Pesti Hírlap, 1895. december (17. évfolyam, 330-359. szám)
1895-12-01 / 330. szám
,l jesitették. Hogy a szegény egyszerű ember lelkében a képmutatási kényszernek ez az uj neme milyen morált ébreszt s hogy mit gondol ez ilyenkor papjáról és vallásáról, ez ismét nagyon könnyű képzelet dolga. Olyan plébánosról is van hírünk, aki egy márkapárt csupán azért, , mivel díszben s a menyasszony koszorúval a fején jelent meg a a polgári házasságkötés helyén, nem eresztett többé az oltár elé, aminek természetesen az lett a következménye, hogy a násznép a papot összeteremtettette, otthagyta a faképnél s a házaspár most már kérve sem megy az isten ama szolgája elé, aki vallását és egyházát ilyen gyalázatos kötelességtudással szolgálja ki. Az esetek típusai természetesen ezzel nincsenek kimerítve. Szerencsére a törvényes büntetés visszatartja a fanatikus papokat legalább attól, hogy az egyházi házasságot a polgári házasság előtt megkössék s erészben Hegyi káplánjának csak most akadt párja Tolnában. Ellenben igenis vannak jelek arra, hogy a kath. papok fanatizmusát a gör. kel. papok is eltanulják s a renitens viselkedés tőlük a nemzetiségi vidékekre is átharapózik, világos jele gyanánt az ultramontán álláspont hazafiatlan természetének. Meg kell mindenesetre vallani, hogy ezek az erkölcsi és vallásos fejlettségek a városok lelkészkedő papságánál nem mutatkoznak. A bajt még a falusi plébániákon sem lehet jó lelkiismerettel általánosnak mondani. A lelkészkedő kath. papság túlnyomó nagy része utóvégre is művelt, tisztességtudó és jól nevelt férfiakból áll. De azért tény az is, hogy a renitencia harapózik s kimutatható, hogy egyes vidékeken a néppárt szervezésével egyszerre lép föl, aminthogy a néppárt propagandája az, amely hitet és bizalmat ébreszt az elcsüggedt és alulkerült utramontánokban. Már most a törvény ellen való izgatás és a közbotrányokozás ezen neme ellen, bármily fifikával van is az kiszámítva, paragrafust igenis lehetne találni a büntető és kihágási törvényben. Ha pedig nem volna, csinálni is lehetne rövidesen, mivel az nem volna nehéz s a közszellem is nagyon segítene hozzá. A legyalázott liberális álláspont azonban nem kap azonnal a törvény kardja után, ha keze ügyébe esik is, hanem a békét lehetőleg egymás megértésével, fenyegetőzés nélkül akarja. S nem is volna mindezeknek helyesebb megoldásuk, mint az, ha a hecc-papok visszatérnének a lelkiismeret ösvényére, vagy legalább a lelkiismeretbeli megaláztatások elé kergetett hívek magatartásából ítélhetnék meg, hogy milyen veszedelmes és süppedékes talajra léptek penitenciájukkal. Elvégre annyi belátásuk mégis lehetne, hogy ne feszítsék addig a húrt, amikor már a jámbor hivő is csülökre kap és papját esetleg elpáholja. Mivel azonban ezt reményleni nem lehet, a főpásztorok lelkiismeretére s fegyelmi hatalmára kell a közbéke érdekében hivatkoznunk. A megvadult lelkipásztorok megszelidítésének föladata s e forradalmi non tolerabitur ellen a pápai tolerabitur érvényre juttatása az ő kötelességük. A veszedelem elég imminens arra, hogy a püspöki tekintély megmozduljon és súlyát a papi demoralizáció ezen nemével szemben éreztesse. Ismételjük, nem az állam és nem a liberalizmus érdeke ez, mert hiszen a szennyes ruhában dolgozó papok magukat is gyöngítik, azonban a hazának és még inkább a vallásnak van érdekében, hogy a hívek lelkiismeretének ezen méltatlan lealacsonyítása ne legyen általánossá. Az emberi élet legfontosabb viszonyai azok, ahol a hecc-papok ezeket a méltatlanságokat elkövetik s a természet ellen van, hogy az ilyen termékeny földben széjjel szórt gazmagvakból az egyház valaha búzát arasson. Belpolitikai hírek. A képviselőház hétfői ülésében az országgyűlési kiadásokhoz föl vannak még jegyezve szólásra : Apponyi Albert gróf, Battyáni Tivadar gr. és Kovács Albert, akik majdnem kizárólag a szóban forgó tétel tárgyalásának rendjén benyújtott határozati javaslatokra fogják megtenni az észrevételeiket. Mint halljuk, élni fognak továbbá a zárszó jogával Polonyi Géza és Holló Lajos is. A horvát-szlavén beligazgatási szükségletnél értesülésünk szerint újabb vita tárgyává készülnek tenni az ellenzéki pártok az ismeretes zágrábi eseményeket. Ehhez a költségvetési tételhez máris jelentkeztek szólásra: Hodossy Imre, Thaly Kálmán, Herman Ottó és Kovács József. A miniszterelnökség szükségleténél ellenzéki részről, mint halljuk, kifogást szándékoznak tenni a tisztviselői személyzet szaporítása ellen, melyet elsősorban tudvalevőleg az a körülmény tett szükségessé, hogy a nemzetiségi munkás és szociális kérdések a miniszterelnökség kebelében behatóbb tárgyalásban részesülnek. E kérdésekre nézve ugyanis az a belkormányzati ügykezelés van életbe léptetve, hogy föntart látván az egyes szakminiszterek intézkedési joga, a miniszterelnök a nemzetiségi és szocialisztikus viszonylatokban fölmerülő nevezetesebb eseményekről s jelenségekről tudomást szerezhessen s ennek alapján a követendő irányt megszabhassa. Ennek a befolyásnak rendszeres gyakorolhatása tette szükségessé a személyzet némi szaporítását, illetőleg e tekintetben annak az állapotnak visszaállítását, amely fönnállott mindaddig, míg a miniszterelnökök nem vállaltak külön tárcát, hanem csak a politika általános vezetését tartották kezeikben. Az indemnitási törvényjavaslat, mint értesülünk, csütörtökön kerül a képviselőházban napirendre. A törvényjavaslat tárgyalása szombatig minden valószínűség szerint véget ér s a ház tagjai a jövő hét elején karácsonyi szünidőre szét fognak oszolhatni. Interpellációk. A kormány, értesülésünk szerint, több minisztertanácsban foglalkozott az egyes tagjaihoz intézett interpellációkkal s azoknak túlnyomó részére immár meg is adta a választ. Mindössze öt interpelláció van még függőben s azoknak egyikére, az Apponyi gróféra is csak az előrehaladt idő miatt nem válaszolhatott a belügyminiszter a mai képviselőházi ülés végén. Kettőt Sima Ferenc terjesztett elő az alföldi szociális izgatások s a vármegyei felújításoknál a tiszti szavazatok tárgyában, egyet Vajay a tanítók politikai joggyakorlatának szabadságáról s az utolsót Bernáth Béla a szőlőbirtokosoknak adandó, állami kedvezmények tárgyában. A legutóbbira voltaképen már válaszolt is egy analóg kérdés alkalmából a volt földmivelési miniszter. 2_________________________________ PESTI HÍRLAP Í8S5. december í. Vak emberek •— A Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Irta: Karczag Vilmos. I. Az „Alföldi vendéglátó“ ott esik valahol Debrecen körül a Hortobágy táján. Arról nevezetes, hogy egyenesebb is, meg takarosabb is, mint a többi csárda. Nádfedelét meg-megnyitják minden tavaszszal, oszlopos tornácát hófehérre meszelik minden szombaton, s három bakárasznyi széles ablakaiból levendula meg rozmaring virág csalogatja be az ittas embert egy-egy pohár homokkerti karcosra. De legfőbb nevezetessége, ékessége, virága mégis csak a szép csapláros leány, aki valamennyi vendégnek megperzseli a szívét gyilkos két fekete szemével, amelyekkel mindenkit ott maraszt vagy visszacsalogat, aki egyszer a vendéglátóba betette a lábát. Ahány urihintó, parasztszekér, vagy vásáros fuvar (mert a híres debreceni országos vásárokra a csárda előtt vezet el az országút) arra megy, mind stációt tart a csárda előtt. Kinek a lovát kell megabrakolni, ki maga kíván egy kis italt. Jó az nyáron hűsítőnek, télvíz idején meg gyomormelegítőnek. Kivált mikor olyan takaros fehér személy teszi az ember elé a hosszú nyakú üveget, mint Erzsók, a szép csaplárosleány. Azt mondja az oháti uraság számadója a minap: — Van annak az Erzsóknak olyan két szeme, hogy pokolba kergethetne velük. Embert tudnék ölni érte. • Amire a juhászbojtár azt véli, hogy őtet meg ájtatosságra bírja, valahányszor megbúvókút tekintetével. Már akár így, akár úgy, annyi bizonyos, hogy Erzsók szemrevaló jószág, akire ügyelni kell. Hej, jól tudja ezt a csapláros gazda is, Bénes István uram, aki nehéz szívvel távozik el otthonról hajnalonta, mikor a tavaszi mezei munka a szántóföldre szólítja s naplementekor, estenden olyan sietve toporzékol hazafelé, mintha mindig valamelyes baj szólítaná haza. Azt tartja: — Nagy veszedelem egy rut leány, de a szép még nagyobb. Százszemű, ezerkarmu sárkánynyal kellene azt őriztetni mindig, amelyik tüzet okádna a pitvar ajtaja előtt, úgy riasztaná el azt a sok imposztor legényt, aki ráleselkedik a szép leányra. Hanem hát sárkány helyett cégé? , csüng kint a ház elején, amelyik egyre hívogatja be az ittas embert. „Ide jöjjenek kelmétek, itt a híres vendéglátó. Hét vármegyére szóló szépség méri az italt.“ Nem is ember, aki meg nem áll, nem is legény, aki be nem tekint. És István gazda mindig egy nagyot sóhajt : — Féltem, igen féltem azt a gyereket. Megkettőzteti lépteit hazamenőben. Jobbra balra köszöntgetik a szántó-vető emberek. —• Jókor hazasiet István gazda. — Jókor ám. — Még árnyékot vet a fa: fiatal az idő. — Otthon is dolog vár rám. És ügyet se vetve tovább a beszélgetőre, gondolataiban elmélyedve siet hazafelé. Bizony még a mezei munkát is elhanyagolja a miatt a gyerek miatt. Pedig istenes hitben nevelte föl, jámbornak, jónak, kötelességtudónak. Megnyugovással nézhetné, mint embereskedik, fejlődik , megbízhatna benne. Meg az édesanyjáéban, aid -ügyel reá, szorgos, óvatossággal.» De valami gonosz sejtelem nem engedi megnyugodni. Mindig attól fél, hogy egyszer üresen találja a kalitkát. Nincs is nálánál boldogabb halandó, mikor hazajövőben már messziről meglátja szépséges leányát, amint a ház körül foglalatoskodik. — Adjon isten, Erzsók lányom. — Isten hozta, édes apám ! Vagy ha kívül nem találja, nagy türelmetlenségében már az ablakon bekiált: — Itthon van-e a csárda virága? — Itthon, édes apám, csak kerüljön beljebb kelmed. — Kapok-e ételt-italt? — Hogyne kapna. — Mivel vártok? — Juhusos kásával meg friss madárlátta kenyérrel. Besiet. Majd megbotlik a küszöbben. Odabent azután az az első dolga, hogy jól széjjel néz. Van-e még idegen az ivóban, sok hijja-e a boroskancsónak a kármentébe. Örül ha már senki sincs ott, s még talán azon se nagyon busul, ha nem sok bor fogyott el. — Ne volt e sok vendégetek? — Volt elég. — Kik jártak itt ? — Vagy három idegen fuvar állott meg a csárda előtt. Sokáig itt iddogált az oháti számadó, meg a Jóska béres, meg a „három vékás zsidó“ is benézett egy kubica kis üstönlőttre. Nyilván az idei gyapjút szeretné megvenni Rosenberg az orra elől. — Kérdezte ? — Olyan foglaló-félét emlegetett. — Jól van. . . . Pedig dehogy van jól, Valami fúrja még.