Pesti Hírlap, 1896. augusztus (18. évfolyam, 210-239. szám)
1896-08-01 / 210. szám
1 ____________________________________ PESTI HÍRLAP 1896. augusztus ót — fér szó, hogy ama bizonyos politikai párt alatt, „amelytől leginkább remélhetik érdekeik orvoslását“, az Ugronpárt lapja csakis Ugron Gábor pártját értette és érti. És talán nem is túlzás az, ha a pártéletre nézve megdöbbentőnek, a politikai erkölcsökre nézve pedig lealacsonyodásnak találjuk, hogy ez ugyanabban az orgánumban lát napvilágot, ahol nap-nap után római jógában szavalnak minden néven nevezendő politikai erkölcsökről. Egyebekben pedig nem tudjuk, hogy ez alatt a vakondok-túrás alatt, milyen hosszú lyuk-hálózati húzódik el ? Lehet az is, hogy e jelenségek csalnak, de azok után a tünemények után, amelyek az Ugron-pártnak a néppárttal s a néppártnak a nemzetiségek programmjával való összeköttetését mutatták, a vélelem amellett szól, hogy a jövő választásoknál mind a két párt érintkezést keres az oláh, szerb és tót nemzetiségi agitációval s a veszendőnek induló mandátumok a haza ellenségeinek segítségére appellálnak. Ez a vélelem, az ellenkezőt be kell bizonyítani. Be kell bizonyítani kivált Ugron Gábornak, aki e politikának alkotója, vezére, reménye és felelős főnöke. Különben politikai reputációjának lettek szélei Magyarországon. A magunk részéről különben ennek az önfölkínálásnak, ha mégannyira az Ugron-párt hivatalos önmegfeledkezése lenne is, eredményt nem jósolhatunk. A szerbek utóvégre még a leggyöngébb és legrosszabb magyart is jobban imerik, hogy sem föltehessék felőle a magyar érdek elárulását. Gimpli-fogásnál egyébnek nem fogják tekinteni, de ennek azután olyan együgyű, hogy öt szál szerb nemzetiségi választó sem fog neki felülni. Azonban lehangoló és keményen megfenyítendő jele az időnek, hogy magyar s méghozzá magyar ellenzéki párt részéről ilyesmi egyáltalán megtörténhetett. Jele egy oly fokú lealacsonyodásnak, amelyet semmiféle választási morál-kódex paragrafusai szerint nem lehet kimenteni s amelyet abban a pillanatban infámisnak kellett kijelenteni, amint a fejét először fölütötte. A vakondok most az egyszer ki van vetve a napvilágra és azt el is kell pusztítani, ne hagyjon el . . . Menjünk gyalog. . . Mindent elmagyarázok . . .* Végtelenül kéjes érzet fogott el. Mit bántam én, hogy tolvaj volt, vagy annál is rosszabb. Jelenlétének szent mámora elfeledtetett mindent, ott eredt ez a mámor a rejtélyes helyen, ahol a szerelem szülemlik meg és nemhogy elijesztett volna, inkább gyöngédebbé tett, önfeledett szelidséggel ruházott, föl és úgy tetszett, hogy szeretnék meghalni. Amig élveztem a karomba menekülő kis kéz varázslatát, amig magamba leheltem a gyönyörű haj illatát és ruhája az enyémhez simult, isteni szava ezt mondta : — Ez az én betegségem, iszonyú betegség, mely néha-néha oly hatalmas erővel ragad meg, hogy mondhatnám, valami láthatatlan kéz ragadott meg és magával hurcol. Ébredésemkor kezdődik , órákon át küzködöm, aztán a kísértés oly erős lesz, hogy fizikai fájdalmat érzek. Megszököm egymagamban, csatangolok az utcákon, habozom, míg valami végzetszerű hatalom bekényszerit egy üzletbe . . . . oda, ahol bűnt kell elkövetnem. Elhallgatott. Zokogás fogta el, amelyet gyorsan elfojtott. Könnyű kezének némi nyomását éreztem. Folytatta : — Nem okozok különben kárt senkinek, még mielőtt hazatértem, a lopott tárgyakat borítékba teszem és postán visszaküldöm . . . . Eddig még sohasem leptek meg . • . » Most azonban a baleset vesztemet okozta. A tuileriákhoz értünk. Megállt. Jól arcomba nézett. A legelragadóbb szűziesség ragyogott ki fényes szeméből, fiatal istennői arcából. — Meg akar látogatni ? Némán rátekintettem, de úgy néztem rá, hogy csak ennyit felelt: — A névjegyét kérem . . . Távozod.* Másnap és bizony az azután következő napokon is ellátogattam hozzá. Bemutattak atyjának és azután oly bizalmasan találkoztunk, amint azt a brit szokások megengedik. Egészen elvesztettem érzékemet a való iránt. Corisandre volt egyetlen képzetem a világegyetemről. Több hónap múlt el. Egy délután a kertben sétáltunk. Megszólalt. — Nincs kétségem többé; az iszonyú kudarc, amely ért, kigyógyított betegségemből. Nem voltam többé kisértésben, annyira, hogy most már föl sem bírom fogni, mint eshettem áldozatául a nemtelen szenvedélynek . . . Néhány lépést tettünk az első rózsák felé. Corisandre fehér ruhája meghajlítgatta a füvet, amely gyöngén sistergett. Édessége, szépsége szinte eszemet vette. Hirtelen hozzám fordult és rejtélyes arckifejezéssel szólt: — Hálával tartozom önnek, — szólt . . . Ön nélkül, ki tudja, milyen kalandba keveredtem volna . . . Mondja meg, mit szeret a legjobban ezen a világon ? — Nem bírom azt kimondani, hogy mit szeretek legjobban a világon, — rebegtem reszketve. — Mert ön úgy sem adhatja nekem. .. De ha nekem akarja adni azt, amit az ön hazájában egyszerű barátságból szokás ajándékozni . . . illatossá tette életemet örökre. — Ugyan mi az? — kérdé könnyed gunvnyal. Egészen halkan kimondtam. Ragyogó két keze közé fogta fejemet; szerelmes ajkamon éreztem ajka tüzét. És mikor a mámortól, a kéjtől megtántorodtam, ezt suttogta: — Miért nem mondja hát, hogy mit szeret legjobban ezen a világon?! — Óh jaj, akár el is mondhatom , hiszen nem jár következményekkel, ha ábrándképekről beszélünk. Ön az ... ön! Elhallgatott, mosolygott, aztán elszántan szólt: — Tudja-e, mit mondott az atyám, amikor mindent elmondtam neki? — Nem tudom . . . — Azt mondta, hogy nem lehetek a más nejévé, csak az öné . . . hogy lehetetlen, hogy a mi világunkból való férfi, ha látta bűnömet, ne legyen férjemmé. És én . . . — És ön . . . — Én . . . mit tehetnék egyebet, mint engedelmeskedni . . . mert bizonyos, hogy ön az, akit a világon legjobban szeretek . . . atyámmal együtt.»íme, így történt, hogy az események tündérregéje tolvajnot juttatott nekem feleségül. Belpolitikai hírek. Beiktatott törvények. A hivatalos lap szerint augusztus 1-én hirdeti ki az Országos Törvénytár a magyar királyi közigazgatási bíróságról szóló XXV-ik és a majorsági zsellérbirtokról s az ehhez hasonló természetű birtokokról szóló XX-ik törvénycikkelyt. Választási mozgalmak. A korpánál választókerületben is megindulni készül a választási mozgalom; ebben a kerületben jó ideje mindig egyhangú volt a választás, de a mostani mozgalmasnak ígérkezik. Az eddigi képviselő, dr. Nyáry Béla, elhanyagolta a kerületet, mert öt éven át egyszer szerencséltette s akkor is néhány órára s így a mandátumra kevés a kilátása. A szabadelvű párti választók Holczer János rákóci földbirtokost léptetik föl jelöltül, ki a kerületben nagy szeretetnek örvend. Ellenzéki részről valamelyik Ivánka készül föllépni valószínüleg Ivánka Oszkár, mert a szálkai kerületben hallani sem akarnak többé róla.* Függetlenségi pártszervezkedés a Belvárosban. Tegnap este a Királyi Pál utcai Szedlacskó-vendéglőben a belvárosi függetlenségi 48-as választópolgárok értekezletet tartottak a végből, hogy a belvárosi függetlenségi 48-as pártot szervezzék. Kimondták, hogy pártárnyalati különbségek nem ismerve megindítják a szervezést az egységes függetlenségi 48-as párt programmjai alapján. Kramer Bernát kereskedő indítványára Árvay Lipót kávés elnöklete alatt többtagú szervezőbizottságot küldtek ki. A kerület függetlenségi vezérférvait: Polonyit, Preyer Hugót, Mezey Pétert, Hegedűs Károlyt, Némay Antalt stb. küldöttségileg fogják fölkérni, hogy a pártszervező mozgalom élére álljanak. Külpolitikai hírek, Anglia külön állásfoglalása. Salisbury lord — úgy látszik — eljöttnek véli az időt, hogy nyílt sisakkal lépjen Európa elé. Az angol sajtó, mely a kormány intencióinak támaogatója szokott lenni, a krétai kérdésben oly hangon kezd beszélni, melyből viágosan kitűnik, hogy Angiolban a veszedelmes kérdés megoldását nem ólotják. A „Times“ nagy rokonszenvvel szól a krétai fölkelőkről s a görög kormányt is védelmezi, mint a mely országnak s partjainak földrajzi helyzeténél fogva nem képes meggátolni, hogy a görögök krétai fajrokonaik segítségére ne siessenek, amint nem lehetett annak idejében azt sem meggátolni, hogy az északi olaszok támogassák a föllázadt szicíliai fajrokonokat. A „Times“ a haleppói egyezség életbeléptetését sem tartja többé elégségesnek és célhozvezetőnek. Szerinte az nagyon komplikált. — Ki fogja annak tiszteletben tartását ellenőrizni? A konstantinápolyi kormány arra nem elég megbízható, a hatalmaknak pedig semmi kedvük ilyen kényelmetlen tisztet magukra vállalni. A nyugalom helyreállítása — vélekedik az angol lap — csakis azon esetben képzelhető, ha Kréta kormányzásában a török befolyás a minimumra szállíttatik, vagy ha teljesen kiküszöböltetik. Ezt pedig olyformán véli véghezvihetőnek, ha t. i. a sziget 5 évre új keresztény kormányzót kap, aki teljhatalommal legyen fölruházva úgy a polgári, mint a katonai ügyekben. A sziget fizessen évi tribuntumot, de semmi más összefüggés Konstantinápolyival ne zavarja a krétaiak önkormányzatát. Hát ez bizony „nagyszerű“ terv,s ha a szultán elfogadja, alig gondolható, hogy a hatalmak ellene szóljanak. Először, mert jogában áll a szultánnak tartományával úgy kiegyezkedni, amint neki tetszik; másodszor, mert az ottomán birodalom tényleg nem fog csorbulást szenvedni, a nemzetközi jog tehát nem lenne érintve. Természetesen csak az a kérdés, hogy a szultán ilyen vakmerő követelésbe belenyugodnék-e ? Továbbá, hogy ha bele nem nyugodnék, vajon a hatalmak pressziót gyakorolnának-e rá? Sem az egyik sem a másik nem valószínű. Hanem bizonyos az, hogy az angol sajtó ilyetén okoskodásának fő célja: a fölkelőkbe újabb bátorságot önteni, hogy a béke helyreállítása egyhamar meg ne történhessék. Miért? Talán azért, amit Pétervárott hisznek, hogy Anglia foglalkoztatni akarja Európát, mert az egyiptomi kérdés szőnyegre kerülésétől tart ? Ez is hozzájárul, az bizonyos. De lappang az angolok érdek-kincstárában mások is. Ki ne emlékeznék még Gladston famozus „handsoff ”-jára, melyivel megfenyegette Ausztria-Magyarországot, hogy ne merészkedjék magát török örökösnek tekinteni? Kréta birtoka nagyon alkalmas hadipoziciót képviselne ép úgy monarchiánk esetleges előnyomulása ellen Szaloniki felé, mint Oroszországnak netán Konstantinápolyba vágyakozó aspirációi ellen. Itt helyén lesz fölemlíteni egy kis párbeszédet, mely e sorok írója és egy angol diplomata közt folyt tavaly, midőn az örmény kérdés oly nagy zajjal kezdett föllépni. Emberem, ki magas életkora miatt a nyilvános szolgálattól visszalépett, miután már a világ mind az öt részében szolgálta hazáját kisebb-nagyobb állásokban, oda nyilatkozott, hogy az örmény kérdést nyomban fogja követni a krétai lázadás. „Krétára szüksége van Angliának“ — mondá. — „A keleten életbevágó érdekei vannak, melyeket