Pesti Hírlap, 1894. augusztus (16. évfolyam, 213-243. szám)
1894-08-01 / 213. szám
esetre is providtált a postaigazgatóság. Ilyenkor az a rendszer, hogy nem kell ráijeszteni a közvéleményre, hátha valamely bús hazafit a fölötti ijedtében, hogy a kárért az adófizető közönség felelős, a csöndes guta meg talál lenni. Mikor azt a zsákot, amely tényleg egy millió forintnál többet tartalmazott, elvesztették, egy félhivatalos azzal csillapította a közönséget, hogy mindössze néhány ezer forint volt csak a kocsiban. Máskor „külföldiek“ lopják a magyar pénzeket, még máskor meg más valami a visszaélések oka, soha és semmi körülmények közt nem olyan ember, vagy intézmény, aki, vagy amely magyar ember szívét elfacsarhatná. Semmi esetre nem érheti pedig felelősség a postaigazgatót, vagy épen a kereskedelmi minisztériumot, amelyben Heim miniszteri tanácsos példás hazafisággal őrködik a fölött, hogy szeretettjeit valami baj ne érje. Nem vádoljuk mi Heim miniszteri tanácsos urat, sem Rasehka és Cimponeriu igazgatókat. Ők mindent megtesznek, amit tudnak. Hogy ez a tudás nyilván nem áll a helyzet magaslatán,azért már nem őket éri a felelősség. Lehet valaki azért igen becsületes ember, ha képességei nem állnak is arányban szerepkörével és ambíciójával, de ebből elfogadható igazsággal csak az következik, hogy lehet valaki igen tisztességes ember, ha nem vezeti is egy erős és mindinkább föllendülő kereskedelmi és ipari állam posta- és távirdai szolgálatát, tehát vérkeringését. A kardinális hiba nem csak abban van, hogy Heim és alárendeltjei mindent meg nem tennének, amit tudnak, hanem abban, hogy nem tudnak mindent, amit megtesznek. Tudunk mi több esetet arra, bizonyára nem állnak magánosan, hogy az igazgatóság nem tudja, mi történik körülötte. Csak egyet ízelítőül. A miniszter a fővárosi posta- és távíró-hivatalok pénztári ellenőrzésére rendszeresen egy postatitkárt szokott delegálni, kijelölvén egyszersmind azt a helyettest is, aki akadályoztatása esetén ezekre a teendőkre kompetens. A miniszter ezt a kiküldést igen komoly okokból szokta igen komoly alakban, rendeletileg végezni. Ettől eltérés nincsen és nem lehet; a szolgálat nagy érdekei ezt így követelik és ennek jogi következményei is vannak, amennyiben a nem illetékes ellenőrzés nem is megy ellenőrzés számba. Ennek a határozott név- és tiszthez kötött utasításnak ellenére megtörtént az a botrányos eset, hogy a kirendelt postatitkár egyik barátját delegálta a budai postamester ellenőrzésére, akinek ügybuzgó ellenőrködése alatt sikkasztottak többet 24000 forintnál. A többi mellékes. Hogy ez a „barát“ barátja volt egyszersmind a postamesternek, sőt hogy ide nem való oknál fogva föltétlenül nem volt ilyen kiküldetésekre alkalmazandó, mindezek már csak súlyosító körülmények. A döntő az, hogy az ilyen fegyelmezetlenség nem képzelhető egy körültekintéssel és kötelességtudással vezetett intézetnél. Ezek pedig csak egyes kitudódások. Mennyi jó magyar pénz vesz azonban kárba titokban, amiről nem tud soha semmit a közönség és még talán a miniszter sem, lévén a könyvelés igen érdekes egy művészet, amelylyel sok meghaltat el lehet temetni nagyobb föltűnés nélkül. A nyilvánosság természetesen fáj. Mikor tavaly a gyémántlopás szivárgott ki az újságokba, egy hivatalnok fegyelmi vizsgálatot zúdított magára csak azért, mert valamely hírlapkiadónak harmad izbeni sógora. Mi is meghiszszük, hogy a nyilvánosság fájdalmas is lehet, de csak az olyan hivatalnokoknak, akik nem valók a helyökre. Nem is igen lehet bennünket azzal megvádolni, hogy nekünk kenyerünk a kellemetlenkedés; sok nem épen illatos üveg mellett haladunk mi el szótlan és meg se fordulunk utána. De már a posta igazán kierőszakolja a fölszólalást. Ahol mindig van baj, ott hiba van, mégpedig mélyen fekvő hiba. Hogy a rendszerben is van a hiba, azt a mindennapi kis sikkasztások mutatják, amelyek az úgynevezett kézikasszák körül divatosak — beavatottak meg fognak bennünket érteni! — de hogy elsősorban a vezetés gyarló, az abc-je az okság törvényeinek. A protekciós és nepotisztikus gazdasági rendszer itt megteremtette gyümölcseit; ideje már, hogy itt is erős gyomláló kéz csapjon le egyszer a felhőkből. Sok százezer forint jutna így évenként kulturális célokra, esetlegeknek , még Monnet-Sully is leborotválkozott, hogy a Comédie-Frangaise-ben Alain Chartiert interpretálhassa. Tanulmányoztuk a történelmet; Bertram nem volt nagyon járatos az 1814-iki hadjárat történelmében és magam sem dicsekedhetem vele. Aztán jártunk a múzeumokba, napokat töltöttünk Versaillesban a mester festményei előtt. Időközben cirógattam a szegény kis bajuszt, mely sohasem tűnt föl előttem oly szépnek , olyannak tetszett, mint valami ritka növény, mely kihalóban van. Francom a próbákon nagyon meg volt elégedve, nézte a császár személyesítőjét és ezt dörmögte: — Igen, igen, menni fog ... ha a bajusz senn lesz . . . nagyon jó lesz. Végre ütött az óra, midőn Bertramnak meg kellett hoznia a nagy áldozatot. Öltözőjébe ment, bezárkózott és egy órával később megjelent a folyosón a császár jelmezében, púderezve, borotválva, fölismerhetetlenül. A sorompóhoz vezető ajtó előtt az igazgatóba ütközött, ki elámulva kiáltott föl : — Mi ez ? Mi ez ? — Én vagyok, Bertram. De hiszen ön cseppet sem hasonlít a császárhoz . . . Tévedtem ... Ön a kerek arcával és duzzadt ajkával olyan, mint egy vén asszony. — Vén asszony ! Bertram boszankodom, de Franconi gyorsan határozott. Hirtelen előhívta a rendezőt. — Gauthier úr, Gauthier úr ! Nézze ezt a császárt! Na, látott ön valaha egy Napóleont ilyen pofával? Nem lehet habozni. Adja oda a császár szerepét Augusztnak ... úgy vettem észre, nagyon cézári arca van ... És ami Bertram urat illeti, adja ő a kantinos aszszonyt . . . Gyorsan, intézkedjék! . .. Agathe ! láttad a kantinos asszonyt ? Ott kellett állnia szegény barátomnak bajusz nélkül, szőke parókával, nevetséges szoknyában! Csakugyan olyan volt, mint valami vénasszony, Franconi úrnak igaza van. Sohasem vettem észre ! És most szerelmem meghalt, vége — viszszahozhatlanul. Ah, mily boldogtalan vagyok! * * * A kis Férard Jane szemét törülgette. S midőn a hintó megállt az americain előtt, Agathe hirtelen azt kérdezi: — És Auguszt bohóc? Milyennek találtad a császár szerepében? — Ah, nem nagyon néztem, — képzelheted. — Na, nézd meg holnap . . . Meglásd, nem fut . . . Sohasem ismertem a császárt, de azt hiszem, jobban hasonlíthatott Augusztra, mint Bertramra. — Azt hiszed ? . . . Valóban azt hiszed ? — Hogyne . . . Akarod, hogy megmondjam neki? ... Hé, pincér, két chartreuxet búfelejtőül . . . PESTIHÍRLAP 1894. augusztus 1. Belpolitikai hírek. A delegációk idei ülésszakának egyik kiválóan érdekes mozzanatát fogja képezni a román kérdés fölvetése a magyar delegáció külügyi albizottságában. Értesülésünk szerint ugyanis úgy kormány- betegsegélyző pénztárak kötelezettsége. Egyik kerületi betegsegélyzői pénztár fölterjesztése folytán kijelentette a kereskedelmi miniszter, hogy miután a betegsegély- pénztár által a temetkezési segély akkor fizetendő, ha az elhunyt a pénztár tagja volt, illetőleg a pénztártól ellátásban részesült; s miután másrészt a törvény szerint azon pénztári tagok, kik keresethiány miatt a legcsekélyebb tagsági díjat sem képesek megfizetni, tagsági jogaikat az utolsó befizetéstől számára még hat hétig élvezik : mindezeknél fogva az ily tagok után esedékes temntkezési segélyre csak akkor támasztható igény, ha a tag az utolsó tagsági díj befizetésétől számított hat héten belül halt meg, vagy ha e hat héten belől megbetegedvén, a pénztár őt a megbetegedéstől számítva újra esetleg húsz hétig tartó segélyezésben részesítette s az elhalálozás a segélyezés tartama alatt következett be. Szakértő az iratmérési illeték kivetésénél. Az 1888 : XXX. tc. végrehajtása iránt kiadott utasítás nem intézkedik arról, hogy az italmérési illetékkivető bizottságban működő szakértők a két forint napidíjon felül útiköltségre is tarthatnak igényt. Egy fölmerült konkrét esetben azonban kimondta a pénzügyminiszter, hogy a szomszéd községben működött italmérési illetékkivető bizottság szakértőjének harmadfél forint fuvarköltségre is igénye van. Egyúttal azonban figyelmeztette a miniszter a pénzügyigazgatóságot, hogy lehetőleg helybeli szakértőket alkalmazzon. párti, mint ellenzéki részről föl fogják az albizottságban hívni a külügyminiszter figyelmét arra a körülményre, hogy a román agitáció az erdélyi részekben alig palástolt támogatásával találkozik a bukaresti hivatalos tényezőknek s különösen az azokkal benső összeköttetésben álló némely köröknek. A külügyminiszter ez alkalommal fölvilágosításokat fog nyújtani az albizottságnak ama lépésekről, melyeket ebben az ügyben a román kormánynál tett. A főispán felebbezési joga. A belügyminiszter egy főispáni fölterjesztés folytán kijelentette, hogy arra nézve, váljon a két egybehangzó határozattal elintézett fegyelmi ügyeknek a főispán általi bejelentésére megállapított nyolc napi határidő, mely időponttól számítandó, a községi törvény nem tartalmaz ugyan rendelkezést; tekintettel azonban arra, hogy az érdekeltek számára engedett felebbezési határidő a kézbesítés napjától számítandó , s tekintettel arra, hogy az 1885: XXIII. t.-cikk analóg rendelkezése a felebbezési határidőt illetőleg a főispánra nézve is a határozat kézbesítését veszi alapul, mindezeknél fogva a községi törvény 99-dik §-ában a főispán számára biztosított felebbezési jog érvényesítési időpontjára nézve is a határozat közlése vagy kézbesítése veendő irányadónak. Megyék és városok. Községi választás Újpesten. A váci felsőjárás szolgabírája augusztus 3-ára tűzte ki a képviselőválasztást Újpestre, mely a szokottnál élénkebb lesz. Újpest mindhárom kerületében nagy a korteskedés. Az első kerület jelöltjei: Boskovitz Alajos, dr. Lichtmann Henrik, Friedmann Ármin és dr. Klein Sándor. A második kerületben Mády Lajos, Karikás Lajos, Kanovits Zoltán, Schmiedt Rikárd és Bolla János. A harmadik kerületben Korponay Ödön, Schön Bernét, Terrich Károly és Kárpáti József. * Szombathely városának számos tagból álló küldöttsége ma nyújtotta át Rátóton Száll Kálmán országgy. képviselőnek Szombathely város díszpolgári oklevelét. A felső-egri választókerületben a választást aug. 14-ére tűzték ki. Festetics gróf földművelésügyi miniszter aug. hó 9-én érkezik Felső-Körre, hogy ott választói körében a politikai helyzetről nyilatkozzék. A miniszter ez alkalommal választókerületének több községét meg fogja látogatni. Ama különböző híreket, melyek egy ellenzéki jelöltnek fölléptetéséről szólnak, a kerületben derültséggel fogadják. Az ellenzék legkevésbbé sem gondol arra, hogy olyan jelöltet támogasson, aki ultramontán, vagy esetleg az ultramontánokkal rokonszenvező programm alapján lépne föl. Zay Miklós gróf a katholikus lelkészek legnagyobb agitációja dacára 200 szavazatot sem ryta össze.