Pesti Hírlap, 1897. július (19. évfolyam, 180-210. szám)

1897-07-01 / 180. szám

1897. Julius 1, A PESTI HÍRLAP nem áll egyedül, mert a szeszadó bizonyos rendelkezésének a vámszövetség határán túl való meghosszabbítása szintén eltérő terminust állapit meg. De végre mindezeken túl a kettős kötelezettségen alapuló parallel törvényhozás lényegében rejlik, hogy ha Ausztriában megszűnik a kötelezettség, megszűnik Magyarországon is. És a rendeleti intézkedés Ausztriában a törvényhozási intézkedéssel egyértelmű, mert az összminisztérium rendelete az alkotmányban körülírt határok közt törvényhozási fölhatalmazáson alapuló rendelet, tehát olyan, mintha törvény volna. A különbség csak az, hogy az osztrák törvényhozási fölhatalmazás általános és állandó, migel a magyar alkotmány szerint minden egyes fölhatalmazásnak külön kell történni. Ausztria belevette az ily rendelkezést alkotmányának alaptételei közé, s arra volt s van az számítva, hogy ha Ausztria speciális viszonyai közepett a parlamentarizmus pillanatokra megmegakad, a szintén pillanatnyi expediens kéznél legyen. Az alkotmány gépezetének végleges fönnakadásán a rendeleti jog ily szabályozása nem segíthetne, vagyis a parlament nélküli kormányzás nincs beiktatva az osztrák alkotmányba. De amidőn az 1861. dec. 21-iki osztrák alaptörvény 14. §-ába fölvette a Reichsrath távollétében való rendelkezési jogot s ekép fölhatalmazást adott a kormánynak a sürgős elintézést kívánó ügyek rendeleti szabályozására, a törvényhozás akaratának érvényesítését rábízta a mindenkori kormányra, természetesen megkövetelte a Reichsrath utólagos hozzájárulását. E kép semmi kétséget sem szenved, hogy a 14. §. alapján a Lajthántúli összkormány a Reichsrath távollétében rendeleti úton, de ideiglenesen, pótolhatja a törvényhozást. E rendeleti jog korlátját csakis magában a 14. §-ban fölsorolt föltételek képezhetik, s így e föltételek határán belül az osztrák kormány teljes jogérvénynyel intézkedhetik és pedig a kép, hogy rendelete elveszti a rendelet jellegét s az ideiglenes törvény charakterét nyeri. A konkrét és vitatott ügy szempontjából most már az a kérdés, várjon a tizennegyedik paragrafus kiterjed-e a cukortörvényre vagy nem ? Osztrák jogászok meg nem indokolható nyilatkozatainak alapján nálunk is azt írják és beszélik, hogy a 14. §. fölhatalmazása csakis Ausztria belügyeire vonatkozik. Ez azonban a legnagyobb tévedés, melyet semmiféle törvénymagyarázat nem indokolhat, s melynek ép ellenkezője következik az említett alaptörvény e tárgyra vonatkozó szakaszaiból. Ismételjük, hogy a korlátokat maga a 14. § tartalmazza, s és a belügyi jelleggel bíró kivételeket teszi meg s mert a kivételeket taxatíve sorolja föl, más elhatárolás nem konstruálható. A rendelet mindenről intézkedik, tehát azon egész körről, melyet az alaptörvény 11. §-a a Reichsrath hatáskörébe utal, csakis az alaptörvényeket nem változtathatja meg, állami jószágokat nem idegeníthet el s tartósan meg nem terheltetheti a kincstárt, egyébként mindazt elintézheti, ami a Reichsrath kompetenciájának kapcsán a szükségjog szférájába kerül át. Legelsősorban tehát épen nemzetközi szerződéseket foganatosíthat, amelyekre nézve a kormány kötelezettséget vállalt. Hisz ép e téren merülhetnek föl a legszükségesebb és legsürgősebb intézkedések, mert a belügyek még csak jobban várhatnak, míg a más államok irányában elvállalt kötelezettség néha föltétlenül megköveteli a gyors intézkedést. A cukorra vonatkozó egyöntetű eljárás legelsősorban a monarchia két független államának megegyezés által jelentkező ügye. Nagyon természetes, hogy nem közös ügy az, hanem csak olyan, amelynek egyöntetű szabályozását a két állam kormánya szükségesnek tartja s ekép az állam és állam közti elem a leghatározottabban kidomborodik a parallel törvényhozásban. Bizonyos, hogy e kérdésnek nemcsak Magyországon, hanem Ausztriában is a törvényhozás hatáskörébe kellene tartoznia, de épen ráillik a 14-ik fölhatalmazása, s ekép az osztrák kormány tényleg intézkedik rendeleti úton. Magyarország közjoga szerint lehetetlenség volna a rendeleti intézkedés, s egészen bizonyos, hogy a kérdést nálunk törvényhozási úton kell megoldani. Az Ausztriából becsempészett aggodalom azonban arról suttogott eddig a sajtóban, s most már a Házban, hogy Magyarország törvényhozása nem nyilváníthatja akaratát akkor, amidőn Ausztriában nem a törvényhozás, hanem a kormány nyilatkozik s különösen, midőn a törvényhozás dezavuálhatja a kormányt, s pedig a kép, hogy hatályon kívül helyezi a rendeletet. Ami a törvényhozási intézkedés különböző voltát illeti, a magyar parlamentnek nem derogálhat, hogy Ausztriában csak rendelet konkurerál az ő működésével, mert az a rendelet egészen a törvény charakterével bír, hisz maga az osztrák alkotmány nyitt szavak által kifejezetten ideiglenes törvény jellegét tulajdonítja annak. A legalkotmányosabb skrupulusnak is meg kell elégednie Magyarországon azzal, hogy Ausztria alkotmányosan intézkedjék, s amidőn az alkotmány jelöli meg az intézkedés módját, akkor az intézkedés alkotmányellenesen létrejöttnek nem tekinthető. Gyászos és silány alkotmányosság ez, de épen ezért ilyen, mert expedienst keresett, s valóban a jelenlegi viszonyok közé, csak az expediens segítségével lehet Ausztriában kibontakozni anélkül, hogy az alkotmányos alap összeomlanék. És az 1867. XII. t.-e. Magyarországnak nem ad jogot egyébre, mint csak az alkotmányosság megkövetelésére, s az osztrák alkotmány alaptörvénybe igtatott expediense nyer alkalmazást, ami ellen ha Magyarország tiltakoznék, egyenesen beavatkoznék Ausztria belügyeibe. A párttaktika nyúlhat a legkülönbözőbb eszközökhöz, az alkotmányos aggályok jogtalan látszatát is fölhasználhatja, csak azt nem követelheti, hogy célzata jogosnak s állítása igaznak ismertessék el. Az igazság az, hogy az osztrák kormány rendeleti joga egészen törvényes és alkotmányos, s Magyarországnak ez ellen semmi kifogása sem lehet, s így nyugodtan alkothatja meg a most tárgyalt törvényt még azon eshetőséggel szemben is, hogy az osztrák kormány rendeletét utóbb a Reichsrath visszautasítja s e kép hatályától fosztja meg. A magyar államra és közjogra ép oly kevéssé megalázó azon eddig szokásos klauzula, hogy az ily törvények csak akkor lépnek életbe, midőn Ausztriában végrehajtást nyernek, mint azon újabb végrehajtó" záradék, melyet a pénzügyminiszter inditvázzott, hogy a törvény hatálya azonnal felfog Horoják elébe talicskán az éles homokot és annak hűvösségét a lábaira fordítják. Ő hátrább lép s a homokot föllapátolja a figurára. De szép figura pedig. Aki figurát akar látni, ide jöjjön. Ilyen figura talán nincs is több a világon. Akkor azt kiáltja le egy gyerek a partról: — Mit csinál kend, Pista bácsi ? N. Szabó István föltekint rá. Egy darabig néz s ez idő alatt áll a kezében a lapát. Azután fölismeri és felel: — Figurát. — De nem jól csinálja kend — évődik a gyerek — mert hátul a sarka megbomlott. — Ne törődj te avval. Most jönnek ki az egy szál deszkán a luntrából azok az emberek, akik talicskákkal a homokot onnan a partra eszköztik. Sorjában jönnek, amint hogy sorjában járnak befelé is, mert a szál deszkán nincsen kitérő. Mikor odafordítja egyik a figurához a homokot, azt kérdezi : — Hát ez ki fija-csikaja? Mondja rá a figura-csináló: — Hát a Gergő fia. A Gergő szintén homok irányában dolgozik ugyanezen lantrán. Fölszólnak a gyerekhez : — A Mészáros Ilus a te anyád? — Az -- mondja a gyerek. — Az az én anyám. — A mostoha anyád? — Hej, dehogy is mostoha — pattan föl a gyerek. — Valóságos anyám nekem a Mégzáros Hús. — úgy hát? — mondja a talicskázó. — No, mindjárt gondoltam. Tehát az első embertül való vagy ? — Én? — szól a gyerek. — No — mondja a talicskás és megfordul a szerszámja előtt, hogy majd halad befelé a luntrába — mindgyár gondoltam. Te barna vagy, a Gergőtül való gyerekek pedig mind szőkét vetettek. Hallgatnak egy darabig. A gyerek a partról újból szól: — Elmennék én kendtökhöz figuracsinálónak. Felek rá a figuracsináló foghegyről és a pipa mellől: — Hát gyere. — Mi a fizetés ? — Hát kapsz egy hónapra négy forintot. — Meg kosztot ugye, de enni nem ? — Hát azt nem — véli tovább az ember. Azután szótalan lapátolja tovább a homokot. Szépen egyengeti. Mikor legjobban csinálná, hátulról valakinek a mellét érinti a lapátnyél. Jól meg is üthette. Egy vizi katona ez, káplár sarzsiban a monitorról. Azonnal föl is támad benne a harag s azon a csodálatos nyelven, amin az isztriai beszél, egy csomó gorombaságot mond a meztelen lábú embernek. Ő ugyanis bakancsban van. Ez csak nézi nyugodtan. — Ik bin kaporál — kiáltja. — Und ik vár cukfürer in Wien — mondja emez. Tényleg úgy igaz. Ez állásában is ismertem. A matróz altiszt kissé elszégyenül, s megy odébb., A gyerek,megint szólva,.partróL — No ennek jól megadta kend. — Hát — mondja emez — kit hogy Akkor kijön egy talicskával a luntra, gyerek apja. Komoly ember. Szakállas, mifelénk szakállos, mind igen komoly ember — Apám — kiált neki a gyerek — makói hajóval meggyütt a Tecza ángyi! A hatszázhuszonhetes sleppön meg belefult a kormányos leánya a vízbe. Mönt a sleppön, oszt beleütődött a csárda falába, oszt az kidobta, oszt elmerült. Haj, de hadonászott ! Jön ki a luntrából még egy talicskás é, odaszól Gergőnek : — Ugyan miért hagyod itt lármázni a kölköt, ebben a munkában ? — Hát mér ? — kérdi Gergő. — Mér ? Mönnyön a dolga után. Nem csudálnám, ha mostoha fiad nem volna. — Ez ? — No hát. — Hát mán hogy volna mostoha fiam ? A valóságos gyereköm nekem. A másik talicskán, névszerint nevetv Vadlövő Pál nagyot néz: — Ugyan . Hiszen a többi gyereköd mi szőkét vetett ? Gergő áll. Leteszi a talicskát. A viz megy s pipáját kivervén, hamvát a viz szórja. Rángatja a vállait. A gyerekre töt rá se néz. — Talán orozva került a családba mondja utóbb. Nézem mindezt a partról s nem tudom, nek van igaza.