Pesti Hírlap, 1898. augusztus (20. évfolyam, 211-240. szám)
1898-08-01 / 211. szám
2 ____________ ______ PESTI HÍRLAP 1898. augusztus 1. letett Schweninger tanárral, aki kijelentette, hogy ő a katasztrófát mér hónapok óta várta és a veszélyt hat vagy hét ízben elhárította. Pénteken elutazott Friedrichsruheból, mert azt hitte, hogy a halál semmiesetre se fog kedd előtt bekövetkezni. Amikor Schweninger tegnap este Rantzau gróf rövid értesítésére Friedrichsruhéba visszasietett, még épen elég jókor érkezett arra, hogy Bismarck fejét megfogja és ütőerét megtapintsa. Ebben a percben Bismarck már meghalt A császár parancsára ma délután hatvan emberből és három tisztből álló katonai díszőrség érkezett Friedrichsruheba. A holttestet az éjjel bebalzsamozzák. A császár ma délelőtt szívélyes részvéttáviratot küldött. Délután másik távirat érkezett a császártól, melyben fölajánlja, hogy kész a holttestet a charlottenburgi mausoleumban eltemettetni, mire Bismarck Herbert gróf tiszteletteljesen kijelentette, hogy ezt nem fogadhatja el. Délután mintegy 800 részvéttávirat érkezett, többek közt Goluchowski, Bánffy, Crispi, Salisburytól stb. Berlinben a halálhír távolról sem tett oly mély benyomást, mint annak idején Pindolf trónörökös halála Bécsben, vagy Kossuth Lajos halála Budapesten. Hamburg1, júl. 31. A Hamburger Nachrichten szerint Bismarck állapota pénteken kielégítő volt. A herceg szombaton délelőtt újságot olvasott, beszélt a politikáról és ivott, amikor hirtelen roszszabbodás állott be akut tüdővizenyő következtében. Délután gyakorta elvesztette a herceg eszméletét. Este fokozódtak az aggasztó tünetek. A halál éjjel 11 óra tájban fájdalom nélkül állott be. A halottas ágyat körülállta az egész család, Schweninger tanár, aki röviddel előbb érkezett, Chrysander dr. Merck báró és neje. Utolsó szavait Rantzau grófnéhoz intézte Bismarck, amikor a grófné a beteg homlokát törölgette :»Köszönöm, gyermekem !« A herceg úgy fekszik, mintha aludnék; arckifejezése szelíd és békességes. Bismarckot kívánságához képest a kastélylval szemközt levő magaslaton, a »Hirschgruppe« közelében temetik el. Bergen, jul. 31. Vilmos császár tegnap késő este kapta meg az első nyugtalanító hirt Bismarck állapotáról s ma reggel jutott kezéhez a halál hite, amely mélyen megrendítette. A .Hohenzollern« lobogója félárbocon leng. A díszszemle elmaradt. A császár parancsot adott a Németországba azonnal való visszatérésre és hétfőn este érkezik Kielbe. Berlin, júl. 81. (Saját tudósítónktól.) Az államminisztérium ma foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a kormány és a porosz állam miként vegyen részt Bismarck temetésén. A temetésre nézve véglegesen még nem határoztak, mert a családdal még nem fejezték be a tárgyalásokat. Hamburg, júl. 31. (Saját tudósítónktól.) A városban rendkívül élénk az élet. Az összes vonatokon igen sok idegen érkezett, s a világ minden tájékáról több száz hírlapíró. Friedrichsruhe, jul. 31. (Saját tudósítónktól.) A holttest mellett ma Bismarck erdészei állottak diszőrséget mindaddig, míg a császár által Friedrichsruheba rendelt katonai diszőrség meg nem érkezett. Bismarck állapotával környezete már régóta tisztában volt. Bismarck is tudta, hogy halálos beteg; az utóbbi időben sokat sirt s majdnem mindig a halálról beszélt. Nagyon vágyódott már a halál után, mert betegségében úgy várta, mint szabaditóját. A külföld részvéte. Xschl, jul. 31. Bismarck herceg halálát ma reggel megtáviratozták a királynak, akit a hit mélyen meghatott; a király azonnal rendkívül meleg hangon tartott részvéttáviratot intézett Bismarck herceg két fiához. Friedrichsruhe, július 31. Ma délelőtt gróf Goluchowski közös külügyminisztertől távirat érkezett Bismarck herceg két fiához, amelyben a külügyminiszter legmélyebb részvétét nyilvánítja atyjuk halála fölött. Bizonyosra veszik, hogy gróf Goluchowski megjelenik a temetésen. Gráo, jul. 31. (Saját tudósítónktól.) Az itteni német nemzetiségi körökben azt beszélik, hogy az osztrák képviselőház német néppártjának egy küldöttsége részt fog venni Bismarck temetésén. A német nemzetiségiek elhatározták, hogy két hétig Bismarck temetése után a gyász jeléül fekete karszalagot fognak hordani. Róma, júl. 31. Bismarck halálának híre rendkívül élénk és fájdalmas részvétet keltett egész Olaszországban. Umberto király a német császárhoz részvéttáviratot intézett. A miniszterelnök és a külügyminiszter hasonlóképen táviratilag fejezték ki részvétüket. Lanza gróf nagykövet valószínűleg félbe fogja szakítani szabadságát, hogy részt vegyen Bismarck temetésén. A német nagykövetségnél és a porosz követségnél számos névjegyet adtak le. Róma, júl. 31. Crispi Nápolyból a Tribunához a következő táviratot intézte: Bismarck herceg halálával nagy alakot vesztett el a világ. Ellene, aki minden alakoskodásnak ellensége és lovas is barát volt, oly meséket koholtak a külföldön, amelyek kemény és erőszakos provokátornak tüntették őt fel. Ez nem volt igaz. Az 1870-iki háborút Franciaország akarta, amely 1870. júl. 19-én üzente azt meg. A körültekintő előkészületek következtében, amelyek egészen 1815-ig vezethetők vissza, Poroszország győzött, amit senki sem várt. Bismarck mindig a béke barátja volt és ebből kifolyólag hive volt a francia köztársaságnak és ellensége a monarchia visszaállításának. Bismarck panaszkodott az olasz kormányra az 1066-iki háborúban tanúsított magatartása miatt. De az alatt a négy esztendő alatt, amíg ő (Crispi) volt a kormányon, megmutatta, hogy mily nagy Bismarck tekintélye Európában és minő becses a barátsága Olaszországra nézve. Németország, amely mindent neki köszönhet, nagy tisztelettel adózott neki, noha már csak egyszerű polgár volt, ép úgy, mint az angolok Gladstonenak. Európa rövid idő alatt két politikai óriást, két nagyszívű és hatalmas tehetségű embert vesztett el. Paris, jul. 31. A lapok hosszú életrajzokban emlékeznek meg Bismarck hercegről. A Jour azt írja: Ha a németek azt hiszik, hogy Bismarckkal győzelmük egy része szállott sírba, úgy a franciák azt hiszik, hogy vele vereségük egy része tűnt el. A Temps azt mondja: Franciaország tud csatlakozni nagy ellenfelének gyászához. Ha revanche-ra volna szüksége, úgy meg tudná azt találni, ha meghallgatná a szocializmus tengerének óriási moraját, amely ennek a nagy embernek a művét fenyegeti. Páris, júl. 31. Bismarck herceg haláláról szólva azt mondják a lapok, különösen a Figaro, hogy ez az esemény Németországban a legcsekélyebb aggodalmai sem, Európa többi részében pedig csak a megkönnyebbedés platonikus érzelmét keltheti föl, mert Bismarck több mint 8 év óta nem vitt már tényleges szerepet a politikában. Az Eclair úgy véli, hogy a németek ünnepelhetik elhunyt nagy emberüket, anélkül, hogy valamely rejtélyes jövőtől kellene félniök. Európának szintén nem kell nyugtalankodnia. A Petit Journal így ír : A történelem egyik legnagyobb alakja hunyt el. Halála az egész világon jelentékeny mozgalmat fog előidézni. Bismarck életéből. A kancellár lemondó kérvénye. Berlin, jul. 31. A Lokalanzeiger publikálja Bismarcknak 1890. március 18-án irt lemondó kérvényét, mely ezzel most kerül először nyilvánosságra. Mint tudvalevő, Bismarck akkor mindenféle intrika ellen küzdött, melyek célja az volt, hogy a császárt elidegenítsék tőle és ennélfogva úgy festették le előtte, hogy minisztertársain zsarnokoskodik. Ellen,felei tudták, hogy a császár meg akar válni tőle és ürügyet kerestek hozzá. Bismarck e vádaskodással szemben az 1852. szeptember 8-án kelt kabinetrendeletre támaszkodott, mely rendezte a porosz miniszterelnök állását miniszterkollegáival szemben és pedig úgy, hogy az a belső és külső politika egységét biztosíthatta és a királyival és a parlamenttel szemben a felelősséget elvállalhatta. A császár a március 15-iki beszélgetésen azt kivánta Bismarcktól, hogy terjeszszen elő ama rendelet felfüggesztéséről javaslatot. Bismarck vonakodott ezt a parancsot teljesíteni és következő napokban Bismarck a császári kabinet minisztereivel Hahinkéval és Lukánuszszal való beszélgetésből meggyőződött, hogy a császár elhatározta az ő elbocsátását. Erre március 18-án, a márciusi forradalom napján, megírta, lemondó kérvényét, mely egy, az uralkodóval, néppel és történelemmel szemben való felelőssége tudatában levő miniszter mintaszerű irata. Bismarck elsősorban elmondja az említett rendeletnek az eredetét és a jelentőségét, mely lehetővé teszi a miniszterelnöknek a parlament és a közvélemény előtt a kabinet politikájáért a felelősség elvállalását. Ha — úgymond — minden miniszter teljesítheti a király rendeleteit, anélkül, hogy előbb minisztertársaival érintkeznék, lehetetlen olyan egységes politika, melyért valaki felelősséget vállalhat. Abszolút monarchiában nélkülözhetetlen volt a rendelet, most is az lenne, ha visszatérnénk az abszolutizmushoz. A most érvényes alkotmány szerint azonban a minisztériumnak ama rendelet alapján való vezetése nélkülözhetetlen. Ebben összes kollégáim egyetértenek velem, valamint abban is, hogy egyik utódom sem viselhetné ama rendelet tekintélye nélkül a felelősséget. Minden utódomnál még jobban jelentkezni fog ennek szüksége, mint nálam, mert az nem fog rendelkezni tüstént azzal a tekintélylyel, melyet nekem a sok évi elnöklés és a két elhalt császár bizalma megadott. Nekem kollégáimmal szemben eddig sohasem kellett a rendeletre hivatkoznom, mert exisztenciájuk bizonyossága és a két császár bizalma elég volt tekintélyem föntartására. Ez a bizonyosság azonban most már nincs meg send számomra, sem kollégáim számára, ezért kénytelen voltam a rendeletre hivatkozni, hogy a felség szolgálatában szükséges egységet biztosítsam. Az előbb említett okokból képtelen vagyok teljesíteni felséged parancsát, melynek értelmében a rendelet felfüggesztését magamnak kellene végrehajtanom és ellenjegyeznem s mindamellett megtartanom a miniszterelnökség vezetését. Felséged tudta ezt s mégis föntartotta parancsát és kilátásba helyezte, hogy elfogadja lemondásomat. Nekem lehetetlen pusztán a miniszterelnöki állást a többi hivatalomról való lemondás mellett megtartanom, miután felséged ez állásoknál is elrendelte a capitis deminatió-t, mely a rendelet felfüggesztésében rejlik. Felséged azonkívül határt szabott március 15-iki előterjesztésemnek, mely szolgálati jogaim és hatásköröm kiterjesztésére vonatkozik. E határ nem arányos azzal a munkával, melylyel én az államügyekben részt veszek s gátolja szabad mozgásomat miniszteri határozataimban, a birodalmi tanácscsal s tagjaival való érintkezésemben, amire a működésemért való felelősség elvállalásánál szükségem van. (E passzus Windhorst centrumpárti vezérnek Bismarcknál tett ismert látogatására vonatkozik, amikor a császár megharagudott és a jövőre nézve azt követelte, hogy hasonló esetekben ezentúl előbb az ő beleegyezését kérjék ki. Felségednek tegnap kiadott külpolitikai rendeleteit is lehetetlen végrehajtanom, mert kérdésessé tenném vele mindazokat a sikereket, melyeket külpolitikánk évtizedek óta az ön két elődének szellemében és kedvezőtlen körülmények között elért. Nagyon fájdalmas nekem, aki hosszú évi tapasztalattal a királyért való szolgálatban beleéltem magam az eddigi tartósnak hitt állapotba, hogy most a felséged és a birodalommal szemben vitt szerepemtől megváljak, de felséged szándékainak beható mérlegelése után nem tehetek mást, mint hogy arra kérjem felségedet: mentsen föl kegyelemben és törvényadta nyugdíjjal összes hivatalaimtól. Az utóbbi hetekben szerzett benyomásaim alapján tisztelettel bátorkodom azt gondolni, hogy e kérésemmel felséged óhajtását előzöm meg. Már évekkel ezelőtt megtettem volna ezt, ha nem gondoltam volna arra, hogy kívánatos lesz felséged előtt, ha elődei hű szolgájának tapasztalatait és képességeit igénybe veheti. Most, miután biztosan tudom, hogy felséged erre nem reflektál, visszavonulhatok a politikai élettől, anélkül, hogy attól kellene tartanom, hogy ezt a közvélemény időszerűtlennek ítélheti. Bismarck: Ezt a lemondást tudvalevőleg rögtön tudomásul vette a császár.