Pesti Hírlap, 1896. augusztus (18. évfolyam, 210-239. szám)

1896-08-01 / 210. szám

1 ____________________________________ PESTI HÍRLAP­ 1896. augusztus ót — fér szó, hogy ama bizonyos politikai párt alatt, „amelytől leginkább remélhetik érdekeik orvos­lását“, az Ugronpárt lapja csakis Ugron Gábor pártját értette és érti. És talán nem is túlzás az, ha a pártéletre nézve megdöbbentőnek, a politikai erkölcsökre nézve pedig lealacsonyo­­dásnak találjuk, hogy ez ugyanabban az orgá­numban lát napvilágot, ahol nap-nap után ró­mai jógában szavalnak minden néven neve­zendő politikai erkölcsökről. Egyebekben pedig nem tudjuk, hogy ez alatt a vakondok-túrás alatt, milyen hosszú lyuk-hálózati húzódik el ? Lehet az is, hogy e jelenségek csalnak, de azok után a tünemények után, amelyek az Ugron-pártnak a néppárttal s a néppártnak a nemzetiségek programmjával való összeköttetését mutatták, a vélelem amellett szól, hogy a jövő választásoknál mind a két párt érintkezést keres az oláh, szerb és tót nemze­tiségi agitációval s a veszendőnek induló man­dátumok a haza ellenségeinek segítségére appel­­lálnak. Ez a vélelem, az ellenkezőt be kell bizo­nyítani. Be kell bizonyítani kivált Ugron Gábor­nak, aki e politikának alkotója, vezére, reménye és felelős főnöke. Különben politikai reputáció­jának lettek szélei Magyarországon. A magunk részéről különben ennek az ön­­fölkínálásnak, ha mégannyira az Ugron-párt hi­vatalos önmegfeledkezése lenne is, eredményt nem jósolhatunk. A szerbek utóvégre még a leggyöngébb és legrosszabb magyart is jobban imerik, hogy sem föltehessék felőle a magyar ér­dek elárulását. Gimpli-fogásnál egyébnek nem fogják tekinteni, de ennek azután olyan egy­­ügyű, hogy öt szál szerb nemzetiségi választó sem fog neki felülni. Azonban lehangoló és keményen megfe­nyítendő jele az időnek, hogy magyar s még­hozzá magyar ellenzéki párt részéről ilyesmi egyáltalán megtörténhetett. Jele egy oly fokú leala­­csonyodásnak, amelyet semmiféle választási mo­­rál-kódex paragrafusai szerint nem lehet kimen­teni s amelyet abban a pillanatban infámisnak kellett kijelenteni, amint a fejét először föl­­ütötte. A vakondok most az egyszer ki van vetve a napvilágra és azt el is kell pusztítani, ne hagyjon el . . . Menjünk gyalog. . . Mindent elmagyarázok . . .* Végtelenül kéjes érzet fogott el. Mit bán­tam én, hogy tolvaj volt, vagy annál is rosszabb. Jelenlétének szent mámora elfeledtetett mindent, ott eredt ez a mámor a rejtélyes helyen, ahol a szerelem szülemlik meg és nemhogy elijesztett volna, inkább gyöngédebbé tett, önfeledett sze­­lidséggel ruházott, föl és úgy tetszett, hogy sze­retnék meghalni. Amig élveztem a karomba menekülő kis kéz varázslatát, amig magamba leheltem a gyönyörű haj illatát és ruhája az enyémhez si­mult, isteni szava ezt mondta : — Ez az én betegségem, iszonyú be­tegség, mely néha-néha oly hatalmas erővel ra­gad meg, hogy mondhatnám, valami láthatatlan kéz ragadott meg és magával hurcol. Ébredé­semkor kezdődik , órákon át küzködöm, aztán a kísértés oly erős lesz, hogy fizikai fájdalmat ér­zek. Megszököm egymagamban, csatangolok az utcákon, habozom, míg valami végzetszerű hata­lom bekényszerit egy üzletbe . . . . oda, a­hol bűnt kell elkövetnem. Elhallgatott. Zokogás fogta el, amelyet gyorsan elfojtott. Könnyű kezének némi nyomását éreztem. Folytatta : — Nem okozok különben kárt senkinek, még mielőtt hazatértem, a lopott tárgyakat bo­rítékba teszem és postán visszaküldöm . . . . Eddig még sohasem leptek meg . • . » Most azon­ban a baleset vesztemet okozta. A tuileriákhoz értünk. Megállt. Jól arcomba nézett. A legelragadóbb szű­ziesség ragyogott ki fényes szeméből, fiatal is­tennői arcából. — Meg akar látogatni ? Némán rátekintettem, de úgy néztem rá, hogy csak ennyit felelt: — A névjegyét kérem . . . Távozod.* Másnap és bizony az azután következő napokon is ellátogattam hozzá. Bemutattak aty­jának és azután oly bizalmasan találkoztunk, amint azt a brit szokások megengedik. Egészen elvesztettem érzékemet a való iránt. Corisandre volt egyetlen képzetem a világ­egyetemről. Több hónap múlt el. Egy délután a kertben sétáltunk. Meg­szólalt. — Nincs kétségem többé; az iszonyú ku­darc, amely ért, kigyógyított betegségemből. Nem voltam többé kisértésben, annyira, hogy most már föl sem bírom fogni, mint eshet­tem áldozatául a nemtelen szenvedélynek . . . Néhány lépést tettünk az első rózsák felé. Corisandre fehér ruhája meghajlítgatta a füvet, amely gyöngén sistergett. Édessége, szépsége szinte eszemet vette. Hirtelen hozzám fordult és rejtélyes arckifejezéssel szólt: — Hálával tartozom önnek, — szólt . . . Ön nélkül, ki tudja, milyen kalandba kevered­tem volna . . . Mondja meg, mit szeret a leg­jobban ezen a világon ? — Nem bírom azt kimondani, hogy mit szeretek legjobban a világon, — rebegtem resz­ketve. — Mert ön úgy sem adhatja nekem. .. De ha nekem akarja adni azt, amit az ön ha­zájában egyszerű barátságból szokás ajándé­kozni . . . illatossá tette életemet örökre. — Ugyan mi az? — kérdé könnyed gunvnyal. Egészen halkan kimondtam. Ragyogó két keze közé fogta fejemet; sze­relmes ajkamon éreztem ajka tüzét. És mikor a mámortól, a kéjtől megtántorodtam, ezt suttogta: — Miért nem mondja hát, hogy mit szeret legjobban ezen a világon?! — Óh jaj, akár el is mondhatom , hiszen nem jár következményekkel, ha ábrándképekrő­l beszélünk. Ön az ... ön! Elhallgatott, mosolygott, aztán elszántan szólt: — Tudja-e, mit mondott az atyám, amikor mindent elmondtam neki? — Nem tudom . . . — Azt mondta, hogy nem lehetek a más nejévé, csak az öné . . . hogy lehetetlen, hogy a mi világunkból való férfi, ha látta bűnömet, ne legyen férjemmé. És én . . . — És ön . . . — Én . . . mit tehetnék egyebet, mint en­gedelmeskedni . . . mert bizonyos, hogy ön az, akit a világon legjobban szeretek . . . atyám­mal együtt.»­íme, így történt, hogy az események tün­dérregéje tolvajnot juttatott nekem feleségül. Belpolitikai hírek. Beiktatott törvények. A hivatalos lap sze­rint augusztus 1-én hirdeti ki az Országos Törvény­tár a magyar királyi közigazgatási bíróságról szóló XXV-ik és a majorsági zsellérbirtokról s az ehhez hasonló természetű birtokokról szóló XX-ik törvény­­cikkelyt. Választási mozgalmak. A korpánál választó­kerületben is megindulni készül a választási mozga­lom; ebben a kerületben jó ideje mindig egyhangú volt a választás, de a mostani mozgalmasnak ígérke­zik. Az eddigi képviselő, dr. Nyáry Béla, elhanyagolta a kerületet, mert öt éven át egyszer szerencséltette s akkor is néhány órára s így a mandátumra kevés a kilátása. A szabadelvű párti választók Holczer Já­nos rákóci földbirtokost léptetik föl jelöltül, ki a ke­rületben nagy szeretetnek örvend. Ellenzéki részről valamelyik Ivánka készül föllépni valószínüleg Ivánka Oszkár, mert a szálkai kerületben hallani sem akar­nak többé róla.* Függetlenségi pártszervezkedés a Belvárosban. Tegnap este a Királyi Pál­ u­tcai Szedlacskó-vendéglő­­ben a belvárosi függetlenségi 48-as választópolgárok értekezletet tartottak a végből, hogy a belvárosi füg­getlenségi 48-as pártot szervezzék. Kimondták, hogy pártárnyalati különbségek nem ismerve megindítják a szervezést az egységes függetlenségi 48-as párt pro­­grammjai alapján. Kramer Bernát kereskedő indítvá­nyára Árvay Lipót kávés elnöklete alatt többtagú szervezőbizottságot küldtek ki. A kerület független­ségi vezérférvait: Polonyit, Preyer Hugót, Mezey Pé­tert, Hegedűs Károlyt, Némay Antalt stb. küldöttsé­­gileg fogják fölkérni, hogy a pártszervező mozgalom élére álljanak. Külpolitikai hírek, Anglia külön állásfoglalása. Salisbury lord — úgy látszik — eljöttnek véli az időt, hogy nyílt sisakkal lépjen Európa elé. Az angol sajtó, mely a kormány intencióinak támaogatója szokott lenni, a krétai kérdésben oly hangon kezd beszélni, melyből vi­ágosan kitűnik, hogy Angiolban a veszedelmes kérdés megoldását nem ól­otják. A „Times“ nagy rokonszenvvel szól a krétai fölkelőkről s a görög kormányt is védelmezi, mint a mely országnak s partjainak földrajzi helyzeténél fogva nem képes meggátolni, hogy a görögök krétai fajrokonaik segítségére ne siessenek, amint nem le­hetett annak idejében azt sem meggátolni, hogy az északi olaszok támogassák a föllázadt szicíliai faj­rokonokat. A „Times“ a haleppói egyezség életbeléptetését sem tartja többé elégségesnek és célhozvezetőnek. Szerinte az nagyon komplikált. — Ki fogja annak tiszteletben tartását ellenőrizni? A konstantinápolyi kormány arra nem elég megbízható, a­ hatalmaknak­ pedig semmi kedvük ilyen kényelmetlen­ tisztet ma­gukra vállalni. A nyugalom helyreállítása — vélekedik az an­gol lap — csakis azon esetben képzelhető,­­ ha Kréta kormányzásában a török befolyás a mini­mumra szállíttatik, vagy ha teljesen kiküszöböltetik. Ezt pedig olyformán véli véghezvihetőnek, ha t. i. a sziget 5 évre új keresztény kormányzót kap, aki teljhatalommal legyen fölruházva úgy a polgári, mint a katonai ügyekben. A sziget fizessen évi tribun­tumot, de semmi más összefüggés Konstantinápoly­ival ne zavarja a krétaiak önkormányzatát. Hát ez bizony „nagyszerű“ terv,s ha a szultán elfogadja, alig gondolható, hogy a hatalmak ellene szóljanak. Először, mert jogában áll a szultánnak tartományával úgy kiegyezkedni, amint neki tetszik; másodszor, mert az ottomán birodalom tényleg nem fog csorbulást szenvedni, a nemzetközi jog tehát nem lenne érintve. Természetesen csak az a kérdés, hogy a szul­tán ilyen vakmerő követelésbe belenyugodnék-e ? To­vábbá, hogy ha bele nem nyugodnék, vajon a hatal­mak pressziót gyakorolnának-e rá? Sem az egyik sem a másik nem valószínű. Hanem bizonyos az, hogy az angol sajtó ilyetén okos­kodásának fő célja: a fölkelőkbe újabb bátorságot önteni, hogy a béke helyreállítása egyhamar meg ne történhessék. Miért? Talán azért, amit Pétervárott hisznek, hogy Anglia foglalkoztatni akarja Európát, mert az egyiptomi kérdés szőnyegre kerülésétől tart ? Ez is hozzájárul, az bizonyos. De lappang az angolok érdek-kincstárában más­ok is. Ki ne emlé­keznék még Gladston famozus „handsoff ”-jára, mely­­ivel megfenyegette Ausztria-Magyarországot, hogy ne merészkedjék magát török örökösnek tekinteni? Kréta birtoka nagyon alkalmas hadipoziciót képviselne ép úgy monarchiánk esetleges előnyomu­lása ellen Szaloniki felé, mint Oroszországnak netán Konstantinápolyba vágyakozó aspirációi ellen. Itt helyén lesz fölemlíteni egy kis párbeszédet, mely e sorok írója és egy angol diplomata közt folyt tavaly, midőn az örmény­ kérdés oly nagy zajjal kez­dett föllépni. Emberem, ki magas életkora miatt a nyilvá­nos szolgálattól visszalépett, miután már a világ mind az öt részében szolgálta hazáját kisebb-nagyobb állá­sokban, oda nyilatkozott, hogy az örmény­ kérdést nyomban fogja követni a krétai lázadás. „Krétára szüksége van Angliának“ — mondá. — „A keleten életbevágó érdekei vannak, melyeket

Next