Pesti Hírlap, 1896. december (18. évfolyam, 331-360. szám)
1896-12-28 / 357. szám
_ ________________________________ PESTI HÍRLAP 1896. december 28. * (Páhnay Ilka), mint értesülünk, már Londonban van, ahol Mackenzie új operettjéből már javában folynak a próbák. Pálmay Ilka nagyon meg van elégedve mostani szerepével, mely egyéniségének megfelelőbb, mint a Sullivan operettbeli volt; a zenéről azt mondják, hogy kissé bécsies izó. A másik operette, melyben Pálmay Ilka az angol fővárosban e téren föllépni fog, a Gerolsteini nagyhercegnő lesz. * (Színészet a vidéken.) Csáktornyán jelenleg Monory Sándor színtársulata vendégszerepel ése pedig a legújabb darabokban, többek között: Durand és Durand, Kázmér, Béni bácsi, Vigécek, Két tacskó, Blitzweiss Róbi, Gyerekasszony. Az előadásokat a közönség szépen látogatja és a társaság tagjai közül többeket megkedvelt. Elsősorban a primadonnát, Monory Sándornét, a drámai hősnőt, Lányi Irmát, Ágotai F. kitűnő komikust, kinek szép jövője van; Sárközi és Pozsonyi Lenke énekesnőket és a naivát, Török Malvint, továbbá Csillag Benőt, Remete Gézát, Szigethy Antalt és Szalóky Dezsőt a kisebb szerepekben. ---------------------------------- Cigányprímás és hercegasszony. Azt lehetne hinni, hogy Budapest közönségének javarésze a vasárnap mulatságai között első helyre szánta, megnézni az oly nagy hírességre verődött Rigó Jancsi cigányprímást és az ő hercegasszonyát, Chimay hercegnét. A József-körúton a Rémi-fogadó előtt egész napon át rendkívül nagy számban álldogáltak a kiváncsiak, sőt az egészen intelligens osztálybeliek is s aki uttasa fogadóba szállott és még hírlapokat nem olvasott, meg nem érthette, hogy mirevaló ez a csődület, míg a személyzet nagy pikantéria gyanánt sietett dicsekedve föltálalni, hogyi — Kérem ássan, csendesen, kérem ássan, a első emeleten egy igazi hercegné, meg egy cigánymás lakik. A szálló-tulajdonossal közelebbi összeköttetésben állók megostromolták a tulajdonost, nejeikkel és gyermekeikkel, az egész kicsinyekkelés bakfisokkal együtt eljővén és mondva: — Nagyon leköteleznél, kérlek, ha megmutatnád a hercegasszonyt és Rigó Jancsit, a kedves feleségem igen kiváncsi és a leányok is . . . tudod. Ez okból a lépcsőház, különösen délután, kiváncsiakkal volt tele, hasonlóképen a kávéháznak és az étteremnek a fogadó lépcsőjéhez nyíló ablakait eláltották a vendégek, kik folyton abban reménykedtek, hogy az érdekes párt lejönni láthatják. Rémiék semmit se tehettek a kiváncsiakért, Rigó Jancsi és az asszonya nem nagyon vágyakoztak kifelé lakásukból. — Mindössze így biztatták a vántkozókat: —* Várjatok, tessenek várni, kérem szépen, bizonyosan lejönnek . .. — Tőle kitelik. Nekem azt mondta, hogy a felesége öngyilkos lett. — Különös meglepetés. Csak, reményem, nem fognak minket valami kellemetlen dologba keverni, az ember sohasem tudhatja, mikor idézik a törvényszék elé, tanúvallomásra. Gyújtsunk szivarra s hordjuk el magunkat mentöl előbb. Mrs Pennan szobájába sietett. Itt is minden össze-vissza volt hányva; hervadt virágcsokrok préselt papirmancsettáikban, félkertüük, szivarvégek s ehez hasonló maradványai a lefolyt orgiának. Az asszony undorral tekintett maga körül. Ruhaszekrényéből elővett egy sötét, hosszú utiköpenyt s egy sürü, fekete fátyolos kalapot. Beburkolódzott a sötét köpenybe, mely majdnem ismeretlenné tette s aztán íróasztalához menve, egy kis kulcscsal, mely óraláncán függött, fölnyitotta egyik fiókját s magához vett néhány emléktárgyat s pénzt. Azzal nesztelenül, mint a hogy jött, ismét elhagyta a házat s minden feltűnés nélkül a járókelők közé keveredett a népes utcán. Az éjt egy elsőrendű fogadóban töltötte, melyben nem egyszer szállott meg, ha leány korában családjával bejött a vidékről. Másnap reggel fölkereste ügyvédjét s elmondva neki kalandját, megbízta őt, hogy kezdje meg a váló-pert. Az ügyvédtől egyenesen a pályaudvarhoz ajtatott, hogy Mentone enyhe éghajlata alatt nyerje vissza megingatott egészségét s keressen feledést síz diffit keserves csalódás ellen. — De mikor? — Mikor, mikor, ki tudja? A fogadóban persze jobban megbecsülték őket, hogysem rábeszélték volna, hogy a nép kedvéért mutassák magukat. Ilyenformán a kíváncsiság nőttön-nőtt és a romantika iránt való érzék minden regényes iró dicsőségére hatalmasan megnyitatkozott az utca közönségében. Délután a József-köruton a kapu közelében tömegével állott a nép s ez a tömeg az este közeledtére folyton sűrűsödött, nagyobbodott, ugyannyira hogy egészen elzárta a közlekedést. Bizony hamarjában Európában nem igen lehetne oly nevezetes egyéniséget találni, aki iránt ilyen óriási érdeklődés nyilvánuljon. A tömeg nem is elégedett meg a kíváncsisággal, követelő lett. Míg szájról-szájra adták a szenzáció részleteit, egyre többet óhajtottak tudni a hercegasszony budapesti első napjáról és okvetlen látni akarták a cigányprímással együtt. Egyszer estefelé egy kétlovas kocsi állott a fogadó elé s kevés váltatva kijött a fogadóból egy asszony, homlokáig prémes felöltőjébe burkolózva s mellette ugyanilyen titokzatosan egy férfi. Beszállottak a kocsiba. A nép előretört, majdnem szétszedte a kocsit és a lovakat. — Ők voltak ! Ők voltak ! — terjedt a hir, mig a frakkeres gyorsan tovahajtott. A rendőrség most már beleelegyedett a mulatságba és szétoszlatta a kiváncsiak tömegét. Ekkor a gyanakvók és a pesszimisták, akik azt hiszik, hogy az arisztokrácia minden örömet irigyel a plebstől, azt a hírt terjesztették, hogy a kocsiban ülő pár nem is az igazi volt, hanem az egészet a fogadós eszelte ki: egy szobaleányt bujtatott prémes felöltőbe s melléje egy pincért ültetett, hogy ilyenformán elámítsa a várakozókat és a tömeg eloszoljon. Micsoda elkeseredés volt, ami e hit nyomán kelt! Ha előkerült volna most az ál-hercegasszony és az ál-cigány, okvetlen meglincselik. Az eltávozottak helyett újak jöttek az utcára. Bent pedig az étterem cigánya játszott és szaporán tányérozott, sóhajtva: — A Jancsinak fölvitte az isten a dolgát, de nekünk a hegedűnkből kell élni. Pedig az ember van olyan prímás, mint a Jancsi! Persze, hogy igen buzgó riporterek törték magukat sok vesződéssel, hogy fogadja őket a nagyhírű pár. Nem igen sikerült azonban a jobb ügyhöz méltó igyekezet. Egy mégis bejutott, aki nem akart a lapjához visszamenni addig, amíg élve vagy halva meg nem interjúvolja Rigó Jancsit. És furfangosan kieszelte a módot, hogy miképen lehetne megközelíteni a nagy ember szivét. Fogta magát és levelet irt. A levélben körülbelül ezeket irta: Igen tisztelt uram! Fogadtam egy német újságíróval, aki azt mondta, hogy ő okvetlen beszélni fog uraságoddal. Én magyar újságíró vagyok s azt mondtam, hogy inkább velem fog uraságod beszélni. Bizom hazafiságában s remélem, hogy engem fog elfogadni. A levélnek és a hazafiságra való hivatkozásnak meg lett a maga hatása : a prímás fogadta a leleményes ujságírót. A szállodai személyzet ugyan nem akarta bebocsátani, de aztán Rigó »kegyes volt, és ígérete bevált hatása okából személyesen intézkedett, hogy az illető laptudósító följuthasson. A pár különben egész rendben töltötte a vasárnapot. Ha a hölgyvilágot érdekli, elmondhatjuk, hogy a hercegasszony ma délben új cipőket és kalapokat hozatott magának egy váci utcai boltból. A kalap egyszerű elegáns nagy formájú kalap s a cipő ... ez inkább az urakat érdekli . . . 36-os számú. A kedves cipellőket Rigó Jancsi gombolta föl az asszony lábaira és pedig egy látogató jelenlétében a képen, hogy ez a szerencsés vendég egészen belemelegedett a látásba és homlokát törülgette: — Teremtuccse! — lelkesedett — micsoda lábak! vagyis nem a lábak, micsoda békák és milyen formás aztán . . . úgy mondta aztán ugyanez a látogató, hogy a hercegné nem idegenkedik az idegenektől és szívesen és melegen szerít kezet azzal, akivel megismerkedhetik és megengedi a kézcsókot is. E sorok írójának módjában volt látni a hercegasszony kezeirását is, nagyvonásu erős írása van, melyhőz tnyán lélektanának tannei asm annyim a gyöngédséget, mint inkább a nagy szenvedélyt olvas* nák ki. Nevezetes a Rigó Jancsi mása is. Ő egii számlalapot a következőképen láttamozott a nevével „Rigójancsi.“ Ebből viszont az írástudók a kis „j“ből következtetve azonnal kiolvashatják az ortográfia iránti gyűlöletet. Este 9 óra előtt vacsoráztak. A fogadó igazgatója francia pezsgőket ajánlott. Rigó Jancsi azonban, mint az olyan külföldi híresség, aki a hazájáról nem feledkezik meg, nagylelkűen igy szólott: — Pártoljuk a hazai ipart! A fogadás persze meghökkent. Talán gitny akar az lenni, amikor borról lévén szó, valaki ipart emleget? Azonban megnyugodott, hogy Rigó csak műveit módra akart beszélni s tulajdonképen hazai borokat értett. Két üveg egri bikavért és ugyanannyi somlóit kaptak. Vacsora után fekete kávétés konyakot ittak. Aztán este egynegyed tíz óra után a fent várakozók végre elérhették vágyukat s megláthatták a szerelmeseket. Az étteremben gyorsan terjedt a hir: — Mindjárt jönnek! Ki fognak kocsizni! Ezúttal már semmi humbug nem volt a dologban. Az előcsarnokban a szállodás legközelebbi rokonain kívül még néhány vendég állott, de künn utcán még folyton nagy csoport volt. Csöndesen jött a pár a lépcsőn lefelé. Mindenül aki itt volt, láthatta, hogy Rigó Jancsi nem karon, fogva vezeti a hercegasszonyt, de azért igen közel egymás mellett jönnek. Mögöttük az a látogató, aki az imént a lábakért és a hercegasszony szeretőire, méltósága fölött lelkesedett. A hercegasszony igazán ideális festői szépség. Fiatal, hajlékony, karcsú, magas alak, üde és friss. Aranysárga dús haja fénylik a prémes bundája fölött. Rózsaszínű gyöngéd arcának mosolya kábító és szeme, a villamos fényben sugárzó feketének látszik. Azok közé a ritka érdekes szépségek közé tartozik, akik-7 egy pillanatra meg fogják a képzelmet és elbűvölik a látót. Félig öntudatos és egészben dicsekvő tekintettel nézett körül, kíváncsian és elégedetten, hogy föltünést keltett s mosolyogva a szemével köszönt azoknak, akik köszöntötték. — Hercig hercegasszony! — súgták a bámészkodók önkénytelen, de találó szójátékkal. Rigó Jancsi mellette szintén fontossága tudatában ment. Egészen uras és előkelő volt. De se jobbra, se balra nem nézett, mig kifelé haladtak. A lépcsőajtónál karját nyújtotta a hercegasszonynak s igy vezette a kocsihoz, mely a fogadó elé volt rendelve. A kocsiban már bátrabban érezte magát és kedélyesen integetett a kezével kifelé az ablakon át az ott állóknak szives üdvözleteket. Körülbelül egy félórányi ideig kocsiztak Budapest körutain s aztán visszatértek a fogadóba szobáikba. Az étteremben még azt várták, hogy ott mutatkozni fognak, sőt nagyobb asztaltársaságok így évődtek a fogadóssal: — Már elegen vagyunk, lejöhetne a hercegasszony. Hanem aki ma nem látta őket, még megláthatja. A szerelmes pár tudniillik hat hétig marad Budapesten, amely idő sokszor elegendő arra, hogy megszokottá váljanak. Rigó Jancsi különben a napokban ebédre akarja hívni budapesti ismerőseit, akiknek aztán meg fogja mutatni az ő gyönyörű hercegasszonyát. * * * A párisi Figaro is beszél már a Rigó Jancsi regényéről és igyekszik tetőtől-talpig leírni a manap oly érdekes cigányt. Elmondja a francia újság a Rigó származását, hogy ő a fejérmegyei Pákozdon (mit »Pakzó«-nak nevez) született. Külsejéről azt álltja, hogy Rigó semmiesetre sem Adonisz. A nagy, szikár, körülbelül 35 éves legény sürü fekete bajuszával, pomádétól fénylő hajával, mely gondosan van kettéválasztva, inkább egy borbélylegényhez hasonlot. Arcát himlőhelyek borítják. Kitűnő hegedűjátszó, tanítványa Barcza Józsi cigánynak, aki Szimplicius név alatt Londonban és Párisban is cigányzenekart dirigált. Tíz évvel ezelőtt Rigó feleségül vette a Barcza Józsi leányát, de az ebből a házasságból származott két gyermek igen korán meghalt. Mikor Rigó ezelőtt öt évvel Párisba jött, ahol a Tóth, Berkó általánosan. ksásel zyieXa^Wika^otL