Pesti Hírlap, 1896. szeptember (18. évfolyam, 240-269. szám)

1896-09-01 / 240. szám

XVIfl. évf. 240. (6358.) szám. Budapest, 1896.' Előfizetési árak: fégész évre . . l1 írt — kr. Félévre............7 „ — „ Negyedévre . . 3 „ 50 „ Egy hóra . . . 1 „ 20 . Egyes szám éra 4 kr. Vidéken. 5 kr. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Kedd, szeptember 1. Szerkesztőség: Budapest, váci-körút 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. “A „keresztény jelleg“. (drb.) A néppárt vasárnaponkint, botrányokozások és száptolások közt állhatatosan meg akarja menteni Magyarország keresztény jellegét. Régen halljuk ezt a jelszót, amint a műveletlen tömeg közé brutális lelkiismeretlenséggel, gyújtogató üszők gyanánt kidobálják. Egyszer ezzel is szembe kell nézni már, hogy mi az hát, ami veszedelemben forog és aminek megmentésére a magasabb hatalmak Zichy Nándor prófétát és elkeresztelő Molnár Jánost szemelték ki az Úr 1896-dik esztendejében, az általános választások előtt. Veszedelemben forog-e tehát Magyarország keresztény jellege ? A politikai elmélet ugyan nem ismer felekezeti jellegű szabad államot, mert a vallás tisztán a lelkiismereti meggyőződés dolga lévén, a szabad állam, mint ilyen, egyik felekezet jellegét sem öltheti magára, hanem, ha jogállam, ha alkotmányos állam, előtte csak egyforma polgár létezik, akinek saját dolga azt a vallást követni, amelyet akar, hacsak az állam törvényeinek engedelmeskedik és a politikai békét nem töri meg. Ez a szabad államok államjogi elmélete. Azonban a történeti fejlődés és a gyakorlati élet szempontjából, jogos, szükséges, kivált az európai államokra nézve, annak keresztény jellegét igenis föntartani és megvédeni, ha bárhonnét csakugyan veszély fenyegetné, mert ezen jellegnek köszönhetik az európai államok, hogy jogállamokká váltak, hogy civilizálódtak és hogy fejlődtek. Az államokat pedig az a szellem tartja fönn, ami őket alkotta. A keresztény hit emberbaráti tanai az államalapításra és föntartásra legalkalmasabbaknak bizonyultak, közel kétezerév óta. Ez hatalmas tény, amivel szemben minden doktrína összetörpül. Különösen Magyarország azzal lépett az európai polgárosult országok sorába, hogy első bölcs királya a kereszténységet fölvette. Ezt a hagyományt semmiféle doktrína nem győzi le. Az államok keresztény jellegének föntartása mellett roppant érv Törökország állapota is, ahol tisztán azért nem tud rend, béke és általános civilizáció gyökeret verni, mert ott az állam rideg mohamedán jellege miatt nem alkalmazkodhat és tényleg nem is alkalmazkodik a keresztény polgárosultság igényeihez, tehát úgy föntartó, mint fejlesztő eleme hiányzik. Európa fejlődési vonala pedig a kereszténység. Az osztrák „christlich-social“ és a magyar u. n. néppárt ama programmszerű kijelentése tehát, hogy „az állam keresztény jellege“ megóvandó, elvileg teljesen jogosult. Ezt nem ők találták ki, ha korcsmacégérnek használják is. A hamisság abban van, hogy sem Ausztriában, sem nálunk Magyarországon, az állam ezen keresztény jellege a legcsekélyebb mértékben sincsen veszélyeztetve, sőt napról-napra hatalmasabban lép előtérbe, napról-napra erősbödik, ugyannyira, hogy az elfogulatlan izraeliták is elismerik és belátják annak szükséges voltát; nálunk annyira, hogy minden izraelita, aki magyar földön született, épen úgy ünnepli egész szívéből az első magyar király, Szent István nemzeti ünnepét, (sokan még a többi keresztény ünnepeket is) mint bármely keresztény, sőt valószínűleg őszintébb szívvel, mint némely nemzetiségi főpap, akit a keresztény magyar állam nagy méltósággal és királyi jövedelemmel elhalmozott. De nemcsak, hogy az állam keresztény jellege általában veszélyeztetve nincsen, hanem különösen Magyarországon, tényleg még katholikus-keresztény jellege is fönnáll, habár törvény szerint ma minden hazai vallás egyenlő. Zichy Nándorék pedig, akárhogy alakoskodnak, csakis ezzel törődnek leginkább és nem a református, evangélikus, vagy keleti keresztény jelleggel. Magyarország királya törvény szerint csakis kath. vallású lehet. A dynasztia tehát katholikus. Az uralkodó ház tagjai tényleg buzgó katolikusok. A katholikus főpapoknak vezérszerepük még politikai tekintetben is megvan; jövedelmüket is az állam adományaiból élvezik és pedig sokszor dúsabban, mint más keresztény felekezet főpapjai. Komoly politikus nem is gondol reá, hogy ezen históriai jog konfiskáltassék. És ha valaha, hát épen a millenniumi év alatt tartott országos ünnepélyeken és istentiszteleteken mindenütt külső kifejezésre is jutott az, hogy itt a katholikus vallás az uralkodó. Senki sem nézi ezt irigy szemmel, sőt természetesnek találja, mert első királyunk úgy rendezte és mert a katholikusok az ország lakosainak többségét képezvén, a társadalmi és politikai jogegyenlőség mellett is, épen alkotmányos fogalmak szerint, őket ez irányban, mint többséget a közszellemben súlyánál fogva természetes elsőbbség illeti, így gondolkozik Magyarországon minden helyesen ítélő ember, valláskülönbség nélkül, annál is inkább, mivel a katholikus többség természetes súlyával bölcs mérséklettel a haza javára él s a békének és jogegyenlőségnek kipróbált eleme. Hát akkor a néppártiak tulajdonképen lei, vagy mi ellen akarják megmenteni az állam keresztény jellegét, midőn specializer még annak ősi katholikus jellegét sem jut eszébe senkinek kétségbe vonni, annál kevésbbé megtámadni? Talán a maroknyi zsidóság ellen ? Ez a, mondjuk, 800 ezer főnyi, a törvény előtt teljesen jogegyenlő, de az életben még mindig meglehetős egyenlőtlen jogú hitfelekezet lehetne képes arra, még ha nyílt, vagy titkos szándéka odairányulna is, — mint ahogy nem irányul, — hogy az ezeréves magyar állam keresztény jellegén csak egy parányi csorbát is ejtsen? Ez talán mégis óriási túlbecsülése volna a hazai zsidóságnak és kevésre becsülése a magyar L. •"... .Usuit... i.p r_..... m- A Konti - contra - Káldy ügy. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — JÓKAI MÓRTÓL. Minthogy ebben az ügyben én voltam a szerzői jog fölött véleményadásra hivatott (kormánytól kinevezett) bizottság elnöke, indíttatva érzem magamat ez ügyről a saját nézeteimet elmondani. Káldy meghall valahol a vidéken egy kedvelt népdalt, azt lekottázza s egy budapesti zeneműkereskedő céggel kiadatja. Konti ráismer a népdalban a saját szerzeményére, mely az ő kiadványában is megjelent és így szerzői jogbitorlást talál az új kiadványban. Perre kerül a dolog. Az elsőfokú bíróság engem hivatalosan fölszólít, hogy a szerzői jogok fölött döntő bizottsággal adassak véleményt. Én kiadom az aktákat a szakértő tagnak, összehívom a bizottsági ülést (melynek minden tagja kap egy ülésben részvétéért hatvanöt krajcár diurnumot; magam, mint elnök, ennek a duplumát, ami elég szép keresetmód.) A szakértő tag, körülményes előadói munkálatában konstatálja, hogy bizony a Káldy-féle népdal annyira hasonlít a Konti szerzeményéhez, mint egyik sárgarigó füttye a másikéhoz; csakhogy az egyik A dúrban, a másik Cis mohban van tartva, amit a tisztelt zsűritagok (írók, jogászok, nyomdászok, festők, fotográfok) mind oly tökéletesen megértenek, mint én. Most csak az a kérdés marad felszínen, hogy vájjon egy a közdanába átment népdal ugyanazon kategóriába tartozik-e, amibe egy irodalmi munkálat, aminek az utánnyomása plágiumot képez? A zsűritagok véleménye oda megy ki, hogy a népdal reprodukcióját enyhítő körülmények kísérik. Én magam saját esetemből hozok föl példákat. A „Sárga rózsa“ című regényemben két népdalt alkalmaztam, az egyik a „Kocsmárosné“ stb, a másik a „Nem fúj a szél“ stb. Én mind a kettőt a Hortobágyon szereztem, a tTZü'_Tillír csikósok, gulyások előadása után. Jóhiszeműleg fogadtam pusztaszülte népdaloknak. Mikor aztán a regényem megjelent, egyszerre kapok két üdvözlő levelet, az egyiket Dannétól, a zenésztől, Szegedről, a másikat Bársony István írótársamtól, amelyben szépen megköszönik, hogy a költeményüket, illetőleg a zeneköltésüket a regényembe átvettem. Hát e helyett a baráti üdvözlet helyett épen úgy megtehették volna, hogy a törvényszék elé megidéztessenek plágium miatt s követeljék a regényem elkobzását. Az én hibám, hogy nem tudtam, hogy ők költeményekben és dallamokban ekszcellálnak! Hála nekik a baráti kíméletért. De még nagyobb plágiumon átesett Erdélyi János, amikor a „Juhász legény, szegény juhász legény“ néprománcot a népköltészeti gyűjteményébe fölvette, mint a pusztai népköltés remekét, holott ez már akkor az Emich-féle Petőfi versgyűjteményben régóta közkézen forgott s a dallamát is árulták Rózsavölgyinél, mint Egressy Béni szerzeményét. Szerintem a népdal olyan, mint a pulyka. A Pesti Hírlap jaboszáma 20 oldal.