Pesti Hírlap, 1898. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1898-09-01 / 241. szám

A PESTI HÍRLAP 1898. szeptember 1. a juncuim formaszerűsége sem köti. Ebből tehát kitetszik, hogy a quotában Magyarország­nak semmiféle pénzügyi előnye nincs elalkudva, nincs még a formák dolgában sem. Az utolsó és legnagyobb kérdés, a gaz­dasági rekompenzációk dolga, azonban homályos előttünk. Pedig ez volna a fő! A két kabinet ebben titkot tart, valószínű­leg abból indulva ki, hogy mindaddig, amíg a resehszaih nem döntött, nincs értelme a be nem következett másik alternatíva idő előtti fej­tegetésével mérgesíteni a kedélyeket s ezzel az alkotmányos megegyezés eshetőségét rontani meg, és ez is tiszteletet érdemel. Csak annyit tudunk tehát, hogy a rosszabb eshetőségekre vonatkozó elvekben a két kormánynak fix meg­állapodása van. Mi lehet ez a fix megállapodás ? Hogy a magyar törvény és önrendelkezési jog ellen semmi sincs benne, az az előbbiekből világos. Tehát a Badeni-féle javaslatokban Magyar­­országnak biztosított előnyökből lenne-e valami elalkudva ? Sajnos, ebben a pontban épen semmi közlés nem fekszik előttünk és az osztrák lapok­ban sem akadunk ilyennek a nyomára. A két kormány szorosan kitart amellett, hogy a reichsrath döntése előtt ez a kérdés, nincs soron. Nem szívesen következtetjük ebből azt, hogy Bánffy az »anyagiakban« engedett s a Badeni-féle javaslatok előnyeiből a végszükség esetére föláldozott egyet-mást Ausztriának. De ha ez lenne a valóság, ha a reichsrat­-tól nyerendő visszautasítás után kitetszenék, hogy a javaslatok »in­­­aterialibus« csonkítva kerül­nek a magyar országgyűlés önálló döntése elé s a gazdasági terület közösségét a kormány most már az 1998 : I. t.-c. alapján ugyan, de Magyarország anyagi kára árán erőszakolná , akkor, azt gondoljuk, hogy a Bánff­y-kabinet kiejtené kezéből Magyarország vezetését s a ki­egyezés többé semmiféle alakban nem­ volna lehetséges. De mivel ezt valószínűleg maga Bánffy miniszterelnök láthatta legjobban előre a tárgyalások alatt, nem merjük pozitív alakban föltenni róla ezt a nagy hibát s azt hiszszük, inkább most mondott volna le előre, semhogy az osztrák kormánynak oly pénzügyi és gazda­sági engedményeket tegyen, amelyek később az ő bukásán kívül a két állam veszedelmes kon­fliktusát is előidézik. A tárgyalások mindenesetre azon az ala­pon folytak, hogy a lényegben való megegyezés törvényes módon, a dualizmus lazítása nélkül s a monarchia összefüggésének biztosításával jöj­jön létre. Tehát a vámközösség megtartása do­minált bennük, mindenesetre 1903-ig. A kor­mány és szabadelvű párt — az utóbbi igen kis kivétellel — változatlanul a gazdasági terü­let­egység álláspontján áll. És ha az 1898. I. t.-c. 3. szakasza alapján az önállólag rendelkező magyar törvényjavaslat tárgyalására kerülne a sor, egészen kétségtelen, hogy a kormány és többség a külön vámterület ez idő szerint való fölkényszerítése ellenében a „reciprocitás“ föl­tétele alatt a vámterület egységének föntartását javasolná, s annak kizárólagos helyességét — szabad lévén a vita — könnyen be is bizonyít­hatná az egész ország előtt. Az ország önálló intézkedése mellett mi­lyen módok szerint történhetnék ez meg, ahol később bizonyos hozzávetésekkel szintén szólani fogunk; előttünk azonban a lényeg mindig az, hogy a gazdasági területközösség, ha ad hoc jön is létre, sem a mostani állapot meghosszab­bításával ne jöjjön létre, sem a meglevő 18 ja­vaslatban biztosított gazdasági előnyök clalk­u­­dásával vagy megcsorbításával. Hogy ezek keresztülvizessenek, az oly mi­nimális és szigorú követelése Magyarország egész közvéleményének, hogy abból sem Bánffy b., sem bármi néven nevezendő esetleges utódja javára semmit el nem engedhet. Ez a szükséges, mindennapi kenyér. — Borozdát ? — kérdezte az özvegy hi­tetlenül. — Hát! — erősítették a kocsinvalók. — Hárommal kész volt és már a negyedik boroz­­dát kapálta. — Nem vélem­ — vélte az özvegy — mert nincs oka neki hazajárni. — De pedig úgy van. Ezzel elmennek a tanyából ahányan csak vannak, ki abba a földbe, amelyet reggel Ben­jámin kapált. Hát látják, hogy ott semmiféle borozda egyáltalán fölkapálva nincsen. A négy ember pedig látta ugyanaznap hajnalban, hogy maga Faragó Benjámin kapálta a negyedik borozdát. — Még merek a gyerekeim egészségére esküdni — mondja a kapás. Hm. Egyetlen egy egészséges gyereke sincs neki. Faragó Benjámin azonban mégis ott volt, s kapált a tulajdon halála után. Nógrády is hazajött. A legközelebb eső szomszéd ide bizonyos nevezetű Nógrády Antal. Nem messzire van, félóra alatt a botlábú is odaér. S nem is Nóg­rády Antal a szomszéd, hanem az özvegye (egyveze : így mondják odakint), miután Nógrády Antal a tavaszszal megúnta az életet és meg­halt.. Szomorúság halála nyomában nem sok támadt, mert erkölcsösei és renddel élte ő a világi életét. Munkás volt és szorgalmas, adott a hitre is valamit, mert külön szobakápolnát építtetett a ház lakihoz. Az ebben tartott első mise utáni negyed­napra meghalt, alig volt fél nap beteg, jófor­mán meg sem lehetett tőle tudni, hogy betegsége okát ő miben találja, egyvere azóta sűrűbben tartat istentisztelést a külön kápolnájukban; résztvevő van mindig elég. Szokás barátot is kihozni a városból, aki misét mond. Most szombaton nem volt mise, csak fo­hászkodás. Annyi ember meg asszony volt együtt, hogy alig fértek. Nem volt már hely az asztalok mellett a bibliás könyvek körül. És egyszer mégis megjelen az asztalnál Nógrády Antal, a halott, ötödmagával és ott imádkozik. Ugyanazon imát, amit a többiek mondanak, Dánielből mondták: „Kévánatos állatoknak étkét nem éttera. Hús és bor be nem ment az én számon, sem kenettel nem kentem magamat, mig be nem te­lének az három heteknek napjai.“ Holt Nógrády Antal ötödmagával ott volt, mikor Dániel próféta e dolgát emlegették. Mindenki rendkívüli csodálattal nézte. Nógrády kísérői között egy asszony, bizonyos Istenes Nagy Gergelyné, fölfedezte a fiát, ki ta­valy halt meg, mert a cséplőgép összetörte. Ez is ott könyökölt az asztalon s énekelt Nógrády­­val. Nógrády oly erősen énekelt, hogy minde­nek az ő hangját követték. Valami zsibbasztó dolog volt ez. Asszo­nyok és emberek hitték, hogy most majd a túlvilágiakkal fognak társalogni. Nógrádyné már örömében sírta könyeit. Akkor belépett a kápolnába Nógrádyné testvérje, egy asszony, aki miként az ura, új hitű. Nógrády Antal ebben a pillanatban ötöd­magával szétfoszlott. Belpolitikai hírek. Az 1897. évi állam­i zárszámadás. Az 1897. évi állami zárszámadási munkálatok teljesen be vannak fejezve s az állami számvevőszék a kész zárszámadást arra vonatkozó jelentésével együtt az országgyűlés elé terjesztés végett a miniszterelnökhöz átküldeim. A terjedelm­es munkálat élén álló jelentést az országgyűléshez Isakovszky István, az állami számvevőszék elnöke, bevezető jelentéssel nyitja meg, főösszegekben előadván a zárszámadás eredményeit és az államháztartásra, valamint a kezelés körül föl­merült fontosabb ügyekre vonatkozó észrevételeit. A tulajdonképeni részletes jelentésben a kezelési ered­mények közelebbi ismertetése mellett tételenkint föl vannak tüntetve és indokolva^ költségvetési és az azt kiegészítő törvényektől 'öv/^rminemű eltérések s itt adja elő részletesen az^.^l'/zámvevőszék az államháztartás viteléről, ^jvon és az állami adósságok kezelése körül e/^ hs* szerzett tapasztala­­tait. A sommázat négy rteti az egész va­lódi kezelést, összehasoljt £ pénzügyi törvények­kel, továbbá az állami r ° ? ki nem ható átfutó kezelést, az állami vagyok­­át és végül a pénz­tári, a jövedelmi és a vagy_­?.mérleget. A részletezés nyolc füzete hetvenöt mellékletben több mint 600 részletes zárszámadást nyújt az államháztartás külön­böző ágairól. Az állami zárszámadással egyidejűleg bemutatja az állami számvevőszék az aldunai Vaskapu-szabá­­l­yozási munkálatok költségeiről szóló külön zárszám­adást, az arra vonatkozó indokolással együtt, vala­mint az egyénenkénti kimutatást az 1897. évben nyu­galmazott állami alkalmazottakról és ellátásban része­sített özvegyekről és árvákról. Képviselői beszámoló: Purgly Sándor kor­mánypárti képviselő tegnap tartotta Enyingen beszá­moló beszédét. Kíséretében voltak: Fenyvessy Ferenc főispán és Bessenyeii Ferenc. A beszámoló képviselő biztosította a választókat, h­ogy a kormány tagjainak kipróbált hazafisága és közgazdasági érdekeink iránti élénk érzéke szabja meg az utat a kiegyezési kérdé­sek elintézése körül. Jelezte, hogy további provizó­rium nem lesz és hogy akár szerződéses, akár ad­­miniszratív természetű intézkedéssel fognak megol­datni a közgazdasági kérdések, a magyar alkotmá­nyon csorba esni nem fog. A törvényhozás további teendőinek a közigazgatás államosítását jelölte és az adóreform keresztülvitelét sürgette. Purgly után Bes­­senyey Ferenc országgyűlési képviselő beszélt közkívá­natral .Nagy beszédet mondott, melyben leginkább a néppárti politika és a szocializmus ellen foglalt állást. Népgyűlés az önálló vámterületért. Kecs­keméten a város polgársága az odavaló és környék­beli fügetlenségi pártokkal s a kecskeméti ipartársu­­latokkal együttesen szeptember 1-én délelőtt kilenc órakor az önálló vámterületet és a nemzeti bank ér­dekében népgyűlést tart. A gyűlésen Kossuth Ferenc, Horváth Ádám, Szappanos István, Vértessy József, Tóth Gábor és Eötvös Nagy Imre fognak beszédeket tartani. A kiegyezés ügye: Homály. A politikai pártkörökben, az egész vona­lon, a hivatalos kommünikéket, melyeket a ma­gyar és az osztrák miniszterek megegyezéséről Bécsben és Budapesten kiadtak, mindenütt úgy fogják föl, hogy a lényeges kérdéseket illetőleg igen homályosak. Akik azt remélték, hogy a kormányok titkolózása a bécsi tárgyalások be­fejeztével megszűnik, csalódtak. A félhivatalos és a kormányhoz közel álló hírlapok is csu­pán útmutatásokat kaptak arra nézve, hogy milyen irányban csináljanak hangulatot, és ál­talán a sajtó a kiegyezési tárgyalások egész ideje alatt arra törekedett, hogy feltüntesse, mily nehéz munkája van a magyar kormány­nak az osztrákok álláspontjával szemben. Azok a budapesti és bécsi újságírók, akik négy na­pon át a Bankgasseban Bécsben a magyar mi­nisztérium háza előtt álldogáltak és a kormány tagjainak érkezését és távozását lesték, a hely­zet alakulása felől az egész idő alatt olyan »tájékoztatást« kaptak, hogy tulajdonképen mind­egy volt: az »információkat« írják-e meg, vagy pedig az ellenkezőjét. Amelyik laptudósító más helyen nem keresett híreket, bizvást meg­elégedhetett volna azzal, hogy mindennap azt táviratozza a lapjának: »A miniszterek a Sacher vendéglőben ebédeltek.« Miután pedig a kommünikék lényegükben csak azt hirdetik, hogy a reichsrath összehívására vonatkozólag a magyar kormány kívánságát az osztrák kor­mány kész teljesíteni, ezenkívül pedig, hogy ha a reichsrath nem vona akcióképes, a két kor­mány a teendőkre nézve megállapodott (de hogy ezek mily irányúak, azt nem árulják el), a politikai körök várakozása fölcsigázódott, de ki­elégítve még sincs. A nyári szünetnek úgyszólván vége van. Ma délben már a képviselői negyedben, a ke­­repesi­ út belső felén, a múzeum-körúton és a koronaherceg-utcában sűrűn találkoztak egy­mással a vidékről és fürdőkből megérkezett képviselők, kormánypártiak és ellenzékiek ele­gyesen. De ma is csak úgy kérdezték, mint két hónappal ezelőtt: — Vajon mi lesz a kiegyezéssel ?

Next