Pesti Hírlap, 1898. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)
1898-09-01 / 241. szám
Budapest, 1898. XX. évf. 241 (6480.) SZ&m? Csütörtök, szeptember I. * --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ......... ■ —-------------------------------------------—«.j Előfizetési árak: Szerkesztőség: · Egész évre . . 14 frt - kr. ______ Budapest, váci körut 78.1 Félévre^. .... 7 „ » HHfek Hj Hj hová a lap szellemi részét .•Tétűi,1. ^ hová az előfizetések és Megjelenik minden nap, ünnep szétküldésére vonatkozó fék és vasárnap után is. szólalások intézendők. Államjog és kenyér. Igen bámulandó az az állítás, hogy a korona tekintélye alatt történt bécsi megállapodások a magyar államjogi álláspontot nem érvényesítették, vagy hogy épen annak kijátszására szolgálnak. Hát mi érvényesült ott, ha az nem ? Az államjogi zabhegyezés művészete ugyan sohasem volt a mi kedvünk szerint való. Azt gondoljuk, hogy az ország közvéleménye sem tiszteli többé értékén felül. Az örökkévaló közjogi gravamenektől utóvégre sem lakik jól még csak egy magyar napszámos család semm Mivel azonban még mindig vannak hazafiak, akik egy közjogi nádparipáért szívesen beleegyeznének, hogy koplaljanak i t. i. a többiek, hát igenis meg kell nyugtatni mindenkit,hogy a magyar államjogi álláspont a törvényesség és alkotmánsság teljes szigora szerint érvényesült. Deel mi a kiaszott államjogi formalizmuson túl szeretjük Magyarországot s azonfelül a gazdaági és pénzügyi vívmányokra is igen nagy figyelmet fordítunk (reméljük, hogy ez megengedett dolog), föl kell bontanunk két részre a bécsi megállapodásokat úgy, ahogyan azok ma már pozitívebb és megbízhatóbb értesülések alapján állanak szemeink előtt. Az államjogi rész miben állott? Abban, hogy Thuner. osztrák miniszterelnök az osztrák reichsrathot júliusban föloszlatta s ezáltal lehetetlenné akarta tenni, hogy a quota-tárgyalások alkotmányos megkísérlése annak módja szerint megtörténjék (1867. XII. t.-, 21. szakasz), de meg akarta hiúsítani a kiegyezési javaslatok alkotmányos tárgyalásának megkísérlését is, jóllehet ez Magyarország önálló törvényes intézkedési jogának előföltételét képezi, amint ezt az 1867. XII. t.-cikk 61. és 68. szakaszaiban mindenki elolvashatja. És így történt ez annak ellenére, hogy júniusban Thun gróf a magyar kormánynyal szemben kötelezettséget vállalt volt arra, hogy a javaslatok tárgyalását szeptemberben a reichsrath előtt megkísérli. Világos tehát, hogy ha a magyar államjogi álláspont — mely az osztrák reichsrab megígért összehívását követelte — nem érvényesül, akkor nemcsak a magyar önrendelkezési jog előföltétele hiányzik, hanem a quota-kérdésben a korona döntési jogának előföltétele is és ennek következtében most már államjogi viszály és törvényen kívüli állapot következik. És mi a megállapodás? Az, hogy a korona tanácsában a magyar államjogi álláspont, az 1898. I. t. cikket is ideértve, egész teljességében helyesnek ismertetett el, hogy Than gróf minden ellenkező terve ellenére kénytelen a reichsrathot összehívni, hogy ott a quota-kérdést és a kiegyezési javaslatokat az 1867: XII. t. cikk medrében tárgyaltatni fogja, avagy ennek lehetetlenségét konstatálják. Azok tehát, akik Magyarországon az utóbbi időben annyi lelkesedéssel védik Deák Ferencnek általuk máskülönben mindig becsmérelt alkotását, föltétlenül kötelesek elismerni, hogy az 1867: XII. t. c. álláspontja az osztrák kormány ellen még Magyarország önálló rendelkezési jogára vonatkozó részeiben is tökéletesen érvényesült. Meglehet, hogy ez által a mi törvényünk 25. §-ában provideált »teljes osztrák alkotmányosság« is támasztékot talált; meglehet, hogy ezt a szolgálatot osztrák pártok Magyarországnak megköszönni mai elvadult állapotukban képtelenek; de az bizonyos, hogy közjogunk a »strictum jus« erejével győzött az osztrák praktikák fölött, amit elismerni mégis csak illendő dolog, habár valakinek Bánffy Dezső b. és Lukács László személye nem is kellemetes. Egy ország politikai életét utóvégre nem lehet egészen a rokonszenvek és az ellenszenvek szerint berendezni. A második az, ami az államjogi subtvitásokon túl van a Magyarországot illető pénzügyi és gazdasági előnyök biztosításának kérdése. És itt kezdődnek a mi skrupulusaink. Ez a kérdés ugyanis két új kérdést szül és azokra egyenként kell válaszolni. Az egyik: vajon a magyar kormány tett-e a quotában engedményeket ? A másik : vajon elalkudott-e valamit azokból a gazdasági előnyökből, amelyek a két kormány által beterjesztett 18 törvényjavaslatban (vulgor Badeni-féle megállapodások) foglaltatnak ? Az elsőre egészen pozitív a felelet. A magyar kormány quota-engedményeket egyáltalán nem tett! Mint a tárgyalások kezdetén, ma is az az álláspontja, hogy a quota semmiféle rekompenzáció tárgya nem lehet s mivel afölött a quota-bizottságoknak van alkotmányos hatáskörük, a magyar kormány semmiféle állásfoglalásba bele nem mehet, annál kevésbbé quotaemelési ígéretekbe. Tehát sem junctim, sem quota-emelés. Az osztrák reichszathon fordul meg, akar-e egyáltalán uj quota-bizottságot választani a tár-’ gyalások befejezése végett s ha igen, lehetséges lesz-e azzal a megállapodás, de ha mindez meghiúsul — ami előrelátható : — az 1867. XII. t.-c. alapján csakis a korona dönti és döntheti el, még pedig az 1867. évi osztrák törvény miatt újból egy évre a quota-arányt. Ha pedig az osztrák reichsrath tárgyalni akar, akkor a magyar bizottság a kormány minden ígérete nélkül szabadon alkudozhat vele s kezét meg Pusztai titkok. A Pesti Hírlap eredeti tárcája. Irta: Tömörkény István. I. Tanyai irányban lévén, csak igy tanyai irányból szerkesztem ezen pár sor írásomat. Csak egészen alpári módon. Hoztam ki tintát, de bent feledtem a városban a tintatartót, a dugóból való tolltok pedig nem szolgál bele a tintás üvegbe, így hát egy sótartót kellett előkeresni, annak van olyan öble, amely rendes időkben fogpiszkálók befogadására szolgál. Ebben van most a tinta. Továbbáutó sok légy van itt az ereszet alatt az ászt? Ilyenkor van mit enniük. De mikor nem vagyunk kint, mit esznek? Ki tudná megmondani? ■ mégis megvannak, mégis élnek, szaporodik Ami ételt eszünk, azt födött tálban kell fölhozni, másként ellepi a kellemetlen állat. Harcolunk velük. Arravaló üvegek és ragadós papirosok rettentő sokat elfognak belőlük, de azért mégis marad. Senki sem mondhatja, hogy itt valami költői hangulatban volna az ember, vagy egalább oly állapotban, mely álmodozásokra való. Az ereszeten kivül zúgnak ugyan a jegenyék s kopog lefelé öreg diófákról a korán elszakadt gyümölcs. Az ebek is behúzódtak. A kutya sem az esőt sem a havat nem bánja, de még a fagyot sem, ellenben a szél járásától óvja a fülét. A füle neki az a sarka, azait a görög katonáról neveznek. Ha a legvadabb pusztai ebállat fejét egyszer olykép kaphatja ölébe az ember, hogy megvakarhatja a füle tövét, az ugyan többé nem bántja, ellenben ha évek múlva viszontlátja, oly mosolyogva néz rá a kutya, hogy kevés ember állja meg az ilyesmit lelki derű és őszinte kacaj nélkül. Továbbá bőgnek a babócék, a jó kövérek, kik annyira anyák, hogy délben is fejelnek, a lovak alszanak, a kotlósok szavalnak, a konyhában zörögnek az elmosni valóval, és senki sem tagadhatja, hogy ősz ember Sebők Antal. Sebők Tóni itt a kapás ezen a földön egy kisdedebb emberöltő óta s most, hogy pipát akasztott önmaga elébe, azt mondja: — Tegnap hótt embert láttam kapálni... Benjámin halott kapás. Semmi dolog sem lévén itthon, úgy állt a bál, hogy a kapást fölszólította valamely külső sógora, menne hozzá egy napra kapálni. Többen mentek hát, egy egész kocsival voltak. Haladnak jó ideig. Egyszer a dűlőben, amint igyekeznének az átokházi puszta felé, látják, hogy kapál Faragó Benjámin. Borozdára kapált (ami nehéz munka, kisebbfajta szántással fölér) s Faragó Benjámin már a negyedik borozda végén kapált. Amint a kocsi ott elhaladt, megütődve néztek rá az emberek. Mert Benjámin abbahagyta a dolgot, álla alá vette a kapát s nagy szép szőke szemeit a kocsinjárókra függesztette. Senki sem köszönt neki, mert mindenki meg volt rémülve, még Muladi is, a kocsis és Sebők, a kapás, kik pedig mint régi katonák , annak idején többféle emberöléseket vittek véghez. Miután ugyanis épen ezt az embert, aki most borozdára kapált a földjében s már a negyedik borozdára kapált, harmadnapja ehe- mették. Szombati napon volt az a menés és szerdán temették Faragó Benjámint. Ép ezért kapálásától meg volt rémülve mindenki. Hogy visszajött a halott. Ezért nem is köszöntek, pedig köztük volt a szent ember is. Vadlövő Kispéter Imre — azonban még ez sem mert szólni. Csak mikor már jóval elhaladták, kezdtek beszélni róla. Vadlövő állította, hogy bizonyosan meghalt a Benjámin sógor, mert ő jelenleg volt a temetésén. A többiek, kik a temetésen nem voltak, azt mondták, hogy mesét beszél, mert holt ember nem szokott borozdát kapálni. Efölött aztán sokat is tárgyaltak. Este, hazafelé jövet ismét a Faragó-féle földek dűlőin óvakodtak keresztül s ekkor határozatba ment a kocsin, hogy, bemennek a Faragó-tanyába. Hogy igaz-e, hogy az öreg Faragó meghalt ? Hogy igaz-e, hogy halála után hazajár ? Özvegy Faragó Benjáminné erről nem tudott semmit. Igazolta, hogy kedves urát szerdán eltemették, mert a hétfőről keddre virradó éjjelen halt meg. A hirtelen halál találta el. Azt mondja a kapás: — Folyjon ki a szemem, ha ma reggel nem láttam itt a föld végin, amint borozdát kapált. A Pesti Hirlap mai száma 22 oldal. )