Pesti Hírlap, 1896. március (18. évfolyam, 60-90. szám)

1896-03-01 / 60. szám

PESTI HÍRLAP 1896. március 1. 2 Lehangoló jelenség mindenkire nézve, ha nem is uj, hogy az 1867. évi alapon álló középellenzék mint kénytelen mondvacsinált ellentéteket keresni a maga és a kormány álláspontja közt s mint kénytelen létjogosultságát apró fogásokkal és káros taktikázással tovább tengetni. És ez, fájdalom, épen az 1867. évi alap, a dualizmus rovására megy, mivel ennek apró megtámadásai mutatkoznak népszerűnek s az ilyen, mindenféle alakban föltálalt „kardbojtocskák“ látszanak igazolni a nemzeti párt politikai különéletét, vagy legalább külön tengődését. Bizony egészségtelen, göthös állapot ez, ami ha nem is teszi tönkre az országot, ereje javát leköti, az 1867. évi államjogi szerződéseket folytonosan ingatja s a nemzetnél is, de a királyi háznál is azt a hamis benyomást ébreszti, mintha a dualizmus Magyarország politikai életében nem birna olyan biztos alappal, mint azt a liberális párt vezéremberei olykor a legszebb magyar államférfias ékesszólás erejével, szinte dekrétum alakjában s többnyire nagy érdekek reális védelmezése végett, kihirdetik. Az országra nézve a legjobb volna már, ha Apponyi Albert gr. és pártja valahára megszabadítaná a magyar képviselőházat a göthösség ezen állapotától. Ő tőlük származik, nekik kellene megtenni a kellő lépést. Az alkalom is meg van rá akkor, amikor Tisza István, — akit ők a fúzió-eszmék horoszkópjának néznek mindig — világosan kijelentette, hogy a kardinális kérdések tekintetében a 67-es alapon álló pártok közt eltérés nincs. Legyünk tisztában legalább azzal az egy sarkalatos igazsággal, hogy az 1867. évi kiegyezési törvényt államjogi helyzetünkben fejlesztgetni, bővitgetni, foltozgatni, se nem kell, se nem szabad. A magyar politika nemzeti irány szabad kifejtésének és termőereje teljes érvényesülésének nem ez a törvény és nem ennek szigorú magyarázata állja útját. Megtartva híven és úgy a dynasztiával és Ausztriával kötött egyezségünket, ahogyan eddig megtartottuk, alkotmányunk a királyi hatalom, a fegyveres erő, a nagyhatalmi állás és a legalitás minden védelmét élvezi. Kifejthetjük összes erőinket az állami és nemzeti élet minden terén s a magyar politikai géniusz szárnyait egészen kibonthatja. A jövőre ez óriási perspektívát nyit. Ami ezt nem engedi, úgy amint kellene és amint lehetne, megvalósulni, az a 67-es nemzeti párt örökös aprólékossága és belekötözködése a dualizmus nagy kérdéseibe. Apponyi gr. és pártja ezzel eddig semmit sem ért és megtapasztalhatta, hogy nem is fog elérni semmit. Az országnak mit sem használ, de fölbátorítja vele mindig a szélsőbalt, a dualizmus minden ellenségét s örökösen éleszti az elszakadási gyanú tüzét a királyi házban és Ausztriában. Ez az, ami árt, még pedig sokat árt Magyarországnak s ami egy félbeteg állapot minden hátrányát az ország nyakára hozza, amint nyakára hozta most is ezt a vitát, ahol a mérsékelt ellenzék csakis azért küzd megint, hogy valahogyan egyet ne értsen a liberális párttal, amikor pedig egyetért. Ha Apponyi úr. és a nemzeti párt maga magát nem becsüli meg ebben a meddő harcban, becsülje meg legalább Magyarországot. Hagyjon föl vele és egyesüljön az 1867. évi alapon a szabadelvű párttal. Közvetlen ambícióját, ami úgysem egészséges, áldozza föl hazájának. Szabadítsa meg a millenniumra készülő országot ettől a politikai göthösségtől, amire már szinte csömörrel és méltó boszu- Isággal néz az egész ország. « «... Belpolitikai hírek. A kereskedelmi tárca költségvetésének általános vitájában még csak Ugron Gábor van följegyezve szólásra, valószínű ennélfogva, hogy az általános vita hétfőn be lesz elvégre rekeszthető. Maga a szavazás azonban csak kedden történhetik meg, miután nemcsak a határozati javaslatok benyújtói, de a pénzügyi bizottság előadója és Dániel miniszter is szólani fognak még a vita berekesztése után. A szavazás megtörténtét nyomban követni fogja az indemnitási törvényjavaslat tárgyalás alá vevése, amely a tárgyalás — mint halljuk — csak az ellenzéki pártok bizalmatlanságának az illető pártok egy-két tagja által való rövid indokolásából fog állani. Hat határozati javaslat fölött kell a képviselőháznak döntenie a jövő hét folyamán, a kereskedelmi tárca központi személyi kiadásainak megszavazása után. Ezeket a határozati javaslatokat Kossuth Ferenc, Apponyi Albert gróf és Molnár József az Ausztriával való kiegyezési tárgyalások ügyében, Molnár Józsiás az idegen búza bejövetelének s az idegen búzalisztnek magyar liszt cimén forgalomba bocsátásának eltiltása tárgyában és Papp Elek a vasúti szomszédos forgalom kérdésében nyújtotta be. Eme határozati javaslatok közül négy — a Kossuthé, Ipponyi grófé, Molnár Józsefé és a Molnár Józsiásoink javaslata — tíznél több képviselő által lévén lákrva, benyújtóik a házszabályok értelmében zárszóal élhetnek. Apponyi Albert gróf határozati javaslata ilmt ellenzéki részről, úgy halljuk, névszerinti szanzást szándékoznak kérni. Hol a kegyelet? című közleményében aéppárt hivatalos orgánuma, amely úgy látszik, megtanulta bécsi elvtársától, a „Vaterland“-tól a fölfelé való demoniálást ma megtámadja Szilágyi Dezsőt, a képviselőház elnökét azért, hogy Albrecht Szalvátor főherceg haláláról „egy szóval sem emlékezett meg a képviselőház tegnapi ülésén.“ Amint illetékes forrásból értesülünk, a főherceg haláláról ma reggel kapta meg Szilágyi Dezső képviselőházi elnök a hivatalos értesítést s annak vétele után, a ház mai ülésének legelején méltó formában eleget is tett a kegyelet kötelességének. A hivatalos értesítés vétele előtt puszta hírlapi tudósítások alapján természetesen nem tehette ezt. Valóban furcsa fogalmai lehetnek a ház méltóságáról a néppárti újságnak, ha az elnök eljárásában a kegyelettel ellenkező dolgot lát, viszont össze tudja egyeztetni a kegyelettel azt, hogy abból is gyanúsítást kovácsoljon. A kiegyezési tárgyalásokról szólva, kifejti a Pol. Corr. budapesti levelezője, hogy mindenesetre a közvélemény nagymérvű idegességére mutat, ha az annyira terjedelmes és bonyolódott tárgyalások minden hullámzásának tartózkodás nélkül átadja magát; határozottan képtelenség azonban, ha a tárgyalásokat a mostani kezdetleges stádiumban valamilyen vonatkozásba akarják hozni a gazdasági helyzettel, amely valójában épenséggel nem függ az akció gyakran csupán taktikai mozzanataitól. Nyomatékosan hangsúlyozható, hogy a magyar államférfiak — és ez az osztrák kollegákra is illik — bármily nagy is a rájuk bízott érdekek iránt való gondosságuk, a gazdasági viszonyok állandóságának tekintetbe vételét mindig szem előtt tartják. De nemcsak kormánykörökben, hanem a magyar parlamentben is a váro és kereskedelmi szövetség oly változtatásának lehetőségét, amely ugrás lenne a sötétben, kizártnak tartják. Szemben a kedvezőtlen következtetésekkel, amelyeket külföldön , néhány jelentéktelen magyaripartársulat liquidációjához kapcsoltak, vonatkozással ■jMkgyarország teljes gazdasági helyzetére, hangsúlyozza a levelező, hogy itt csak egyes tünetekről van szó, és a legkedvezőbb időkben is támadnak efemer érdekű alapítások, amelyek eltűnnek de nem ártanak az egészséges alapon nyugvó létesítményeknek. Tényleg a kiállításra való előkészületekkel összefüggő tereken, nevezetesen az építőiparban tagadhatatlan fejlődés mutatkozik. De gondoskodtak is arról, hogy az annyi rokon iparágat termékenyítő építőipar terén a kiállítás után se következzék be hirtelen hanyatlás, amennyiben későbbi időkre is számos középület emelését tervezik. Az elszigetelt Anglia, Budapest, febr. 29. A legutóbbi napok legfontosabb politikai eseménye kétségkívül Golden angol tengerészeti miniszternek, vagyis mint hivatalosan nevezik, az admiralitás első lordjának beszéde volt, amelyet ez a kiváló államférfi — szerencséjére — nem a parlamentben, hanem egy unionista gyülekezet előtt tartott. Ritkán nyilatkozott a britt büszkeség hangosabban, csaknem azt mondhatnék, kihívóbban, mint e beszédben, pedig teljesen részrehajlatlanul és elfogulatlanul megvallva az igazat, ritkán igazoltak az általánosan ismert, tehát az angol publikum előtt sem ismeretlen körülményei a politikai konstellációknak kevésbbé, ilyen büszke attitűdöt mint épen most. Talán helyes is egy kiváló német lap azon állítása, hogy a britt önérzet annál erősebb táplálékot követel, minél kellemetlenebből alakul a nemzet általános politikai helyzete. Goschen miniszter azt mondta, hogy „Angolországot szívesen befogadták volna a különböző nagyhatalmi csoportokba és miután nem akarta magát egyik csoportnak se kizárólag odaadni, Európában némileg haragásznak Angolországra. Megkísértették Angolországot reálnszmi az egyik csoporthoz való csatlakozásra, de Nagy-Brittania ellenszegült azon törekvésnek, hogy megfogassa magát és ezáltal elkeseredést keltett.“ Németországi lapok határozottan tiltakoznak azon föltevés ellen, hogy a hármas szövetség részéről létettek volna ilynemű kísérletek és nem hajlandók elhinni, hogy a francia-orosz kettősszövetség is vállalkozott volna hasonló kísérletre. Tény az, hogy Angolország jelenleg Európában csaknem teljesen el van szigetelve és Goschen alkalmasint téved, ha ezen elszigeteltség okát kizárólag abban véli föltalálhatni, hogy Angolország meg akarja őrizni cselekvési szabadságát. Az a kissé hetyke modor, amelyben az angol admiralitás első lordja a fönnálló nagyhatalmi csoportosulásokról beszél, nagyon hasonlít ama fiatal leányok szokás ürügyéhez, akik a bálban ülve maradnak és a petrezselyem-árulást azzal mentegetik, hogy nem akarnak táncolni, mert a társaság nem volt hozzájuk való. De a józan angol közvélemény aligha fogadja el ezen mentséget és valószínűleg nem érzi sem azt a büszke nyugalmat, sem azt az önérzetes megelégedést Nagy-Brittania jelenlegi helyzetével, amelyet Golchen érez vagy színlel. Igaz, hogy az angol politikai rendszerrel, amely a napóleoni háborúk óta uralkodik, nem igen egyezik meg hosszú tartamú szövetségek kötése és az angolok azt szokták mondani, hogy döntő pillanatokban még mindig van idejük oda csatlakozni, ahova rokonszenvük és érdekeik utalják. Ez sikerült is nekik egyszermáskor, de nem bizonyos, hogy mindig fog sikerülni. Andrássy Gyula gróf, mint osztrák-magyar külügyi miniszter, annak idején az orosz-török háború előtt tapogatózott az akkori angol nagykövetnél, Bulwer Lytton lordnál, Angolország szándékát iránt és kitérő választ nyert. Hanem mikor aztán az orosz hadsereg előnyomult San Stefanoig, tehát úgyszólván Konstantinápoly kapuiig és megkötötte a s.-stefanoi békét, bizony Beaconsfield lord (akkoriban még Disraeli) nem kevéssé nyugtalankodott az események ilyetén fejlődése miatt és az angol hajóhaddal behatolt a Marmara tengerbe. Kétséges mindazonáltal, hogy ezt megtehette volna-e, ha Andrássy Gyula gróf meg nem szavaztatja a 60 milliós kölcsönt és ezáltal nem jelzi, hogy Ausztria-Magyarország nem fogná tűrni Konstantinápoly elfoglalását és a san stefanoi béke pontozatainak végrehajtását. Ez akkor úgy történt, de kérdés, vájjon számíthatna-e Angolország mindenkor és minden kérdésben egy nagyhatalmasság ilyen támogatására, annál inkább, mert Európában meglehetősen el van terjedve az a meggyőződés, hogy Angolország akciójának költségeit rendesen mások kénytelenek viselni.