Pesti Hírlap, 1893. augusztus (15. évfolyam, 210-240. szám)
1893-08-02 / 211. szám
____________________ PESTI HÍRLAP 1893. augusztus 2. estéjén, a mikor az egészségügyi tanácsossá kinevezett dr. Heisel fürdőorvos tiszteletére fáklyászenét és tűzijátékot rendeztek. A fáklyákat és színes lampionokat vivő tömeg az ünnepelt lakása elé vonult és a tűzoltók dalárdája karénekkel üdvözölte a köztiszteletben álló orvost. Minden énekszakaszt a közönség kitörő lelkesedése követte. A bennszülöttek kezdő „hoch“-jaira felhangzott a horvátok „zsivó“-ja, a szlovének „nazdar“-ja, az olaszok „evvivá“-ja, de mindezeket túlharsogta a magyarok élénk „éljen“zése. Mellettem, a magyarok egy csoportjában állott egy horvát atyafi, akit, úgy látszott, boszantott az éljenzés, mert valahányszor ez felhangzott, egymaga kiáltotta közbe „zsió“-ját. Július 30-án vasárnap volt a szokásos Anna bál, amelyen igen nagyszámú közönség vettrészt. A jelenvolt hölgykoszorúból a következők neveit jegyezzük fel: Asszonyok: gr. Dessewffy Aurélné (Bpest) Adrovszky altábornagyné (Temesvár), Zsivkovics báróné (Zágráb), Unukics báróné (Eszék), Stankovics osztályfőnökné (Zágráb), dr. Medákovicsné (Zágráb), öttömei Szitányi Albertné (Bécs), Jankovicsné (Bpest), Bignio Lajosné (Bécs), Rupp Imréné (Bpest), Hajós Mihályné (Alsó-Lendva), Gemeiner Gyuláné (Bpest), Henisch Rudolfné (Bpest), Haarné (Bpest), Langheimné (Bpest), Wolfné (Bpest), Rakovszkyné (Bpest), Grizekné (Grác), Labroisse Károlyné (Bécs), Sebestyénné (Nagy Kanizsa), Grossingerné (Bpest), Beimelné (Bpest), Hódosiné (Bpest), Devecseriné (Budapest), Tschirkovitsné (Belgrád), Y Vendörferné (Temesvár), Kleinné (Zágráb), Jagodicsné (Pancsova), Andrasevicsné (Zágráb), Deutschingerné (Bpest), Zahn kormánytanácsosné (Grác), Weilné (Bécs), Karyné (Bécs), Friedmanné (Bécs), stb. továbbá leányok: Bignio Emma, Irma és Margit, Büki Nagy Paula, Czigenhofer Arabella, Stankovics Dóra, Haris Katica, Guarantotto Ida és Róza (Trieszt), Catarini Emma (Spalato), Wodzu Olga és Natalie, Pollák Charlie, Rosenthal Giza és Bertha (Zágráb), Heinzmann Marianne, Szitányi Mici, Wolf Irén, Rakovszky Margit, Monti Ilona, Preyszmann Stefanie, Sarics Janka, Klein Johanna, Faykiss Ilona, Halmossy Stefike, Heisberg Agnes, Modestin Zola, Prinz Karolin, Ziegler, Hajós stb. kisasszonyok. A táncokat — igen szép füzér tánc is volt — egy gráci úr rendezte, de a bál sikerének oroszlán része egy magyar embernek, Martonfalvy úrnak az érdeme, aki a fürdőbeli többi mulatságokat is mindig kitűnően tudja rendezni. A szakadó eső dacára, vagy talán épen ezért csaknem hajnal felé járt az idő, amikorra a rohitschi Anna-bál véget ért. — ndv — A rajec teplici Anna-bál — mint lapunknak tegnapi kelettel írják — fényesen sikerült. A virágzó fürdőhely elérte a szezon delelő pontját, nagy számú és igen előkelő közönség van, mely a szórakozások minden nemében válogathat; majdnem naponként rendeznek társas kirándulásokat a fürdőt környező gyönyörű hegyekre s várromokhoz; a csónakázás, halászat és lawn-tennis sportmulatságaihoz pedig újabban a vadászat is járul. Schmuck tiszttartó Hauser főerdész és Rutkay földbirtokos a környék erdőségeiben igen sikerült vadászatokat rendeznek, melyekre Smialovszky Valér orsz. képviselőnek s a fürdő igazgatójának közbenjárása folytán a fürdővendégek is meghivatnak. A fürdővendégek között vannak Breznay Béla egyetemi rektor s Bartay Ede, a nemzeti zenede igazgatója is. Az Anna-bálra Budapestről és a vidékről is igen számosan érkeztek. A bált tombola előzte meg, melynek tiszta jövedelme a fürdőkönyvtár gyarapítására fog fordíttatni. Az Anna-bálon jelen voltak: Smialovszky Valérné, Bartay Edéné, Lacroixné, Reviczky Konrádné, Porzsoltné, Lukács Juliska, Kalitzky Kálmánná, özv. Harerné, Flamm Mária (Paris), Scholtz Teréz (Bécs), Zsembinszky Elekné, Benyovszky Gyuláné, Holub Istvánná, Éber Károlyné, Namesánszky Károlyné, Hauser Ferencné, Nedeczkyné, Schneider Katalin (Bécs), Tersztyánszky Tamásné, Gallik Sándorné, Dömötör Istvánná, Ujváry Henrikné, Moory-Tombor Mária, Moory Teréz, John Willibaldné, Weisz Károlyné, Gall Miksáné, Krasznyánszky Sándorné, Deutsch A. Lipótné, Freier Samuné, Mayer Györgyné, Meinhard Henrikné, Kohn Móric, Frivaldszky Lászlóné. Leányok : Smialovszky Marietta, Szita Lenke, Pongrácz Erzsiké, Lacroix Ella, Hauser Irén és Irma, Benyovszky nővérek, Hackler Irma, Eber Ilka, Flamm k. a., Lombardiki Ella, Rényi Ilka, Willibald Szicsi, Grosz Teréz, Fischer Róza, Uhlyárik Aranka, Kraszztyánszky Irma, Kozák nővérek, Deutsch Ella, Freier Janka, Grosz Teréz stb. bortól a szemére borult, állandóan rajta maradt. Fátyolosan, mámorosan látta a világot. És megállapodott abban, hogy az élet mámor és annál szebb az élet, mennél mámorosabb. Könyvhöz sohasem nyúlt többé, sem a tollhoz. De eljárt a színházakba, az orfeumokba és lelke őrült paroxismusával belevetette magát a gyönyörök áradatába. Örülni sohasem tudott. Epedő, égő szomjúság gyötörte minden után, amit élvezett, de élvezni sohasem tudott. Csókolt és szomjazott a csók gyönyörére. Részeg volt és vágyódott a teljes részegségre, amelyben megfeledkezhetnék magáról, hogy ne tudja, mit csinál. A lábán nem tudott megállani, de az agya józan volt. Tudott mindent, tudta, hogy részeg. IV. Valami csoda történhetett, hogy ő már reggeli tíz órakor fölkelt. Ragyogó szép májusi nap volt. Mély csüggedéssel, undorral a lelkében lépett ki az utcára, az a ragyogó, enyhe verőfény valami fájó, szentimentális vágyódást keltett benne a természet után. Átment Budára. Az alacsony házak, a virágmuskátlis ablakok rég elfeledett érzéseket keltettek benne. Szeretett volna gyermek lenni, szeretett volna sírni. És ekkor az egyik ablakból madárcsicsergés hangzott. Fölnézett. Ott az ablakba téve állt a kis kalitka, benne egy parányi sárga madár szőkéit egyik pálcikáról a másikra. Csattogott a torka, tele jókedvvel, kitörő életörömmel. És odabent a fehér csipkefüggöny mögött megszólalt a zongora és egy üde, fiatal női hang éneke. Egy pajkos operette-keringőt énekelt. Nem tudta miért ? De ez az ének összeolvadt a kanári madár csattogásával és azzal a sajgó, vágyó érzéssel, mely ma benne támadt. Odatámasztotta karját az ablak párkányára és ráhajtotta a fejét, úgy állt ottan önmagában összeroskadva és hallgatta, hallgatta a madarat, a leányt, a zongorát és azokat a rég elhalt hangokat, a melyek most keblében újra fölcsendültek. Ott állt magában elmerülve akkor is, mikor elhallgatott a zongora s a leány egy pajkos trillával odalépett a kalitkához. Csak akkor riadt föl, midőn a leány egy elfojtott sikoltással visszapattant, de látván a férfi dúlt arcát, lázban égő szemeit, részvéttel hajolt ki hozzá és csöngelyűhangon kérdezte: — Rosszul van? Dr. Demkó Tivadar ránézett a leányra. A tekintetével majd odatapadt a lelke is ahhoz az ártatlan, jószivü archoz, mely hozzá lehajolt. Úgy érezte, hogy ha az a leány lenyujtaná hozzá a kezét és fölemelné magához, akkor meg volna mentve. És a kanári madár olyan boldogan csicsergett és a muskátlik az ablakból oly erőteljesen, oly egészségesen illatoztak és piros virágai, zöld levelei körülcsókolták a szép leány orcáit, a ki tágra nyílt félő szemekkel bámult a vergődő, szó után kapkodó férfira. — Jöjjön be uram, feküdjék le egy keveset, hisz ön nagyon rosszul van. A megváltó szó! — Köszönöm, dadogta és nem volt ereje, hogy beforduljon az alacsony kapun. A szép leányfő eltűnt a virágok közül és megjelent a kapu alatt. Bizalommal, biztatóan fogta meg a férfi kezét és vitte magávala szobába. Sötét volt ott és hűvös. És a falak tele arcképekkel, szerte-széjjel apró fauteullok állottak, a sarokban egy parányi puha pluche- díván. Erre hűlt le dr. Demkó Tivadar és nézett, nézett tágra nyilt, szomjas szemekkel. Oly hűvös, oly tiszta itt minden. És ez a leány olyan ártatlan, olyan szép és olyan jó. Rátette kis kezét az ő verejtékes homlokára és ő ettől az érintéstől üdvözölt. Mintha lelke körül megolvadt volna az átkos varázs, mely eddig fogva tartotta. Hirtelen víziói támadtak. Maga előtt látta az ő ócska, régi lakását, a fekete divárit, az íróasztalt és a bagolyt. Itt be más minden! Bagoly helyett kanári madár és ez a kanári madár úgy illik ehhez az illatos, szép teremtéshez, mint ő hozzá illett a bagoly. Mennyivel jobb itt! Az ő mostani életmódja kiesett emlékezetéből. Mintha csak álom lett volna vagy az sem. A poros, dohos, reménytelen dolgozószobából vágyódott ide ebbe az illatos, tiszta, madárdalos fészekbe. Ó ha ő itt maradhatna ! És szeme könyörgően tekintett a leányra : itt maradhatok ? hadd maradhassak itt. Gyógyíts meg teljesen és azután boldogíts. Én is ember vagyok. Szeretnék boldog lenni. Irgalom, hadd lehessek boldog! És ekkor az asztalon virágos üvegfedő alatt egy arcképet vett észre. Becsületes, szép férfiarcot, nyílt tekintettel, energikus vonásokkal. Ezt az arcot ő ismerte. Valamikor ez a férfi barátja volt, akkor, amikor ő is dolgozott. De aztán elváltak az útjaik, az ő vesztére. Tudja, hogy ez a férfi jegyben járt. Itt áll az arczképe, meglátszik rajta, hogy a szerelem őrzi. Vége, mindennek vége! Azt mondta, hogy jobban van és megköszönte a leány jóságát. Az barátságosan nyújtotta neki kezét. Dr. Demkó Tivadar soká tartotta kezében, aztán sóhajtva távozott. Az ablak NAPI HÍREK. — (Személyi hírek.) Dr. Kresz Géza orvos, a mentőegyesület igazgatója, fürdő-utjáról visszaérkezett a fővárosba. — Erkel Gyula, az opera ny. karkarnagya, visszatért Münchenből, hol atyja művei kiadása végett több napig időzött. — Óvári Lipót országos levéltárnok, akadémiai tag, hosszabb külföldi tanulmányútra kelt. — (József főherceg neje, mint tanpártoló.) Klotild főhercegasszony fiával, József Ágost főherceggel, meglátogatta Molnár József jeles festőművész műtermét, festményeit kitüntető figyelemben részesítette s azok közül többeket, nevezetesen egy pályadijat nyert „Mária mennybemenetele“ címü egyházi festményt, két életképet és két tájképet megvásárolt. (A földmivelésügyi minisztériumban) a kihallgatás nem holnap, hanem pénteken déli 12 órakor fog megtartatni. (Főúri nász.) Szentmártoni Radó Kálmán cs. és kir. kamarás, Vasmegye főispánja, a dunántúli ágost. hitv. evang. egyházkerület felügyelője, a főrendiház tagja stb. és szentmártoni Radó Kálmánná szül. saághi Horváth Etel, örömmel tudatják leányuknak, szentmártoni Radó Katinkának, gróf Posadowsky Welmer Hermannak, a blottnitzi hitbizományi uradalom tulajdonosának fiával, gróf Posadowsky Wehner Szilviusszal, a 15. sz. porosz ulánus-ezred kapitányával, több rend lovagjával történt eljegyzését. (Hasonló jelentést adott ki a vőlegény is.) — (Osztrák arisztokrata esküvő.) Kinszky Károly birodalmi gróf e hónikán veszi nőül Donnersmarck-Henekel Erzsébet birodalmi grófnőt. BKiipKiääiBgiaairäiäuBiäiiiiiitBUEa»awagtgB»««fc^^ — (Az országos honvédgyűlés és Szeged.) Említve volt, hogy a 48-as honvédegyletek ez évben azért nem tartják meg Szegeden gyűlésüket, mert Szeged város hatósága, annak dacára, hogy a honvédegyletek központi bizottságának ebbeli határozatáról tudomással bírt, mégsem hívta meg az öreg honvédeket vendégül a Szegeden tartandó honvédgyűlésre. Erre a felmerült hírre vonatkozólag szegedi tudósítónk ma a következőket sürgönyzi: Az országos honvédgyűlés központi bizottságának körlevele nem felel meg a valóságnak, mert Szeged város még a múlt évben hivatalosan meghívta az öreg honvédeket a Szegeden tartandó gyűlésre. Ez alkalommal arról is értesítette Szeged város hatósága a központi honvédegyletek bizottságát, hogy az érkezőket üdvözölni fogja, kocsijain szállítja be a vasútról és elszállásolásukról gondoskodik. A központi honvédbizottság körlevelét Szegeden nem értik, mert a hatóság múlt évi hivatalos meghívásának hitelesített jegyzőkönyvi másolatát még június elején felküldötték az orsz. honvédegylet elnökségéhez. — (Egy városi tanácsnok afaireje) tartja jelenleg izgatottságban a temesvári köröket. Mint levelezőnk jelenti, a délvidéki csendőrség pár hó előtt kétségtelen gyamokokat talált arra nézve, hogy a délvidéken napirenden levő tömeges lótolvajlások csakis hamis lejáratok segélyével folytathatók s kiderítette azt is, hogy ezen bűntények szálai a temesvári városházára vezetnek vissza, ahol a lótolvajoknak kell, hogy összeköttetése legyen. El is fogtak csakhamar egy tanácsi irodaszolgát, aki rendszeresen el-ellopkodott egy-két üres tárlat-űrlapot az őrizetére bitott készletből s ezeket jó pénzen eladogatta a lótolvajoknak, akik aztán utánzott bélyegző segítségével meggyártották a lopott állatra illő tárlatot. Már akkor rebesgették, hogy a csendőrség ez egy faktum mellett nem fog megállapodni s tovább folytatja a nyomozást; egy temesvári hetilap pedig hevesen megtámadta a marhajárlatok kezelése körül a múltban észlelt felületességét, sőt Kappusz Ernő városi tanácsnokot, aki előző években mint tanácsjegyző a marhajárlatok dolgát vezette, nyíltan azzal vádolta, hogy bűnrészes a hamis útlevelek ügyében, anélkül, hogy ez a támadás akár sajtópert, akár más következményt vont volna maga után. Tegnap egyszerre csak hire ment a városban, hogy valahol a vidéken egy hamisított marhajárlatra akadtak. Kappusz aláírásával van ellátva s hogy Kappusz, aki aláírásának valódiságát beismerte, a tárlatnak az alapkönyvekkel történt öszszehasonlítása alkalmával s a bírói nyomozások további folyamán olyan terhelő ellenmondásokba keveredett, amelyek folytán tanácsbeli kollegái azt a sürgős tanácsot voltak neki kénytelenek adni, hogy mondjon le állásáról. Kappusz hír szerint csakugyan le is mondott, de egy másik verzió szerint a tanács, amely a kitűnő és szorgalmas hivatalnok rehabilitá