Pesti Hírlap, 1898. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1898-01-07 / 7. szám

1898. január 7. __PESTI HÍRLAP 5 j mwuwsii in..................■■■!» .­Ii.ii.wnw nil II I n. Ákos úr egy lesújtó pillantást vetett ránk, az­tán bömbölő hangon sziszegte: — Demokrata a menydörgős­ menkő, de nem én. Soh’se is voltam, soh’se is leszek. Üssetek agyon, ha még egyszer azt mondom. Utálom a parasztot. Huszonöt bot valamennyire. Huszonöt bot. Huszonöt bot s­a­rikácsoló. Szerencsére csöngettek, fizetni kellett és sza­ladni a vonatra. Ott is csak lassan kint tért magához s úgy tett, mintha elfelejtette volna a jelenetet, de szivének az a rekesze, amelyben a demokrácia volt elhelyezve, ha ugyan volt, elzáródott (legalább erre a napra) annál nagyobb csapon volt kieresztve a másik rekesz, az, ahonnan a Rákóczy-kultusz bu­­gyogott. Egyre közelebb vitt a prüszkölő vonat a szent helyhez. A zempléni völgyek és hegyek megtöltötték szíveinket emlékekkel. Ott is csata volt, azon a tisz­táson . .. Messze, lent a völgyben fehér juhnváj lepte el a pázsitot . . . Valaha a Rákóczy sátrai fehér lettek ott. A domb alatt hallani lehetett nehéz furmányos szekereket, amint fölfelé igyekeznek nagy csörömpö­léssel, zörgéssel. Hej, mikor még a Rákóczy ágyúi dübörögtek erre ... Ez a vén fa itt az útszélen ta­lán még látta őket . . . Jobbról, a magaslaton Patak vára . . . Mintha állna a bástyán valaki. Egy köd­alak. ... Ni, most szétfoszlott a kibúvó napfény­ben . . . Azt hinné az ember, hogy Zrínyi Ilona volt, ha nem tudná, hogy fallácia, hogy egy fehér felhő úszik a bástya fölött. Az öreg úr szive kiáradott, valóságos gyerek lett, pajkos, türelmetlen, szeretett volna a bőréből kiugrani, hol ehez az ablakhoz futott, hol a másik­hoz, mindent akart volna látni, mindenre volt meg­jegyzése. — Ezen az erdei után hozták Bezerédyt lán­cokban, aztán lefejezték Patakon. De szeretném látni a vesztőhelyet. Ebben a pagonyban volt egyszer egy párbaja Bercsényinek. Istenem, istenem, miért is nem élhettem én akkor! Hogy haltam volna meg én is a Rákóczy oldalánál ... és most, mint kuruc vitézt­­ emlegetnétek. Lelkesült fecsegése mellett érkeztünk be a ki­tűzött célhoz, Ujhelyre, ahol, amint kiszálltunk, szónok­latokkal fogadtak. Szépen beszéltek a zempléni urak, mi is felél­tünk valamit, ahogy tudtunk, hanem az öreg elérzé­­kenyült és sírni kezdett. A bőröndjeinket mások szedték le és fölrakták a vendégkocsikra. Egyszer csak valaki azt kérdi az öreg úrtól: — Hát a képviselő úr bőröndje melyiken van ? Kitörülte szeméből a könnyeket. — Bizony nem tudom, kérem. Elkezdik keresni, kutatják a kocsikat, de a Kállay bőröndje egyiken sincs , elkezdik vallatni a szolgáló személyzetet, de a bőröndről senki se tud semmit. A nagy tumultusban a vasútnál elemelte valaki. Kállay meghökkent és rettentő haragra gyuladt, benne volt a bőröndben díszruhája, ősi kardja és négy napra való fehér ruhája, ugrált, toporzékolt, mint egy feldühödt kecske, szidta a szónokokat, hogy mit locsognak annyit, szidta a vármegyét, ahol ilyen gyalázatos tolvajok találtatnak és végre ott hagyott bennünket is a vendéglátókat is, berohant az állo­másfőnökhöz, hogy mikor indul visszafelé a legköze­lebbi vonat — mert ő megy. Utána szaladtam. — Ne bolondozzál, Ákos bácsi, maradj itt. — Hátha az egész vármegyét nekem adnátok . . . Nem, látni se akarom többet. Úgy megyek el, hogy behunyom a szememet. — De hát Rákóczy ? Az öreg úr fölfortyant '• — Ugyan eredj a Rákóczyddal! Ő se lehetett kóser ember. Vissza is utazott a legközelebbi vonattal, nem nézte meg a borsi ünnepet, melyet annyira várt és mely annyi illúziótól fosztotta meg; a pakkitáskája örökre elveszett, de egy igazság előkerült, hogy a demokrataság a magyar embernél csak hangulat . . . és sok egyéb is csak hangulat . . • * ^ Mikor a hangverseny véget ért, a közönség egyik része — a hátulsó széksorokban ülők — eltá­vozott , ellenben az összetartozók, a jó ismerősök, a „műbarátok“ együtt maradtak és a művészszobá­­ban, valamint a hangversenyterem előrészében, a dobogót körülállva, kedélyes cerclet tartottak. Apró csoportok képződtek, emitt Csáky Albinna volt az egyiknek központja, körülötte többnyire a jelenvolt idősebb főúri hölgyek csoportosultak, amott Apponyi Albert és neje, a bájos Clo­c­o grófnő, másik sarok­ban ismét Berzeviczy Albertné és Hubay Jenőné egyesítették maguk körül híveiket. A terem közepét Berczel Dezső és Wlassics miniszterek, továbbá Keglevich István és Széchenyi Imre­ grófok foglalták el, kedélyesen elcsevegve az arisztokrácia fiatalabb tagjaival. Mintha nem is a Royal-szállodában, hanem egy előkelő főúri szalonban volnának, olyan­ otthon­o­­san érezték magukat, olyan fesztelenül tereferéztek egymással. És egyik csoporttól a másikhoz libellaként lebegett a szellemes Wohl Janka, a főúri körök ked­velt Bellacja. Eközben megnyíltak az oldalterem ajtai és a maitre d’hôtel (mert ilyen is volt a programm szerint) szabályszerű jelentést tett a kegyelmes asszonynak — Csáky Albinnénak — hogy a teát fölszolgálták. Az egész nagy­ előkelő társaság erre átment a szomszédos terembe, hogy ott, a programmhoz híven, Radics Béla cigányzenéje mellett teát szürcsöljön héttől kilencig. Ez a five o’clock thea — vagyis helyeseb­ben seventh o’ clock thea, mert hét óra is elmúlt már, mikor asztalhoz ültek — fölötte érdekes, kedé­lyes befejezése lett volna az élvezetes estének, ha ennek lefolyását minduntalan meg nem zavarta volna egy fölötte kellemetlen incidens. Három teremben voltak fölállítva az apró tea­asztalkák és egy perc alatt gazdája akadt valameny­­nyinek. Az első teremben a főasztalnál Berzeviczy Albert és neje, Hubay Jenő és neje, Debrian Róza grófnő, László Fülöp, az ismert nevű festőművész és az íróvilág néhány fiatalabb tagja foglalt helyet; egy má­sik asztalnál Csáky Albinna, a harmadiknál Györy Hona, a negyediknél Wohl Janka látta el a háziasz­­szony kedves tisztét. A buffet, melynek meglepő egy­szerűsége abban találja magyarázatát, hogy az estély rendezői minél nagyobb tiszta jövedelmet akartak juttatni a jótékony célnak, csakhamar üres lett, a teás és kávés csészék mind átvándoroltak a sűrűn megszállott asztalkákra. Egyszerre csak kialudtak a villamos lámpák, sűrű sötétségbe borultak a népes termek. Eleinte de­rültséget keltett ez a váratlan meglepetés, és mikor ismét világítani kezdtek a lámpák, az újból földerülő fényt zajos éljenzéssel fogadták. Csakhogy ez a kel­lemetlen incidens még vagy nyolcszor ismétlődött, a lámpák minduntalan kialudtak és a társaság újra meg újra sötétben maradt. A vidám hangulat csakhamar eloszlott és a minduntalan beköszöntő egyiptomi sö­tétség most már boszankodást keltett. Később a pin­cérek néhány szál gyertyát hoztak és azt úgy talá­lomra helyezték el egyik-másik asztalon. De a társa­ság legnagyobb része továbbra is sötétben­ maradt, így történt, hogy az estélynek csakhamar vége szakadt. Mikor ismét kigyulladtak a lámpák, már az asztalbontáshoz világítottak. »Menjünk haza — szólt valaki elég hangosan, hogy szavát minél többen meg­hallhassák — menjünk haza, míg tart a világosság. Ki tudja, hogy különben megtaláljuk-e a lépcsőhöz vezető utat!« Szavát meg is fogadták. Oszladozni kezdtek és a társaság a különben sikerült estélyről meglehetős kellemetlen impresszióval távozott. Egyébként vigasztalásul szolgálhat az,­ hogy a jótékony célnak a mai estély jövedelméből szép summa pénz jut. És elvégre ez a fődolog a KÉPZŐMŰVÉSZET. * (A téli kiállítás.) Az országos képzőművé­szeti társulat téli kiállítását a városligeti műcsarnok­ban vasárnap és ünnepnapokon folyton nagy közön­ség látogatta. Erre való tekintetből a kiállítást nem zárják be január 15-én, hanem nyitva tartják 16-án is, hogy a vasárnapi közönség még egyszer megnéz­hesse a tárlatot. SZÍNHÁZ és zene. * (Vizkereszt) napján a nemzeti színházban Vizkeresztet adják már évek óta és az idén is Shaks­­pere vígjátékán mulathatott a közönség. Egykori fé­­nyéből sokat vesztett az előadás, de az újabban meg­szokott formájában is elég élvezetes, és azért az év folyamán többször adhatják, amint adták is. A klasszi­kus műsornak talán egyetlen élvezetes darabja, ame­lyet nem felejtenek el évekre, és amelyet nem kell »új betanulással» adogatni. — De a farsangi jókedv közepette sem felejthetjük, hogy a heti műsor megint nagyon is idegen. A »Folt, amely tisztít« elmarad, három este szabadul föl, és ezen a három estén is csak idegen darabokat adnak. Az »Apósok» című víg­játék képviselte a héten az eredeti irodalmat, így esik, hogy már farsang első hetében is böjt jár a hazai szerzőkre, akik majd tavaszszal jutnak ismét szóhoz, hogy azután szerepelhessenek a statisztikában. * (Náni.) A népszínházban ma felelevenítették Follinus Aurél népszínművét, a Nánit, amely a szín­körök és a vidéki színházak műsorán erősen tartja magát. A népszínház közönsége szívesen fogadta a fölfrissítést, amelynek sikerét Blaha Lujza magában is biztosította, de Vidor, Németh, Kassai, Szirmai, Horváth, Gazsi Mariska is megtették a magukét, hogy a hallgatóság jól érezze magát. * (Jogos panasz.) A pályázó drámaírók köré­ből kaptunk ma panaszos levelet, amelyben arról van szó, hogy a népszínház igazgatója annak idején két pályázatot is hirdetett s ezeknek a határideje a múlt év augusztus közepén le is járt. Most azután a pályá­zók arról értesültek, hogy a bíráló bizottságot még mindig nem állították össze, állítólag azért, mert hosszabb ideig nem volt polgármester, ami az ügyhöz nem is tartozik. Hogy mint áll a dolog, nem tudjuk, de annyi bizonyos, hogy ha a pályázati határidő le­telte után hat hónapig sem állítják össze a bíráló bi­zottságot, az igen szomorú dolog. Elvégre is az ilyen késlelkedések nem igen teszik komoly­vá a pályázatokat s meglehetősen elriasztják a komolyabb pályázókat, ami pedig sem az igazgatónak, sem a szín­háznak nem lehet célja. * (Debreceni színészet.) A debreceni közön­ség — amint levelezőnk írja — meg van elégedve Komjáthy színtársulatával, amely igen jó. Legutóbb a Viola került szinte pompás előadásban, zsúfolt ház előtt. Különösen nagy hatást ért el Komjáthy, Püs­pöki, Szathmáry Árpád, Bartha és Fenyéri, aki a magyar színművek tipikus alakjainak művészi ábrá­zolója. Legközelebb a Gésák­at adják, a főszerepben Komjáthy Mariskával. Más tekintetben azt mondja a levelezőnk, hogy a város maga nem sokat törődik a színházzal. Új előfüggönyre volna szükség, meg kellene szüntetni a léghuzamot, javítani a fűtőszerkezeten, az ajtókon stb. Mindezekre a költségekre megszavaz­nak ugyan 3500 irtot, de ezen a pénzen a hiányokon és a bajokon nem lehet segíteni. A jó és nagy épület valóban megérdemelné, hogy gondozzák és pedig azért is, mert a színházi közönség évről-évre nö­vekszik. * (Viola pisztolya.) A temesvári színházban a minap sajnálatos baleset történt. »Violát« adták és a kunyhójelenetben, amikor az alföldi haramiát letartóz­tatták, Thúry Elemér, Viola személyesítője, oly sze­rencsétlenül bánt a pisztolyával, hogy ez idő előtt elsült és erősen megperzselte a színész balkezét; a puskapor tüze két ujjáról lehorzsolta a bőrt. A rokon­szenves, fiatal művész nyolc napig nem játszhatik, de állapota nem aggasztó. Fővárosi ügyek. — Két kerület küldöttsége a polgár­­mestereknél. Az V. és VI. kerületi kültelki egyesü­let és a lipótvárosi II. sz. iskolaszék küldöttsége, mely a külső kerületek előkelő gyárosaiból és nagy­iparosaiból sorakozott, tisztelgett ma délelőtt Márkus József főpolgármesternél, Halmos polgármesternél, Rózsavölgyi és Matuska alpolgármestereknél és Szabó Károly tanügyi tanácsnoknál, kérvén a Lehel-utcába tervezett új elemi népiskola mielőbbi fölépítését, a karmelita szerzet Huba-utcai templomának kibővíté­séhez kért 50 ezer forintnyi segély megszavazását, illetve megadását és a hubó-váci­ útnak, amely ez idő szerint a legelhanyagoltabb és sok helyt a­ leg­járhatatlanabb állapotban van, mielőbbi kikövezését és rendezését. A küldöttséget Neuschloss Marcel kir. tanácsos, egyesületi alelnök vezette, úgy a polgár­­mesterek mint a tanügyi előadó a legnagyobb szíves­séggel fogadták a nagyszámú küldöttséget s hangsú­­lyozták, hogy a fölhozott bajokat ismerik és igye­kezni fognak a rohamosan emelkedő kültelekre való tekintettel, a méltányos és jogos kívánságokat teljes*

Next