Pesti Hírlap, 1896. augusztus (18. évfolyam, 210-239. szám)

1896-08-13 / 222. szám

1896. augusztus 13. PESTI HÍRLAP 9 — (Hymen.) Orosz Herman izsnyéki föld­birtokos fia, Adolf (N.-Becskerek), eljegyezte Lefko­­vics Mátyás nyíregyházai vendéglős kedves leányát, Frida kisasszonyt. — (A budapesti szünidei gyermektelep egyesület) által hat hétre kitelepített gyermekek e hó 16-an, vasárnap este 10 óra 15 perckor érkeznek a keleti pálaud­varon, még­pedig Hegy­bányáról 75 fiú, Körmöcbányáról 45 leánygyermek. Az érdekelt szü­lők figyelmeztettetnek, hogy gyermekeiket a pályaház­ban vehetik át.­­ (A német császár győzelme.) London­ból távírják . A tegnapi regattánál az első díjat a né­met császár „Meteor“ yachtja nyerte.­­ (Jégvihar) dühöngött ma Nagy-Enyeden, elpusztította a termést, házakat összerontott, fákat kicsavart és madarakat s kisebb állatokat agyonvert. Több ember, kik nem tudtak gyorsan menekülni, megsebesült. Öt centiméteres hosszú, nyolc dekás jég­­darabok hullottak. Csomboron és több községben teljesen elpusztult a szőlőtermés. Enyedet­t­ike óta harmadszor verte el a vihar.­­ (Az idegenforgalom.) A fő­városba teg­nap összesen 17533 idegen érkezett a vasutakon. És pedig a keleti pályaudvaron jött 9539, a nyugatin 7140, a délin 874. Elutazott a fővárosból összesen 16554 ember; a keleti pályaudvaron 9337, a nyu­gatin 6550, a délin 658.­­ (Kirándulás) A magyar turista,­egyesület budapesti osztálya e hónap 16-án Déry József veze­­tése alatt kirándulást rendez. A programon a követ­kező: Dömös, Ramhegy, Miklós-kut, Dobogókő, Mexikó, Piliahegy, Pilis-Szántó, P.­Csaba. A gyaloglás 10 órát tart. A társaság reggel 5 óra 40 perckor indul a nyugati pályaudvarból Dömös megállóhelyre. — (A pesti izr. hitközség) dohányutcai tem­plomában a péntek­ esti istentisztelet további intézke­désig 1­a 7 órakor kezdődik.­­ (Keveselte az örökséget.) Békéscsabá­ról jelenti tudósítónk: Gyomán öreg Koós József gazda fölosztotta vagyonát fia és két lánya között. Fia keveselte a maga részét s ezért sógorával, Tóth Józseffel haragot tartott. Ma reggel Tóth a tanyán szántott, mikor a fiatal Koóh hirtelen rátámadt s agyonlőtte. A revolver golyója tüdejébe hatolt; a lövés zajára elősiető öreget véresre verte az elvetemült fiú, úgy, hogy tizenkét seb tátong fején és arcán. A gyil­kost elfogták.­­ (Szélhámos pár.) A párisi rendőrség je­lenleg egy Louis Gherard és Marie Després nevű szél­hámos párt keres, mely Gruelot gróf és grófné név alatt számos párisi szákitót becsapott s két öreg nő­nek összes megtakarított pénzét, 30,000 frankot, ki­csalta. A szerencsétlen áldozatokat államköltségen kellett hazaszállítani Belgiumba. A szélhámos pár ál­lítólag már más városokban is hasonló csalásokat követett el; egy villának hitelbe való megvétele által nyerték meg a szállítók bizalmát.­­ (Eltűnt pénzeslevél) A pesti magyar kereskedelmi bank által a tordai takarékpénztárhoz címzett, 8.250 forintot tartalmazó küldemény eltűnt. Konstatálva van, hogy a pénz tegnap két pénztár­hivatalnok jelenlétében a délutáni órákban a nevezett takarékpénztárhoz címzett borítékba tétetett, de mi­dőn a banknak két pénzküldemények feladásával megbízott közege rövid idővel reá a postai vevények­­kel visszajött, ezeknek revíziójánál kitűnt, hogy az említett küldeményről szóló feladási vevény hiányzik. Minthogy valamennyi, a tény konstatálása után azon­nal megejtett s az idő rövidségéhez képest alapos kutatás eddig eredménytelen maradt, a bank igazga­tósága megtette a rendőri följelentést s ez ügyben most a rendőrség fogja a vizsgálatot folytatni.­­ Templomok, szalonok, kávéházak, éttermek, házhomlokzatok festését elvállalja Stieger Károly. (Váci­ körút 40.) A helyzet Bulgáriában. Sofia, , aug. 12. (Saját tudósítónktól,) Ferdinand fejedelemnek Sofiába való visszatéré­sével újból merültek föl hírek részleges válság­ról és a kabinet átalakításáról, amelyek helyes­sége azonban meg nem állapítható. A fejedelem tegnapelőtt kihallgatáson fogadta Nacsevics ke­reskedelmi minisztert. A fejedelem trónralépté­­nek holnapután leendő évfordulója alkalmából olyan aktust várnak, mely a helyzetet tisz­tázni fogja. Szófia, aug. 12. Határozottan állítják, hogy Petrov hadügyminiszter beadta lemondását és ragaszkodik hozzá. Kiállítási hírek. Baranyamegyeiek a kiállításon. Baranya vármegye hegyháti járásának négy falujából, Abaliget­­ről, Bakonyáról, Sásdról és Kapos-Székcsőről aug. 20—21 napján 400 tagból álló társaság érkezik a kiállítás látogatására. A kiállítás látogatása. Tegnap, kedden, aug. 11-én az ezredéves kiállítást 7471 napijegyes fizető látogató nézte meg. " A TÁVIRATOK. Zso­l, aug. 12. József Ágost főherceg tegnap éjjel ideérkezett. New­ York, aug. 12. Bryan elnökjelölt tegnap este ide érkezett és nagy lelkesedéssel fogadtatott. New­ York aug. 12. A hőség csökken. Az időjárási jelentések a hőmérsék alászállását jelzik. London, aug. 12. Stefánia főhercegnő­, öz­­­vegy trónörökösné, ma reggel Írországba és Skóciába . A keleti válság. London, aug. 12. A „Daily Chronicle“ ar­ról értesül, hogy Anglia és Oroszország meg­egyezésre jutottak az iránt, hogy hogyan sza­badíthatnák föl Örményországot Krétát a török elnyomás alól az európai béke megzavarása nélkül. A lap sejteni engedi, hogy az orosz had­sereg Örményországban és az angol flotta Kré­tában gondoskodnék a lakosság igazságos bánás­módjáról. Kostantinápoly, aug. 12. (Hivatalos török for­rásból.) A Genii-kapu melletti (monastiri kerület) üt­közetekről és a török csapatok által Hermanli és Hasköy közt állítólag elkövetett határsértésről terjesz­tett hírek minden alapot né­külöznek. Vélemény az orosz francia szerződésről Hamburg, aug. 12. (Saját tudósítónktól.) A „Hamb-Nachrichten“ a cári pár látogatása alkalmából egy sugalmazott cikkben azt írja, hogy az orosz-francia szövetség b­onini szerző­dés, melyben Franciaország által vélt előnyök inkább csak a képzeletben léteznek, míg Fran­ciaország nagyon is kézzelfogható szolgálatokat tesz Oroszországnak. Bismarck herceg a krétaiakról. Hamburg, aug. 12. (Saját tudósítónktól.) Egy Ogüvy nevű skót nemrég levelet intézett Bismarck herceghez, melyben hivatkozással a keresztényi sze­­retetre és a humanitásra, azt kérdezte, hogy miért viseli magát Bismarck oly keményszívüleg és közö­nyösen a szerencsétlen krétaiakkal szemben. Bismarck herceg válaszolt a levélre és saját igazolására Pál apostol levelére hivatkozott, mely a krétaiakat hazu­goknak, gonosz állatoknak és lusta csavargóknak mondja.­ ­ Andrée felszállása, Stokholm, aug. 12. A meteorológiai központi intézet úgy vélekedik, hogy Andrée valószínűleg e hó 4-én szállt föl, miután a szél Warde mellett e na­pon állandóan déli volt, azai valószínűleg a Spitzber­­gákon is úgy volt. Esők, zivatarok, áradások. Bécs, aug. 12. (Saját tudósítónktól.) Ma itt egész nap esett az eső és több ízben az augusztus el­­sejihez hasonló heves zivatarral fenyegetett az időjá­rás. A folytonos esőzés következtében a város terüle­tén több helyen a talaj besüppedt, ami a ló­­vasutak és társaskocsik közlekedését megzavarta. — Egy szakasz katonaság, mely ma kivonatk­ozva St. -Pölten felé vonult, kénytelen volt a falvakban szállást keresni, mivel a katonák a rossz idő miatt szabad ég alatt nem maradhattak. Gráu, aug. 12. (Saját tudósítónktól.) A talaj­nak a folytonos esőzések következtében történt teljes fölpuhulása következtében csuszamlási területek ke­letkeztek. Három nyárilak a Rózsahegyen kimozdult helyéből és minden pillanatban beomlással fenyeget. Bécs, aug. 12. (Saját tudósítónktól.) A Salz­­kammergutból óránként újabb hírek érkeznek bor­zasztó viharokról és zivatarokról. A ballstadti tónál köves jégeső esett. A saxenbachi alagútnál a vasúti töltés egy része megcsuszamlott és a Salza-folyóra zuhant. Kivégzett merénylő: Teherán, aug. 12. Nassr-Eddin sah gyilkosát , ma egy néptömeg jelenlétében fölakasztották.­ KÖZGAZDASÁG. Táviratok. Bécs, aug. 12. (Saját tudósítónktól.J­ó két pénzügyminiszter a bankszabadalom meg­hosszabbítása ügyében a jövő hét folyamán, hír szerint, újra megkezdi tárgyalásait. Bécs, aug. 12. (Saját tudósítónktól.) A gabnet■­ tőzsde irányzata ma is szilárd volt; uj búza ára a heti zárlathoz képest 10 krral, régi búzáé 15—20 krral emelkedett; egy tétel szarvasi a búza 6.15 írtjával adatott el. Rozs ára 5—10 krral magasabb; árpa igen szilárd s úgy finom, mint középfajták ára ismét 15—20 krral emelkedett; elkelt: szempei 7.10, pozsonyi 6.95, nagyszombati 7.35—7.60, mind álló-í­másról; egy kis tétel Balaton-Szt.-Györgyről 6.50 3 B.-Gyarmatról 6.90. Zab és tengeri változatlan. Határidőüzlet ma élénkebb, emelkedő árakkal. — Köttetett: Búza tavaszra 7.05—7.08, őszre 6.73— 6.74—6­71—6.75. — Rozs tavaszra 6.09—6.10, őszre 5.85—5.82 és 5.86. — Zab őszre 5.64—5.59 és 5.60. — Tengeri szeptember—október 3.72—374, máj.—jun. 3.96—3.95 és 4. — Repce szeptember —október 10.70. — Hivatalos déli zárlat: Búza őszre 6.74—6.76, tavaszra 7.07—7.09. — Rozs őszre 5.85—5.87, tavaszra 6.09—6.11. — Tengeri aug.—szept. 3.70—3.72, szept.—okt. 3.72—3.74, máj. —jan. 3.99—4.01. — Zab őszre 5.60—5.62. — Repce aug.—szept. 10.60—10.70, szept.—okt. 10.65 —10.75, jan.—feb. 11.25—11.35. — Repceolaj szept. —dec. 29—29.50. A délutáni forgalomban az irányzat gyengült, gyengébb Berlinre és budapesti szép időről szóló, jelentésekre terjedelmes realizálásokat eszközöltek. — Zárult: Búza tavaszra 7.02, őszre 6.68. — Rozs ta­vaszra 6.05, őszre 5.80. — Zab őszre 5.58. —» Tengeri máj.—jun. 3.95. aug.—szept. 3­68, szept.—­ okt. 3.70.— Repce aug.—szept. 10.65. — Szess készára 15.70—15 90. A mai készárupiacon eladatott 76.5 kilós búza, 6.15 írton, 3 hónapra készpénzen Szarvasra szálitva, 4000 mmázsa ó-buza 6 írton Ercsénybe és 2800 mmázsa ugyanazon áron Érdre szállítva, 500 mmázsa, 76 kilós, 6.15 írton, Uj-Verbászra szállítva; 2500 mmázsa, 79 kilós, uj-buza, 5.75 írton, Sebelyre­ szállítva; 1000 mmázsa, 78.5 kilós, 6.40 írton, Bükkre szállítva; egy tétel, 7.75 kilós, uj-bácskai 7 írton, közraktárakhoz Bécsbe szállítva. Rozs: pápai 5.90 frton, közraktárakhoz Bécsbe szállítva. Árpa : felsőmagyarországi; 7.75 frton, Schwechatba száll, litva; 6.60—7.10 frton, Szempere szállítva; 7.25—.; 7.60 frton, Nagy-Szombatba szállítva; 6.90 frton, Bal.-Gyarmatra szállítva; 5.50 frton, Bal.-Szent-. Györgyre szállítva ; 6.25 frton, Pozsonyba szállítva ;• 5.90 frton, Ipolyságra szállítva ; 6.80 frton, Lévára,­ szállítva; 7.20 frton, Szeredre szállítva; 5.35 frton,­ Tolnára szállítva; 7.80 frton, Durnkrutba szállítva;; 2000 mmázsa; 4.30—4.50 frton, Szobszlóra szál­lítva; vágujhelyi, 7.55 frton; ipolysági, 75.50 m­orton,­ Klein-Schwechatba szállítva ; Balassa-Gyarmati, 7.55­ forinton, Bécsbe szállítva; 6.60 forinton, Kassára] szállítva.­­ Bécs, aug. 12. (Saját tudósítónktól.) Az ér­téktőzsde ma igen szilárd irányzatban mozgott; magas; külföldi jegyzések s kedvező hitelmérleg-hirek serken­tőleg hatottak; a két hitel-, földhitel-, Anglo- és Län-,­derbank-részvények tekintélyes emelkedést értek el;­ emelkedett az államvasuti részvények árfolyama is»; Osztrák hitelrészvány 361,50, Magyar hitelrészvény­­ 388.50, Anglo 155.25, Union bank 288.—, Länderbanfc] 250 25, magy. lesz. 242.—, magyar jelzálog 243.50,­ dohányr. —.—, máj. jár. 101.70, o. koronajár 101.20, m. koronajár. 99.45, osztr. aranyjár. 123 60, magy.. aranyjár. 122 40, államv. 358.62, déli vasút 101.75., gan­ciai v. —.—, elbav. v. 274 50, alföldi —.—, kassai 194 50, csernovici 287 50, erdélyi —.—, budapest-pécsi —.—, magy. északkeleti 207.—, rimamur. 240.—, magy. fegyvergyár—.—, Dunagőzh. 482.—, Lloyd 422 —, bécsi közs. sorsjegy 164.75/ magy. dijsz. 153 25, tiszai 139.25, rubel 126.754­ márka 58.67, Napoleon 9.51. Délután zárult: Osztrák hitelr. 361.75, magyar­ hitelr. 388.50, Unió­bank 288.—, Anglo­bank 155 25, Länderbank 250.50, osztr.-magyar államvasut 359.—, déli vasút 101.75, dohányrészv. 159.—, bankegyesület —.—, magy. korona 99.50, alpesi bányarészvény 80 40, májusi jár. 101 62, északnyug. vasút —/ bank-egyesület —.—, elbavölgyi vasút —.—, ri­mamurányi vasmű 240.—, török sorsjegyek 49 50/ német bír. márka 58.67, éjszaknyugati vasút —.—( Bécs, aug. 12.­­Magyar értékek zárlata.) Ma­­gyar földteherm. kötvény —. Erdélyi földteherm. kötv. —.—. Erdélyi vasúti részv. —.—. 1876. m. ki­v. áll. első kötv. —. — 6­/0 papirjár. —« Tiszai és szeg. költe. sorej. 138.50. 4°/ aranyj. 122.35. — Magyar vasúti kölcsön 101.60. Magy. hitelbank­­részv. 387.75. — Alföldi vasutrészv. —.—. — Magy. é.-saleti vasút —. — Magy. lesz.- és váltób. részv. 242 50. — Kassa-oderb. v.-részvény 194­ 50. Stew-York, aug. 12. Búza, aug. 615/­ szept. 612/g, dec. 645/8. — Tengeri szept. 29. Chicago, aug. 12. Búza, szept. 54* /.— Ten­geri szept. 23.

Next