Pesti Hírlap, 1898. január (20. évfolyam, 1-31. szám)
1898-01-07 / 7. szám
1898. január 7. __PESTI HÍRLAP 5 j mwuwsii in..................■■■!» .Ii.ii.wnw nil II I n. Ákos úr egy lesújtó pillantást vetett ránk, aztán bömbölő hangon sziszegte: — Demokrata a menydörgős menkő, de nem én. Soh’se is voltam, soh’se is leszek. Üssetek agyon, ha még egyszer azt mondom. Utálom a parasztot. Huszonöt bot valamennyire. Huszonöt bot. Huszonöt bot sarikácsoló. Szerencsére csöngettek, fizetni kellett és szaladni a vonatra. Ott is csak lassan kint tért magához s úgy tett, mintha elfelejtette volna a jelenetet, de szivének az a rekesze, amelyben a demokrácia volt elhelyezve, ha ugyan volt, elzáródott (legalább erre a napra) annál nagyobb csapon volt kieresztve a másik rekesz, az, ahonnan a Rákóczy-kultusz bugyogott. Egyre közelebb vitt a prüszkölő vonat a szent helyhez. A zempléni völgyek és hegyek megtöltötték szíveinket emlékekkel. Ott is csata volt, azon a tisztáson . .. Messze, lent a völgyben fehér juhnváj lepte el a pázsitot . . . Valaha a Rákóczy sátrai fehér lettek ott. A domb alatt hallani lehetett nehéz furmányos szekereket, amint fölfelé igyekeznek nagy csörömpöléssel, zörgéssel. Hej, mikor még a Rákóczy ágyúi dübörögtek erre ... Ez a vén fa itt az útszélen talán még látta őket . . . Jobbról, a magaslaton Patak vára . . . Mintha állna a bástyán valaki. Egy ködalak. ... Ni, most szétfoszlott a kibúvó napfényben . . . Azt hinné az ember, hogy Zrínyi Ilona volt, ha nem tudná, hogy fallácia, hogy egy fehér felhő úszik a bástya fölött. Az öreg úr szive kiáradott, valóságos gyerek lett, pajkos, türelmetlen, szeretett volna a bőréből kiugrani, hol ehez az ablakhoz futott, hol a másikhoz, mindent akart volna látni, mindenre volt megjegyzése. — Ezen az erdei után hozták Bezerédyt láncokban, aztán lefejezték Patakon. De szeretném látni a vesztőhelyet. Ebben a pagonyban volt egyszer egy párbaja Bercsényinek. Istenem, istenem, miért is nem élhettem én akkor! Hogy haltam volna meg én is a Rákóczy oldalánál ... és most, mint kuruc vitézt emlegetnétek. Lelkesült fecsegése mellett érkeztünk be a kitűzött célhoz, Ujhelyre, ahol, amint kiszálltunk, szónoklatokkal fogadtak. Szépen beszéltek a zempléni urak, mi is feléltünk valamit, ahogy tudtunk, hanem az öreg elérzékenyült és sírni kezdett. A bőröndjeinket mások szedték le és fölrakták a vendégkocsikra. Egyszer csak valaki azt kérdi az öreg úrtól: — Hát a képviselő úr bőröndje melyiken van ? Kitörülte szeméből a könnyeket. — Bizony nem tudom, kérem. Elkezdik keresni, kutatják a kocsikat, de a Kállay bőröndje egyiken sincs , elkezdik vallatni a szolgáló személyzetet, de a bőröndről senki se tud semmit. A nagy tumultusban a vasútnál elemelte valaki. Kállay meghökkent és rettentő haragra gyuladt, benne volt a bőröndben díszruhája, ősi kardja és négy napra való fehér ruhája, ugrált, toporzékolt, mint egy feldühödt kecske, szidta a szónokokat, hogy mit locsognak annyit, szidta a vármegyét, ahol ilyen gyalázatos tolvajok találtatnak és végre ott hagyott bennünket is a vendéglátókat is, berohant az állomásfőnökhöz, hogy mikor indul visszafelé a legközelebbi vonat — mert ő megy. Utána szaladtam. — Ne bolondozzál, Ákos bácsi, maradj itt. — Hátha az egész vármegyét nekem adnátok . . . Nem, látni se akarom többet. Úgy megyek el, hogy behunyom a szememet. — De hát Rákóczy ? Az öreg úr fölfortyant '• — Ugyan eredj a Rákóczyddal! Ő se lehetett kóser ember. Vissza is utazott a legközelebbi vonattal, nem nézte meg a borsi ünnepet, melyet annyira várt és mely annyi illúziótól fosztotta meg; a pakkitáskája örökre elveszett, de egy igazság előkerült, hogy a demokrataság a magyar embernél csak hangulat . . . és sok egyéb is csak hangulat . . • * ^ Mikor a hangverseny véget ért, a közönség egyik része — a hátulsó széksorokban ülők — eltávozott , ellenben az összetartozók, a jó ismerősök, a „műbarátok“ együtt maradtak és a művészszobában, valamint a hangversenyterem előrészében, a dobogót körülállva, kedélyes cerclet tartottak. Apró csoportok képződtek, emitt Csáky Albinna volt az egyiknek központja, körülötte többnyire a jelenvolt idősebb főúri hölgyek csoportosultak, amott Apponyi Albert és neje, a bájos Cloco grófnő, másik sarokban ismét Berzeviczy Albertné és Hubay Jenőné egyesítették maguk körül híveiket. A terem közepét Berczel Dezső és Wlassics miniszterek, továbbá Keglevich István és Széchenyi Imre grófok foglalták el, kedélyesen elcsevegve az arisztokrácia fiatalabb tagjaival. Mintha nem is a Royal-szállodában, hanem egy előkelő főúri szalonban volnának, olyan otthonosan érezték magukat, olyan fesztelenül tereferéztek egymással. És egyik csoporttól a másikhoz libellaként lebegett a szellemes Wohl Janka, a főúri körök kedvelt Bellacja. Eközben megnyíltak az oldalterem ajtai és a maitre d’hôtel (mert ilyen is volt a programm szerint) szabályszerű jelentést tett a kegyelmes asszonynak — Csáky Albinnénak — hogy a teát fölszolgálták. Az egész nagy előkelő társaság erre átment a szomszédos terembe, hogy ott, a programmhoz híven, Radics Béla cigányzenéje mellett teát szürcsöljön héttől kilencig. Ez a five o’clock thea — vagyis helyesebben seventh o’ clock thea, mert hét óra is elmúlt már, mikor asztalhoz ültek — fölötte érdekes, kedélyes befejezése lett volna az élvezetes estének, ha ennek lefolyását minduntalan meg nem zavarta volna egy fölötte kellemetlen incidens. Három teremben voltak fölállítva az apró teaasztalkák és egy perc alatt gazdája akadt valamenynyinek. Az első teremben a főasztalnál Berzeviczy Albert és neje, Hubay Jenő és neje, Debrian Róza grófnő, László Fülöp, az ismert nevű festőművész és az íróvilág néhány fiatalabb tagja foglalt helyet; egy másik asztalnál Csáky Albinna, a harmadiknál Györy Hona, a negyediknél Wohl Janka látta el a háziaszszony kedves tisztét. A buffet, melynek meglepő egyszerűsége abban találja magyarázatát, hogy az estély rendezői minél nagyobb tiszta jövedelmet akartak juttatni a jótékony célnak, csakhamar üres lett, a teás és kávés csészék mind átvándoroltak a sűrűn megszállott asztalkákra. Egyszerre csak kialudtak a villamos lámpák, sűrű sötétségbe borultak a népes termek. Eleinte derültséget keltett ez a váratlan meglepetés, és mikor ismét világítani kezdtek a lámpák, az újból földerülő fényt zajos éljenzéssel fogadták. Csakhogy ez a kellemetlen incidens még vagy nyolcszor ismétlődött, a lámpák minduntalan kialudtak és a társaság újra meg újra sötétben maradt. A vidám hangulat csakhamar eloszlott és a minduntalan beköszöntő egyiptomi sötétség most már boszankodást keltett. Később a pincérek néhány szál gyertyát hoztak és azt úgy találomra helyezték el egyik-másik asztalon. De a társaság legnagyobb része továbbra is sötétben maradt, így történt, hogy az estélynek csakhamar vége szakadt. Mikor ismét kigyulladtak a lámpák, már az asztalbontáshoz világítottak. »Menjünk haza — szólt valaki elég hangosan, hogy szavát minél többen meghallhassák — menjünk haza, míg tart a világosság. Ki tudja, hogy különben megtaláljuk-e a lépcsőhöz vezető utat!« Szavát meg is fogadták. Oszladozni kezdtek és a társaság a különben sikerült estélyről meglehetős kellemetlen impresszióval távozott. Egyébként vigasztalásul szolgálhat az, hogy a jótékony célnak a mai estély jövedelméből szép summa pénz jut. És elvégre ez a fődolog a KÉPZŐMŰVÉSZET. * (A téli kiállítás.) Az országos képzőművészeti társulat téli kiállítását a városligeti műcsarnokban vasárnap és ünnepnapokon folyton nagy közönség látogatta. Erre való tekintetből a kiállítást nem zárják be január 15-én, hanem nyitva tartják 16-án is, hogy a vasárnapi közönség még egyszer megnézhesse a tárlatot. SZÍNHÁZ és zene. * (Vizkereszt) napján a nemzeti színházban Vizkeresztet adják már évek óta és az idén is Shakspere vígjátékán mulathatott a közönség. Egykori fényéből sokat vesztett az előadás, de az újabban megszokott formájában is elég élvezetes, és azért az év folyamán többször adhatják, amint adták is. A klasszikus műsornak talán egyetlen élvezetes darabja, amelyet nem felejtenek el évekre, és amelyet nem kell »új betanulással» adogatni. — De a farsangi jókedv közepette sem felejthetjük, hogy a heti műsor megint nagyon is idegen. A »Folt, amely tisztít« elmarad, három este szabadul föl, és ezen a három estén is csak idegen darabokat adnak. Az »Apósok» című vígjáték képviselte a héten az eredeti irodalmat, így esik, hogy már farsang első hetében is böjt jár a hazai szerzőkre, akik majd tavaszszal jutnak ismét szóhoz, hogy azután szerepelhessenek a statisztikában. * (Náni.) A népszínházban ma felelevenítették Follinus Aurél népszínművét, a Nánit, amely a színkörök és a vidéki színházak műsorán erősen tartja magát. A népszínház közönsége szívesen fogadta a fölfrissítést, amelynek sikerét Blaha Lujza magában is biztosította, de Vidor, Németh, Kassai, Szirmai, Horváth, Gazsi Mariska is megtették a magukét, hogy a hallgatóság jól érezze magát. * (Jogos panasz.) A pályázó drámaírók köréből kaptunk ma panaszos levelet, amelyben arról van szó, hogy a népszínház igazgatója annak idején két pályázatot is hirdetett s ezeknek a határideje a múlt év augusztus közepén le is járt. Most azután a pályázók arról értesültek, hogy a bíráló bizottságot még mindig nem állították össze, állítólag azért, mert hosszabb ideig nem volt polgármester, ami az ügyhöz nem is tartozik. Hogy mint áll a dolog, nem tudjuk, de annyi bizonyos, hogy ha a pályázati határidő letelte után hat hónapig sem állítják össze a bíráló bizottságot, az igen szomorú dolog. Elvégre is az ilyen késlelkedések nem igen teszik komolyvá a pályázatokat s meglehetősen elriasztják a komolyabb pályázókat, ami pedig sem az igazgatónak, sem a színháznak nem lehet célja. * (Debreceni színészet.) A debreceni közönség — amint levelezőnk írja — meg van elégedve Komjáthy színtársulatával, amely igen jó. Legutóbb a Viola került szinte pompás előadásban, zsúfolt ház előtt. Különösen nagy hatást ért el Komjáthy, Püspöki, Szathmáry Árpád, Bartha és Fenyéri, aki a magyar színművek tipikus alakjainak művészi ábrázolója. Legközelebb a Gésákat adják, a főszerepben Komjáthy Mariskával. Más tekintetben azt mondja a levelezőnk, hogy a város maga nem sokat törődik a színházzal. Új előfüggönyre volna szükség, meg kellene szüntetni a léghuzamot, javítani a fűtőszerkezeten, az ajtókon stb. Mindezekre a költségekre megszavaznak ugyan 3500 irtot, de ezen a pénzen a hiányokon és a bajokon nem lehet segíteni. A jó és nagy épület valóban megérdemelné, hogy gondozzák és pedig azért is, mert a színházi közönség évről-évre növekszik. * (Viola pisztolya.) A temesvári színházban a minap sajnálatos baleset történt. »Violát« adták és a kunyhójelenetben, amikor az alföldi haramiát letartóztatták, Thúry Elemér, Viola személyesítője, oly szerencsétlenül bánt a pisztolyával, hogy ez idő előtt elsült és erősen megperzselte a színész balkezét; a puskapor tüze két ujjáról lehorzsolta a bőrt. A rokonszenves, fiatal művész nyolc napig nem játszhatik, de állapota nem aggasztó. Fővárosi ügyek. — Két kerület küldöttsége a polgármestereknél. Az V. és VI. kerületi kültelki egyesület és a lipótvárosi II. sz. iskolaszék küldöttsége, mely a külső kerületek előkelő gyárosaiból és nagyiparosaiból sorakozott, tisztelgett ma délelőtt Márkus József főpolgármesternél, Halmos polgármesternél, Rózsavölgyi és Matuska alpolgármestereknél és Szabó Károly tanügyi tanácsnoknál, kérvén a Lehel-utcába tervezett új elemi népiskola mielőbbi fölépítését, a karmelita szerzet Huba-utcai templomának kibővítéséhez kért 50 ezer forintnyi segély megszavazását, illetve megadását és a hubó-váci útnak, amely ez idő szerint a legelhanyagoltabb és sok helyt a legjárhatatlanabb állapotban van, mielőbbi kikövezését és rendezését. A küldöttséget Neuschloss Marcel kir. tanácsos, egyesületi alelnök vezette, úgy a polgármesterek mint a tanügyi előadó a legnagyobb szívességgel fogadták a nagyszámú küldöttséget s hangsúlyozták, hogy a fölhozott bajokat ismerik és igyekezni fognak a rohamosan emelkedő kültelekre való tekintettel, a méltányos és jogos kívánságokat teljes*