Pesti Hírlap, 1896. március (18. évfolyam, 60-90. szám)

1896-03-03 / 62. szám

wió_______________________ PESTI HÍRLAP 1896. március 3. A pápa beszéde. Róma, műve. 2. A pápa ma a trónterem- Ben a tábornokokat és főpapokat fogadta, akik­nek nevében a bibornoki kollégium doyenje üd­vözölte a pápát a főpásztori szék elfoglalásának évfordulója alkalmából. A pápa válaszában azt mondotta, hogy habár a főpásztorkodás hosszú fáradozásai alkalmasak arra, hogy az örök nyu­galom utáni vágyat keltsék föl benne, mégis foly­tatni akarja művét, ha Isten tiszteletének és az egyház érdekeinek szolgálhat. A pápa emlékeztetet a kath. hierarchiának a köptök közt való hely­reállítására és bejelentette, hogy ismét fölállított hermopolisi és thebai székekbe püspököket fog kinevezni. A pápa ezzel kapcsolatban ama reményének adott kifejezést, hogy Isten segítségé­vel a kath. egység nemsokára meg fog valósulni. A szent atya hozzátette : „Szerencsétlenségre gyászt hozott ránk annak sajnálatraméltó aktusa, aki az evangélium szavait elfelejtve, a maga lelkéért föláldozta a saját és fia lelkét, amennyiben a világi politikai okokat elébe helyezte a keresz­tény méltóságnak és a keresztény lelkiismeret­nek. Vajha — folytatá a pápa — az Isten az eltévedteket fölvilágosítaná és nem engedné meg, hogy a szomorú példa birodalma békés terjesztésére irányuló működésünket megzavarja.“ A pápa beszéde végén a szent kollégiumnak minden jót kívánt. — A szent atya pompás egészségben van. Elzásziak tüntetése. A horvát jogpárt gyűlése. Zágráb, márc. 2. A Startecsevicsért tartott requiem után kezdetét vette a pártgyűlés óriási ér­deklődés mellett. A gyűlés Spincicset választotta elnökévé. A gyűlésen résztvettek a Zágrábban jelen­levő összes jogpárti képviselők Folnegovics kivételé­vel, továbbá Dapar, Laginia és Bianchini osztrák reichsrathi képviselők. A gyűlés főkontingensét a tanu­lók, főleg a gráci diákok képezték. Legelőször Ruzics dr. emelt szót, kifejtette, mily indokok vezérelték az öreg Starcsevicset, hogy a pártból kilépjen, kimutatta, hogy az indokok fönn nem állottak és így a szakadást nem tárgyilagos, hanem személyes indokok idézték elő. A tanulók óriási zajjal fogadták a szavakat. A nyugodt tárgyalás ezzel lehetetlenné vált és a gyűlés személyeskedő tá­madásokká fajult. Azután dr. Laginja indítványt ter­jesztett elő, hogy Frank kövesse Folnegovics példáját és egy időre tanúsítson passzív magatartást és a pártban el­foglalt összes állásáról mondjon le. Frank kijelenti, hogy a felhívásnak nem tehet eleget, mert a végrendelet sze­rint ő neki kell átvennie az elhunyt Szarcsevics örö­két. (Gúnyos fölkiál­tások: Ahal Most már tudjuk!) Frank szavait leirhatlan jelenetek követték. A ta­nulók az ellenpártot mindenféle gyalázó szavakkal il­lették. Csak nagy nehezen sikerült Spincics elnöknek ismét a rendet helyreállítani, mire elnök indítványozza, hogy a viszály megszűntetése céljából minden párt válaszszon három választott bírót és ezek azután vá­­laszszanak maguknak elnököt. Dr. Frank hevesen til­takozott az indítvány elfogadása ellen. A gyűlés végre is eredménytelenül oszlott szét. Azt hiszik, hogy a szakadás végleges. Az ezredéves kiállítás biztosítása. Bécs, márc. 2. (Saját tudósítónktól.) A Presse Értesülése szerint az ezredéves kiállítás együttes biz­tosítási szerződése ma jött létre. Részt vesznek benne az összes intézetek, a lipcsei biztosító társaság kivé­telével. A legmagasabb quolát az Assicurazioni Gene­rali vállalta el, az egész összeg tíz részét. A törté­nelmi kiállítást 400 millióra, a többit 7 millióra biz­tosították. A legtöbb kiállítási tárgyat, csak ha meg­érkeznek, fogják külön biztosítani. Másfél millió ellopva. Brüsszel, márc. 2. (Saját tudósítónktól) A Charleroy-i bankba ismeretlen tettesek be­törtek és másfél milliónyi értékpapírokat ra­­­­boltak. Washington, márc. 2. (Saját tudósítónktól) A madridi lapok kifakadásai az amerikai kon­gresszus eljárásával szemben a kubai ügyet illetőleg, itteni kormánykörökben nagy izgatott­ságot keltettek. Anner államtitkár házában azonnal titkos kabinet­gyűlést tartottak. A madridi amerikai ügyvivő sürgönyzött, hogy az Egyesült Államoknak dezáruálniuk kell a szenátus eljárását; ez az egyetlen mód arra, hogy Spanyolországgal a jó viszony fentartassék. Beavatott körökben azt hiszik, hogy ezt a táviratot ignorálni fogják. Weyler spanyol tábornok ismeretes túl­kapásai Kuba szigetén valószínűleg arra fogják bírni a képviselőházat, hogy a kubai köztár­saság elismerésére nézve határozottan nyilat­kozzék. Madrid, márc. 2. (Saját tudósítónktól.) A kormány önkéntes hadtestet akar toborozni, amely Kubába küldetnék. Százezer Mauser­fegyvert rendeltek meg. A tengerészeti miniszter hivatalosan jelenti, hogy a hajóhad két hét múlva készen lesz a kubai útra. Washington, márc. 2. A képviselőimé 263 szavazattal 16 ellenében Kubára vonatkozóig a szenátusával megegyező határozati javaslatot fogadott el. Washington, márc. 2. A madridi amerikai követ távirata szerint, Spanyolország késznek nyilatkozott, hogy a barcelonai eseményért teljes elégtételt fog adni. Barcelona, márc. 2. (Saját tudósítónktól.) Tegnap az Egyesült­ Államok ellen itt nagy tün­tetések folytak. Vagy 10,000 főnyi tömeg spa­nyol lobogók alatt a hadsereget és Weyler tá­bornokot éltetve, a cataloniai palota elé vonult, hol küldöttség ment be a kormányzóhoz és fölszólította azt a menethez való csatlakozásra. A küldöttség továbbá fölhívta a kormányzót, hogy értesítse a kormányt, hogy a nép Spa­nyolország érdekeinek erélyes megóvását várja tőle Északamerika ellen. A kormányzó haszta­lan intette nyugalomra és meggondoltságra a tömeget, mely ezután az amerikai konzul háza elé vonult és ott az összes ablakokat beverte. A kormányzó rendőrökkel szétugratta a tünte­tőket és látogatást tett az amerikai konzul­nál, akinek sajnálatát fejezte ki a történtek fö­lött. (N. Fr. Pr.: )A lyoni keresk. kamara a kormány ellen. Páris, márc. 2. (Saját tudósítónktól.) A nap politikai eseménye Isaac, a lyoni kereske­delmi kamara alelnökének beszéde, amelyet Aynard elnök helyett mondott el. Aynard meg­­betegedett, de Isaac azt a beszédet mondta el, amelyet Aynard készített és amely erélyesen tiltakozik a kormány adóreformja és szocialista politikája ellen. A beszéd hangsúlyozza, hogy a munkások anyagi helyzetének javítása a munkaadók jólétéből függ; ha a munkaadók vagyonát csökkentik, akkor a munkások hely­zetén sem lehet majd javítani. A beszéd annál fontosabb, mert a lyoni kereskedelmi kamara a legnagyobb Fr­ancia­­országban és mert a budget-bizottság tegnap elhatározta, hogy az összes keresk. kamarák véleményét kikéri az adóreformokat illetőleg. Faure elnök a vidéken, Toulon, márc. 2. Faura Felix elnök ma reggel ideérkezett. A lakosság legszívélyesebb ovációi kö­zött a köztársaság elnöke a prefektúrára ment. Ott fogadta a hatóságokat. Az után a szárazföldi és ten­gerész csapatok sorfalat képeztek. Toulon, márc. 2. A hatóságok fogadása után a köztársasági elnök meglátogatta a kórházat és azután a reggelihez visszatért a praefekturába. Az ória néptömeg a köztársasági elnököt mindenütt, ahol megjelent, lelkesült ovációban részesítette. Délután az elnök a „Formidable“ hajóra ment, ahol a hajóraj lisztjeit fogadta, azután pedig meglátogatta a tengeré­szeti kórházat és La­ Seyne-t. Mentone, márc. 2. (Saját tudósítónktól) A Marseilleben lakó elzásziak tüntetésre készül­nek ; Mentone és Nizza békés megszerzésével szemben Elzász és Lotharingia erőszakos elraga­dására akarnak rámutatni. Spanyolország és az Egyesült Államok. „Szabadkőmives parlament.“ Paris, márc. 2. (Saját tudósítónktól.) Tegnap szabadkőmives lakoma volt, amelyben kétszázötvenen vettek részt. Tavaly Floquet elnökölt, az idén Dever ezredes, aki azt hangoztatta, hogy a rendes parla­ment mellett egy állandó szabadkőmives parlamentnek is kellene működnie. Agyonlőtt hajó-kormányos. Belgrád, márc. 2. (Saját tudósítónktól.) Az osztrák-magyar Duna-gőzhajózási társulat Pfeffer nevű kormányosát, aki csolnakon a Duna partmentén a téli kikötőbe igyekezett, egy szerb határőr agyonlőtte. A golyó, mely a kormányos szívébe hatolt, ezt azonnal­­ megölte. KÖZGAZDASÁG. Táviratok. Bécs, márc. 2. (Saját tudósítónktól) A bank­­egyesület 8 frtos osztalékot fizet. Az alapszabályszerű dotáción kívül 500,000 frtot juttatnak a tartalékalap­­nak. A tartalék most már közel hat millió frt. Bécs, márc. 2. (Saját tudósítónktól.) A gabna­­tőzsde jelentékenyen megszilárdult irányzattal nyilt meg; ennek oka a rozs utáni nagyobb fedezési ke­restet, mert ma — a budapesti tavaszi határidő megnyitó napján — rozsot nem mondtak föl. — Köttetett : búza tavaszra 7.16—7.18, máj.—jun. 7/27—7.28, őszre 7.40—7.44—7.42.— Rozs tavaszra. 6 6b—6.74—6.73, őszre 6.41—6.43—6.40. — Zab tavaszra 6.35—6.38. — Tenneri május—jun. 4.63— 4.61—4.62, jan.—febr. 4.79—4.80. — Repce aug. —szept. 11.45—11.55. —­­Hivatalos déli zárlat. — Búza - tavaszra 7.17—7.19, máj.—jun. 7.27—7.29,őszre 7.41 —7.43. — Rozs tavaszra 6.72—6.74, máj.—jun. 6.71 —6.73, őszre 6.39—6.41. — Tengeri máj.—jun. 4­.61—­4­63, juh—aug. 4.76—4.78. — Zab tavaszra 6.36—6 38, máj.—jun. 6.39—6.41. — Repce jan.­— febr. 10­35 —10.45, aug.—szept. 11.45—11.55. — Repceolaj ápr.—máj. 27.50—28.—. Délután terjedelmesebb fedezési keresletre a vállalkozási kedv növekedett. Zárult: Búza tavaszra 7.16, máj.—jun. 7 27, őszre 7.40. — Rozs tavaszra 6.67, máj.—jun. 6.68, őszre 6.41. — Zab tavaszra 6.35. — Tengeri máj.—jun. 4­63, jul.—aug. 4.78. — Repce aug.—szept. 11.45. — Szesz készáru 14.80 —1490. Bécs. márc. 2. (Saját tudósítónktól) Az ér­téktőzsde ma kedvezőbb olaszországi jelentések, a­ hitelintézet újabb üzleteiről keringő hírek és buda­pesti vásárlási rendeletek hatása alatt szilárd hangu­lattal nyilt meg, később azonban a berlini Disconto­­bank kedvezőtlen mérlegéről terjesztett hírek , ennek megfelelően kedvezőtlen megnyitó árfolya­mok hatása alatt az irányzat ellanyhult. — Magyar hitelrészvény 377.37, Osztrák hitelrészvény 416.—, Angro 172.75 —, mon­dans 312—, Landerbank 252­—, magy. lesz. 252.—, magyar jelzálog 261.—, dohányr. 190.—, máj. jár. 101.10, m. koronaiár 101.15, m. koronaiár. 98.90, osztr. aranyjár. 122 20, magy. aranyjár. 122.—, álamv. 370.50 déli vasút 99.—, galíciai v. —.—, elbav. v 282.50, alföldi —.—, kassai 194 —, csernovici 294.—, erdélyi —, ■ budapest-pecsi —, magy. északkeleti 208.—, rimamur.­246.—, magy. fegyvergyár —, Dunagőzd. 489.—, Lloyd 455.—, bécsi közs. sorsjegy 172.25, magy. di­sz. 154.—, tiszai 143.—, rubel 128 25, márka 59 02. Napoleon 9.57. Délután zárult: Osztr. hitelr. 877.25, magyar hitelr. 416.50, Unió­bank 312.—, Angio­bank 172 75, Länderbank 252.25, osztr.-magyar államvasut 370 75, déli vasút 99.37, dohányrészv. 190.—, bankegyesület .—, magy. korona 99.10, alpesi bányarészvény 85 70, májusi jár. 10110, északnyug. vasút —. bank-egyesület —.—, elbavölgyi vasut —.—, ri­­mamuranyi vasmű 246 50, török sorsjegyek 60 50, német bír. márka 59­ 02, éjszaknyugati vasút —.—• Bécs, márc. 2.­­Magyar ertönet zárlata.) Ma­­gyar földteherm. kötvény —. Erdélyi földteherm. kötv. —. Erdélyi vasúti részv. —.—. 1876. m. k. v. áll. első kötv. —.—. — ö­­, papirjár. —.—.—. Tiszai és szeg. köles, sorsj. 143.—. 4% aranyj. 122.—. — Magyar vasúti kölcsön 101.40. Magy. hitelbank részv. 410.25. — Alföldi vasut részv. —.—. — Magy. é.-keleti vasút —.—. — Magy. resz.- és váltób. részv. 261. —. — Kassa-oderb. v.-részvény 194.—. Bécs, márc. 2. (Osztrák értékek zárlata.) 4.2°­, pa­pír-j­ár­adék 101.10. — 4°/, osztrák aranyj. 122.10. — 1860, sorsjegy 147.—. — Osztr. hitelsorsjegy 198.—. — Angol-osztrák bank-részv. 173.— . — Wien­bank. verein-rész. 146.25. — Osztr.-magy. bank-részv. 987. — Déli vasut-részvény 98.75. — Dunagőzhaj.­társ. részvény 486.—­ Dohányrészv. 190.40. — Cs. k. arany­­verd­ 5.68. — Német bankváltók 59.02. — 4.2*/» ezüst-járadék 101.10. — Osztrák koronajár. 101.35. — 1864. sorsjegy 192.75. — Osztrák hitelrészvény 377.50. — Union bankrészv. 312 50. — Osztr. Landerbank 262. —. — Osztr. állaruv. részv. 370.50. — Elbavölgyi vasut-részvény 282.75. — Alpesi részv. 85 90. — 20 frankos 9.57. Londoni váltóár 120 80. Szilárd, Berlin, márc. 2. Búza május 168­/4 (+1*/,), jú­nius 1581/4 (+ 1 ), július 1587, (+ %), szeptember 1587/4 (-1 */«)• — Rozs május 126% (+ */­­, június my4 ( + Vili július 127% (+­­«), szeptember 128*/2 (+ */«)•Paris, márc. 2. (Esti 6­6. 55 p) Liszt: máj.— aug. 41.80 (—20), szept.—dec. 42.40 (—101. — Búza: máj.—aug. 19.30 (—101, szept.—dec. 19.40 (— Cj. — Olaj: máj.—aug. 55.25 (+25). — Szesz: máj.— aug. 32.50 ( —­­, szept.—dec. 32.75 ( — ). — Cukor: máj.—aug. 34.627, (+ lat)), okt.—.Jan. 32.127. (•— 75 .)

Next