Pesti Hírlap, 1894. augusztus (16. évfolyam, 213-243. szám)

1894-08-01 / 213. szám

esetre is providtált a posta­igazgatóság. Ilyen­kor az a rendszer, hogy nem kell ráijeszteni a közvéleményre, hátha valamely bús hazafit a fölötti ijedtében, hogy a kárért az adófizető közönség felelős, a csöndes guta meg talál lenni. Mikor azt a zsákot, a­mely tényleg egy millió forintnál többet tartalmazott, elvesztették, egy félhivatalos azzal csillapította a közönséget, hogy mindössze néhány ezer forint volt csak a kocsiban. Máskor „külföldiek“ lopják a ma­gyar pénzeket, még máskor meg más valami a visszaélések oka, soha és semmi körülmények közt nem olyan ember, vagy intézmény, a­ki, vagy a­mely magyar ember szívét elfa­csarhatná. Semmi esetre nem érheti pedig fe­lelősség a posta­igazgatót, vagy épen a kereske­delmi minisztériumot, a­melyben Heim minisz­teri tanácsos példás hazafisággal őrködik a fö­lött, hogy szeretettjeit valami baj ne érje. Nem vádoljuk mi Heim miniszteri taná­csos urat, sem Rasehka és Cimponeriu igazga­tókat. Ők mindent megtesznek, a­mit tudnak. Hogy ez a tudás nyilván nem áll a helyzet magaslatán,­azért már nem őket éri a felelősség. Lehet valaki azért igen becsületes ember, ha képességei nem állnak is arányban szerepköré­vel és ambíciójával, de ebből elfogadható igaz­sággal csak az következik, hogy lehet valaki igen tisztességes ember, ha nem­ vezeti is egy erős és mindinkább föllendülő kereskedelmi és ipari állam posta- és távirdai szolgálatát, tehát vér­keringését. A kardinális hiba nem csak abban van, hogy Heim és alárendeltjei mindent meg nem tennének, a­mit tudnak, hanem abban, hogy nem tudnak mindent, a­mit megtesznek. Tudunk mi több esetet arra, bizonyára nem állnak magánosan, hogy az igazgatóság nem tudja, mi történik körülötte. Csak egyet ízelítőül. A miniszter a fővá­rosi posta- és távíró-hivatalok pénztári ellenőr­zésére rendszeresen egy postatitkárt szokott de­legálni, kijelölvén egyszersmind azt a helyettest is, a­ki akadályoztatása esetén ezekre a teen­dőkre kompetens. A miniszter ezt a kiküldést igen komoly okokból szokta igen komoly alak­ban, rendeletileg végezni. Ettől eltérés nincsen és nem lehet; a szolgálat nagy érdekei ezt így követelik és ennek jogi következményei is van­nak, a­mennyiben a nem illetékes ellenőrzés nem is megy ellenőrzés számba. Ennek a ha­tározott név- és tiszthez kötött utasításnak elle­nére megtörtént az a botrányos eset, hogy a kirendelt postatitkár egyik barátját delegálta a budai postamester­ ellenőrzésére, a­kinek ügy­buzgó ellenőrködése alatt sikkasztottak többet 24000 forintnál. A többi mellékes. Hogy ez a „barát“ barátja volt egyszersmind a postames­ternek, sőt hogy ide nem való oknál fogva föl­tétlenül nem volt ilyen kiküldetésekre alkalma­zandó, mind­ezek már csak súlyosító körül­mények. A döntő az, hogy az ilyen fegyelme­zetlenség nem képzelhető egy körültekintéssel és kötelességtudással vezetett intézetnél. Ezek pedig csak egyes kitudódások. Mennyi jó magyar pénz vesz azonban kárba titokban, a­miről nem tud soha semmit a közönség és még talán a miniszter sem, lévén a könyvelés igen érdekes egy művészet, a­melylyel sok meg­­haltat el lehet temetni nagyobb föltűnés nélkül. A nyilvánosság természetesen fáj. Mikor tavaly a gyémántlopás szivárgott ki az újságokba, egy hivatalnok fegyelmi vizsgálatot zúdított magára csak azért, mert valamely hírlapkiadónak har­mad izbeni sógora. Mi is meghiszszük, hogy a nyilvánosság fájdalmas is lehet, de csak az olyan hivatalnokoknak, a­kik nem valók a helyökre. Nem is igen lehet bennünket azzal meg­vádolni, hogy nekünk kenyerünk a kellemetlen­kedés; sok nem épen illatos üveg mellett hala­dunk mi el szótlan és meg se fordulunk utána. De már a posta igazán kierőszakolja a fölszó­­lalást. A­hol mindig van baj, ott hiba van, még­pedig mélyen fekvő hiba. Hogy a rendszerben is van a hiba, azt a mindennapi kis sikkasztá­sok mutatják, a­melyek az úgynevezett kézi­kasszák körül divatosak — beavatottak meg fognak bennünket érteni! — de hogy első­sor­ban a vezetés gyarló, az abc-je az okság tör­vényeinek. A protekciós és nepotisztikus gazda­sági rendszer itt megteremtette gyümölcseit; ideje már, hogy itt is erős gyomláló kéz csapjon le egyszer a felhőkből. Sok százezer forint jutna így évenként kulturális célokra, esetlegeknek , még Monnet-Sully is leborotvál­kozott, hogy a Comédie-Frangaise-ben Alain Chartiert interpretálhassa. Tanulmányoztuk a történelmet; Bertram nem volt nagyon járatos az 1814-iki hadjárat történelmében és magam sem dicsekedhetem vele. Aztán jártunk a múzeumokba, napokat töltöttünk Versaillesban a mester festményei előtt. Időközben cirógattam a szegény kis ba­juszt, mely sohasem tűnt föl előttem oly szép­nek , olyannak tetszett, mint valami ritka nö­vény, mely kihalóban van. Francom a próbákon nagyon meg volt elégedve, nézte a császár személyesítőjét és ezt dörmögte: — Igen, igen, menni fog ... ha a­ bajusz senn lesz . . . nagyon jó lesz. Végre ütött az óra, midőn Bertramnak meg kellett hoznia a nagy áldozatot. Öltözőjébe ment, bezárkózott és egy órával később megje­lent a folyosón a császár jelmezében, púderezve, borotválva, fölismerhetetlenül. A sorompóhoz vezető ajtó előtt az igazgatóba ütközött, ki el­­ámulva kiáltott föl : — Mi ez ? Mi ez ? — Én vagyok, Bertram. De hiszen ön cseppet sem hasonlít a csá­szárhoz­­ . . . Tévedtem ... Ön a kerek arcá­val és duzzadt ajkával olyan, mint egy vén asszony. — Vén asszony ! Bertram boszankodom, de Franconi gyor­san határozott. Hirtelen előhívta a rendezőt. — Gauthier úr, Gauthier úr ! Nézze ezt a császárt! Na, látott ön valaha egy Napóleont ilyen pofával? Nem lehet habozni. Adja oda a császár szerepét Augusztnak ... úgy vettem észre, nagyon cézári arca van ... És a­mi Bertram urat illeti, adja ő a kantinos asz­­szonyt . . . Gyorsan, intézkedjék! . .. Agathe ! láttad a kantinos asszonyt ? Ott kellett állnia szegény barátomnak bajusz nél­­kül, szőke parókával, nevetséges szoknyában! Csakugyan olyan volt, mint valami vénasszony, Franconi úrnak igaza van. Sohasem vettem észre ! És most szerelmem meghalt, vége — visz­­szahozhatlanul. Ah, mily boldogtalan vagyok! * * * A kis Férard Jane szemét törülgette. S midőn a hintó megállt az americain előtt, Aga­the hirtelen azt kérdezi: — És Auguszt bohóc? Milyennek találtad a császár szerepében? — Ah, nem nagyon néztem, — képzel­heted. — Na, nézd meg holnap . . . Meglásd, nem fut . . . Sohasem ismertem a császárt, de azt hiszem, jobban hasonlíthatott Augusztra, mint Bertramra. — Azt hiszed ? . . . Valóban azt hi­szed ? — Hogyne . . . Akarod, hogy megmond­jam neki? ... Hé, pincér, két ch­artreuxet bú­felejtőül . . . PESTIHÍRLAP 1894. augusztus 1. Belpolitikai hírek. A delegációk idei ülésszakának egyik ki­válóan érdekes mozzanatát fogja képezni a román kérdés fölvetése a magyar delegáció külügyi albizott­ságában. Értesülésünk szerint ugyanis úgy kormány­- betegsegélyző pénztárak kötelezett­sége. Egyik kerületi betegsegélyzői pénztár fölter­­jesztése folytán kijelentette a kereskedelmi miniszter, hogy miután a betegsegély- pénztár által a temetke­zési segély akkor fizetendő, ha az elhunyt a pénz­tár tagja volt, illetőleg a pénztártól ellátásban része­sült; s miután másrészt a törvény szerint azon pénz­tári tagok, kik keresethiány miatt a legcsekélyebb tagsági díjat sem képesek megfizetni, tagsági jogaikat az utolsó befizetéstől számára még hat hétig élve­zik : mindezeknél fogva az ily tagok után esedékes tem­ntkezési segélyre csak akkor támasztható igény, ha a tag az utolsó tagsági díj befizetésétől számított hat héten belül halt meg, vagy ha e hat héten be­lől megbetegedvén, a pénztár őt a megbetegedéstől számítva újra esetleg húsz hétig tartó segélyezésben részesítette s az elhalálozás a segélyezés tartama alatt következett be. Szakértő az iratmérési illeték kivetésé­nél. Az 1888 : XXX. tc. végrehajtása iránt kiadott utasítás nem intézkedik arról, hogy az italmérési il­letékkivető bizottságban működő szakértők a két fo­rint napidíjon felül útiköltségre is tarthatnak igényt. Egy fölmerült konkrét esetben azonban kimondta a pénzügyminiszter, hogy a szomszéd községben műkö­dött italmérési illetékkivető bizottság szakértőjének harmadfél forint fuvarköltségre is igénye van. Egyút­tal azonban figyelmeztette a miniszter a pénzügyigaz­gatóságot, hogy lehetőleg helybeli szakértőket alkal­mazzon. párti, mint ellenzéki részről föl fogják az albizottság­ban hívni a külügyminiszter figyelmét arra a körül­ményre, hogy a román agitáció az erdélyi részekben alig palástolt támogatásával találkozik a bukaresti hivatalos tényezőknek s különösen az azokkal benső összeköttetésben álló némely köröknek. A külügymi­niszter ez alkalommal fölvilágosításokat fog nyújtani az albizottságnak ama lépésekről, melyeket ebben az ügyben a román kormánynál tett. A főispán felebbezési joga. A belügyminisz­ter egy főispáni fölterjesztés folytán kijelentette, hogy arra nézve, váljon a két egybehangzó határozattal elintézett fegyelmi ügyeknek a főispán általi bejelen­tésére megállapított nyolc napi határidő, mely időpont­tól számítandó, a községi törvény nem tartalmaz ugyan rendelkezést; tekintettel azonban arra, hogy az érdekeltek számára engedett felebbezési határidő a kézbesítés napjától számítandó , s tekintettel arra, hogy az 1885: XXIII. t.-cikk analóg rendelkezése a felebbezési határidőt illetőleg a főispánra nézve is a határozat kézbesítését veszi alapul, mindezeknél fogva a községi törvény 99-dik §-ában a főispán számára biztosított felebbezési jog érvényesítési időpontjára nézve is a határozat közlése vagy kézbesítése veendő irányadónak. Megyék és városok. Községi választás Újpesten. A váci felső­­járás szolgabírája augusztus 3-ára tűzte ki a képvise­lőválasztást Újpestre, mely a szokottnál élénkebb lesz. Újpest mindhárom kerületében nagy a korteskedés. Az első kerület jelöltjei: Boskovitz Alajos, dr. Licht­­mann Henrik, Friedmann Ármin és dr. Klein Sándor. A második kerületben Mády Lajos, Karikás Lajos, Kanovits Zoltán, Schmiedt Rikárd és Bolla János. A harmadik kerületben Korponay Ödön, Schön Bernét, Terrich Károly és Kárpáti József. * Szombathely városának számos tagból álló küldöttsége ma nyújtotta át Rátóton Száll Kálmán országgy. képviselőnek Szombathely város díszpolgári oklevelét. A felső-egri választókerületben a választást aug. 14-ére tűzték ki. Festetics gróf földművelésügyi mi­niszter aug. hó 9-én érkezik Felső-Körre, hogy ott választói körében a politikai helyzetről nyilatkozzék. A miniszter ez alkalommal választókerületének több­ községét meg fogja látogatni. Ama különböző híreket, melyek egy ellenzéki jelöltnek fölléptetéséről szólnak, a kerületben derültséggel fogadják. Az ellenzék legke­­vésbbé sem gondol arra, hogy olyan jelöltet támogas­son, aki ultramontán, vagy esetleg az ultramontánok­­kal rokonszenvező programm alapján lépne föl. Zay Miklós gróf a katholikus lelkészek legnagyobb agitá­­ciója dacára 200 szavazatot sem ryta össze.

Next