Pesti Hírlap, 1894. június (16. évfolyam, 152-181. szám)
1894-06-29 / 180. szám
MeiLékiet a Pesti Hírlap junius 20- ai (pánieki) számához. S£6gKY-GSA&NOR. LOU. — 2^eeréri3T. — . '* Írta : Roberts Sándor Fordította: Tábori Róbert.Most már kezében volt a vessző és csillogó tekintettel vizsgálta meg a fogantyúra metszett finom díszítéseket. Most egyet süvöltött a vessző a levegőn át. Milyen különös hang ez ! Megint megzördült az ajtó, Lou pedig oda sietettés kinyitotta. Keze fenyegetően emelte fela vesszőt. Nem akarta " Zeppát megütni, istenemre mondom, nem ez volt a szándéka ! De amint az eb berohant, még mindig, izgatottan a harctól és az ajtó ostromlásától, Lout elfogta a hirtelenharag és rácsapott a vesszővel Zeppa hátára. Kétszer-háromszor s annál erősebben, minél többször ütött rá. Zeppa eleinte nem vette komolyba a dolgot és játszva kapott fogaival a korbács után. De mikor erre egy hatalmas ütés érte orrát, vinyogva és nyöszörögve feküdt le a szőnyegre. Miért nem menekült hát? Sőt inkább közelebb csúszottLouhoz. Ez meglepte a núbiait, és most már ő hátrált a kutya elöl. A vessző még mindig , fenyegetőleg csüngött az állat fölött, de Lou már nem ütötte meg Zeppát. Megbánta iménti tettét és a vessző égette kezét. Gyorsan visszatette helyére és, csaknem magánkívül szégyenében, hallgatta a kutya nyöszörgését. ‘ Miért bántotta a kutyát? Hisz az állatot csak hűsége hozta ide. Lili így akarta ... De hát okvetlenül még .kell-e azt tenni, amit Lili akar ? Igenis, kell! Nincs hatalom, mely az ő parancsszavának ellen tudna állni. Lou szerette volna saját magát megkorbácsolni, hogy jóvá tegye azt, amit Zeppa ellen vétett. « .' ' Nem hallgathatta tovább az eb nyöszörgését, hanem odament hozzá azzal a szándékkal, hogy kibékítse. Az eb a szőnyegen feküdt, fejét mellső végtagjaihoz szorította és lihegve vett lélegzetet. Mikor Lou hozzá közeledett, szomorúan rá tekintett és ez a tekintet olyan szemrehányó volt, hogy a núbiai nem bírta el. Későn éjjel, mikor a márki hazatért, Lou magánkívül és se kétségbeesett arckifejezéssel ült az asztal mellett. A gyertya egészen leégett már. — Mit jelentsen ez?— kérdezte csodálkozva a márki. Lou fölrezzent, habozó tekintetet vetett gazdájára, aztán lábaihoz borult. Oda nyújtotta neki a lovaglóvesszőt, és hebegve könyörgött : — Lou gonosz .. . . Lou megverte Zeppát ... Zeppa jó,’ nagyon jó . . . Már most Moussou Lout megverni! — Bolond fickó ! — kacagott a márki , de aztán csaknem megharagudott, mikor a nubiai átkulcsolta térdeit és folyton könyörgött : — Lounak verés kell . . . Lou gonosz! — Bolond vagy, Lou — monda fejcsóválva a márki *— kotródj innen! E perctől fogva helyreállott a béke hármunk közt. Lili nem áskálódott többé Zeppa ellen. Azt mondta róla, hogy csaknem olyan okos, mint egy ember. — Jobb, mint sok ember! — monda Lou. Zeppa nagylelkű volt és nem haragudott Loura, aki azonban jó sokáig nem,mert az által szemébe nézni. Később aztán megszűnt ez az idegenkedés is és Lou szivében nem maradt egyéb érzés Zeppa iránt, mint a hálának és a szeretetnek odaadó sérzése. Hanem Zeppa nem ment többé sétálni a két „rókával“. .'' .’ .... IV. A szökőkút. ... Egyszer, egy augusztusi vasárnapon Lou és Lili Saint-Cloudba mentek a búcsúra, hogy a szökőkutat megnézzék. A lóvasút fedélzetén ültek a forró nyári nap legnagyobb hevében. „Pompás egy pár!“ suttogták a velük együtt utazzók és jobban öszszehúzódtak, hogy helyet csináljanak nekik. Lili kipirult arcán eleinte zavar volt észlelhető, de csakhamar felülkerekedett benne a dac és most csak azért is hátrafeszítette nyakát, amelyen a véres hajhullám lángolva omlott alá. Csak azért sem fogja restelni, hogy Lórival együtt látják, ma épenséggel nem! Az utóbbi időben néha az a gondolat támadt benne, hogy mégis csak megérdemelnek egy kevésbbé fekete imádót is. Lassanként kinőtt apja lábszíjja alól és egészen csinos alakká fejlődött, amely már nem csupán bántófeltűnést keltett. Még mindig nem lehetett szépnek nevezni, de arcának ragyogó alabástromszine, melyet augusztusban néhány finom, de alig észrevehető szeplő tarkitolt, sok párisi nőben felébresztette már az irigykedést. Azelőtt véres haja miatt alig mehetett az utcára és most már akadtak olyan alkalmi tisztelők, akik azt állították, hogy pompásabbat képzelni sem lehet ennél a hajszínnél. Nyájas szemei azonfelül olyan csodálatos kékíven ragyogtak, hogy Leónnak egyre eszébe jutott a kairói mennyboltozat. Valóban, Lili nem volt már az a szegény külvárosi penészvirágocska, akit ide-oda lökdöstek. A nagy boulevard közelében egy divatüzletben alkalmazták és finom orrocskája egyre élénkebben szimatolt már a világváros soka, dalmában, a „ . „ ^ .. . .■ ' De azért még most sem akart lemondani Loure). Két esztendő óta érintkeztek egymással egyszerűen, naiv módon és a szenvedély hevülése nélkül, csupán tiszta barátságban. Igazán jó indulattal viseltetett Löw iránt, megszokta már, szánalmat érzett iránta s azonfelül, az Ő társaságában könnyebben bevárhatta sorsának jobbra fordulását, amely késik ugyan, de el nem maradhat. . Pompás egy pár volt ez csakugyan . . . Lomtól néha olyan művelődési vágy jelentkezett, mely a nevetségesbe csapott át és Lilit zavarba hozta. Ma pedig mint divaturacs játszotta ki magát. Fején egy nem épen kicsi köcsögkalapot viselt, mely csaknem orráig ért, kezeit, fekete és szerterepedezű kertjükbe szorította, azonfelül óriási kék nyakravaló csüngött alá nyakáról és kezében egy apró sétapálcát tartott. Szakasztott olyant, aminőt Mossou ismerőseinél látott. Komoly, fontoskodó, arckifejezéssel ült és meglátszott rajta, hogy telivérpárisinak tartja magát, íie ezen a furcsa, komikus hiúságon keresztül az a benső érzés ragyogott, hogy Lili oldalán mutathatja magát a vasárnapi közönségnek. Csakhamar belefutottak a vásári tömegbe, mely fölött a forró, a naplói megaranyozott, por egész felhőkben vonult végig, úgy tetszett, mintha a minden fölött uralkodó fülsiketítő lárma még sűrűbbé tenné a levegőt. Volt itt harsány és kegyetlen trombitaszó, kétségbeejtő, egyformaságban hadaró kintorna, rekedt hangú kikiáltó, kemény dobszó és csak néha jelentkezett mint valami oázis a durva lárma ezen sivatagjában egy örömében ujjongó gyermekhang, mikor a kicsike valamely tombolási sátor előtt megállóit és a csábítóan kandikáló bonbonnal vagy fügével megtöltött dobozkákat nézte. De bármennyire lökdüste is őket a tömeg, nem kellett attól tartani, hogy elveszítik egymást. Mindenüt jó útmutató volt Lou bronzszinű feje és Lili lángoló véres haja. Most kinyújtotta Lou kemény karját és jelt adott a leánynak. Rendühetlenül állott a sokadalomban és ellenállásának sikerült a hullámtorlást megtörni. Lilinek végre nagy nehezen sikerült, hogy utat törjön magának elszakadt kísérőjéig. — Mit is akar sajátképen Lou ? A sátorra mutatott és ragyogó mosoly volt látható arcán. — Mit akarsz hát, Lou ? — sürgeti őt Lili. — Szépet vásárolni Lilinek! — hangzott a válasz. Odamutatott a csecsebecsés sátorra, ahol tarka rendetlenségben hever mindenféle olcsó dísztárgy és valóságos sziporkázást visz végbe a nap fényében. — Mire való ez, Lou? — tiltakozik Lili. — Ez igazán nagy ostobaság volna . . . Menjünk odább. De Lou már nem hallja a tiltakozást, hanem ott áll a sátor előtt és lelkesült tekintettel nézi a különféle tárgyakat, mig rátalál arra, amit keresett. (Folyt. köv.) - 6 . Vegyes. A tábornok ur tréfái. József főherceghez váci látogatásakor Schuster Konstantin váci püspök és Jelencsik 'altábornagy ebédre' voltak hiva. A kétöreg ur ebéd alatt sokat tréfált egymással és hol az egyik, hol a másik volt a győztes. Ezekből a tréfákból hármat sikerült megtudnunk. Az első tréfára a váci püspök bora adott okot. — 1808-diki kitűnő izü tokaji borom van — dicsekedett a püspök., _ , ^ . . . . : — Nem akarom elhinni, csóválta fejét a ^ tábornok. v ‘ .........- - ví— Ha mondom, szólt a püspök, _ ' , ' ' — Az nem elég, be is kell azt bizonyítani, folytatta a tábornok. — Háromszor voltam kegyelmes uram vendége és egyszer sem kínált meg. Sőt azt akarom hinni, hogy exelfengiád maga sem tudja, milyen bor van abban a hordóban, mert sajnálta csapra verni. Abban a teremben, hol az ebédet tartották, még áll a színpad, melyen legutóbb Rákosi Szili asszony növendékei játszottak. Jelentsik altábornagy megkérdezte, hogy mit keres ott a színpad, mire Gajáry Géza polgármester megadta a kívánt felvilágosítást és dicsérte a színésznövendékek előadásait. — Vannak köztük csinos leányok ? — kérdé a tábornok. . • —, Vannak bizony, kegyelmes uram, felelte Gajári. ■ 4 Jelentsik most szomszédjához.' a püspökhöz fordult és súgva, megkérdezte őt. — Remélem, expellenciád is csak ellátogatott hozzájuk? ^ - 5 •'r' '■ — Etías tábornok ur, üreg emberrel&j^ste otthon a helye, felelte a püspök. ■ - _ — Eiknkezd^m szolt a tábornokl'-'excellenciád meglátogathatta ivolraT őket, .franerh a polgármesterüknek, a Tfi fatal ember és a kinek szép, fiatal felesége annak illett volna otthon maradni. £_• • -A hariadiktréfára József főherceg adott alkalmat. Ő fensége megdicsérte a Kúria-vendéglős borát, mire a vendéglős mélyen ■ meghajtotta magát. — Micsoda bor ez? — kérdé az altábornagy. — Tizenkét esztendős valódi badacsonyi, felelte a vendéglős újból meghajtva magát. — Mit szól hozzá, kegyelmes uram? — fordult az altábornagy a püspökhöz. Az ilyen ital előtt meg kell hajolni. — Igaz — emelte fel poharát a püspök — valóban kitűnő. ... A vendéglős erre még mélyebben meghajtotta magát. Az altábornagy észrevette, hogy a vendéglős folyton hajlong s odaszólt . — Barátom, nem azt mondtam én, hogy magának kell hajlongani, hanem azoknak, akik iszszák. — (Carnot és Edison.) Dürer Emil német mérnök Amerikából visszatérve, meglátogatta Párisban hírneves kollégáját, Carnot mérnököt, aki már akkor a francia köztársaság elnöke volt. Carnot nagyon előzékenyen fogadta a német mérnököt és az egész társalgás folyamán csak „kolléga úrnak“ szólította. A párisi közlekedési viszonyokról lévén szó, Carnot fölvetette kedvenc eszméjét, hogy az észak- , amerikai Unió példájára Parisban is a magasbanközlekedő vasutakat létesítsen. ■ Carnot egyike voltl*' Edison leglelkesebb tisztelőinek és nagyon ké-'ta Dürert, bírná rá a hires elektrotechnikust, hogy i'á- ; risba ellátogasson, .to'. - "**? ' f*, — De hiszen volt már Parisban 1878-ban -%• hangzott a kitérő válasz. • — Akkor még nem méltatták eléggé Edisont, vető ellen Carnot, de tíz év alatt, mely" azóta lefolyt, Edison óriási szolgálatokat tett az emberiségnek. Mit akar Edison párisi látogatása fejében? A becsület résíti, nagykeresztjét már bírja és nevét dicsfélig övezi. Mit tegyek ? Miért nem nézi meg világkiállításomat ?_■ Szobrot emeltessek a nagy feltalálónak? Igen, szórőt emelünk neki, magam írok alá, e célra nagyobb összeget. Kérdezze meg tőle, hogy megelégszik-e-. ezzel? ,Oh, bárcsak eljönne Parisba. .r .l^ver később csakugyan rávette Edisont, hogy Parish árazását megígérje. Carnot magánkívül volt örömében, gyönyörrel nézegette a sötétzöld rózsát, melyet Dürer Edison kertjéből az elnök nejének hozott. Amikor aztán Edison Parisba megérkezett, Dürerrel és a „Figaro“ képviselőjével Carnot maga is elébe ment. Pont kilenckor felmentek Edisonhoz a Vendôme-szállodába, hol az elnök melegen meggragadta a nagy feltaláló kezét. — Az elsők közt akartam lenni mester, azok sorában, szólt Carnot, kik önt Páriában üdvözlik. — Ki ez az úr? kérdé Edison száraz yankee modorában. Bemutatták Carnot elnökeit, Edison megfogta kezét és szívére tette. 0 : 17