Pesti Hírlap, 1894. március (16. évfolyam, 60-90. szám)

1894-03-31 / 90. szám

1894. március 31. PESTI HÍRLAP 9 Borsodvármegye mai napon tartott rendki­­vüli közgyűlését báró Vay Béla főispán szép beszéd­­del nyitotta meg, melyben többek közt igy szólt: „Sokan vagyunk itt e teremben, kik részt vet­­tünk az 1848-iki örökké felejthetetlen dicső napok har­caiban, kik jól tudják, hogy hazánk szabadságának,, alkotmányának és szabadelvűségének kivívásában az oroszlánrész őt illeti, de tudja azt az újabb és leg­újabb nemzedék is, melynek vérébe ment át Kossuth Lajosnak a történet legszebb lapjain ercbetűkkel meg­örökített dicsősége.''­ A közgyűlés ezután elhatározta, hogy Kossuth életnagyságu arcképét megfesteti a ta­nácsterem számára s küldöttséget és koszorút küld a temetésre. Debrecenben a róm. kath. elemi iskolákra és a r. kath. gimnáziumra is kitűzték a fekete zászlót. Debrecenben alig van ház gyászlobogó nélkül. A ke­reskedelmi és iparkamara Kossuth budapesti szobrára 500 koronát szavazott meg s a kereskedőket fölhívta, hogy üzleteiket vasárnap tartsák zárva. Az összes gázlámpákra apró fekete zászlókat erősítettek. A debreceni szoborbizottság most alakul. Debrecenből tömérdek sokan készülnek a fővárosi temetésre. Leg­alább is negyven koszorú és csaknem annyi deputá­­ció megy. A zsidó és lutheránus templomban vasár­nap gyászistentisztelet lesz. Somogy vármegye mai rendkívüli közgyűlésén Tallián Béla főispán meteg szavakban emlékezett meg Kossuthnak, mint a „nemzet halottjának“ halhatatlan érdemeiről. A bizottsági tagok állva hallgatták végig a főispán beszédét. Ezután egyhangúlag elhatározták, hogy a megye küldöttsége koszorút helyez a rava­talra, a gyászoló családhoz részvéttáviratot intéznek, a legnagyobb magyar halhatatlan érdemeit jegyző­könyvben örökíti meg és a szobor költségeihez hoz­zájárul. Fehértemplom város Kossuth temetésén kül­­döttségileg fog megjelenni és a ravatalra koszorút helyez. Nagykőrösön tegnap Kossuth Lajosért gyász­istentisztelet volt. A templom zsúfolásig megtelt és néma áhítattal hallgatták Kovács Lajos lelkész imá­ját és File Lajos gyászbeszédét. A temetésre Nagy- Kőrösről több száz főnyi közönség jön. A katholikus templomon és a plébános lakásán szintén gyász­zász­lók lengenek. A küldöttség a városházánál őrzött 48-as zászló alatt vonul ki a temetésre. Felső Mérgsi vasárnap délelőtt gyászisteni tisztelet lesz a ref. templomban. A harangok a ref. egyház tornyában minden délben megkondulnak. A bajai takarékpénztár igazgatósága a szo­bor költségeihez 100 forinttal járul és 1000 koronás iskolai alapítványt tesz Kossuth nevére. Elhatározta továbbá, hogy a temetésén küldöttségileg vesz részt és a koporsóra koszorút helyez. Cinkotán tegnap délelőtt az evang. templom­ban gyászisteni­ tisztelet volt, melyen Fertovics Pál lelkész emelkedett hangú beszédet mondott. A tem­plomban Kossuth szobrára gyűjtést indítottak és 11 frt 60 kr hamarosan begyűlt. A községben az összes kereskedők tegnap délelőtt becsukták üzleteiket. Debrecenben vasárnap délelőtt 11 órakor mind a négy református templomban gyászünnepély lesz. A nagytemplomban Dicsöfy József, a kistemplomban Némethy Lajos, a Kossuth­ utcai templomban Könyves Tóth Kálmán, az ispotály-templomban Mindszenty Imre lelkészek mondják az imát. A debreceni nők pompás koszorút küldenek Kossuth ravatalára. A Debrecenben felállítandó Kossuth-szobor ügyét a Csokonai-kör vette a kezébe s kimondta, hogy a debreceni társadalmi és közélet vezető férfiaiból Kossuth-szoborbizottságot alakít s a gyűjtést Debre­cenben és vidékén megindítja. A kör Komlóssyt fel­kérte, hogy a város kezelése alatt álló, úgynevezett „Szabadságszobor-alap“ mibenlétéről mielőbb szerez­zen tájékozást, ha várjon e tekintélyes alap felhasz­nálható-e a Kossuth-szobor létesítésére. A színházhoz szerződtetett katona­zenekar ta­pintatos magatartása városszerte a legjobb benyomást kelti. A gyász bekövetkezte óta a színházban nem foglalja el az orchestrumot s mióta az előadások újból megkezdődtek, csak a legszükségesebb instrumentu­mok működtek a színfalak mögött. — A katona­zene­kar által vasárnaponkint a Margit-fürdőben rendez­­tetni szokott­ séta hangversenyek elmaradtak. Tápió-Szele község szintén osztozik a nem­zeti gyászban, midőn elhatározta, hogy a temetésre küldöttséget meneszt, a szobor költségeihez 60 írttal járul és az evang. templomban gyászistentiszteletet tart. Tisza Burán e hó 26-ikán a ref. templomban gyászistentisztelet volt, melyen Jakó Balázs gyö­nyörű imát mondott. Újvidéken az evangélikus templomban április elsején magyar és tót és április 8-ikán német nyelvű gyászistentisztelet lesz, április 1-én azonkívül az iz­raelita templomban is gyászünnepély lesz. Zipsono városa, mely magát küldöttségileg kép­viseltette a turini temetésen, nagyobb küldöttséget me­neszt a budapesti temetésre is. A város az általános gyászt április 2-áig terjesztette ki, a­meddig semmi­féle nyilvános mulatságot nem engedélyez. Vasárnap délelőtt, a temetés napján,­­ az összes üzletek zárva lesznek s az összes templomokban gyászszertartás tartatik. A Kossuth-szoborra minden társadalmi réteg megindította a maga körében a gyűjtést; maga Lo­sonc városa 100 frtot szavazott meg e célra. Mezőkeresztesen a képviselőtestület Kossuth emlékére 100 frtos alapítványt tett, melynek kama­taiból egy szegénysorsú árva segélyeztetik. A teme­tésen 10 tagú küldöttség által képviseltetik magukat. Sarkadon a temetés napján gyász-istentisztelet lesz, melyen Balogh Ambrus ref. lelkész mond alkalmi beszédet. A református és katholikus templomokban naponkint kétszer kondulnak meg a harangok, hir­detve a nemzet megmérhetlen gyászát. Kistereimén az imaházi egyesület által április elsejére tervezett táncestély elmarad. A bajai kereskedő-ifjak a Kossuth-fiúkhoz a következő táviratot intézték: „A megrendítő pótolhat­­lan veszteség, mely a hazát és a szabadságért ra­jongó összes emberiséget a legnagyobb hazai elköltö­zésével érte, mi is, a megdicsőült által felszabadított kereskedelem munkásai lesújtva állunk; a hazai nagy gyásznak igaz részesei vagyunk és fájdalmunk­ban vigaszt további munkálkodásunkhoz a megfl­­esőültnek örökké élő eszméiből merítünk. Komárom vármegye törvényhatósága Kossuth Lajos nagy hazánkfiának folyó évi március hó 20-án bekövetkezett s az egész országot mély gyászba borító elhunyta alkalmából folyó hó 30-án rendkívüli közgyűlést tartott. A bizottsági tagok nagy számban és kivétel nélkül fekete ruhában jelentek meg. A bizottsági közgyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy 1. a nagy halott elhunyta feletti legmélyebb fájdalmának kifejezést ad s a haza körül szerzett érdemeit, emlékét jegyzőkönybe iktatja, gyászának külső kifejezéséül pedig a gyászlobogónak a várme­gye székházán a temetés napjától számított 8 napon keresztül leendő künnhagyását elrendeli. 2. A Budapesten fölállított ravatalra koszorút helyez, a család tagjaihoz,Kossuth Ferenc és Kossuth Lajos Tódorhoz részvétnyilatkozatot intéz ; 3. a Budapesten tartandó gyászszertartásnál ma­gát a vármegye alispánjának vezetése alatt küldöttség által képviseltet; 4. a Budapesten fölállítandó emlékszobor költ­ségeire leendő adakozás végett a vármegye lakossá­gát az alispán útján felhívja, s utasítja az alispánt, hogy a legközelebbi rendes közgyűlésre tegyen elő­terjesztést az iránt, hogy a törvényhatóság miként já­rulhat a szobor költségeihez egy jelentékenyebb ösz­­szeggel; 5. az ácsi honvéd-emlékszobortól a nagy ha­lott sírjához néhány hant földet küld. Debrecenből távírják lapunknak . A város ál­talános mély gyászt öltött; gazdag és szegény egya­ránt gyászdiszszel vonja be lakát és ablakait. A nagy­bányai küldöttség ma utazott itt keresztül a város polgármestere és a nagybányai ref. egyházmegyei lelkész vezetése alatt. A küldöttek részt vettek az egyházmegye közgyűlésén, melyet a ref. templomban gyászistentisztelet nyitott meg; e közgyűlésen Kossuth Lajos emlékét jegyzőkönyvileg örökítették meg és el­határozták, hogy a Kossuth-családhoz és a képviselő­házhoz feliratot fognak intézni. Az összes megyei és kerületi ref. egyházakban naponta kétszer harangoz­nak , vasár­nap gyászünnepet fognak tartani. A kül­döttség díszes koszorút helyez a ravatalra. A szolnoki izraelita hitközség ülésén elnöke indítványára egyhangúlag elhatározta, hogy Kossuth Lajos érdemeit és emlékét jegyzőkönyvileg megörö­kíti, külön gyászistentiszteletet fog tartani és a gyá­szoló családhoz részvéttáviratot fog intézni. Kossuth szobrára megfelelő összeget szavaztak meg. Koúj-Torna vármegye mai rendkívüli köz­gyűlésén elhatározták, illetve jóváhagyták Fábián al­ispán előzetes intézkedéseit, a­melyek szerint a vár­megye sürgönyben fejezte ki részvétét a Kossuth-fiak előtt. Turinnak hálát mond, hogy Kossuthnak vendég­­szerető otthont nyújtott, a ravatalra koszorút helyez, Kossuth-szoborra megyeszerte gyűjtést rendez, a Kossuth­­képet a megye gyűlési emre részére megszerzi. A vár­megyét az alispán vezetése mellett 30 tagú küldöttség képviseli a temetésen. Aradról sürgönyzi tudó­sítónk. A vértanú­­szobornál tegnap tartott impozáns Kossuth gyászün­­nepély alatt csak a református és szerb templomok­ban harangoztak ; a katholikus templomok némasága felett általános a megbotránkozás, annyival is inkább, mert hisz az évek előtt elhunyt népszerű zsidó pap Steinhardt Jakab temetésén a katholikusok is haran­goztak. Az aradi tanítók Kossuthért vasárnap gyász­ünnepet tartanak a református templomban ; hasonló emlékünnepek eddig mindig a katholikus templomban voltak. A dunavecsei iparos olvasókör ma tartott rendkívüli közgyűlésén az emelendő Kossuth-szoborra 50 koronát szavazott meg és a temetésen küldött­séggel vesz részt. A rozsnyói izr. hitközség, dr. Mayer Mór elnöklete alatt tartott közgyűlésén kimondta Kossuth érdemeinek jegyzőkönyvi megörökítését. A temetés napján gyászistentiszteletet tart és a szoborra gyűjtést rendez. A zentai és az újvidéki izr. hitközség s az újvidéki ág. evang. egyház is gyászistentiszteletet rendez Kossuth temetése napján. Utóbbi tót és német nyelven is megünnepli nagy hazánkfia emlékét. Mezőtúr, márc. 30. Az iparos-egyesület ma a Kossuth-téren gyászünnepélyt rendezett, melyen körül­belül 15 ezer ember volt jelen. A téren az összes házakon gyászlobogó lengett, és majdnem minden ab­lakon Kossuth képe volt látható. Az ünnepélyt a dalárda éneke kezdte meg, mire a zenészek fátyollal bevont hegedűkön szomorú darabokat játszottak. Barna ügyvéd megnyitó beszéde után Turgonyi Lajos refor­mátus lelkész, volt országgyűlési képviselő mondott nagyhatású emlékbeszédet. Kossuth temetésére 60 tagú küldöttség megy innen, mely koszorút visz a város nevében Kossuth ravatalára és a mezőtúri nők nevében Kossuth, Kos­­suthné és Kossuth Vilma koporsójára. Szobrot Kossuthnak! (Adakozások Kossuth Lajos szobrára.) A mai napon következő összegek folytak be szerkesztőségünkhöz: Dr. Koszorús István úr gyűjtése Gáloson (Mo­­son megye.), Dr. Koszorús István és családja 4 frt, S. A. 5 frt, Bruckner Mihály evang. tanító 1 frt, Frühwirth Adolf evang. tanító 1 frt, Reisinger J. róm. kath. lelkész 1 frt, Leitner Mihály földműves 1 frt, Gösch János földmives 1 frt, Hutter György földmives 1 frt, Schmidt Pál földmives 1 frt, Nickó János sza­bómester 1 frt, Schmelzer Mátyás földmives 1 frt, Gsellmann Mátyás kereskedő 2 frt, özv. Hutter Ger­­gelyné földmivesnő 2 frt, Kundinger Mátyás vendég­lős 4 frt, Achs Lőrinc földmives 2 frt, Pollreisz Má­tyás közs. jegyző 1 frt, Beck György közs. biró 1 frt, Schütz Károly segédjegyző 1 frt, özv. Schmelzer Mária földmivesnő 1 frt, Benedick András földmives­ 1 frt, Allacher Mátyásné földmivesné 1 frt, Gmáhl Pál földmives 1 frt, Gmáhl Mátyás földmives 1 frt, Schmelzer János földmives 1 frt, Riepel János föld­mives 1 frt, Riepel Mátyás földmives 1 frt, Preisinger György földmives 1 frt, Günther Pál postamester 1 frt, Achs Mátyás földmives 1 frt, özv. Gsellmann Györgyné földmivesné 1 frt, Achs Mátyás földmives 1 frt, Nitthaus János földmives­­1 frt, özv. Beck Róza földmivesnő 1 frt, Preisinger Lőrinc földmives 1 frt, Limbeck János földmives 2 frt, Schmidt György föld­mives 1 frt, Wurm Mátyás földmives 1 frt, Kundin­ger Lőrinc földmives 1 frt, Beck Lőrinc földmives 1 frt, Neufeld Lipót kereskedő 1 frt, Neufeld József kereskedő 1 frt, Achs György földmives 1 frt. Össze­sen 56 frt. Névtelen gyűjtőiven : Alexy János 2 frt, Léderer Illés 2 frt, Fritz Henrik 2 frt, ifj. Bellaágh Imre 2 frt, Feleki Ignác 2 frt, Hoffmann Manó 2 frt, Trebitsch Miksa 2 frt, Szitár Frigyes 2 frt, Dinelli János 1 frt, Pasztercik Antal 2 frt, Csatáry Frigyes 2 frt, Holl Ernő 1 frt, Kiss Béla 2 frt, Werner Jenő 1 frt, Zel­ler Nándor 1 frt, Radó Gyula 1 frt, Schitter János 2 frt, gróf Bethlen István 5 frt, Balla Géza 2 frt, Hu­szár Hugó 1 frt, Bajkay József 1 frt, Schwey Kálmán 1 frt, Berka Libor 2 frt, Schilling Kálmán 2 frt, Schneider Albert 1 frt, Hennigs Vilmos 1 frt,­­Wol­­hádt Ernő 2 frt, Edvi Illés Sándor 2 frt. Össze­sen 49 frt. Kornay Károly kir. közjegyző úr gyűjtése: Kor­­nay Károly kir. közjegyző Arad 25 frt, dr. Káldi Gyula Arad 3 frt, Purmay József Arad 1 frt, Geller Izidor Arad 1 frt, Herman Gyuláné 2 frt, Dániel László Arad 2 frt, Wälder Gyula Arad 5 frt. Össze­sen 39 frt. Sass István evang. tanító úr gyűjtése, Orosháza: Sass István evang. tanító 1 frt, Szendi Horváth György gazdálkodó 1 frt, Györgyi István gazdálkodó, 1 frt, Horváth Károly óvás 1 frt, Horváth Sándor gazdálkodó 1 frt, Győri József gazdálkodó 1 frt, Sass Ferenc ev. tanító 1 frt, Csengey Izabella óvónő 1 frt, Süli Pál ács 1 frt, Oskó János szürszabó 1 frt, Varga István tanító 1 frt, Horváth József gazdálkodó 1 frt, Rajki József gazdálkodó 1 frt, Ágoston Lajos gazdálkodó 1 frt, Csernák Sámuel sertéskereskedő 1 frt, Bakos György ács 1 frt, Ritter János tanító 1 frt, Balló János gazdálkodó 1 frt. Összesen: 18 frt. László Sándor úr gyűjtése Lugoson: László Sán­dor 2 frt, Ungár Mór 1 frt, Lükő Lajos 1 frt, Molsener János 1 frt, Alacs Zoltán 2 frt, Fauer Kornél 2 frt, Hantos Izor 1 frt, Schreiber Antal 5 frt, Schieszler Oszkár 1 frt, Popovics János 50 kr, Müller Róbert 50 kr. Összesen 17 frt. Dr.­Grünwald Adolf úr gyűjtése: Dr. Grünwald Adolf 1 frt, Mesterovits István 1 frt, Dörner István 1 frt, Hubert Ferenc 1 frt, Radó Kristóf 1 frt, Borda Benedek 1 frt, Adányi József 50 kr, Nat­or Lajos 50 kr, Csik János 1 frt, Kampf Gabriel 50 kr, Frauenhoffer Péter 1 frt, Szandlhauzer Miklós 50 kr, Franke Károly 1 frt, Barta Jakab 50 kr, lelkesedő 50 kr, Kolling János 1 frt, Joób Miklós 1 frt, Kampf Katalin 50 kr, Holczinger Lőrinc 50 kr. Összesen 15 frt. Lichtenstein F. L. ur gyűjtése: Lichtenstein F. L. 4 frt, Braun Adolf 50 kr, Kovács Mihály 1 frt, Stern Farkas 20 kr, Schlesinger Gyula 1 frt, Pien­­csik Alajos 40 kr, Stern Mihály 50 kr, Kovács József 50 kr, Weisz család 1 frt" 50 kr, Reiner József 50 kr, Nemes György 50 kr, Neumann Ig­nác 30 kr, Trebitsch Adolf 50 kr, Nagy Géza 50

Next