokat, sem a zászlós urakat, sem a közügyek terén "érdemeket szerzett kitűnő férfiakat. Éppen azért a népképviseleti rendszer alapján úgy óhajtaná reformálni a főrendiházat, hogy abban a megyék is képviselve legyenek. Hivatkozik Franciaországra, ahol Napóleon, egy abszolút hatalmú uralkodó vitte be a szenátusba a megyék képviselőit és azok mai napig is ott ülnek. Ha tehát a megyék képviselői a francia szenátusban minden nagyobb baj nélkül helyet foglalhatnak, azt hiszi, hogy jogosan helyet foglalhatnak azok a magyar főrendiházban is. Javasolja tehát, hogy Pest megye ilyen értelemben írjon fel a képviselőházhoz. És ez nem is új dolog, mert ő mint a régi balközép párt tagja, jól emlékszik, hogy ennek a pártnak a programmjában benn volt, hogy a megyék a főrendiházban képviselve legyenek. Beniczky Ferenc főispán Csávolszky beszédére reflektálva, kijelenti, hogy a főrendiház újabb reformálásában nem látja az alkotmánynak megsértését, sem azt a tiszteletlenséget, mely a különböző nemzetiségeknek rossz példát adna. Itt a kérdés az, hogy a választmány jónak, üdvösnek tartja-e s általában kívánja-e a főrendiház reformálását? Bellágh Imre tiszti főügyész azt hiszi, hogy ha szükséges a főrendiház reformálása, lesz arra elég ezer részre hasgatott fülét hátra szegte, kígyós farkát megcsóválgatta, úgy emelkedett a toronyig, azután hegymagasságnyira. A tömérdek spárga, amit erős kotnyélre sodortunk volt, hasat eresztve kanyarodott fel a hosszú után. A fehér lebegő csuda megállóit azon a helyen, ahol már nem adta a zsineget tovább a gombolyag s mozdulatlanná válva nézett le festett emberarcával a földre. Hogy tudott volna bennünket akár ebben, akár másban utánozni, elérni a nagyvárosi gyerek? Honnan fogná a nyálkás, csinos kis zöldbékákat, amelyekkel valaha holtra ijesztgettem a húgaimat ? Egy-egy kirándulás a zöldbe legalább is erdőjárást, hegymászást jelentett, ott, ahol szamóca terem, meg sok-sok jóféle gomba. Köcsögszámra szedtük a piros, illatos, zamatos gyümölcsöt, kosarak teltek meg a halvány rózsaszinkeblű tinóruval. Ott helyben készült a nyáron sült szalonnás gomba, melynek a szagára egyszerre összeszaladt a sok éhes szamócapusztító. Még a kánikulai hőségben is jéghideg maradt a forrás vize, nem is tudtuk, hogy nyár van, ha ittunk belőle. Van-e olyan budapesti gyerek, aki bikán lovagolt életében ? . . . Szegény Szultán! most is látom páni rettegését, mikor délutáni sziesztája közben nagyot nyekkenve estem a hátára a vén eperfáról. Megrettent s rohanva rohant istállójába, a tehenek utána, mintha csudát láttak volna. Rám is ragadt a nagy gyávaságból, elsírtam magamat, pedig kutyabajom sem volt. S mindez a speciális diáköröm sokszorozva lehetett a mieink attól a naptól fogva, amikor a bizonyítvány tanúsága szerint befe-