Pesti Hírlap, 1898. március (20. évfolyam, 60-90. szám)

1898-03-01 / 60. szám

I Budapest, 1898. XX. évf. 60 (629$) szám. Kedd, március 1. L Előfizetési árak: Szerkesztőség. .'" _, „ , Budapest, vá ci-körut 78. x.gész évre . . . frt — kr. I. emelet. Félévre. . . . • ” ~ • fl|j ^ hová a lap szellemi részét — S t Megjelenise minden nap, ünnep , •) szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is. szólalások intézendők. i íí k—--------—------■ ■ .... -1 lé ^ « .'«■■■ mmi'-" " 1■aMl ji' »flT' ■HHI1II ■"niTTliTlif HMIN ■illll ill*»flWTiw"‘*~"1""Ta Timeo danaos........... (i. I.) Igaza van Emmer Kornélnak abban, hogy a kormány legutóbbi rendelete, amelyet a sajtóügyben kibocsájtott, ha nem is áll ellentétben az 1848-iki sajtótörvény 22-ik szakaszával, de egyenesen beleütközik ugyanennek a törvénynek első szakaszába. De ha Emmer Kornél ebből arra a következtetésre jut, hogy mivel 1848-ban csak ideiglenesen rendezték a sajtóügyeket s a sajtóra nézve ma is ez az ideiglenes intézkedés áll fönn, tehát mindazokból a kontroverziókból és megkerülési kísérletekből, melyekben nyakig benne vagyunk, csakis 3 végleges rendezés vezethet ki, akkor az a másik kérdés áll elő, hogy vajon a mai idők és a mai áramlatok olyanok-e, amelyekre nyugodtan bízhatnánk rá a sajtóügyeknek vagyis a sajtószabadságnak végleges rendezését ? Mielőtt erre a kérdésre felelnénk, lássuk, hogyan jöttek létre a ma is érvényben levő ideiglenes sajtótörvények 1848-ban ? Mikor 1848. március 15-én előbb Pesten, aztán pedig az egész országban eltörölték a cenzúrát, rögtön észrevehető lett a változás,nemcsak az akkor létezett hírlapokban, hanem az ezután megjelent sajtótermékek irányában és szellemében is. A konzervatívok főlapja a Budapesti Híradó rögtön letette régi zászlaját, s az új rendhez csatlakozott; a Nemzeti Újság, mely nevével ellentétben a konzervativok legszélsőbb árnyalatához tartozott, papi érdekeket védelmezett, rögtön átcsapott a radikalizmusba. Az ösz- CiC: német lapok a legszélsőbb radikális irányízó 76... l ettek. Ép igyváltoztak át, vagy keletkeztek a nemzetiségi hírlapok vagy folyóiras«ilag*^7rTTX^ I tok, s gomba módra születtek az izgató röpj iratok, melyek az ország több részében fölmerült földosztó irányzatokat bujtogatták. Az akkori országgyűlésen tehát rögtön fölmerültek az aggodalmak, hogy a sajtószabadsággal visszaélések is történhetnek. E tárgyra nézve, — mint Horváth Mihály írja — még a legszabadelvűebbek többsége is akként gondolkodott, hogy miután a röpiratok általi izgatások máris szaporodnak, s a sajtóban úgy a féltékenység, mint az álarcos reakció éles fegyvert emelhet a szabadság fiatal sarjadéka ellen, igen óvatos, előrelátó törvényekre van szükségünk. Igényli ezt különösen az is, hogy a cenzúra megszüntetése óta nemcsak magyar és német, hanem szerb, illyee más szláv nyelvű írók is mind többen kezdtek föllépni a napi sajtó terén, kiknek működése a nyelvökleli járatlanság miatt ismeretlen maradt a magyar közönség előtt. Attól lehetett tartani, hogy a kissé lecsillapult nemzetiségi viszály, kivált ha még a reakció által is alattomban szítogattatnék, az igen szabadon mozogható, kemény represszív törvények által nem korlátozott sajtóban, a még rendezetlen állapotok közt a közbékére nézve kétszeres veszélylyel támadhat föl. Ez okokból a törvényhozás inkább csak a cenzúrát akarta eltörölni, mint tényleg szabaddá tenni a sajtót. A törvényjavaslat készítésével Szemere Bertalan bízatott meg. És ő teljesen megfelelt munkálatával a törvényhozók aggodalmainak. A napi sajtót, mi legveszélyesebbé válhatott, különösen lenyűgözte, oly nagy pénzbeli biztosítékot (20.000 p. forintot) kívánván a folyóiratok kiadóitól, hogy a hírlapok szerfölötti elszaporodásának eleve is gát vettetett. A vétségekre hozott büntetések is nagyon súlyosak, a vétségi esetek pedig határozatlanok valának. A királytól a legkisebb tisztviselőig, az országgyűléstől a legkisebb hatósági testületig, minden súlyos büntetések által védve volt benne a sajtó megtámadásai ellen. Kétséget nem szenved, hogy azon ideiglenes sajtószabályok, melyeket a helytartótanács a március 15-ét követő napokban a fővárosban közzétett, a sajtónak szabadabb mozgást engedtek, mint az országgyűlés által elfogadott Szemere-féle törvényjavaslat. E törvényjavaslat március 27-ikén érkezett le a fővárosba, s miként előrelátható volt, ingerültséget okozott. „Még a vármegye gyűlése is erélyes fölírást intézett ellene a miniszterelnökhöz. A csendbizottmány pedig, mely március 15-ike óta kizárólag kezelte a városi hatóságot, nemcsak feliratban kérte meg a miniszterelnököt, hogy odahasson, miszerint a sajtótörvény a kor igényeihez képest elavittassék, hanem egy tagját, Pulszky Ferencet, követségben is felküldte Pozsonyba, hogy a miniszterelnököt személyesen tudósítaná a fővárosnak e tárgybeli közvéleményéről. Az ifjúság e küldöttség előadásának a maga részéről súlyosabb nyomatékot adni szándékozván, a sajtótörvényt a városház terén, mely most „Szabadság terére” kereszteltetett át, a nagy tömegben összecsoportozott nép helyeslő buzdításai közt megégette. A tüntetésnek hatása lett. A sajtótörvény minden tekintetben megszelidítve és szabadabb szellembe öntve terjesztetett a királyi szentesítés alá.“ így készültek 1848-ban a ma is fönnálló ideiglenes sajtótörvények, melyekre nézve a végleges rendezést az 1848-iki országgyűlés a két Tivoli, írta: Berzeviczy Albert. Még hallom vizeinek dallamos zúgását, szbi.mámorba ringatja érzékeinket; ezt a nem zavarhatja meg a mandolin dal guitarre szegényes pengése, amely belélegesül. szfl. Az »Albergo Sibilla« erkélyén vagyunk, a vég vízesés fölött, a Sibylla-templom szomszbdságánan; bennünket a tavaszi nap meleg éji sütése elöl megóv a ponyvafödél, melyet » élelmes vendéglős vonz felénk, de a szegény muzsikus paládnak az erkély szélén egy kis abérfa alatt kell meghúzódnia, amely szinte zégyenkezve terjeszti jelképes lombjait a konárok fölé. Már ez így van Olaszországban, ahol a természet dicsőségét élvezni akarjuk, ott elell viselnünk az élet nyomorúságainak a látányát is, és mentül szebb a kilátás, annál jbb a rongyos koldus, annál siralmasabbak az eénkbe tolakodó nyomorékok, a »povero vecchió«-k és »povero ciecó«-k; furfangos számítás van ebben nemcsak az alamizsnanyújtás automatikus megszokására, de talán a természeti szépségek szivlágyító hatására is. Most sem tudunk azokra a szegény muzsikusokra haragudni, mert az, ami környez, kibékít az egész világgal s még az ő hangszereik pengését is szebbnek tünteti föl; nem is látjuk őket, csak azt a kedves, nyájas gyermek■rcot, amely felénk közeledik: a muzsikus legkisebbik leányát tányérozni küldi s a gyermek nyomorult ruházatában is ellenállhatatlan, természetes olasz grátiával lép elénk, nyújtja ki kis kezét és felel kérdéseinkre. Aztán visszafut atyjához, elégedett és hálás pillantást vetve hátra és teljesen boldognak látszik. Hogy is ne volna az! hát nem süt-e a legnyájasabb nap rá, nem boltozik-e a legszebb kék ég fölötte ? mit törődjék ő a holnap gondjaival, mit azzal, hogy milyen élet vár reá, mikor ő gyermekkedélyével született úrnője mind annak a gyönyörűségnek, ami környezi, ami soha el nem hagyja, amiben él, míg nekünk boldogtalanoknak messze földről kell ide vándorolnunk, hogy azt néhány óráig, néhány napig élvezhessük. Szinte elérzékenyülve lépünk az erkély falpárkányához , alattunk meredek sziklamederben fut össze két felől a víz, hogy aztán borostyánnal benőtt szírtek között rohanjon le a szédítő mélységbe, a viruló, buja zöld völgy ölébe. Köröskörül lombos hegyek koszorúja, romok, festői csoportozatú házak és tornyok s még följebb a mosolygó ég . . . Nem álom, valóság az, ami környez, hisz itt van körülöttünk az élet elutasíthatatlan prózája is; mögöttünk a rossz muzsika, előttünk a mosó leányok, a zsilip fölötti vízfolyásnál sürögnek, kezökben villogó sulyok, ajkukon vig fecsegés. A túlsó hegyszakadék ösvényén, innen nézve hangyanagyságúaknak látszó emberek mutatkoznak, köznapias utazók alakjai, akik pontos lelkiismeretességgel, abban a sorrendben, ahogy azt Baedeker előírja, futkosnak barlangtól barlanghoz; még a telegrafsodronyok sem hiányoznak, légidül a hegybevágott út mentén, azok a szörnyű telegrafsodronyok, amelyek a kék ég és zöldelő lombok hátterét olyan szabályosan hasítják keresztül, . . . mintha szerelmes levelet látnánk vonalazott papírra írva! De mi a természetnek azt a szerelmes levelét, amelyet itt intéz hozzánk, mégis megértjük ; szivünk ujjongva válaszol reá; mintha régi börtönlakók berozsdásodott ajtóit szakítanák föl, úgy nyílnak meg szivünk rég elhallgatott, elhagyott rejtekei, hogy az élettapasztalatok sötét, fülledt, nyomasztó képzeteit kiereszszék magukból és megteljenek tavaszi verőfénynyel, virágillattal, fiatal életkedvvel . . . Ebben a bámulatos országban, amelyről már négyszáz év előtt rotterdami Erasmus azt írhatta, hogy ott a kövek is ékesebben szólók, mint nálunk az emberek, a természet, történelem és művészet kiapadhatatlan hármas forrása mindenütt nyitva áll a fogékony kebelnek: nem meríthetünk-e itt is a természet pazar bája mellett a történeti visszaemlékezésekből, ha azokra gondolunk, akiknek évszázadok előtt nyújtott üdülést ez a hely ? nem nyújt-e művészeti élvezetet a Sibylla-templom gyönyörű kis rotundája, amelynek talapzatán megpihenhetünk, amelynek karcsú oszlopai, virágfüzéres frizse még romjaikban is bájos emlékei az ókori művészet javakorának ? Vajon a Vesta szentélye volt-e ez a kis templom, vagy csakugyan azé a tiburi Sibyiláé, akiről ma nevezik, az ókori néphit ama csodás jósalakjai egyikéé, akik a Michel Angelo és Rátáéi képzeletét foglalkoztatták ? azt ma nehéz volna eldönteni. Mindenesetre olyan istenségé vagy félistené lehetett, akinek kedve telt a szép- A Pesti Hírlap mai száma 24 oldal.