Pesti Hírlap, 1898. március (20. évfolyam, 60-90. szám)
1898-03-01 / 60. szám
A PESTI HÍRLAP létte. március 1. többi időkre halasztotta. De mint a fentebbiekből látjuk, még ilyen sajtótörvényeket sem bírnánk ma, ha a közvéleményben nem lángolt volna az a szabadságszeretet, melynek volt ereje és bátorsága máglyává alakulni át, hogy mindazt, ami a szabadság szellemének meg nem felelt, nyilvánosan égesse el. Annak a szellemnek, annak a lángnak volt hatalma magának az országgyűlésnek nézeteit megváltoztatni a sajtószabadságról, s volt ereje és befolyása egy már elfogadott törvényjavaslatot teljesen átgyuratni ugyanazon országgyűlés által, mely azt már elfogadta. De hol van most a közvéleményben ez a láng ? hol van ez a szabadságszeretet ? De hol van nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában? Hisz mindenütt, ahol a sajtótörvényeket revideálták, úgy Németországban, mint Franciaországban, a szabadság tekintetében visszafelé mentek. Németország és Franciaország elbírhatják ezt, de Magyarország nem bírhatná el ! Van igenis elég ok, van igenis elég szükség a sajtóügyek végleges rendezésére. Éspedig nemcsak abban az alakban, hogy a sajtószabadság túlkapásai ellen kelljen védekezni, hanem abban a tekintetben is, hogy különösen a tőke túlkapásai ellen a sajtó reputációját is védelemben kell részesíteni. A sajtó maga is átváltozott. Az ötvenes és a hatvanas években a sajtó és az irodalom egyet jelentett: ma nem jelent többé egyet. A mai viszonyok közt a magánbecsület, a család sincs eléggé védve a túlkapások lehetőségeitől. S nem várt mértékben léptek föl a szocialista izgatások. A végleges rendezésre tehát van ok s van szükség elég. De semmi sem lehet veszélyesebb és jóvátehetlenebb, mint egy olyan végleges rendezés, mely rést üt a szabadságon , mely egyes szimptómákat látszólag gyógyít, de magát az organizmust láthatatlanul sorvasztja el. Bárcsak látnók azt a lángot, bárcsak látnék azt a szellemet, melyre nyugodtan bízhatnánk reá a sajtóügyek végleges rendezését! Bárcsak megmutathatná ezt nekünk Emmer Kornél s mi nemcsak premisszáival értenénk egyet, hanem sietve csatlakoznánk konklúzióihoz is. De ma jobbnak látjuk nemcsak féltékenyen, de félve is őrködni az 1848-ból maradt ideiglenes törvények fölött és várni az időt, amikor nem kell a szabadsághoz nyúló reformokra azt mondanunk : timeo danaos et dona ferentesben, és akinek hazajáró lelke talán még most is fölkeresi egykori dicsősége félig romba dőlt, kipusztult, oltártalan helyét s a zuhatag harsogásába belésírja keservét az idők változása fölött. De hát változnak-e igazán az idők ? Csak az ember, a teremtés koronája változik és mindaz, amit ő alkot. Ez a változás az ő kiváltsága az egész természettel szemben. Változtatja viseletét, ízlését, erkölcseit és szokásait, eszméit és — isteneit. Lám, az élő és élettelen természet körülötte — amennyiben csak az ember nyughatatlan önkénye más formába nem kényszeríti, — beéri azzal, hogy önmagát változatlanul szülje mindig újjá, hisz szebbet, mint amit itt hozott létre, úgy sem tudna alkotni! Az Uniót elnevezhették Teveronenak, folyását csatornaépítéssel más mederbe szoríthatta egy darabra az ember hatalma , ahol megszabadul e börtönéből, ott ugyanazzal a szilaj szökéssel zuhan le a völgybe, amely kétezer év előtt gyönyörködtette a költőt, zuhanása ugyanolyan tajtékot túr föl, ugyanolyan páragomoly emelkedik nyomában, fölötte ugyanolyan szivárvány sugárzik, mint régente, még a sötét hegyszakadék előtt szállongó lepkék és fehér galambok is ugyanolyanok, mint aminőket az elmúlt századok láttak és évről-évre fáradhatatlanul újul meg vagy zöldel tovább a vizilapu, cyklamen, borostyán buja takarója a sziklagörgetegen, míg levelei változatlan ütemben bókolnak és emelkednek a rájuk hűhó ragyogó vízcsöppek alatt. És a rózsa és ibolya is ma ugyanolyan, mint akkor volt, amikor e kedvenc virágaikkal ékesítették a rómaiak — férfiak és nők egyaránt — fejőket és keblüket, ha lakomáikhoz telepedtek. Ilyen koszorús társaságok élvezték Falernum nedvét ott, a kis zuhatagok fölött, a Maecenas villájában, és köztük időzött bizonyára Horácz is, Tibor bájainak lelkesült magasztalója, akiben megvolt az a költői büszkeség, hogy ha már udvaroncnak kellett lennie, szívesebben volt a Maecenas, mint az Augusztus császár udvaronca. A régi rómaiak ízlésének egészen megfelelt ez a hely, hatalmas vizének játékával; nekik szellős, virágos, árnyas nyaralóikban mindenekfölött vízre volt szükségük: csábító, vízzel telt márványmedencékre, csobogó ugrókutakra, mindenünnen előtörő vízsugarakra. Ezért telepedtek előszeretettel a tenger mellé, Nápoly vidékén s a közeleső szigeteken, az Arno és Brenta hűvös partjaira és ide a vízgazdag Sabin-hegységbe, amelynek forrásait pompás vízművekkel, óriási aquaeduktokkal vezették le székvárosukba, hogy megtöltsék annak hatalmas közkutait, fürdőpalotáit, ha kellett cirkuszait is, és letegyék alapjait egy ma is utólérhetetlenül álló városi vízvezetéknek. Amott, szemben a nagy zuhatag völgynyílásával, a hegyoldalban rejtőznek még romjai a Sallustius villájának ; a Catilina és Jugurtha története talán ott látott napvilágot, és feljebb a Propertius házának maradványait őrzi a hagyomány , a szenvedélyes szerelmi dalok költőjéét, míg a kis zuhatagokkal szemben állott, elragadó látványra nyílva az a villa, amelyben Quintilius Varas szőtte diadalálmait, melyek a teutoburgi erdőben oly siralmasan foszlottak szét. Ők mind elköltöztek régen és elköltözött, porrá lett az a leghatalmasabb lakója és kedvelője is Tibur vidékének, akinek palotája romjait túl a város dombján szemléljük : Hadrián császár. Kéjlakóik omladékai közt a föld gyomrából megszámlálhatatlan kincseit az antik művészetnek hozta fölszínre a kutatás, és szellemük ezer év múlva föltámadt sírjából, hogy meghódítsa a művelt világot. Utolsó föltámadása volt-e ez, avagy nem támad-e , az mindig újra meg újra, föl közöttünk ? hiszen az emberiség története voltaképen nem is egyéb, mint a kereszténység és pogányság által képviselt két ellentétes világnézet örökös harca. Hanem az antik világ pusztulása után se időbe telt, míg Tibur ■— most már Tivoli régi hírét, régi báját és vonzerejét csak részben is visszanyerhette. Nem mintha szerepelt volna a középkorban, sőt jelen város volt, de micsoda profanálása vol szerep a föld et igéző helyének ! Mint a hegység szorosainak kulcsa, nevezetes stra ponttá lett, félelmes várrá, amely dacolt Fiival, úgy a városi oligarchák idejében, mi pápaság és császárság küzdelmeiben, amely mindig ez utóbbinak oldalán állott svarc. előőrse volt a ghibellineknek, az imperializmusnak az egyház katonai hatalmával szemben. Aeneas Sylvius már mint II. Pius pápa az ő objektív természetétől telhető elragadtatással szól Tivoliról kommentárjaiban, megemlékezvén a látogatásról, amelyet ott a nagy montefestrei Federigo társaságában tett, amikor — mindketten az ókor alapos ismerői lévén, — Tivoli emlékei között beszélgettek a régi rómaiak intézményeiről. Ekkor tehát Tivoli klasszikus múltja már hatott a kedélyekre, de természeti bájai, úgy látszik, nagyobb vonzerőt csak később gyakoroltak. Késő renaissanse és kezdődő barokk korában alapította Tivoliban Ippolito d’Este bíbornok, nem az a régibb Hippolyt, aki Mátyás korában egy ideig esztergomi érsek is vöt, hanem a későbbi, a hírhedt Lucrezia Borgia, és estei Alfonso fia, a Villa d’Estét, minden nagyúri kéjlakok utólérhetetlen mintaképét, amely iránt nekünk annál több okunk van érdeklődni, mert az jelenleg estei révén Ausztria-Magyarország trónörökösének tulajdona. A villa, fájdalom, hosszú időn át teljesen Belpolitikai hírek. Az igazságügyi költségvetésnek általánosságban való tárgyalását holnap előreláthatólag befejezi a képviselőház. Major Ferenc áthelyeztette magát a tárca-költségvetés részleteihez, és pedig a királyi törvényszékek tételéhez való szólásra. Az általános vita szónokául ennek folytán még csak Visontai Soma maradt feljegyezve, aki, úgy halljuk, ezúttal a szokottnál is hosszabb beszédet fog tartani. Előrelátható, hogy az egyes budget-tételek tágyalása rendjén fognak még néhányan észrevételeket tenni az úgynevezett általános vita egyes mozzanataira, ennek dacára azonban kétségtelennek látszik, hogy szerdán az igazságügyi költségvetés részletes tárgyalása is be lesz fejezhető. Holnap, az általános vita berekesztése után, Erdély miniszter rövid felszólalásban reflektálni fog Győry Elekmai beszédére és az Emmer Kornél által benyújtott határozati javaslatra. Perczel Dezső belügyminisztert ő felsége ma délutáni két órakor hosszabb kihallgatáson fogadta. A miniszter — hír szerint — tüzetes előterjesztést tett a királynak a szocialista mozgalom fejleményeiről s azokról az intézkedésekről is, melyeket a hatóságok e mozgalommal szemben s a bujtogatók további üzelmeinek elfojtására tettek. A kiegyezési előterjesztések. A kormányok legújabb megállapodása alapján még e hó folyamán, legkésőbb április hó elején, a parlamentek elé fogják terjeszteni a vám- és bankügyre s a kapcsolatos kiegyezési kérdésekre vonatkozó törvényjavaslatokat. Ezzel a magyar kormány eleget tesz annak a kötelezettségének, melyet a kiegyezési provizóriumról alkotott törvényben elvállalt. Természetesen nem lesz a kiegyezési javaslatok közt a quótára vonatkozó előterjesztés, amelynek megállapítását formailag is meg kell előznie a még csak ezután kiküldendő quóta-bizottságok tárgyalásainak. Különben is a provizórium-törvény a quóta-ügyet illető javaslat benyújtására nézve semmiféle időpontot nem állapított meg. Ami a régóta készen levő — részben már ki is nyomatott — többi kiegyezési előterjesztést illeti, azok parlamenti elintézés alá vevése attól függ, vajon az osztrák birodalmi tanács viszonyainak alakulása megengedi-e, hogy eme javaslatok ott is tárgyalás alá kerülhessenek. Ellenkező esetben a szóban forgó előterjesztések minálunk is csak az elintézetlen függő ügyeknek a számát fogják megszaporítani. ORSZÁGGYŰLÉS. 1. Ma két szép beszéddel gyarapodott az igazságügyi vita: a Győry Elek és az Emmer Kornél fejtegetéseivel. Győry Elek a Kossuth-párt oldaláról, Emmer Kornél pedig a kormánypártról szólott hozzá az aktuális kérdésekhez, különösen pedig a sajtótermékek terjesztésére vonatkozó rendelet kapcsán a sajtótörvény szellemét magyarázták. Mind a ketten tudásuk és tapasztalataik súlyát vetették a vitába. Győry Elek fűszerezte is az erős ellenzéki szellem sorsával, mikor épen a szabadelvűség szempontjából keményen elítélte a rendeletekkel való kormányzást. A sajtószabadságot lelkesedéssel védte s a kormányt ama maharadzsához hasonlította, ki két katonával levágatta a bölcsnek a fejét, nehogy ez a bölcs varázslámpájával a világosságot terjeszthesse. Élénk derültség futott át a t. Házon, amikor épen e maharadzsa emlegetésekor lépett a terembe Bánffy b. miniszterelnök, kit Hentaller Lajos azonnal igy üdvözölt : — Tisztelt maharadzsa! A másik szónok, Emmer Kornél, bár a hangja élességét szándékosan tompítani igyekezett, nem merte teljesen helyeselni a kormány rendeleteit. Hisz minden eddig vallott elveit fel kellett volna áldoznia s azt a szép sikert is, melyet a büntető perrendtartás életbeléptetésére szóló javaslat tárgyalásakor aratott. Ám indítványnyal jött, határozati javaslattal, mely egész sajtótörvényt kontemplált. Beszéde minden oldalon nagy figyelmet keltett. Győry Elek előtt a néppárti Mócsy Antal, Emmer Kornél előtt pedig a kormánypárti Széchenyi József mondott átlagbeszédet. Az ülés végén a rendeletek miatt Kossuth Ferenc nyújtott be interpellációt az összkor